Lexikon

az általános technológiai kibocsátási határértékeket légszennyező anyagcsoportokra állapítják meg a szennyezőanyag fizikai, kémiai tulajdonságai és a környezetre gyakorolt hatása alapján. Külön határérték rendszer vonatkozik az alábbi anyagcsoportokra:
szilárd szervetlen anyagok,
- gáz és gőznemű szervetlen anyagok,
- szerves anyagok,
- rákkeltő anyagok.
Az egyes anyagcsoportokon belül a szennyezőanyagokat osztályba sorolják és a veszélyességi osztályokra a légszennyező anyag tömegáramától függő kibocsátási határértéket állapítanak meg.
Forrás: Barótfi István: Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

a diffúz szennyezőforrás nem-pont forrás, vagyis nem diszkrét pontokhoz és kibocsátásokhoz kötődő tevékenységekkel függ össze. A diffúz szennyezőforrások nagy kiterjedésben és szétszórtan jelentkeznek, általában jellemző rájuk a nagy felület/térfogat arány. További jellemzői, hogy gyakran nem különböztethetőek meg az elsődleges és másodlagos források, vagyis a transzport során keletkező szennyezettség, mint másodlagos forrás szerepel a további folyamatokban.
A diffúz szennyezőforrások kockázatmenedzsmentje a pontforrásoktól eltérő módszereket igényel. A kockázat felméréséhez és jellemzéséhez szükséges szennyeződéstérkép és terjedés-modellezés GIS-alapú és általában vízgyűjtőszintű. Fontos szerepe van a távérzékelésnek és az előrejelzéseknek. A kockázat csökkentését elsősorban megelőzéssel érhetjük el, a már létező szennyezettség kockázatcsökkentésére in situ, természetközeli módszereket alkalmazhatunk.
A diffúz szennyezőforrás eredete szerint lehet
1. az atmoszféra által terjesztett illetve abból kiülepedett égéstermékek, fémfeldolgozó-ipar levegőbe történő kibocsátásai, stb.;
2. felszíni vízek által szállított szétszórt, pl. bányászati hulladékok, letakaratlan, izolálatlan hulladéklerakatok, tározók, atmoszférából leülepedett városi por, mezőgazdasági talajok agrotechnikai eredetű szennyezettségei: műtrágyák, növényvédőszerek, stb.;
3. felszín alatti vízek által szállított beszivárgó csurgalékok, agrotechnikákból eredő szivárgó vizek, kezeletlen szennyvizek, stb.; és 4. közvetlenül a talajra került és ott maradó szennyezettség ipari, bányászati, mezőgazdasági eredetű közvetlenül a talajra juttatott anyagok vagy atmoszférából és áradással talajra került.
A diffúz szennyezőforrások lehetnek elsődlegesek vagy másodlagosak. Elsődlegesről beszélünk, amikor a források szétszórtan és nagy számban fordulnak elő, fűtés, közlekedés, ipar, mezőgazdaság és a szennyezettség azt a környezeti elemet érinti, ahova a kibocsátás történt. Másodlagos diffúz szennyezőforrásról akkor beszélünk, ha az eredettől függetlenül tehát mind pont, mind diffúz forrásból származhat, a hulladék menedzsment hiánya vagy a szennyezőanyag természete miatti transzport okozza a diffúz szennyezettséget. Ezek közül a legjellemzőbbek az atmoszférából történő lecsapódás és kiülepedés, a felszíni vizek üledékében felgyűlő szennyezettség, mely elsősorban az ülepedési zónákat és az áradásos területeket veszélyezteti, valamint a felszín alatti vizek oldott szennyezőanyag szállítása, mely az ivóvíz-bázisokat veszélyezteti.

eljárás specifikus technológiai határértékeket állapítanak meg egy sor olyan technológiára, amelyek fejlettségi szintje bizonyos szennyezőanyagok tekintetében szigorúbb, vagy enyhébb követelmények betartását teszi lehetővé. Az eljárás-specifikus technológiai határértékek – a részletesen szabályozott technológiák kivételével – csak az adott eljárás meghatározott anyagaira vonatkoznak, a technológiákból kikerülő egyéb, szennyező anyagokra az általános technológiai kibocsátási határértékeket kell alkalmazni.
Forrás: Barótfi István: Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

azok a légszennyező anyagok, amelyek kémiai szerkezete nem változott meg azóta, hogy a légkörben tartózkodnak, (Forrás: MSZ 21460/2–78).
A szennyezőanyagok a levegőben lehetnek gáz, folyadék vagy szilárd formában. A levegővel alkothatnak gázkeveréket, gőzt és aeroszolokat (füst, köd, szállópor). A leggyakoribb elsődleges légszennyező anyagok az alábbiak:
A kén oxidjai (SO_x) – elsősorban is a kéndioxid, SO₂, mely nem csak vulkánokból származhat, de egy sor ipari folyamat, tüzelés, kéntartalmú szenek, kőolajok és egyéb kéntartalmú anyagok égetésekor keletkezik. Az SO₂ a levegő páratartalmával kénes savvá, vagy tovább oxidálódva SO₃-ból kénsavvá alakul, mely savas eső formájában hullik vissza a földfelszínre.
Nitrogén oxidok (NO_x) – elsősorban a nitrogéndioxid, NO₂ , mely szintén az égetés terméke, vöröses-barna, szúros szagú, toxikus gáz. A levegő nedvességtartalmában oldódva salátromsavvá alakul, mely savas eső formájában visszahull a földfelszínre.
Szénmonoxid – színtelen, szagtalan, nagyon mérgező gáz, a tökéletlen égés terméke. A légkörbe elsősorban a járművek kipufogógázából kerül.
Széndioxid (CO₂) – biológiai és antropogén égetés termékeként kerül a légkörbe, ugyanakkor fel is használódik, mivel a fotoszintetizáló mikroorganizmusok és a növények felveszik és beépítik sejtjeikbe, szöveteikbe. A légkörben jelentkező abnormálisan nagy széndioxid-koncentráció a keletkezés és a felhasználás egyensúlyának felbomlása miatt jelentkezik. A nagy széndioxid koncentrációból adódó globális probléma az üvegházhatás.
Illékony szerves anyagok – között megkülönböztetjük a metánt és a nem metán jellegű szerves anyagokat, példázul a VOC (Volatile Organis Compounds = illékony szerves szennyezőanyagok). A metán az egyik legveszélyesebb üvegházhatású gáz, hőelnyelése miatt. Nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez. A nem metán típusú illékony szerves anyagok között vannak olyanok, amelyekből gyökös reakcióval ózon keletkezik a levegő alsó rétegeiben, ahol ez kockázatot jelent az emberre és az ökoszisztémára. Vannak halogénezett szerves anyagok, amelyek viszont a Föld ózonrétegét fogyasztják.
Részecskék is szennyezik a levegőt, ezek igen finom eloszlású anyagok, melyek folyadékok vagy szilárdak is lehetnek, stabil aeroszolokat képezve a levegővel. A részecskék eredhetnek vulkánokból, viharok hozhatják eredeti helyükről (porvihar, homokvihar, futóhomok) vagy tüzek eredményeképpen kerülhetnek a légkörbe. A normális működés során nagymennyiségű spray formájú folyadék kerül a tengerekből a levegőbe. A legtöbb szilárd részecske a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor kerül a levegőbe.
Perzisztens, azaz bomlásnak ellenálló szabadgyökök gyakran a levegő finomszemcsés portartalmához kapcsolódnak.
Toxikus fémek, elsősorban a kadmium, az ólom és a cink.
Klórozott és fluorozott szerves vegyületek, melyek nagymértékben fogyasztják az ózonréteget. Legtöbbjüket már betiltották.
Az ammónia (NH₃) jellegzetes szagú gáz, származhat természetes forrásokból vagy mezőgazdasági technológiákból. A nitrogén geobiokémiai ciklusának fontos láncszeme, a nitrogéntartalmú biológiai építőkövek alapvegyülete.
A radioaktív szennyezőanyagok atomrobbanásokból, balesetekből vagy természetes radioaktivitásból eredhet. A radioaktív anyagok bomlásának végterméke a radon a levegő egyik legveszélyesebb szennyezőanyaga.
A szerves és szervetlen mikroszennyezőanyagok legtöbbike előfordulhat a levegőben gáz, gőz vagy aeroszol formájában. Nagyon gyakori, hogy a nagyobb molekulájú perzisztens szerves vegyületek a szállopor szemcséinek felületére tapadva van jelen és szállítódik.
Említést érdemelnek a szagok, melyek illékony légszennyező anyagok. Forrásai az ipar, a mezőgazdaság és a hulladékok.

a felszín alatti víz felületén összegyűlő, a víznél könnyebb kis sűrűségű szerves anyagból álló réteg LDNAPL vagy csak egyszerűen NAPL. A folyékony szennyezőanyag akkor alkot külön fázist a víz felszínén, ha vízben odható koncentrációnál sokkal nagyobb mennyiségben van jelen. Leggyakoribb felúszó szennyezőanyagok a nagy mennyiségben használt oldószerek és hajtóanyagok, például kerozin, benzin, dízelolaj, kőolaj.
A víz felszínén úszó réteg a talajvíz szintváltozásával együtt föl-le mozog a talajban, a függőlege vízmozgás kilengéseinek megfelelő magasságban szennyezi a talaj szilárd fázisát. Ugyanakkor a talaj az úszó fázis egy részét szorbeálja, kiszűri. A talajvíz áramlás irányában halad a felúszó réteg is, általában lassabban, mint a víz. A kétirányú vízmozgás szétkeni a felúszó mennyiséget a szilárd talajon, ezzel nagy térfogatú talajt szennyezhet el, ugyanakkor a talaj szűrőkapacitásától függően egyre fogy a mennyisége a víz felszínén. Ha biodegradálható szerves anyagról van szó és nincs utánpótlódás, lassan ugyan, de a természetes szennyezőanyag-csökkenés által hígulás, szorpció, biodegradáció megtisztulhat a víz.

a talajvíz felszínére felúszó folyékony szennyezőanyag-réteg nagyobb vastagsága esetén a természetes szennyezőanyag-csökkentő folyamatok kapacitása nem képes eltávolítani a szennyezőanyagot. Ilyenkor a felúszó réteget le kell szívni a víz felszínéről, és ha lehet, hasznosítani. A szennyezett talajvíz kezeléséhez akkor érdemes hozzálátni, ha a felúszó réteget már teljes egészében eltávolítottuk. A felúszó réteg eltávolítása történhet robbanástól védett búvárszivattyúval, vagy un. scavanger-szivattyúval, melynek belsejében olaj-víz elválasztó membrán van. Ez utóbbi 0,5-1 cm vastag réteg eltávolítására is képes. Ha a felúszó réteg elvékonyodott és nem lehet külön rétegként leszívni, akkor a talajvízzel együtt szivattyúzzuk ki és a felszínen fázisszétválasztó reaktorba vezetjük a víz-szennyezőanyag elegyet. Fázisszétválasztás után kezeljük a vizet az oldott frakció eltávolítására, fizikai, kémiai, biológiai vagy kombinált vízkezelési módszerekkel sztrippelés, kigőzölés, szürés, adszorpció, biodegradáción alapuló kezelés, stb.

lásd természetes szennyezőanyagcsökkenés intenzifikálása.

a levegő természetes minőségét hátrányosan befolyásoló olyan anyag, amely természetes forrásból vagy az emberi tevékenység közvetlen vagy közvetett eredményeként kerül a levegőbe, és amely káros vagy káros lehet az emberi egészségre, a környezetre, illetve károsítja vagy károsíthatja az anyagi javakat.
Forrás: 21/2001. (II. 14.) kormányrendelet

azok a pont és diffúz források, melyek olyan gázokat, gőzöket, illékony vagy porformájú szennyezőanyagokat bocsátanak ki, melyek jellemző módon a levegőbe kerülnek és a levegővel terjednek tovább. A légszennyező anyagok fizikai (pl. szemcseméret), és kémiai tulajdonságai (forráspont, gőznyomás, víz és gázfázis közötti megoszlási hányados, reaktivitás) egyértelműen megszabják a levegőben és a környezetben várható sorsát és terjedését.
Barótfi definíciója szerint a berendezésnek, illetőleg létesítménynek az a pontja, illetőleg felülete, amelyből, illetve amelyről légszennyező anyag kerül a levegőbe. Fajtái: helyhez kötött pont-, felületi (diffúz)-, vonal-és mozgó légszennyező forrás.
Forrás: Barótfi István (Ed.): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

olyan légszennyező forrás, amely a terjedési vizsgálat szempontjából pontszerűnek tekinthető. A magyar szabványok értelmezésében a környező épületek tetőszintjénél legalább kétszer magasabban helyezkedik el. A pontforrásból eredő emissziót a környező épületek által keltett mechanikus turbulencia nem befolyásolja és ennek következtében a légkör természetes hígító képessége az év nagy részében optimális mértékben tud érvényesülni. Ide tartoznak általában az erőművek, fűtőművek és ipartelepek magas kéményei.
Forrás: MSZ 21460/2–78

olyan meteorológiai helyzet kialakulásának valószínűsége, mely a légszennyező anyagok felhalmozódásának kedvez. A légszennyeződés potenciál előrejelzésénél a talajközeli szélsebességet, a szél magassággal való változását, a keveredési réteg vastagságát és a hőmérsékleti rétegződést veszik figyelembe.
Forrás: MSZ 21460/2–78

azok a légszennyező anyagok, amelyek kémiai szerkezete a légkörben megváltozott. Az elsődleges légszennyező anyagok reakciójából keletkezik, (Forrás: MSZ 21460/2–78).
A másodlagos szennyezőanyag tehát nem emittálódnak közvetlenül a forrásokból a levegőbe, hanem az emittált anyagokból vagy azok hatására képződnek magában a levegőben.
Ilyen másodlagosan keletkező levegő-szennyezőanyag a légtér földközeli rétegében felgyülemlő ózon, mely a szmogképződéshez járul hozzá. A legtöbb ózon a nitrogénoxidok és az illékony szerves anyagok reakcióiból keletkezik.
Egy sor szennyezőanyag mind elsődleges, mind másodlagos lehet, tehát közvetlen levegőbe kibocsátással és a levegőben történő átalakulással egyaránt kerülhet a légkörbe.

olyan légszennyező anyagok, melyek emberi tevékenység eredményeképpen kerültek a légkörbe.
Forrás: MSZ 21460/2–78

&show

szennyezett területeken folyó természetes szennyezőanyagcsökkentő folyamatok és eredményük monitorozása. Szűkebb értelemben a felszín alatti vizeket szennyező szerves anyagok által létrehozott szennyezőanyag-csóvák viselkedésének monitorozását értik alatta, tágabb értelemben minden környezetben kint lévő szennyezőanyag sorsának követését. A szennyezőanyag-csökkenési folyamatok (transzport, hígulás, megoszlás, kioldás, kémiai átalakulás, degradáció, fotolízis, hidrolízis,biodegradáció, stb.) és a helyi hidrogeológiai viszonyok ismeretében kell a megfigyelőrendszert kiépíteni és működtetni. A modern környezetvédelem integrált környezetmonitoringot alkalmaz, ami azt jelenti, hogy a fizikai-kémiai analitikai módszereket célszerűen ötvözik a biológiai-ökológiai, illetve környezettoxikológiai teszteléssel és az eredményeket integráltan értékelik. Az eredmények interpretációjának leggyakoribb formája a kvantitatív kockázatfelmérés.

össztömegű kibocsátási határérték egy meghatározott területre vagy termelési ágra, szennyezőforrás-csoportra megállapított, kibocsátható összes szennyezőanyag mennyisége. Megállapításának célja, hogy egy adott területen esetleg az egész ország területén egy meghatározott forráscsoport kibocsátásának fokozatos tervszerű mérséklését lehessen elérni. Kiemelt alkalmazási területe a határokon átterjedő légszennyezések mérséklésére szolgáló nemzetközi egyezmények tervszerű teljesítésének biztosítása. Ilyen esetekben a nemzetközi egyezmények bizonyos szennyezőanyagok összmennyiségének csökkentésére kötelezik az országot meghatározott idő alatt (pl. kén-dioxid, nitrogén-oxidok, illékony szénhidrogének stb.). (Jelenleg az 50 MW_th vagy annál nagyobb bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezésekre állapítottak meg össztömegű kibocsátási határértéket.)
Forrás: Barótfi István: Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

kisebb kiterjedésű, adott tevékenységből származó, lehatárolható helyen található szennyezőforrás.

olyan talajkezelési technológia, melynek lényege a szennyezőanyag lehetőleg irreverzibilis immobilizálása. Ez történhet fizikai, kémiai, termikus vagy biológiai módszerekkel. Technológiai megoldások:
1. fizikai-kémiai stabilizálás: szilárdítással, beágyazással pl. beton, gipsz, bentonit, bitumen, polimerek felhasználásával;
2. kémiai stabilizálás: oldhatatlan kémiai forma létrehozása a pH beállításával, pl. meszezés, CaCo₃ talajra alkalmazása; oxidációval, pl. ózon, hidrogénperoxid hatására szerves szennyezőanyagok kondenzációja, polimerizációja, oldhatóságuk csökkentése; reduktív körülmények biztosításával, pl. fémből oldhatatlan szulfid létrehozása;
3. termikus stabilizálás, szennyezőanyagé, talajban: áttekintés: kerámiába, téglába ágyazás, vitrifikáció;
4. biológiai stabilizálás: növényzet fizikai hatása erózió és defláció ellen, növények kémiai hatása, pl. gyökerek által kiválasztott stabilizáló vegyületek; növények biológiai folyamatai során a sejtekben történő stabilizálás, szennyezőanyagé, talajban: áttekintés, pl. bioakkumuláció; mikrobiológiai tevékenység, pl. szulfátredukció. környezeti elemek szilárd fázisában fizikailag, kémiailag vagy biológiailag immobilizált szennyezőanyagok újramobilizálódása monitorozást (kioldási teszt) és megelőzést igényel. A remobilizálódás elfogadhatatlanul nagy kockázatát a kémiai időzített bomba kifejezéssel szokták jellemezni.

a szennyezett talajhoz különböző adalékanyagokat adva lecsökkenthető a ®szennyezőanyagok mozgékonysága, hozzáférhetősége. A stabilizálás történhet fizikai, kémiai vagy biológiai módszerekkel, főleg a szilárd fázisok (talaj, üledék, szilárd hulladék) esetében alkalmazható. A stabilizálás történhet in situ vagy ex situ megoldással és a stabilizált mátrix lehet koncentrált vagy diszperz. Ez alatt azt kell érteni, hogy a stabilizált termék lehet egy betontömb, egy kerámia-anyag, egy aszfaltút, stb., tehát tömör és koncentrált anyag, de lehet a stabilizált termék mikroszemcsés, talajba kevert vagy keveredő anyag is, ezt az eljárás diszperz fizikai-kémiai stabilizálás.
Az un. diszperz stabilizálás nem károsítja a talajökoszisztémát, míg a drasztikus fizikai-kémiai vagy hőhatásokkal járó szilárdítás vagy tömbösítés az ökoszisztémát károsító vagy teljesen elpusztító eljárások.
1. in situ a talajba kevert porózus anyagok, mint például a természetes és mesterséges zeolitok, bentonitok vagy a kalcit immobilizálják a szennyezőanyagokat, azáltal, hogy növelik szorpciójukat. A zeolitok szilikát ásványok, melyek jelentős kationcserélő aktivitással rendelkeznek, így a különböző nehézfémeket szelektíven képesek alkáli- és alkáliföldfémekre cserélni.
2. A pernye, hamu, humuszanyagok és agyagásványok is jó hatásfokkal adszorbeálják a szennyezőanyagokat. ex situ megoldásként keverő reaktorban a szennyezett talajhoz puzzolán anyagokat (szilícium, alumínium és kalcium ásványok) keverhetünk. A szilikát mátrixhoz a szennyezőanyagok fizikailag és kémiailag is kötődhetnek. Kezelés után a stabilizált anyag talajfeltöltésre is alkalmazható. Elsősorban kőolaj eredetű szénhidrogén és nehézfém szennyezéseknél alkalmazható.
3. kémiai stabilizálás: jellemző módon diszperz formában történik a talajban, mind in situ, mind ex situ megoldásai vannak. Az alapul szolgáló kémiai reakciók a szennyezőanyagtól függően szinte végtelenül sokfélék lehetnek, a lényeg az, hogy a talajban a szennyezőanyag és a reagens között lejátszódó kémiai reakció eredményeképpen csökkenjen vagy szűnjön meg a szennyezőanyag mozgékonysága, vízoldhatósága, biológiai hozzáférhetősége, végeredményben tehát káros hatása (toxicitása, mutagenitása, teratogenítása, stb.).
4. Mész és foszfát: oldható foszfátok illetve mész adagolásával növelhető a talaj pH-ja, s ennek következtében csökken a szennyezőanyagok oldhatósága, mozgékonysága, hozzáférhetősége is. A gyakorlatban nehézfémekkel szennyezett talajra az alábbi eljárásokat alkalmazzuk leggyakrabban. Pufferoldatot és foszfátot adagolhatunk, ezzel érhetjük el a szennyezőanyagok stabilisabb, kevésbé veszélyes formájúvá történő átalakulását. Meszezést is alkalmazhatunk, talajra, savas felszíni vagy felszín alatti vizekre. Arra kell ügyelni több fém esetén, hogy a szennyező fémek oldhatósága, illetve kicsapódása egymástól eltérő pH és redoxpotenciál értékeken történik. A fémösszetételtől függően kell egy vagy többlépéses meszezést tervezni, vagy más immobilizáló eljárással kombinált megoldást. Vizes mészpép helyett szilárd fázisú mészkőport is alkalmazhatunk, azt a lehető legegyszerűbb agrokémiai eljárásokkal lehet a talajba keverni.
5. redoxpotenciál befolyásolása: a talaj vagy a felszíni vízi üledék redoxpotenciáljának mesterséges megváltoztatása, a szennyezőanyag kémiai formájának függvényében a kevésbé oldható kémiai forma irányába. Például, hosszútávon is hatékony megoldás a szennyezett lápok anaerobitásának megtartása vagy vizek és talajok mélyebb rétegeiben a redoxpotenciál csökkentése. Ezen módszerek egy része már átvezet a mikrobiológiai stabilizáláshoz, hiszen a redoxpotenciál csökkentésében maguknak a talaj (üledék) mikroorganizmusoknak is fontos szerepük van.
A kémiai immobilizációs technológia egyaránt alkalmazható ex situ és in situ módon. in situ esetben általában agrokémiai eljárásokat alkalmazunk: keverésre, homogenizálásra szántást, mélyszántást és boronálást, oldott adalékanyagok bejuttatására, öntözést, stb.
Az ex situ technológia a szállítóeszköztől függően lehet szakaszos vagy folyamatos. Az on site (az eredeti helyszínhez közel) megoldásnál csak egy egyszerű keverő berendezés (pl. betonkeverő) szükséges a helyszínen történő vegyszer-talaj keverék előállításához. Kezelés után a talajt visszatöltik.

az a természetes vagy jogi személy, aki a környezetet szennyezi.

az a vegyi anyag, amely a környezetben a szennyezettségi határérték felett fordul elő. szennyezőanyag minden, hatását tekintve veszélyes elem, vegyület v. anyag, amely az adott közegben (talaj, víz, levegő) természetes körülmények között nem fordul elő vagy a természeteshez képest más eloszlásban fordul elő és fizikai, kémiai, biológiai vagy radiológiai hatása veszélyezteti a környezetet és az emberi egészséget. A szennyezőanyag eredetét tekintve lehet természetes vagy antropogén. Tipikus légszennyező anyagok: NO_x, SO_2, CO, CO₂, fluorid, ózon, dioxinok, sav-, oldószer- és vegyszergőzök. Fő forrásaik a tüzelés, a belső égésű motorok, a hulladéktárolás és -kezelés, valamint a technológiai folyamatok kibocsátása. A víz és a talaj szannyezőanyagai széles kört ölelnek fel. Ezek nagy része káros biológiai hatásával veszélyezteti a környezetet (vegyszerek, veszélyes hulladékok, toxikus v. mutagén hatást kiváltó anyagok stb.), másik része puszta fizikai jelenlétével is veszélyeztetheti az ökoszisztémát. A vízbe jutó motorhajtó-anyagok (benzin, gázolaj), ill. kenőanyagok (kenőolajok, kenőzsírok) pl. vizes közegben a felszínen úszó hártya, emulzió v. diszkrét csepp formájában jelennek meg. Az úszó réteg megakadályozza a víz oxigén-utánpótlását, az emulzió és az olajcsepp a vízi szervezetek légzőszerveire (halak kopoltyúja) tapadva fulladást okoz. A vízmederben leülepedett olaj a vízbeszivárgást gátolja, a talajba kerülve pedig gátolhatja a talajmikroflóra működését. Élővizeinket leggyakrabban veszélyeztető szennyezőanyagok a nitrát és a foszfát, a toxikus fémek, a peszticidek, a fenolok és fenolszármazékok, a tenzidek és az oldószerek. A talaj tipikus szennyezőanyagai a nitrát, a toxikus fémek, a cianidok, a szénhidrogének, a klórozott szénhidrogének, a fenolok és fenolszármazékok, a peszticidek, a tenzidek, a policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), a poliklórozott bifenilek (PCB) és a dioxinok. A környezetbe kibocsátott szennyezőanyag terjedése, környezeti elemekbe jutása és a környezeti fázisok közötti megoszlása fizikai-kémiai tulajdonságaitól függ. Az illékonyak elsősorban a levegőt és a talajlevegőt szennyezik, a vízoldhatóak a felszíni és felszín alatti vizeket veszélyeztetik, a nagymolekulájú, hidrofób anyagok pedig a talaj és a felszíni vízi üledékek szilárd fázisához kötődve terjednek és fejtik ki hatásukat vagy immobilizálódnak, "kémiai időzített bombaként" veszélyeztetve környezetünket.

a szennyezőanyagok a szervezetbe kerülve átalakuláson, biotranszformáción eshetnek át, főként, ha azonosak vagy hasonlóak más, nem veszélyes természetes anyagokhoz vagy ha a szervezetbe rendszeresen bekerülő xenobiotikumokról van szó, melyhez aszervezet adaptálódott. Ezek bejutnak az anyagcsere-folyamatokba, fizikai-kémiai változásokon, enzimes átalakításon, bontáson esnek át. Egy sor szerv és szövet végez méregtelenítést, így a bél, a tüdő, a vese, a bőr és a máj. A biotranszformáció általában két lépésben játszódik le. Az elsőben egy elsődleges termék jön létre oxidáció, redukció vagy hidrolízis útján. A másodikban általában vízoldható vegyületekhez kapcsolódnak, pl. glicin, cisztein, glutation, szulfátok, majd konjugátum formájában mennek tovább az endogén anyagcsere utakon vagy kerülnek kiválasztásra.

a szennyezőanyag mobilitásának csökkentése, vagyis immobilizációja azért lehet kockázatcsökkentő környezetvédelmi megoldás, mert segítségével lecsökkenthető a káros hatásokért felelős, oldható, mozgékony, biológiailag felvehető szennyezőanyag mennyiség.
Az immobilizáció általában a mozgás, a mozgékonyság lecsökkentését vagy megszüntetését jelenti a biotechnológiákban: enzimek, reagensek, vegyi anyagok, szennyezőanyagok szilárd felülethez, pl. hordozóhoz kötését, szilárd mátrixba ágyazását vagy olyan fizikai és/vagy kémiai átalakítását, mely az illékonyságot, oldhatóságot, deszorpciós képességet csökkenti, ezzel megakadályozza a környezetben való terjedést és a fizikai-kémiai és biológiai hozzáférhetőséget.
immobilizáción alapuló környezetvédelmi technológiák bármely szennyezett környezeti elem és fázis esetében alkalmazhatóak. Levegő, és vízszennyezettség esetében a szennyezőanyag immobilizációja jelentheti a szilárd fázison való megkötését szűréssel vagy kicsapását kémiai átalakítással vagy hűtéssel, tehát a szennyezőanyag fázisok közötti megoszlásának a kevéssé mozgékony fázisok felé történő eltolásával. Az immobilizálás a másik oldalon a levegőből, ill. a vízből való eltávolítást eredményezi.
Szennyezett talajra mind in situ, mind ex situ remediációs technológiaként alkalmazható. talajnál az immobilizáció nem kapcsolódik a szennyezőanyag eltávolításával, de a környezeti kockázat lényegesen csökkenthető: a továbbterjedés valószínűsége csökken és a biológiai hozzáférhetetlenség eredményeképpen a hatás kifejtése lehetetlenné válik.
immobilizáción alapuló talajkezelési technológia célja annak elérése, hogy az immobilizáció nagy valószínűséggel irreverzibilis legyen. Leggyakrabban toxikus fémekkel és perzisztens szerves anyagokkal szennyezett talaj kezelésére alkalmazzák.
Technológiai megoldások:
1. Fizikai-kémiai stabilizálás: szilárdítással, beágyazással, pl. beton, gipsz, bentonit, bitumen, polimerek felhasználásával;
2. kémiai stabilizálás: oldhatatlan kémiai forma létrehozása a pH beállításával, pl. meszezés, CaCO₃ talajra alkalmazása; oxidációval, pl. ózon, hidrogénperoxid hatására szerves szennyezőanyagok kondenzációja, polimerizációja, oldhatóságuk csökkentése; reduktív körülmények biztosításával, pl. fémből oldhatatlan szulfid létrehozása;
3. Termikus immobilizáció: kerámiába, téglába ágyazás vitrifikációval;
4. Biológiai stabilizálás: növényzet fizikai hatása erózió és defláció ellen, növények kémiai hatása, pl. gyökerek által kiválasztott stabilizáló vegyületek; növények biológiai folyamatai során a sejtekben történő immobilizáció, pl. bioakkumuláció; mikrobiológiai tevékenység, pl. szulfátredukció.
környezeti elemek szilárd fázisában fizikailag, kémiailag vagy biológiailag immobilizált szennyezőanyagok újramobilizálódása monitorozást (kioldási teszt) és megelőzést igényel. A remobilizálódás elfogadhatatlanul nagy kockázatát a kémiai időzített bomba kifejezéssel szokták jellemezni.

a szennyezőanyag mobilizálása a szennyezőanyag mobilitásának, mozgékonyságának megnövelését jelenti, hogy ezzel segítsük a szennyezett közegből való eltávolítását. A mobilizáción alapuló remediációs módszereket elsősorban azoknál a szennyezőanyagoknál alkalmazzuk, melyek mozgékonysága (illékonysága, oldhatósága, deszorbeálhatósága) növelhető. Az is meghatározó, hogy milyen közegben, illetve fázisban fordul el a folyékony fázisból jellemző módon az oldott gázformájú vagy illékony anyagokat távolíthatjuk el kihajtással, a szilárd anyagból a szorbeált gáz vagy gőzformájú anyagokat deszorpcióval, az oldhatóakat mosással, kioldással, extrakcióval. A vizes kioldás tenzidekkel tehető hatékonyabbá: ezek lehetnek biotenzidek, melyeket maguk a talajmikroorganizmusok állítanak elő vagy mesterségesen előállított tenzidek. A mobilizáció egyik fontos formája a degradáció, melynek eredményeként kisebb, így mobilisabb molekula keletkezik. A biodegradáció ennek a környezetben gyakori és hatékony fajtája. A mobilizáción alapuló eljárások a fázisok közötti megoszlás eltolásán alapulnak: folyadékból gáz- vagy gőzfázisba, szilárdból folyadék- vagy gőzfázisba). Ezért gyakran alkalmazott műveletek a gáz- vagy gőzkihajtás (folyadékból) vagy elszívás (szilárdból), a degradáció hatékonyságának növelésére megvilágítással, kémiai oxidáció vagy a biodegradáció körülményinek optimálásával. Valamennyi mobilizációs eljárás intenzifikálható hőközléssel, az ionok vándorlása pedig elektromos erőtér alkalmazásával.

vízzel nem elegyedő, víztől különváló, víznél könnyebb vagy nehezebb szennyezőanyag fázis (réteg) felszíni vagy felszín alatti vizekben, üledékben, talajban.

a szerves szennyezőanyag élőlények általi felvétele, a szervezetbe való bekerülés után három utat járhat: raktározódhat, metabolizálódhat vagy kiürülhet. Hogy melyik folyamat dominál, azt a szerves vegyület fizikai-kémiai tulajdonságai valamint az érintett élőlény fiziológiai állapota és anyagcseréje együttesen szabja meg.

Felhalmozódik és raktározódik, ha a felvétel üteme nagyobb, mint a bontásé és/vagy a kiürülésé. A raktározás gyakran a hatás helyétől izolálva történik, ez azt jelenti, hogy nincs közvetlenül káros hatása az illető egyedre. A táplálékláncra, a raktározó faj felett álló táplálkozási szintekre viszont annál inkább (bioakkumuláció, biokoncentráció). A veszélyes vegyületek sejten belüli raktározása magára a raktározó egyedre nézve is kockázatos, hiszen előfordulhat, hogy az egyed hirtelen megváltozó anyagcseréje miatt (terhesség, fogyókúra) az addig izoláltan (csontban, zsírszövetben) raktározott anyag ismét felhasználásra kényszerül, ezáltal bekerül az anyagcsere-folyamatokba.

a mikroorganizmusok elterjedtsége a földi ökoszisztémában és a holt szerves anyagok bontására kialakult határtalan genetikai potenciáljuk alkalmassá teszi őket a környezetet szennyező anyagok, akár még a biológiai rendszerek számára idegen xenobiotikumok bontására is.

A mikroorganizmusok kis generációs idejük és gyors alkalmazkodóképességük révén szinte minden xenobiotikumot képesek lebontani, vagy energiatermeléssel összekötött folyamatokban, vagy kometabolizmus útján. A xenobiotikumok mikrobiológiai degradálhatósága nemcsak a mikroflóra genetikai képességétől és fiziológiai állapotától függ, de a xenobiotikum biológiai hozzáférhetőségétől, mozgékonyságától, vízoldhatóságától, polaritásától, más szennyezőanyagokkal és a szennyezett környezeti elem fázisaival való kölcsönhatásától, stb.

A különböző környezeti elemek mikroflórájának nagyfokú alkalmazkodóképességét a mikrobaközösségek flexibilis genomja, kis generációs ideje, külső körülmények hatására fokozott ütemű evolúciója, változékonysága, adaptív enzimjei és az egyre elterjedtebb mozgékony genetikai elemek (plazmidok, ugráló gének, stb.) is segítik, melyek képesek a xenobiotikum bontásához szükséges géneket megfelelő időben, megfelelő minőségben és mennyiségben előállítani, és azt a közösségben elterjeszteni.

az a folyamat, mely a környezet szennyezettségéhez vezet.

az az objektum vagy terület, ahonnan a szennyezőanyag a környezetbe kikerül. Lehet pontforrás vagy diffúz szennyezőforrás. Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos szennyezőforrásokat. A másodlagos szennyezőforrások a szennyezőanyag vagy a szennyezőanyagot tartalmazó hulladék transzportja utáni másodlagosan felhalmozódás révén alakulnak ki (víz által szállított üledékek, szél által szállított és lerakott por, talaj felszíne alatt úszó rétegek és lencsék, stb.)

olyan, szerves molekulákból álló szennyezőanyag, mely
1. természetes eredetű szerves molekulákból áll, de általában antropogén tevékenység eredményeképpen a természetes előfordulási helyétől eltérő helyen és nem a természetes koncentrációtartományban fordul elő a környezetben vagy
2. xenobiotikum, azaz a környezet természetes élővilága számára ismeretlen, szintetikusan előállított szerves molekula. A szerves szennyezőanyagok egy része a természetes szennyezőanyagokhoz hasonló módon viselkedik a környezetben, és a környezet élővilága vagy annak egyes tagjai is képesek a természetes anyagokhoz hasonlóan bánni velük (biodegradálni, tápanyagként vagy más módon hasznosítani). A xenobiotikumok egy része a természetes anyagokhoz való hasonlóságuk alapján felismerhető és kezelhető az élővilág egyes tagjai számára, ami jó esetben a xenobiotikum elbontásához, ártalmatlanításához vezet, más esetekben viszont nem várt káros hatások, ártalmas biológiai aktivitások jelentkezhetnek (hormonanalógok, allergén vegyületek, vagy a lgzőrendszeren keresztül®érzékenyítők). A xenobiotikumok nagyobb része bonthatatlan, káros hatású, a környezetben hosszú ideig fennmaradó, perzisztens vegyület, mely az ökoszisztéma egészére és az emberre nézve hosszútávú kockázatot jelent.

a szerves szennyezőanyagok biodegradációja a talajban, a talajban élő közösség működésének eredménye. Állatok, növények vagy mikroorganizmusok szoros együttműködése szükséges a szennyezőanyag-molekulák biológiai lebontásához. Ebben a komplex folyamatban vezető szerepük van a talaj-mikroorganiz;musok;nak. A biodegradálható szerves szennyezőanyagok mikrobiológiai folyamatai:
1. A vegyi anyag általános degradálódó képessége szerkezetétől, összetételétől, illetve biológiai hozzáférhetőségétől függ.
2. A talajban folyó biodegradáció mindig helyszín-specifikus, a jelenlévő mikrobaközösség minősége nagyban befolyásolja. Az adott szennyezőanyag biológiailag akkor bontható, ha a talajbiotában az evolúció során már kialakult a bontására képes enzimapparátus. Egyes szennyezőanyagok bontásához gyakran nem szükségesek különleges enzimek, mások viszont speciális enzimrendszer jelenlétét igénylik. Gyakran a talajban kis arányban előforduló fajok feldúsulása elegendő a szennyezőanyag szubsztrátként való hasznosulásához, más esetekben specifikus gén, vagy génkombináció szükséges.
3. A szerves vegyületnek fizikailag, kémiailag diszpergáltnak kell lennie vízben azért, hogy a mikroorganizmusok számára hozzáférhetőek legyenek. Ezt, a mikrobák által szintetizált detergens hatású vegyületek, az un. biotenzidek biztosítják.
4. Számos környezeti tényező van hatással a bontás intenzitására, például a hőmérséklet, a tápanyagok, a pH, és a redoxviszonyok.
5. Az oxigén mennyisége és forrása (levegő, NO₃, SO₄, CO₂, stb.) meghatározza a talajban lehetséges légzésformákat. A telítetlen talajban a talajlevegő szolgáltatja a légzéshez szüksége oxigént, a vízzel telített talajban a nitrátlégzés, a szulfátlégzés vagy a karbonátlégzés dominál. A vas is szolgálhat elektronakceptorként.
6. A szénhidrogének degradációja az oxidáción alapul, oxigén bevitele a molekulába az első lépés, melyet az oxigenáz enzimek végeznek aerob körülmények között. A mikroorganizmusok oxigénhez férését meghatározza a talaj típusa, a talajvízzel való telítettsége, és egyéb szubsztrátok jelenléte.
7. szénhidrogének hatására, azok bontása közben a gyorsan aktivizálódó mikroorganizmusok viszonylag rövid idő alatt felélik a mozgósítható foszfor- és nitrogén tápelemkészletet, s ezzel összefüggésben a degradáció mértéke is csökken. A limitáló hatás elkerülése érdekében ammónium-, foszfátsókat, karbamid-foszfátot, N-P-K műtrágyát adagolhatunk a szennyezett talajhoz.
8. A hőmérséklet befolyással van a szennyező szerves anyag fizikai állapotára, összetételére. talajban folyó biodegradációhoz szükséges hőmérséklet optimuma 20-30°C, de létezik lebontás igen szélsőséges körülmények között is. Alacsony hőmérséklet mellett megnő az olajszerű anyagok viszkozitása, vízoldhatósága és csökken az illékony frakciók párolgása. A hőmérséklet emelkedésével nemcsak a szennyezőanyag mobilitása növekszik meg, de a mikroorganizmusok aktivitása is nőhet.
9. A szerves szennyezőanyagok természetes koncentráció-csökkenése során szabad vagy oldott oxigénből 3-4 mg szükséges 1 mg telített szénhidrogén teljes oxidációjához, vagyis a teljes mennyiség CO₂-dá és vízzé alakításához.

a szerves szennyezőanyagok a talajban előfordulhatnak gáz- vagy gőzformában, vízben oldott vagy emulgeált formában és szilárd formában. A gáz és gőzformájú szennyezőanyag lehet a talajgázban, lehet a talajvízben oldva vagy a szilárd felülethez kötődve, szorpcióval. A folyékony halmazállapotú szennyezőanyagok is előfordulhatnak gőzformában vagy a talajnedvességben illetve a talajvízben oldva, folyadékfilm formájában, a szilárd fázishoz kötődve, vagy különálló fázisként, a talajvíz felületén. A szilárd fázisú szennyezőanyag szemcseméretétől és fizikai-kémiai tulajdonságaitól függően lehet a talajszemcsékhez keveredve vagy a talaj szilárd szemcséinek felületéhez kötve szorpcióval vagy a mátrixba kötődve különféle erőkkel, akár kovalens kötésekkel is, például a humuszba épülve. A talajszemcsék felületén tehát gázok, gőzök, folyadékok és szilárd szennyezőanya;gok egyaránt megkötődhetnek. A szennyezőanyagok fizikai kémiai tulajdonságaiktól függően valamilyen arányban megoszlanak a talajfázisok között, tehát ha van is domináns talajfázis, amihez kötődik/amiben oldódik, nem zárható ki a többi fázis szennyezettsége. A talajfázisok közötti megoszlás mértékét a megoszlási hányadosok adják meg.

a szerves szennyezőanyagok sorsa, terjedése, bomlása és hatásai a talajban az alábbiakkal jellemezhetőek:
1. A szerves szennyezőanyagok a talajban mineralizálódhatnak, ilyenkor belőlük energia termelődik, és C, N és P tartalmuk ismét felhasználhatóvá válik a növényEK számára;
2. kometabolizmussal olyan xenobiotikumok bomlanak, amelyeket a talajmikroorganizmusok enzimrendszerei úgy bontanak el, hogy közben nem termelnek belőle energiát.
3. A perzisztens szennyezőanyagok nem bomlanak egyáltalán, vagy csak részlegesen bomlanak le.
4. Egyes szerves szennyezőanyagok vagy metabolitjaik beépülnek a biomasszába, a talajmikroorganizmusok sejtjeibe vagy más talajlakó állatok vagy a növények szöveteibe.
5. Beépülhetnek a táphumuszba, ahonnan bizonyos feltételek között ismét mobilizálódhatnak.
6. Beépülhetnek a szerkezeti humuszba, ahonnan csak kis valószínűséggel mobilizálódhatnak.
7. Fosszilizálódhatnak, ezzel véglegesen kikerülhetnek az anyagkörforgalomból.

szerves szennyezőanyagok természetes koncentrációcsökkenése a talajban fizikai, kémiai és biológiai folyamatok eredményeképpen jön létre.
1. koncentráció-csökkentő fizikai folyamatok a talajban: terjedés, hígulás;
2. koncentrációcsökkentő fizikai-kémiai folyamatok a talajban: párolgás-lecsapódás, oldódás-kicsapódás, szorpció-deszorpció, megoszlás, stb.;
3. koncentrációcsökkentő kémiai folyamatok a talajban: hidrolízis során a szerves anyag reakcióba lép a vízzel és alkohol képződik, szubsztitúció során nukleofil ágenssel (anionnal) lép reakcióba a szerves anyag, elimináció során a szerves vegyület funkciós csoportjai leszakadnak, majd kettős kötés alakul ki, oxidáció/redukció során elektron transzport valósul meg a reakcióban résztvevő komponensek között;
4. koncentrációcsökkentő biológiai folyamatok a talajban: bioszorpció, biotenzidek hatására történő emulgeálás, részleges vagy teljes oxidáció, redukció, mineralizáció, stb.

a szervetlen szennyezőanyagok kémiai formái az alábbiak lehetnek: atomrácsba, molekularácsba épülve, oxidok és hidroxidok alakjában, ionos formában vagy komplexben.
1. Az atomrácsba (molekularácsba) épült fémforma általában korpuszkuláris szennyező;anyagokban vagy még el nem mállott kőzetekben (mint szennyezőanyagban) fordul elő, leggyakrabban a Si, a Fe vagy az Al, esetleg a Ca, Mg vagy a K helyettesítőiként. Innen a mállás során szabadulnak fel, kerülnek ionos formába, és mosódnak be (pl. mélyebb rétegekbe) vagy ki (pl. más környezeti elembe;
2. Az oxidokban és hidroxidokban a Fe és az Al helyettesítőiként fordulnak elő és kőzetek mállásakor, a talaj savanyodásakor mobilizálódnak;
3. Az ionos fémforma lehet a talajvízben vagy a talajnedvességben oldva, vagy a talajkolloidok (agyagásványok, humusz) felületére ionosan kötve, az ionerősségtől függő mértékben kicserélhető formában, innen veszik fel a növények és/vagy a talajlakó egyéb organizmusok;
4. A szerves fémkomplexek a talajban főleg a humuszanyagokhoz kötve fordulnak elő, mobilisak;
5. A fenti fémformák közül az ionos és komplex kötésben lévők mozgékonyak, vízoldhatóak, kicserélhetőek, biológiailag felvehetőek. Az oxidok és hidroxidokban kötött fémek közepesen, a molekula és atomrácsban lévők nehezen hozzáférhetőek.
6. Az egyes fémformák egymásba átalakulhatnak, a külső körülményektől is függ a fém megoszlása az egyes kémiai formák között. Az egyensúlyok, illetve az egyensúlyok eltolódása is a környezeti paraméterektől függ. Az egyes fémformák közötti egyensúlyt elsősorban a pH, a redoxpotenciál, a nedvességtartalom, a talaj típusa, ásványi összetétele és szemcseméreteloszlása határozza meg. A fémek nagymértékben hatnak egymásra is, tehát az egyensúlyi koncentrációk függenek a többi fém jelenlététől;
7. Az egyes fémformák elsősorban a pH, a redoxpotenciál és a nedvességtartalom függvényében megoszlanak a talaj egyes fázisai között. A megoszlásokat előkészítő alapfolyamatok a kőzetek mállása és a fémek oldódási illetve kicsapódási folyamatai (pl. a CO₂-vel, illetve annak oldott formájával lejátszódó reakciók);
8. a szilárd formák kialakulásában fontos szerepe van az adszorpciónak és a kemiszorp;ciónak, melyek agyagásványok, vas-, mangán-hidroxidok, szervesanyagok felületén következnek be. Ezen felületek nehézfém megkötő képessége különböző, és a következői sorrendben csökken: mangán-oxid > huminsav > vas-hidroxid > agyagásvány.

a talajban lejátszódó folyamatok közül említendő
1. a fizikai terjedés: szilárd vagy oldott állapotban;
2. a fizikai kémiai folyamatok: oldódás-kicsapódás, szorpció-deszorpció, fázisok közötti megoszlások;
3. kémiai átalakulás: épülés-mállás, oxidáció-redukció;
4. biológiai: megkötés, felvétel, bioakkumuláció, biokoncentráció, biomagnifikáció.
Legveszélyesebbek a toxikus fémek, melyek bioakkumulációja történhet:
1.a sejtfal komponenseihez való kötődéssel, bioszorpcióval;
2. extracelluláris komplexképzéssel (pl. a Rhizobium sp. extracelluláris poliszacchari;dok segítségével tudja semlegesíteni a toxikus fémeket;
3. intracelluláris megkötéssel;
4. plazmidfüggő akkumulációval nehézfém rezisztenciáért felelős plazmidok jelenlétében;
5. periplazmás peptidoglikánhoz kötéssel;
6. növényi felvételt követően a táplálékláncba kerüléssel;
7. biomagnifikációval: a tápláléklánc több egymást követő tagjában történő biokoncentrációval.
Ha megnő a talajoldat fémtartalma, akkor fémtűrő és fémakkumuláló fajok terjednek el a szennyezett területen. A növények adaptációs mechanizmusa lehet:
1. a gyökér környezetében, a rizoszférában csapja ki, így sem a gyökérben, sem pedig a szárban nem mérhető nagy fém koncentráció (pl. Epilobium sp.);
2. a gyökérben raktározza, nem szállítja el a szárba (pl. Elytrigia repens, Poa annula, Scirpus holoschenus);
3. csak a szárban és a levelekben raktározza el (pl. Inula viscosa, Euphorbia dendroides, Arundo dorax);
4. a vakuolumokban immobilizálja;
5. a sejtfalban immobilizálja;
6. mind a gyökérben, mind a szárban raktározza a fémeket, saját anyagcseréjéből kiiktatva (pl. Cistus salviifolius, Helichrysum italicus).

olyan elemek vagy szervetlen molekulák, amelyek nem a természetes előfordulási helyükön és koncentrációjukban fordulnak elő, általában emberi tevékenység következtében. Leggyakoribbak a fémek, veszélyességük miatt kiemelkedőek a nehézfémek és a fémek különféle vegyületei. A fémek fizikai-kémiai formái (vegyületek: sók, oxidok, hidroxidok, szilikátok; ásványok; kőzetek) meghatározzák a környezetben való viselkedésüket és hatásukat. A fémes vegyületeken kívül a nitrogén, a kén és a foszfor vegyületei jelentenek kockázatot, ha nem megfelelő helyen, pl. a talaj helyett a felszín alatti vízben (nitrátos ivóvíz) vagy a felszíni vízben (eutrofizáció) jelennek meg.

a légköri szilárd szennyeződések durva frakcióját ülepedő pornak, más néven szedimentumnak szokták nevezni. Vízben oldódó és vízben oldhatatlan, valamint szerves és szervetlen frakciókra szokták osztani. A hosszabb ideig lebegve maradó kisebb részecskék neve szálló por. (Ennek a frakciónak a nemzetközi elnevezése: TSP = Total Suspended Particulates.) A légzőszervekbe való lejutás eltérő mechanizmusa miatt megkülönböztetjük a 10 µm-nél kisebb részecskéket (PM 10 = Particulate Matter 10 µm,) és a PM 2,5 frakciót.
Forrás: Barótfi István (Ed.): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

közvetlenül a belélegzési szinten kibocsátó szennyezőforrás. Ide elsősorban a városok szűk utcáit szennyező gépjárművek tartoznak.
Forrás: MSZ 21460/2–78

a természetes folyamatokból, forrásokból származó légszennyezőanyagok jelenléte a légkörben. Természetes eredetű légszennyező anyagok homokviharból, vulkáni tevékenységből, erdőtüzekből, természetes szerves anyagok, holt biomassza bomlásából (CO₂, NH₃, H₂S, CH₄, stb.) stb. származnak.
Forrás: MSZ 21460/2–78

azon fizikai, kémiai és biológiai folyamatok összessége, melyek a környezetbe kikerült szennyezőanyag koncentrációjának csökkenéséhez vezetnek. Ezen folyamatok egy része kockázatcsökkentő hatású (fizikai, kémiai, biológiai bomlás), másik részük terjedés, hígulás vagy megoszlás eredménye, mely folyamatok lokálisan jelenthetnek kockázatcsökkenést, de nagyobb léptékben gondolkozva nem, hiszen az összes környezetbe kikerült anyagmennyiség nem csökken. Esetenként még kockázatnövekedéssel is járhat, mert a szennyezőanyag terjedése során érzékenyebb területeket is elérhet vagy ilyen érzékeny területeken felhalmozódhat.

A természetes folyamatok, melyek a szennyezőanyag csökkenését eredményeik a következők:
- a szennyezőanyag elpárolgása,
- a szennyezőanyag fizikai-kémiai és biológiai kioldása,
- a szennyezőanyag felszíni vagy felszín alatti vízzel való elszállítása,
- vízzel való szállítás közbeni hígulás,
- szerves szennyezőanyagok biodegradációja
- szennyezőanyagok adszorpciója, kiszűrése, megkötése szilárd közeg által
- szennyezőanyagok felvétele, kiszűrése, megkötése biológiai rendszer által.

Egyértelmű kockázatcsökkenést jelent a biodegradálható szerves szennyezőanyagok talajmikroorganizmusok vagy gyökérzóna-mikroorganizmusok által történő biológiai bontása, mineralizációja. Összetett vagy nehezen hozzáférhető és rosszul biodegradálódó szennyezőanyagok esetén általában nem teljes a biodegradáció és gyakori a szelektivitás a bontásban. Az így keletkező maradékok perzisztensek, remediálásuk problémás lehet. A szervetlen szennyezőanyagok, így a toxikus fémek kioldódása, kimosódása csökkenti a szennyezőanyag-koncentrációt a forrásban, de növeli a forrás nagyobb környezetében.

A szennyezőanyagok elpárolgása, kioldása egy másik fázisba kerülést jelent, mely kockázatcsökkenést jelent az egyik fázisban, de növekedést eredményez másikban. Ha a forrás távoli környezete érzékenyebb terület, mint a forrás területe, akkor összességében kockázatnövekedés következhet be. A hígulás hasonlóképpen kétélű folyamat a nem degradálódó anyagoknál és toxikus fémeknél, a szennyező-forrásban csökken a kockázat, de a forrásból kiinduló transzportútvonal mentén egyre nő és egyre nagyobb lesz a szennyezett tömeg (térfogat) és érzékenyebb területek elérésével sokszorosára nőhet a kockázat.
A természetes immobilizációs folyamatok, például perzisztens szerves szennyezőanyagok humuszba épülése vagy toxikus fémek szorpciója vagy beépülése talajalkotó oxidok vagy szilikátok molekularácsába szintén jó kockázatcsökkentő folyamatok.

azokat a mérnöki beavatkozásokat illetjük ezzel az összefogalaló elnevezéssel, melyek a természetben spontán lezajló kockázatcsökkentő folyamatokat - természetes szennyezőanyag csökkenés - célszerűen módosított körülmények és adalékanyagok alkalmazásával intenzívebbé, gyorsabbá, ellenőrizhetővé és irányíthatóvá teszik. A mérnöki beavatkozás mértéke széles skálán mozog. Az enyhe talajszellőzteteéstől a komplex fizikai-kémiai-biológiai beavatkozásokig.
A spontán biodegradáció intenzifikálásával és irányításával olyan in situ remediációs technológiát nyerünk, mely a természetes folyamatnál gyorsabban és tökéletesebben végzi a szerves szennyezőanyagok bontását, mineralizációját.
A párolgási és kioldási folyamatok is intenzifikálhatóak és hasznosítóak; a párolgást termikus talajkezelési eljárásokkal vagy in situ sztrippeléssel, a kioldást vizes mosással, tenzidek alkalmazásával, savas mosással, biológiai kioldással, stb. intenzifikálhatjuk. A szennyezőanyag mobilizálásának akkor van létjogosultsága, ha a szennyezőanyag-forrást térben izoláljuk a környezet többi részétől, és az elpárolgó gőzöket és a kioldás eredményeképpen létrejövő szennyezett vizeket gyüjtjük és kezeljük.
Ha nem lehet a forrást izolálni, akkor a terjedési útvonalat kell kontrollálnunk, például felszíni vizek esetén víztisztítók, felszín alatti vizek esetében reaktív résfalak beépítésével.
A hígulási folyamatok is hasznosíthatóak, például felszín alatti vizeket szennyező szerves folyadékokból kialakult csóvák esetén. Mivel az aerob vagy fakultatív anaerob biodegradáció csak a csóva felületén zajlik, a belsejében nem, ezért biodegradáható talajvíz-szennyezőanyagok esetén segítheti a bontást a csóva szétoszlatása, felületének növelése. Perzisztens szerves anyagoknál és toxikus fémeknél a hígulást-hígítást csak kivételes esetben "alkalmazzuk" mert ezzel rontjuk a kezelhetőséget (hatékonyabb a koncentrált szennyezett közeg kezelése), és globális elszennyeződést okozunk.
A természetes immobilizációs folyamatok (humuszba vagy talajalkotó ásványokba épülés) akkor képezhetik hatékony remediáció alapját, ha hosszútávon irreverzibilis a szennyezőanyag immobilizációja.

a mobilis szennyezőanyag a talajgázba vagy a talaj folyadék fázisába (talajnedvesség, talajvíz) kerül, ezzel jó feltételeket biztosít a természetes szennyezőanyag csökkenéshez, melyek közül a hígulás és a terjedés nem egyértelműen hasznos folyamatok, a biodegradáció viszont igen.
A szerves és/vagy szervetlen szennyezőanyagokkal szennyezett talajokban élő mikroorganizmus-közösség a szennyezést követően egy sor változáson megy keresztül. Előnybe kerülnek a szennyezőanyagot hasznosítani vagy tűrni képes fajok, megindul a biodegradációra képes és/vagy tűrőképes mikroorganizmusok természetes szelekciója és dúsulása, ezzel a természetes biodegradáció.
A legtöbb szerves- és számos szervetlen anyag immobilizálódhat is a talajmátrixban, így a szerves anyagok mozgása és bontása nehézkessé válik, és a fémek teljes egészében megmaradhatnak eredeti helyükön. A mozgékonyság irreverzibilis csökkentése hosszútávon csökkent kockázatot eredményez, a szennyezőanyagok víz és biológiai rendszerek általi hozzáférhetőségének csökkenése megakadályozza őket hatásuk kifejtésében.

alacsony kémények, kürtők, általában a környező épületek tetőszintje közelében történő kibocsátásért felelős objektumok. A területi forrásból származó emissziók – a környező épületek által keltett mechanikus turbulencia hatására – átkeverednek, és nagy koncentrációban már a forrás közvetlen környezetében felszínközelbe jutnak, ahol veszélyeztetik az embert és az ökoszisztémát.
Forrás: MSZ 21460/2–78

az újólag felismert szennyezőanyagokra, mint amilyenek az emberi és állati endokrin rendszert és az immunrendszert károsító vegyi anyagok, az jellemző, hogy
- valós vagy valószínűsíthető veszélyt jelentenek a környezetre és az emberi eglészségre
- nem szerepelnek listákban és adatbázisokban, nem találunk rájuk határétékeket és más környezetminőségi kritériumot, de még hatás-eredményeket sem
- káros hatásuk nem a szokásos, egyáltalán tesztelhető tartományban jelentkezik, ezért a dózis-hatás vagy a koncentráció-hatás összfüggés nehezen mérhető ki.
A felismerés újdonsága abból is fakadhat, hogy időközben új forrást, új terjedési útvonalat, eddig nem vizsgált hatásmechanizmusat, mellékhatást, vagy új detektálási vagy kimutatási módszereket, technikákat fedeztek fel.

a vizek természetes minőségét hátrányosan befolyásoló olyan anyag vagy hőenergia, amely az emberi tevékenység eredményeként közvetlen, illetőleg közvetett bevezetéssel kerül a befogadóba, és amely káros, illetve káros lehet az emberi egészségre, az élővilágra vagy a környezet más elemeire, illetőleg károsítja, illetve károsíthatja az anyagi javakat.

vízszennyező anyag, hőenergia közvetlenül vagy közvetetten felszíni vízbe juttatása.

az a tevékenység, létesítmény, építmény, illetőleg berendezés, amelyből vagy amelyről vízszennyező anyag kerül pontszerű források esetében szennyvízelvezető (illetve csapadékvíz elvezető) vízilétesítményen keresztül, nem pontszerű (diffúz) szennyezőforrások esetében más környezeti elemek közvetítésével a felszíni vizekbe.