Lexikon

káros hatású vegyi anyagoknak való kitettség bőrrel való érintkezés és a bőrön keresztül történő feszívódás útján. A bőrön keresztül a szervezetbe elsősorban a fürdővízzel, a természetes vizekkel és a levegőből kiülepedő porral való érintkezéssel, valamint közvetlenül a bőrre alkalmazott tisztító és kozmetikai szerekkel juthat be kockázatos anyag. A gyermekek kitettsége, viszonylag nagy fajlagos felületük és a környezettel való intenzívebb érintkezés miatt, sokkal nagyobb, mint a felnőtteké. A bőrkontaktus útján a szervezetbe bevitt átlagos napi dózis ADD_B a szervezetbe került kockázatos anyag mennyisége egységnyi testtömegre és időegységre vonatkoztatva. Mértékegysége: mg/kgnap. ADD_B = PEC  BM_B  EG_B /TT * 365, ahol PEC: a kockázatos anyag mérés alapján vagy számítással előrejelezhető környezeti koncentrációja a bőrrel érintkező szennyezett anyagban mg/kg, BM_B: bőrkontaktus útján szervezetbe került mennyiség kg/nap, EG_B: expozíció gyakorisága nap/év, TT: testtömeg kg, 365 nap/év. Az ADD_B statisztikai felméréseken alapul, fontos, hogy az értékek megbízható forrásból származzanak. Állatokkal végzett toxikológiai tesztek eredményéből NOEL, NOAEL extrapolációval nyerik az ember által tolerálható dózist, abból pedig a tolerálható napi dózist TDI_B:tolerálható napi dózis, bőrrel való érintkezéssel. Ehhez az értékhez viszonyítjuk az ADD_B-t, hogy megkapjuk a bőrkontaktus útján a szervezetbe jutó anyag kockázatának mérőszámát, a bőrkontaktus kockázati hányadosát: HQ_B = ADD_B / TDI_B.

kitettség, valamilyen fizikai, kémiai vagy egyéb hatásnak, például az éghajlat, a domborzat, a napsugárzás hatásának. A radiológiában a radioaktív izotópoktól származó sugárzás hatásának való kitettségről van szó.
A környezetvédelemben a szennyezőanyagoknak vagy ágenseknek való kitettséget kell meghatározni. A környezetet szennyező anyagok esetében a kitettséget a környezetbe kikerült vegyi anyag mennyisége, illetve koncentrációja jelenti. Az az élőlény, amelyik a vízben él, a vízben lévő szennyezőanyag koncentrációnak van kitéve. Hogy a kitettségből adódóan mekkora mennyiség jut a receptorszervezetbe, az az expozíciós útvonalaktól (belégzéssel, szájon át, bőrkontaktus útján) és az egyéni expozíciós paraméterektől (belélegzett levegő térfogata, elfogyasztott étel, ital mennyisége, bőrkontaktus módja, időtartama, stb.) függ. Az egyén vagy a populáció kockázatának meghatározásához a kitettségen kívül az ézékenységet is meg kell határozni.

A kitettséget a vegyi anyag vagy a környezetet szennyező anyag forrásból a receptorokig megtett útjával jellemezhetünk. terjedési modell segítségével a kibocsátás alapján megbecsülhetjük a vegyi anyag felhasználási módjától, illetve a szennyezett terület használatától függő receptorok kitettségét, vagyis a környezeti koncentrációt (PEC: előrejelezhető környezeti koncentráció) és az abból származtatott, a receptorszervezet által felvett, illetve a receptorszervezetbe bevitt napi mennyiségeket (ÁND: átlagos napi dózis).
Ahhoz, hogy az expozíciókat (kitettségeket) kiszámíthassuk, pontosan ismerni kell az összes vegyianyag vagy területhasználatot és a potenciális receptorokat. Ezt a integrált kockázati modell, illetve az expozíciós forgatókönyv, REACH (expozíciós szcenárió) írja le.

REACH alapján az expozíció értékelése két lépésből áll: 1) az expozíciós forgatókönyv elkészítése és 2) az expozíció becslése, amit addig kell megismételni, mígnem az expozíciós forgatókönyv, a végrehajtás szerint biztosítja a kockázatok megfelelő ellenőrzését.

káros hatású vegyi anyagoknak kockázatos anyagoknak való kitettség lenyelés, ill. emésztés útján. Az emésztőrendszerbe elsősorban az ivóvíz és az élelmiszerek fogyasztásával kerül be a kockázatos anyagmennyiség, gyermekeknél a közvetlenül lenyelt talaj, homok is számottevő lehet. A szájon át bejutott átlagos napi dózis ADD_SZ a szervezetbe került kockázatos anyag mennyiségét jelenti, egységnyi testtömegre és időegységre vonatkoztatva. Mértékegysége: mg/kgnap, ADD_SZ = PEC  BM_SZ  EG_SZ /TT * 365, ahol PEC: a kockázatos anyag mért vagy előrejelezhető környezeti koncentrációja a lenyelt szennyezett anyagban mg/kg, BM_SZ: szájon át a szervezetbe jutó mennyiség kg/nap, EG_SZ: az expozíció gyakorisága nap/év, TT: testtömeg kg, 365 nap/év. A BM_SZ, az EG_SZ és a TT átlagos értéke statisztikai adatokon alapul, fontos, hogy ezek, ill. az ADD_SZ értékek megbízható forrásból származzanak. Állatokkal végzett toxikológiai tesztek eredményéből NOEL, NOAEL extrapolációval kapjuk az ember által tolerálható, szájon át bevitt dózist, abból pedig az egy napra jutó részt, a tolerálható napi dózist TDI_SZ: tolerálható napi dózis szájon át történő expozíció esetén. Ehhez az értékhez kell viszonyítanunk az ADD_SZ-t, hogy megkapjuk a lenyeléssel a szervezetbe jutott anyag kockázatát mennyiségileg jellemző kockázati hányadost: HQ = ADD_SZ / TDI_SZ.

az anyag gyártásának vagy életciklusa során való felhasználásának, a humán és környezeti expozíció gyártó vagy importőr általi ellenőrzésének módját – beleértve a kockázatkezelési intézkedéseket és üzemi feltételeket is –, valamint a gyártó vagy importőr által a humán és környezeti expozíció ellenőrzésének tekintetében a továbbfelhasználó számára nyújtott ajánlást leíró feltételeket foglalja össze. Ezek az expozíciós forgatókönyvek – értelemszerűen – egy vagy több meghatározott eljárásra vagy felhasználási módra terjedhetnek ki.
Forrás: REACH 3. cikk 37.

keverékek szétválasztására, egyes komponensek kivonására szolgáló módszer, amely egymással nem elegyedő fázisok közötti megoszláson alapul. Megvalósítása szerint lehet folyadék/folyadék extrakció, amikor olyan oldószerrel végezzük a kivonást, amely csak a kívonni kívánt komponenseket oldja ki a vele nem elegyedő oldatból. Ennek speciális megvalósítási módja a szuperkritikus extrakció, amikor a kivonásra használt oldószer szuperkritikus széndioxid. Szilárd/folyadék extrakció esetén a szilárd mintából végezzük a kivonást megfelelő oldószer segfítségével. Ez lehet Soxhlet extrakció, amikor egy erre a célra kialakított berendezésben többször forró oldószerrel mossuk át a mintát, Ultrahanggal segített extrakció (angolul: Sonication Assisted Extraxtion, SAE), amikor ultrahanggal és nagy nyomású extrakció (angolul: Accelerated Solvent Extraction, ASE), amikor emelt nyomással és hőmérseklettel segítjük a kivonást. A szilárd/folyadék extrakció csökkentett méretű (kevesebb minta- és oldószerigényű) megvalósítása a szilárd fázisú extrakció (SPE). A további miniatűrizálás során alakultak ki a szilárd fázisú mikroextrakció (SPME), a keverőbabás extrakció (Stirbar), a membránnal segített extrakció (MASE) technikái, melyek többnyire kromatográfiás méréseket megelőző mintaelőkészítési lépések.

szerves oldószerben oldódó szennyezőanyagok talajból történő kioldására/extrakciójára olcsó, nem toxikus, a talajból könnyen eltávolítható szerves oldószereket alkalmazhatunk. Elsősorban nagy veszélyt jelentő, nem illékony, nem vízoldható nem biodegradálható szerves szennyezőanyagok, például POP-ok és PBT-k eltávolítására alkalmas módszer.
ex situ extrakció alkalmas berendezésben, pl. kevert vagy átfolyó extraktorban történhet. A szennyezőanyag extrakcióját követő lépés a maradék oldószer eltávolítása a talajból. Ez illékony oldószer esetén kihajtással levegővel, kigőzöléssel forró levegővel vagy gőzzel, termikus deszorpcióval történhet, biodegradálható oldószer esetén bioremediációval, vízoldható szerves oldószereknél vizes kimosást célszerű alkalmazni.
A talaj telített zónájában vízzel elegyedő szerves oldószert, un. koszolvenst alkalmaznak nagy sűrűségű víznél nehezebb folyadék halmazállapotú szerves szennyezőanyag mobilizálására, vízoldhatóságának növelésére acélból, hogy a talajvízben oldva a talajvízzel kiszivattyúzható és a felszínen kezelhető legyen.
A leggyakrabban alkalmazott oldószerek a különféle alkoholok etilalkohol, metilalkohol, butanol, izopropilalkohol, aceton, etilacetát, szénhidrogének hexán, ciklohexán, stb., egyéb kőolajszármazékok BTEX, benzin, kerozin, stb.. Lásd még talaj fizikai-kémiai kezelése, talaj vizes mosása, talaj savas mosása, talaj mosása adalékanyagokkal.

lásd kémiai extrakció.

reakcióképes gáz, ill. por egységnyi térfogatú és meghatározott állapotú levegőben mérhető legnagyobb mennyisége, amelynél a keverék már nem tud felrobbanni. Mértékegység: porok esetén mg/m³, gázok esetén térfogat%.
Forrás: MSZ 21460/3–78

egy erősen módosított vagy mesterséges víztestnak a Víz Keretirányelv (60/2000/EK) V. mellékletében definiált, "jó"-nak minősített állapota.

&show

a –>fitoremediációban⁄fitoremediáció–< hasznosított növényi folyamat, melynek lényege, hogy a növények, illetve a növényekkel közösségben élő mikroorganizmusok segítségével ártalmatlan termékekké alakítjuk a vizek vagy a talaj szennyezőanyagait. A növények természetes genetikai adottságaikból kifolyólag is képesek bizonyos víz- vagy talaj szennyező anyagok felvételére és hasznosítására, például a nitrát, foszfát, egyes kénvegyületek elbontására és a növényi szervezetbe történő beépítésére. A szerves anyagokat a növények közvetlenül nem hasznosítják, a növényi gyökereken vagy a talajban, a gyökérzónában élő mikroorganizmus-közösségek bontják, mineralizálják a szerves anyagokat, az így keletkezett szervetlen termékeket hasznosítja a növény.
Génmanipulációk egyik célja, olyan fitodegradációra képes növényfajok előállítása melyek szervesanyag-bontásért felelős géneket tartalmaznak, így segítségükkel szerves anyagokkal szennyezett talaj –>biodegradáción⁄biodegradáció–< alapuló bioremediációja megoldható. Az ilyen növények környezetbe juttatása és kontrollja tapasztalatok hiányában nagy körültekintést és a génmanipulált élőlényekre vonatkozó szabályok betartását igényli.

a fitoextrakció a fitoremediáció egyik alapfolyamata, mely a növények bioakkumulációs, illetve biokoncentrációs képességén alapul. A fitoextrakciós technológiában a növényeket arra használja a technológus, hogy a szennyezett talajból vagy üledékből eltávolítson, kivonjon olyan szennyezőanyagokat, például toxikus fémeket, melyeket más módszerekkel nem tudnánk eltávolítani. A fitoextrakcióhoz felhasználható növényeknek un. hiperakkumuláló fajoknak kell lenniük, hogy a BCF értékük, vagyis a talajban mérhető fémkoncentrációhoz viszonyított fémkoncentráció a növényben lehetőleg 50 felett legyen. Egyes hiperakkumulátor növények több ezres BCF értéket is elérhetnek. A fitoextrakció előnye, hogy bizonyos fémeket képes végérvényesen eltávolítania talajból, hátránya viszont, hogy hosszú időt és nagy körültekintést igénylő remediációs technológia. A fitoextrakció a fémeket eltérő hatékonysággal vonja ki a talajból, a hozamtól függően 50-100 évig is eltarthat. Másodlagos kockázatot jelent, hogy a fémtartalmú növények nem izolálhatóak az ökoszisztéma élőlényeitől rovarok, madarak, vadállatok és a megtermelt biomassza veszélyes hulladékként kezelendő. A fitoextrakcióhoz kiválasztott növényekkel szembeni követelmények: hiperakkumuláló legyen, a szárban és a levélben, vagyis a föld feletti részekben akkumuláljon, növekedését ne gátolja az extrahálandó toxikus szennyezőanyag és nagy hozama legyen. Ha egy növény egyetlen szennyezőanyagra, például egyetlen fémre vagy meghatározott fémekre szelektív kivonásra képes, akkor ezzel a növénnyel hasznosítható termék előállítására is mód nyílik.

olyan környezetvédelmi biotechnológia, mely növények felhasználásával csökkenti elfogadható mértékűre a vegyi anyagokkal szennyezett terület, környezeti elem vagy fázis környezeti kockázatát. A fitoremediáció a szennyezőanyag és az elérendő cél függvényében lehet:
1. fitostabilizáció: szennyezőanyagot, pl. toxikus fémeket tűrő növényekből álló takaróréteg fizikai jelenlétével akadályozza a szennyezett talaj levegőbe jutását defláció, porzás, felszíni, vagy felszín alatti vízbe jutását erózió, kioldás. A fitostabilizációt gyakran kombinálják kémiai stabilizációval. Fontos követelmény, hogy a fitostabilizációban alkalmazott növények ne akkumulálják a szennyezőanyagot.
2. fitodegradáción alapuló technológia, melynek során a növény maga vagy gyökerének mikroflórája teljesen elbontja mineralizáció, mobilizálja illékonnyá teszi, pl. higany vagy csökkent kockázatú anyaggá alakítja a biodegradálható vegyi anyagokat. Szennyezett talaj vagy szennyezett víz rizofiltráció, élőgép kezelésére egyaránt alkalmazható.
3. fitoextrakción alapuló technológiát elsősorban toxikus fémekkel szennyezett talajnál alkalmaznak hiperakkumuláló növényfajok felhasználásával. A szennyezett területeken adaptáció során kiszelektálódott vagy géntechnikákkal előállított, nagy biokoncentrációs faktorral BCF rendelkező növénnyel szembeni további követelmények: nagy hozammal rendelkezzen, föld feletti részében akkumulálja a szennyezőanyagot, könnyen kezelhető, betakarítható legyen. A betakarított növényi anyag ellenőrzött feldolgozására van szükség, pl. égetése és hamujának veszélyes hulladékként kezelése. Egyetlen fémet szelektíven akkumuláló növényből a fém visszanyerése gazdaságossá tehető. A fitoextrakció több évtizedig tartó folyamat is lehet, a szennyezőanyag koncentrációjától függően. Érclelőhelyek közeléből olyan cink, kadmium, kobalt, króm, mangán, nikkel, réz és ólom akkumuláló növényeket keresztesvirágúak, kutyatejfélék, akácfélék, kender, torma, stb. izoláltak, melyek a talajban lévő szennyezőanyag-koncentrációt több százszorosára képesek koncentrálni.
4. A rizofiltráció során a növényi gyökér és a gyökéren kötött mikroorganizmusok együttműködésben kötik meg, szűrik ki, csapják ki és bontják el, elsősorban a szennyezett víz oldott szennyezőanyagait élőgépes szennyvíztisztítás. A szerves szennyezőanyagokat a rizoszféra mikroorganizmusai mineralizálják, a mineralizált elemeket pedig a növények asszimilálják, így azokat teljesen eliminálhatják. A szervetlen szennyezőanyagokkal más a helyzet, azokat a rizoszféra passzív vagy aktív módon kiszűri a vízből, majd vagy a gyökérzónában marad, vagy felveszi a növény, emiatt újabb műveletre van szükség: izolálása vagy a növények eltávolítása és kontrollált kezelése.
A fitoremediációs technológia a fitoextrakció és a rizofiltráció esetében tulajdonképpen két lépésből áll: 1. a növény kiválasztása, telepítése, működésének biztosítása és 2. a feladatát teljesített növény feldolgozása, ártalmatlanítása. A fitoremediációs technológiák elterjedésének akadálya ez utóbbi, vagyis a szennyezett növényi anyag kezelésének megoldatlansága. A szennyezett növényi anyagot égetéssel lehet megsemmisíteni: a hamut annak szennyezőanyag-tartalmától függően kell elhelyezni, veszélyes hulladéklerakóba vagy ha lehet, újrahasznosítani.

a fitoremediáció egyik fajtája, melynek lényege, hogy növények segítségével akadályozzuk meg egy talajszennyező anyag transzportját a környezetben. Olcsó és hatékony módszer a szennyezőanyag-depóniák, szennyezett talajok, szennyezőanyag tartalmú hulladékok kezelésére. fitostabilizációval megakadályozható a szennyezőanyag terjedése szélerózióval, vizes kioldást követően a lefolyó vizekkel és a beszivárgó csapadékvízzel oldott állapotban és vízerózióval szilárd fázisként.. fitostabilizációval nem szüntetjük meg a szennyezett közeg szennyezettségét, de megállítjuk a szennyezőanyagnak a szennyezőforrásokból való tovaterjedését. Pontforrásokra és diffúz szennyezőforrásokra egyaránt alkalmazható. Célszerűen kémiai stabilizálással kombinálják, amikor a fitostabilizációval párhuzamosan a szennyezőanyagot adalékanyagokkal történő kémiai kezeléssel kevéssé mozgékony immobilizált kémiai formává alakítjuk kémiai stabilizáció. A kémiaival kombinált fitostabilizáció hatékonyságát BME Környezeti mikrobiológia és biotechnológia kKtatócsoportja szabadföldi kíséletekkel is bizonyította. A fitostabilizációban felhasználható növénnyel szembeni követelmények: ellenálló legyen a szennyezőanyaggal szemben, gyorsan nőjön, jól fedjen, egybefüggő növénytakarót alakítson ki a felszínen, föld feletti részében ne akkumulálja a szennyezőanyagot, lehetőleg egyáltalán ne akkumulálja azt.

a –>fitoremediáció–< egyik potenciális alapfolyamata, melynek lényege, hogy a növények illékonnyá tesznek bizonyos talajszennyező anyagokat és azokat a légkörbe juttatják. Az illékonnyá alakított anyag toxicitásától függően hasznos vagy veszélyes folyamatról van szó. Ha technológiában alkalmazzuk, akkor a kibocsátott gőzök kontrollált kezelése megoldható, ezzel a technológia-alkalmazás kockázata csökkenthető. A fitovolatilizációban is szerepet játszanak a növénnyel közösségben élő mikrooganizmusok.

folyadék/folyadék extrakció (liquid/liquid extraction, LLE) során egyik folyadékban oldott komponenst összerázzuk a másik folyadékkal, hogy ezáltal a kívánt komponenseket e másik folyadékba vigyük át. Tipikus mintaelőkészítési technika, pl. vízben oldott szennyezőkomponenseket szerves oldószerrel kirázzuk, vagyis átoldjuk a szerves fázisba, majd az ily módon koncentrált vagy könnyebben koncentrálható tömény oldatot analizáljuk pl. gázkromatográfiával.

a fotokémia a fény hatására lejátszódó kémiai folyamatokkal, illetve a kémiai folyamatokat kísérő nem termikus gerjesztésű fényjelenségekkel foglalkozik. Tágabb értelemben a növényekben és a fototróf baktériumokban lejátszódó fotoredukció, illetve fotoszintézis, valamint az élőlények lumineszcens fénykibocsátása is ebbe a tárgykörbe tartozik. Környezetvédelmi szempontból a fotolízisnek, vagyis a vegyi anyagok fény hatására, elsősorban UV-fény hatására bekövekező bomlásnak van a legnagyobb jelentősége. A fotolízis alkalmas bizonyos szennyezőanyagok, például klórozott szénhidrogének gyökös reakciókban történő elbontására. Ezt vízkezelési, víztisztítási technológiákban hasznosítják is.
Levegőben szennyező anyagok UV-sugárzás hatására olyan fotokémiai reakciókat indítanak el, amelynek során NO₂ és ózon (O₃), majd szabadgyökök, hidrogén-peroxid és PAN (peroxi-acetil-nitrát) keletkezik. Ezen anyagok hatására jön létre, az un. füstköd.
A folyamat rendszerint a reggeli csúcsforgalom idején kezdődik, a koncentrációmaximumot a déli órákban éri el. Ha a PAN koncentrációja tartósan magas (>0,02 ppm), az rövid idő alatt a vegetáció pusztulásához, az emberi egészség károsodásához, továbbá a fémek és az épített környezet korróziójához vezet. A fotokémiai szmog erősen irritálja a nyálkahártyát, az ózon pedig károsan hat mind a növényekre, mind az állatokra és az emberre. A fotokémiai füstköd 25–35 °C hőmérséklet, alacsony páratartalom és 2 m/s alatti szélsebesség esetén jöhet létre. Ilyen típusú szmogot először 1985-ben észleltek Magyarországon.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szmog
MSZ 21460/2–78
http://www.fke.bme.hu/oktatás/biofizikahonlap

Egy adott ff felső, és egy adott fa alsó frekvenciájú hang esetén a kettő közötti távolság.

Forrás: Walz Géza:Zaj- és rezgésvédelem. Budapest Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft.2008

szennyezőanyagok környezetben való terjedésének modellezése a környezeti fázisok közötti megoszlás figyelembevételével.

a funkció egység az életciklus felmérésben használt kifejezés. A termék, ill. a termék életciklusát kifejező termék rendszer funkciójának mennyiségi definicójával kerül kiválasztásra. Az életciklus felmérés eredményei, azaz a számszerűsített környezeti mutatók, a termék rendszer funkciójának ezen egységére vonatkoznak.

Például a műanyag palack funkciója (ill. a műanyag palack életciklusa során betöltött funkciója) az, hogy az italterméket tárolja és lehetővé tegye annak szállítását, forgalmazását és fogyasztását. A palack ennek a funkciónak az ellátásához szükséges tömeggel, térfogattal, tartóssággal és egyéb tulajdonságokkal rendelkezik. A funkció egység ebben az esetben lehet például 1 darab palack által betöltött funkció, vagy 6 darab egybecsomagolt palack által betöltött funkció, vagy egy adott vállalat által egy évben gyártott összes palack által betöltött funkció. Lehet a funkció egység a Magyarországon egy személy által évente átlagosan elfogyasztott italtermékhez szükséges palackmennyiség által betöltött funkció is.

Konkurens termékek összehasonlításánál különösen fontos, hogy azonos funckió egységekre vontakozó eredményeket vessünk össze. (Ha például a műanyag palackot üveg palackkal akarjuk összehasonlítani.)

A funkció egység meghatározásánál gyakran a termék élettartamát is meg kell határozni, elsősorban akkor, ha a használat során is fellépnek környezeti hatások. Jellemző példák erre a közlekedési eszközökre, vagy elektronikai termékekre vonatkozó életciklus felmérések. Az élettartamot természetesen ki lehet fejezni nemcsak években, hanem például megtett kilométerekben, működési időben stb.

a genetikai móosítások legáltalánosabb megfogalmazása: az a folyamat, melynek során egy egyed által hordozott genomot külső forrásból származó DNS bejuttatásával és beépítésével módosítunk.

mutagén és a –>karcinogén–< hatással rokon, de annál tágabban értelmezett DNS károsító hatások összessége, a genetikai anyagban okozott direkt vagy indirekt, nem feltétlenül mutagén hatások, pl. nem tervezett DNS szintézis UDS: Unscheduled DNA Synthesis; testvér-kromatidák kicserélődése SCE: Sister Chromatid Exchange; mitotikus rekombináció, stb. - Fizikai, kémiai és biológiai ágensek géntoxikus hatás, géntoxicitásának bizonyítására epidemiológiai vizsgálatok eredményei és citogenetikai analízis szolgálhatnak. A vegyi anyagok és más géntoxikus hatás, géntoxicitással rendelkező ágensek géntoxikus hatás, géntoxicitásának kimutatása és mennyiségi meghatározása történhet:
1. Állat-tesztekkel: csontvelő mikro;nuk;leusz-teszt, emlős petesejtek citogenetikai vizsgálata, egér kromoszóma transzlokációs teszt, bőr- és tüdőszövet, valamint az emésztőrendszer nyálkahártyájának tesztelése és
2. in vitro módszerekkel: emlős sejtek mutációja és transzformációja, UDS, SCE, gyümölcsmuslica Drosophila melanogaster, élesztőgomba Saccharomyces cere;visiae vagy növényi szövetek, pl. hagyma Allium cepa gyökércsúcs citológiai vizsgálatával.

elektrotermikus atomizáción alapuló elemanalitikai módszer. Alapállapotú atomok létrehozására a lángatomizáció mellett kialakult technika. Az adott elem különböző kötésállapotú formáinak megbontására, az atomoknak e kötésviszonyokból történő felszabadításának egyik hatékony módja, hogy nagy hőmérsékleten olvadó anyag, pl. grafit felületére felvitt oldatok, vagy szilárd minták nagy hőmérsékleten elpárolognak és termikusan atomjaikra disszociálnak. A grafit jól reprodukálhatóan magas hőmérsékletre hevíthető, 3700 ^oC-on szublimál. Az elektrotermikus atomizálás gyakorlatilag egyet jelent a grafitcsőben végrehajtott atomizálással, amelynek a kísérleti berendezését grafitkemencének, a fűtött csövet grafitküvettának, a módszert pedig grafitkemencés atomabszorpciós (GAAS) módszernek nevezzük. (Forrás: Posta József: Atomabszorpciós spektrometria. Debreceni Egyetem, 2008, Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. www.tankonyvtar.hu/kemia/atomabszorpcios-080904-63) Folyadék és szilárd minták mérésére is alkalmas. A szilárd minták mérésekor fellépő bizonytalanság csökkenthető szuszpenziók mérésével. A módszert környezeti minták (talaj, talajvíz), hulladék elemtartalmának meghatározására használjuk.

harmonizált az osztályozás, ha közösségi szinten elfogadott, és a 67/548/EGK irányelv I. mellékletében szerepel. Bármely európai tagállam javasolhatja egy anyag harmonizált osztályozását és címkézését egy REACH XV. melléklet szerinti dokumentáció benyújtásával.

reprezentatív érték, ami az egyes anyagoknak, az anyagok egy csoportjának vagy indikátornak − a földtani közeg figyelembevételével − az adott felszín alatti víztestben vagy víztestcsoportban jellemző koncentrációja, illetve az indikátor értéke, mely az ember által nem, vagy csak csekély mértékben megváltoztatott, zavaró hatásoktól mentes körülmények fennállása esetén fordul elő.

gyomirtószerek. Lásd még peszticidek.

rövidítve HPBCD, nagyon jó oldóképességű, hidrofil cukorszármazék, amely molekuláris kapszulázás (zárványkomplexképzés) révén vizes oldatba visz egyébként vízben nem oldódó szerves anyagokat, pl. szénhidrogéneket. Emiatt alkalmazzák talajok szerves szennyezőanyagainak mobilizálására (→"sugar flushing" technologia), ezek biológiai hozzáférhetőségének, és ezzel biodegradálhatóságának javítására. Szerkezete szerint olyan ciklodextrin, amely molekulánként 3-6 hidroxipropil-oldalláncot tartalmaz. talajban viszonylag gyorsan biodegradálódó anyag (felezési ideje <1 év). A talajmikroflorát nem károsítja, inkább jó hatású a mikroorganizmusokra, mivel javítja tápanyagaik hozzáférhetőségét. Emberekre nem veszélyes, gyógyszerek, élelmiszerek segédanyaga.

a lerakott hulladék térfogatának csökkenését, a felszín süllyedését jelenti. A hulladék várható összenyomódását elméletileg a talajmechanikából jól ismert konszolidációs elmélettel lehet közelíteni, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a hulladék:

− a szokásos talajokhoz képest lényegesen változatosabb, heterogénebb;

− fizikai paramétereinek pontos meghatározása lényegesen nehezebb.

A hulladék konszolidációja nemcsak a mechanikai terhelés (saját tömege) hatására bekövetkező tömörödés, hanem a különböző alkotórészek kémiai-biológiai lebomlásával rendszerint együtt járó térfogatcsökkenés eredménye is.

A süllyedés várható mértékét számos tényező befolyásolja, amelyek a következők:

− a lerakott hulladék kezdeti tömörsége, hézagtényezője, térfogatsűrűsége;

− a feltöltés magassága;

− a biológiailag lebomló, illetőleg nem-lebomló hulladékmennyiség aránya;

− a hulladék lerakás előtti és közbeni kezelése;

− a csurgalékvíz szintje, ingadozása;

− a környezeti tényezők (nedvességtartalom, hőmérséklet, a biogáz-képződés folyamata, fázisa).

A konszolidáció már a lerakó feltöltése során elkezdődik. A süllyedés üteme az idő előrehaladtával lassul. A kezdeti szakaszban az öntömeg hatására bekövetkező süllyedések dominálnak (elsődleges konszolidáció), mértéke általában 5–30 %-a a feltöltési vastagságnak, és a süllyedés nagy része a feltöltés utáni első évben lejátszódik. Az elsődleges konszolidációt követi a másodlagos konszolidáció szakasza, ami időben hosszan elnyúló, és kifejezetten a hulladékban lejátszódó folyamatoktól függ.

1. mozgás, mozgékonyság megszüntetése: enzimek, reagensek, vegyi anyagok, szennyezőanyagok szilárd felülethez, pl. hordozóhoz kötése, szilárd mátrixba ágyazása vagy olyan fizikai és/vagy kémiai átalakítása, mely az illékonyságot, oldhatóságot, deszorpciós képességet csökkenti, ezzel megakadályozza a környezetben való terjedést és a fizikai-kémiai és biológiai hozzáférhetőséget.
2. immobilizáción alapuló környezetvédelmi technológiák: bármely szennyezett környezeti elem és fázis esetében alkalmazhatóak. Levegő, és vízszennyezettség esetében a szennyezőanyag immobilizációja, pl. szilárd fázison való megkötése szűréssel vagy kicsapása hűtéssel, egyúttal a levegőből, ill. a vízből való eltávolítást eredményezi. Szennyezett talajra mind in situ, mind ex situ remediációs technológiaként alkalmazható. talajnál az immobilizáció nem jár a szennyezőanyag eltávolításával, de a környezeti kockázat lényegesen csökkenthető: a továbbterjedés valószínűsége csökken és a biológiai hozzáférhetetlenség eredményeképpen a hatás kifejtése lehetetlenné válik. immobilizáción alapuló talajkezelési technológia célja annak elérése, hogy az immobilizáció nagy valószínűséggel irreverzibilis legyen. Leggyakrabban toxikus fémekkel és perzisztens szerves anyagokkal szennyezett talaj kezelésére alkalmazzák. Technológiai megoldások:
1. fizikai-kémiai stabilizálás: szilárdítással, beágyazással pl. beton, gipsz, bentonit, bitumen, polimerek felhasználásával;
2. kémiai stabilizálás: oldhatatlan kémiai forma létrehozása a pH beállításával, pl. meszezés, CaCo3 talajra alkalmazása; oxidációval, pl. ózon, hidrogénperoxid hatására szerves szennyezőanyagok kondenzációja, polimerizációja, oldhatóságuk csökkentése; reduktív körülmények biztosításával, pl. fémből oldhatatlan szulfid létrehozása;
3. termikus immobilizáció: kerámiába, téglába ágyazás, vitrifikáció;
4. biológiai stabilizálás: növényzet fizikai hatása erózió és defláció ellen, növények kémiai hatása, pl. gyökerek által kiválasztott stabilizáló vegyületek; növények biológiai folyamatai során a sejtekben történő immobilizáció, pl. bioakkumuláció; mikrobiológiai tevékenység, pl. szulfátredukció. környezeti elemek szilárd fázisában fizikailag, kémiailag vagy biológiailag immobilizált szennyezőanyagok újramobilizálódása monitorozást kioldási teszt és megelőzést igényel. A remobilizálódás elfogadhatatlanul nagy kockázatát a kémiai időzített bomba kifejezéssel szokták jellemezni. lásd még talajremediáció, bioremediáció, in situ, talajkezelés remediációs technológiák, ex situ, talajkezelés, töltőanyag.

szennyezett környezeti elemek és/vagy fázisok remediációjának az a módja, amely a szennyezett talaj, felszín alatti víz, talajgáz, felszíni víz és üledék kezelését eredeti helyén, kitermelés nélkül oldja meg. Az in situ remediáció a technológiát, a műveleteket, a szükséges berendezéseket a szennyezett környezeti elembe/fázisba helyezi bele. A reaktorokban vagy tartályokban folyó technológiákkal összehasonlítva az in situ remediációnál az alkalmazott művelet hatótávolsága jelenti a kezelt térfogatot, a határoló elemekkel nem rendelkező "reaktor" határát. Az in situ remediáció alkalmazhat fizikai, kémiai, biológiai és ökológiai módszereket valamint ezek célszerű kombinációit. A in situ remediáció alapulhat a szennyezőanyag mobilizációján vagy immobilizációján. A talaj in situ remediációját pl. gyakran kapcsolják a talajvíz és/vagy a talajgáz ex situ remediációjával. Az in situ remediáció tervezéséhez a szennyezőanyag és a környezeti elem jellemzőinek ismeretén kívül technológiai kísérleti eredmények is szükségesek.
1. A legenyhébb in situ remediáció a környezeti elem öngyógyító aktivitásának támogatása pl. levegőztetéssel vagy a tápanyagellátás javításával.
2. Az levegőztetés a felszíni víz és az üledék, a bioventilláció a talaj mikroflórájának működési feltételeit javítja.
3. A hőmérséklet in situ növelése a mikroorganizmusok biodegradációs aktivitásának növelésén kívül a szennyezőanyagok mobilizálódását párolgás, deszorpció is elősegíti.
4. A felszín alatti víz áramlásának irányába épített felszín alatti kezelőberendezések, un. reaktív falak az oldott szennyezőanyag típusától függően fizikai, kémiai vagy biológiai in situ remediációt egyaránt jelenthetnek.
5. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő szennyezőanyag fizikai-kémiai immobilizálása, pl stabilizálása injektálással bejuttatott szilárdítóanyag segítségével, pl. cementtej, bentonit, stb. történhet.
6. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő szennyezőanyag fizikai módszerrel történő mobilizálására magas hőmérsékletet vagy rádióhullámokat alkalmaznak, a mélybe süllyesztett elektródák segítségével.
7. Mélyebb rétegek kémiai kezelése pl. oxidáló- vagy redukálószer beinjektálásával oldható meg.
8. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő veszélyes anyag a talaj vagy az üledék szilikátjainak megolvasztásával - vitrifikáció - immobilizációt fémek vagy mobilizációt jelenthet szerves szennyezőanyagok pirolízise.
Az in situ műveleteket speciális víznyerő, vákuum, kezelő és levegőztető kutak, szivattyúk, drénrendszerek, perforált csövek/csőrendszerek, injektorok, szondák, elektródák segítségével hajtjuk végre a felszín alatt, illetve árkokkal vagy aknákkal tesszük hozzáférhetővé a felszín alatti réteget. Az in situ remediáció előnyei: a felszín minimális bolygatásával jár, a terület in situ remediációsorán is használható, az 1-4. módszerek nagy kiterjedésű területekre is alkalmazhatóak, költségük viszonylag kicsi, a talaj élővilágával kíméletesek. Az 5-8. módszer kis mennyiségű mélységi szennyeződés kezelésére alkalmas a felette lévő nem szennyezett talaj- ill. üledékréteg kitermelése nélkül. Az in situ remediáció hátrányai: maradék szennyezettséggel és a munkálatok során fokozott kockázattal kell számolni, hiszen a szennyezett környezeti elem/fázis nincs izolálva a nem szennyezett környezettől.lásd még remediáció, remediációs technológiák, talajkezelés, talaj remediáció, talajkezelés iszapfázisban

a bőr szenzibilizálás vizsgálatánál alkalmazott kísérleti eljárás, amikor a kísérlet alanyát kiteszik egy vizsgált anyag hatásának egyszeri alkalommal, majd egy hosszabb (általában 10–14 nap) megfigyelési fázis következik, azzal a céllal, hogy megállapítsák, az alkalmazott vegyianyag képes-e túlérzékeny állapotot előidézni.

a toxikológiai tesztelésben legalább egyhetes időtartam az indukciós expozíciót követően, ami alatt a túlérzékeny állapot kialakulhat.

a hagyományos információtechnológiákhoz képest, ahol túl sok az információ, túl sok rendszer működik párhuzamosan, külön jelszavakkal, és akeresés sokáig tart, az infromációgazdálkodási redszerekintegrálják az adatforrások lekérdezését, megoldják az előzetes feldolgozást (indexelés, szinonimák meghatározása, nyelv-felismerés), kollekciók (elkülönített adatforrások) és un. ügynök-funkció (előre definiált lekérdezések) hozhatók létre.

rovarölőszer, a peszticidek rovakra specializálódott fajtája.

a természetes biodegradációs folyamatok hatékonyságának, sebességének növelése technológiai beavatkozással, optimális technológiai paraméterek alkalmazásával, például a biodegradációt végző mikroorganizmus-közösség cell factory működéséhez legmegfelelőbb levegőztetés, tápanyagellátás, hőmérséklet, pH, redox- és ozmózisviszonyok, stb. biztosítása.

a hagyományos komposztálástól eltérően, a klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talaj komposztálását nem aerob körülmények között, hanem aerob ciklusokat követő, viszonylag hosszú anaerob ciklusok beiktatásával végzik. A komposzt-keveréket gazdag tápanyagellátással, táplálékkiegészítőkkel látják el, maximális biológiai aktivitás elérése céljából. Az aerob szakaszokat követő anaerob időszakokban történik a reduktív dehalogénezés, melynek időtartamát előzetes kísérletekben állapítják meg. Ha a tápanyag-kiegészítés elfogy és a dehalogénezés még nem teljes, akkor ismételt tápanyag-bekeverés után újraindítják a folyamatot. A klórdán, dieldrin, toxafén és DDT tartalmú szennyezett talaj remediálására sikeresen alkalmazott Xenorem^R technológiát egy kanadai cég szabadalmaztatta. A talaj levegőztetésére és a kiegészítő tápanyagok bekeverésére ugyanazt a speciális keverőlapátot használja. A POP-okból a célérték 10-szeresét tartalmazó talaj szennyezettségét 12-24 hét alatt tudta a kitűzött határérték alá vinni az intenzifikált aerob-anaerob biodegradációval.

a toxikológiában az ismételt adagolású toxicitás egy vegyi anyagnak való ismételt napi expozíció eredményeként fellépő általános toxikológiai hatásokat jelenti, a várt élettartam egy részére (szubakut vagy szubkrónikus expozíció) vagy az élettartam nagy részére (krónikus expozíció).

Ezek az általános toxikológiai hatások magukba foglalják a testtömegre és/vagy a testtömeg növekedésre, az abszolút és/vagy relatív szervi és szövet súlyokra, a klinikai kémhatás változásaira, a vizeletelemzésre és/vagy hematológiai paraméterekre, az idegrendszer funkcionális zavaraira, valamint általában a szervekre és szövetekre és a makroszkopikusan és mikroszkopikusan vizsgált szervek és szövetek patológiai elváltozásaira gyakorolt hatásokat.

Ezen információk mellett a lehetséges káros általános toxikológiai hatásokról, az ismételt adagolású toxicitási tanulmányok egyéb információkkal is szolgálhatnak pl. a reprodukciót károsító hatásokról, vagy azonosíthatják a toxicitás sajátos megjelenési formáit, mint pl. a neurotoxicitás, immunotoxicitás vagy az endokrin rendszer közvetítette hatások...

Az ismételt adagolású toxicitás előrejelzése állatkísérletek alapján történik. A teszt célja a következők felmérése:

• az emberek egy anyagnak való ismételt expozíciója összekapcsolódott-e káros toxikológiai hatásokkal; ezek az emberi tanulmányok potenciálisan szintén azonosíthatnak nagyobb hajlammal rendelkező népességet;
• egy anyag ismételt beadása kísérleti állatoknak okoz-e káros toxikológiai hatásokat; hatások, amelyek előre jelezhetnek lehetséges káros hatásokat az emberi egészségre;
• a célszervek, a lehetséges halmozódó hatások és a káros toxikológiai hatások visszafordíthatósága;
• az dózis−válasz viszony és az ismételt adagolású toxicitási tanulmányokban megfigyelt toxikológiai hatások bármelyikének a küszöbértéke;

Forrás: REACH

lásd remediáció iszapfázisban.

az angol Information Technology rövidítése, magyarul informatika

jellemzésen, angolul „characterisation”, általában azt értjük, hogy bizonyos dologgal kapcsolatban valamilyen információt szolgáltatunk, mely segíti annak leírását és megértését.

Az életciklus felmérés esetében az életciklus során a természetből származó nyersanyagokat és a természetbe jutó kibocsátásokat (ld. bemenő és kimenő áramok) jellemezzük, miután az egyes környezeti problémákat kifejező hatáskategóriákba osztályoztuk őket (ld. osztályozás). Minden bemenő és kimenő áramhoz egy jellemzési faktort rendelünk, amely arányos az adott áram lehetséges környezeti hatásával. Minden hatáskategóriához tartozik egy jellemzési egység, amely a jellemzési faktorok mértékegysége. A jellemzési lépés elsődleges gyakorlati haszna, hogy az egy hatáskategóriához tartozó bemenő és kimenő áramok jellemzési faktorral korrigált értékei összeadhatóak, azaz egy számmal tudjuk kifejezni az áramok együttes környezeti hatását.

Például a globális felmelegedéssel összefüggő hatáskategóriában a jellemzési egység 1 kg szén-dioxid globális felmelegedést okozó potenciálja. A metán globális felmelegedést okozó potenciálja 25-szöröse a szén-dioxidénak (az Intergovernmental Panel on Climate Change 2007-es jelentése alapján), azaz 1 kg metán jellemzési faktora 25 kg szén-dioxid egyenérték. Amennyiben az életciklus felmérés során szén-dioxid és metán kibocsátás is előfordul, akkor a fenti jellemzési faktorok segítségével a két kibocsátás összesített hatása számszerűsíthető. (pl. 1 kg szén-dioxid és 1 kg metán összesített hatása 26 kg szén-dioxid egyenérték).

Fontos megjegyezni, hogy az egyes hatáskategóriák jellemzési eredményei nem hasonlíthatók össze.

Alkalmazott életciklus felmérés során általában olyan kész adatbázisokat használunk, amelyek tartalmazzák az egyes bemenő és kimenő áramok jellemzési faktorait megfelelő irodalmi forrásokra hivatkozva.

egy vegyi anyag vagy anyagok keveréke, mely rákot okoz vagy megnöveli a rák előfordulását.

valamely fizikai, kémiai vagy biológiai ágens azon tulajdonsága, hogy képes tumorképződést kiváltani, ill. a tumorképződés gyakoriságát megnövelni. A vegyi anyagok, főleg a xenobiotikumok közül sok rendelkezik karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatással. A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatással rendelkező vegyi anyagok a szájon át, a bőrön át, vagy belégzéssel kerülhetnek a szervezetbe.
A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatásnak kitett sejtek ráksejtekké alakulásában a sejt növekedési, differenciálódási életszakaszának van nagy szerepe. A karcinogén ágensek karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatása gyakran összefügg mutagén és genotoxikus és reprotoxikus hatásukkal. A fizikai, kémiai és biológiai ágensek karcinogén és rákkeltő hatásának bizonyítása történhet epidemiológiai adatok leggyakrabban bizonyos foglalkozásokhoz kötődő megbetegedések statisztikája, vagy célzott vizsgálatok eredménye alapján. A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatás tesztelése, a dózis-hatás összefüggés kimérése állati tesztekkel vagy in vitro módszerekkel lehetséges: karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatást mérő biotesztek, géntoxicitást kimutató tesztek, sejtosztódási- és szabályozási kísérletek, immunszuppresszió vizsgálata, QSAR alkalmazása.

a talajban és talajvízben alkalmazott kémiai oxidáció a szerves szennyezőanyagok bontását, ártalmatlanítását oxidálószerek segítségével oldja meg. A szennyezőanyag oxidációjakor a reagensként használt oxidálószer redukálódik, azaz elektront vagy hidrogént vesz fel. Az in situ kémiai oxidáció ISCO = in situ Chemical Oxidation a talaj szennyezettségét a talaj kitermelése nélkül, helyben, a talajban oldja meg. Természetesen ex situ reaktorban is alkalmazható az oxidáció kémiai reagensekkel. Az oxidálószer a talajvízben oldott szerves szennyezőanyag vagy a telítetlen talaj nedvességtartalmában oldott, esetleg a szilárd felületen szorbeált szennyezőanyag bontására alkalmas. hatásának előrejelzésekor és az alkalmazandó mennyiség kiszámításakor nem elég a szennyezőanyag koncentrációjából kiindulni, hanem a talaj saját szervesanyagartalmát is figyelembe kell venni, hiszen az is fogyasztja az oxidálószert. Legbiztosabb eljárás a talaj saját oxidálószer fogyasztásának kísérleti meghatározása.
A leggyakrabban alkalmazott oxidálószerek a permanganátok, mind a kálium-, mind a nátriumpermanganát alkalmazható, a hidrogénperoxid és más peroxo-vegyületek, pl. perszulfátok és az ózon.
Permanganáttal történő oxidáció során nem keletkeznek szabad gyökök, mint a peroxidok és az ózon alkalmazásakor. A permanganát jól oxidálja a klórozott alkánokat, a szén-szén kettőskötést tartalmazó szerves vegyületeket, az aldehid- és hidroxil-csoportot tartalmazó vegyületeket. hatása közben nincs hőtermelés, bármilyen pH-n alkalmazható. A permanganátok reaktivitása kevéssé érinti a mikrokapillárisokban élő talajmikroorganizmusokat. A kezelést követően a mikroflóra spontán visszaáll.
A hidrogénperoxid önmagában is erős oxidálószer, de a talajban akkor hatékony, ha katalizátorral együtt alkalmazzák. A Fenton-reagens első alkalmazójáról kapta nevét: ebben a hidrogénperoxidot vasszulfát katalizátorral aktiválják, amikoris Fe²⁺ hatására OH* gyökök keletkeznek. Savas közegben az oxidálódott Fe³⁺ folyamatosan visszaalakul Fe²⁺-vé, így a katalízis állandó. Ha a pH-t nem lehet 4-6 között tartani, akkor a katalízis leáll. A vas oldott állapotban tartását kelátképző szerekkel is el lehet érni. Probléma, hogy az oxidáció közben hő keletkezik, mely biztonsági problémákat vethet fel. A savas környezet is többletkockázatot jelenthet a környezetre. A peroxid erős sejtméreg, mely nagy koncentrációban a mikroorganizmusok pusztulásához vezethet. Ha lassan oldódó, illetve a peroxidot lassan és fokozatosan a talajba engedő vegyületformákat alkalmaznak, akkor a mellékhatások enyhék, a talajmikroorganizmusok nem pusztulnak el, hanem hasznosítják a keletkező oxigént.
Az ózon a legerősebb oxidáló hatású, gázformájú anyag, direkt oxidációra és szabadgyökös reakciókra is képes. Két tipikus alkalmazása: a vadózus zóna, és a talajvíz alatti rétegek szennyezettségének in situ kezelése. Tehát olyan talajrétegekbe is eljut, ahova a folyékony reagensek eljuttatása problémát jelent a talaj szorpciós kapacitása miatt. Az ózon peroxiddal kombinálva igen radikális oxidáció érhető el. Kis koncetrációban a keletkező oxigén stimulálja a vadózus zóna aerob mikroorganizmusait és ezzel az aerob biodegradációt.
További népszerű oxidálószerek a klór, a klórdioxid és a hipoklorit.
Lásd még talaj fizikai-kémiai kezelése, talaj in situ remediálása.

olyan kémiai folyamat, melyben az anyag új anyaggá alakul. A kémiai reakciók általában együtt járnak fizikai változással is (például hőfejlődés, halmazállapot-változás, színváltozás), azonban attól megkülönböztetik az anyag lényegét érintő, a kiindulásitól eltérő kémiai jellemzők.

A kémiai reakciók fajtái: átalakulás, bomlás, egyesülés, helyettesítés, cserebomlás.

A reakciók kémiai jellege szerint lehetnek redox-rakciók vagy sav-bázis reakciók.

Termodinamikailag lehetnek endoterm (energiát igénylő, lehüléssel járó) vagy exoterm (energia vagy hőtermelő) reakciók.

Időigény szerint a kémiai reakciók lehetnek pillanatreakciók vagy időreakciók.

redukció során bomló, kémiailag átalakuló vagy más mechanizmussal oldhatóság csökkenés, kicsapódás, szorpció ártalmatlanítható szennyezőanyagokkal szennyezett talaj remediálására használható módszer. Minden vegyi anyag felhasználható, amely könnyen oxidálódik, miközben a célvegyület redukálódik. Az egyensúly eltolása a szennyezőanyag redukciója irányába a technológia feladata.
A redukción alapuló remediációhoz leggyakrabban használt redukálószer a fém vas, annak is nagy fajlagos felületű változata a nano-méretű szemcsékből álló NZVI = nano-zero-valent iron lásd még ZVI. A vason kívül használnak palládiumot és más fémeket is, valamint reaktív redukált szerves és szervetlen vegyületeket, hidrogén-, illetve elektrondonorokat, így hidrogént, kénhidrogént, ammóniát, speciális elektrondonor polimereket, pl. polipirrolt. A talajban általában minden hatékony, ami a talaj redoxpotenciálját nagymértékben csökkenti, így a mikrobiológiai tevékenység során létrejött hidrogén vagy más reduktív vegyületek is.
Gyakran a redukcióra képes termék mikrobiológiai előállításhoz szükséges biológiai folyamatot stimuláljuk egy-egy talajadalékkal, ilyen például a HRC^® = Hydrogen Release Compound, azaz hidrogénkibocsátó vegyület, ami tulajdonképpen speciális polilaktát-észter származék, mely lassan válik a mikroorganizmusok számára hozzáférhetővé, így a mikroorganizmusok folyamatosan hidrogént termelnek belőle, ami aztán redukálja a talajszennyező anyagot. Egy másik közvetetten ható adalék olyan szerves kénvegyületet bocsát ki folyamatosan MRC^® = Metal Remediation Compound, mely fémekkel érintkezve fémorganikus kénvegyületeket képez. Ennek szerves részét biodegradálják a talajmikroorganizmusok, miközben a fém szulfid-formában immobilizálódik a talaj szilárd anyagába ágyazódva. Az MRC^® króm és az uránium oxidált formáit közvetlenül is képes redukálni és hidroxid, illetve oxid formában kicsapni.
Lásd még talaj fizikai-kémiai kezelése, talaj in situ remediálása, mikrobiológiai redukció, mikrobiológiai reduktív deklórozás, mikrobiológiai stabilizálás.

az adszorpció irreverzibilis formája, amikoris a szorbeált anyag kémiai reakcióba lép a szorbenssel.

új, oldószermentes mintaelőkészítési technika kémiai analízishez, a keverőbaba márkaneve után Twisternek is nevezik. Egyensúlyi megoszláson alapul, valójában folyadék/folyadék extrakció. Mágneses keverőbabára felvitt poli-dimetil-sziloxán (PDMS) réteg extrahálja a mérendő komponenseket a mintából keverés közben. Az elv hasonlít a szilárd fázisú mikroextrakcióéhoz (SPME), mindkettőnél abszorpciós folyamat játszódik le, a különbség a megosztó fázis térfogata (SPME 0,5 mikroliter; Twister 50 mikroliter. Az abszorbeált komponenseket egy speciális termodeszorber egységben fűtik le, mely a gázkromatográfiás injektor fölé van szerelve. A deszorpció után a keverőbaba újra felhasználható. Szakirodalom alapján azok a vegyületek twiszterezhetőek hatékonyan, melyekre igaz, hogy a log Kow>2, pl. szénhidrogének, PAH vegyületek, PCBk. Előnye, hogy nincs szükség oldószerre, párhuzamosan több minta előkészítése folyhat ezzel a módszerrel, jó reprodukálhatóság, nagy érzékenység jellemzi.

(Forrás: F. David, B. Tienpont and P. Sandra: Stir-Bar Sorptive Extraction of Trace Organic Compounds from Aqueous Matrices, LCGC Europe, 2003, 1-7)