Lexikon
Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, elsősorban a fenntartható gazdasági fejlődéssel, foglalkoztatással, életszínvonallal, pénzügyi stabilitással, gazdasági fejlődéssel, piacgazdálkodással foglalkozó szakmai szervezet, több, mint 100 tagországgal.
1999/45/EC irányelv a veszélyes készítmények osztályozását, csomagolását és cimkézését szabályozó Európa Parlamenti irányelv, mely 1999. május 31.-én lépett életbe.
vegyi anyag, (szennyezőanyag) előre jelzett környezeti koncentrációja. Meghatározása számítással történik terjedési modell alapján, a szennyezőanyag térben és időben történő mozgásának figyelembevételével, statisztikai vagy mérési adatokból kiindulva.
nem teljes (ipari vagy szabadföldi) méretű, kutatás-fejlesztési célú technológia-alkalmazás. Mérete lehet nagylabor, félüzemi vagy üzemi. Célja általában a technológia 1. teljes méretű alkalmazása előtti tesztelés; 2. ismert technológia módosításainak tesztelése vagy 3. egy ismert technológia új körülmények közötti alkalmazásának tesztelése. A MOKKA szóhasználatában azokat a talajremediációs teszteket értjük alatta, amelyek egy már ismert, legalább egy demonstrációs alkalmazáson túlesett technológiának új körülmények közötti, eltérő hidrogeológiai vagy meteorológiai körülmények közötti alkalmazását jelentik.
előrejelzés szerint az ökoszisztéma egészére károsan nem ható legnagyobb szennyezőanyag-koncentráció. Egyes ökoszisztéma-tagok ökotoxikológiai tesztelésével meghatározott, károsan még nem ható küszöbkoncentrációk alapján, faktoriális extrapolációval vagy statisztikai adatok alapján következtetünk a teljes ökoszisztémára károsan nem ható vegyi anyag koncentrációra.
Faktoriális extrapoláció módszerét alkalmazva a biztonsági faktor az alkalmazott ökotoxikológiai tesztek környezeti realitásával arányosan csökken.
Az alábbi biztonsági faktorok alkalmazását javasolják az erre vonatkozó metodikai útmutatók, pl. az egységes európai metodika:
f =1000: 3 akut laboratóriumi teszt 3 trófikus szintről származó tesztorganizmussal,
f =100: 1 krónikus és 2 akut laboratóriumi teszt 3 trófikus szintről származó tesztorganizmussal,
f = 50: 2 krónikus és 1 akut laboratóriumi teszt 3 trófikus szintről származó tesztorganizmussal,
f = 10: 3 krónikus laboratóriumi teszt 3 trófikus szintről származó tesztorganizmussal
f = 1: mezokozmosz, szabadföldi ökoszisztéma vizsgálat.
A másik metodika a statisztikai extrapoláció, mely a fajok közötti eltéréseket veszi figyelembe a legvalószínűbb PNEC érték kiszámításához. Ennek a módszernek SSD a neve, azaz a fajok érzékenység szerinti eloszlása (angolul: Species Sensitivity Distribution).
A korábban publikált ökotoxicitási eredmények közül kigyűjtik egy vegyi anyagra különféle fajokkal mért NOEC értékeket és ezek értékét ábrázolják gyakoriságuk (előfordulásuk) függvényében. Az eloszlási görbéről leolvassák az un. Xm, azaz átlagos NOEC értéket és a hozzá tartozó toxicitási sávot, illetve a szórást (Sm).
Ennek a metodikának az az alapja az, hogy feltételezzük, hogy a laboratóriumban mért fajok érzékenységi eloszlása megegyezik a valósággal, vagyis jól reprezentálja a környezetben valóban élő fajok érzékenységének eloszlását.
Az SSD módszerrel kapott görbéről leolvashatjuk a PNEC értéket is. Praktikus okokból a PNEC érték képzésére az 5%-os valószínűség pontját választották, ami azt jelenti, hogy a (vizsgált) ökoszisztéma tagok maximum 5%-ára hat károsan a vizsgált vegyi anyag. Az ökoszisztéma 5%-át károsan érintő koncentrációt "veszélyes koncentráció"-ként (HC = hazardous concentration) is értelmezik és használják.
precizitásnak azt nevezzük, ha az észlelés, vagy mérés többszöri megismétlése hasonló eredményt ad. Precíz az a mérés, amelynek eredménye reprodukálható, illetve megismételhető.
Precizitás alatt az analitikában a laboratóriumon belüli ismételhetőséget és a laboratóriumok közötti reprodukálhatóságot, illetve annak eltéréseit értik.
A precizitást mint általános statisztikai fogalmat úgy is definiálhatjuk, hogy a kísérleti eljárás előírt feltételek szerint végzett többszöri alkalmazásával nyert eredmények közötti egyezés mértéke.
A pontosság ettől eltérő fogalom, mely több mérés/megfigyelés eredménye átlagának eltérését jelenti a valóságos értéktől.
Ilyenformán tehát a mérés eredménye lehet pontos, de nem precíz; de lehet precíz, de nem pontos.
1. érzéksejt: a külvilágból származó ingerek felvételére differenciálódott sejtek, amelyek vagy egyenként, vagy érzékhámmá rendeződve fordulnak elő és az érzékelés funkcióját végzik.
2. molekuláris szintűreceptor: hatóanyagok (hormon, enzim, ellenanyag,) kapcsolódási helye. A hatóanyag és a molekuláris receptor térszerkezete komplementer, a kapcsolódás történhet kovalens vagy másodlagos kémiai kötésekkel. A káros hatású anyag (szennyezőanyag, toxin) kapcsolódása a receptormolekulához megakadályozhatja a normális funkciójú anyag kötődését (antagonisták, vagy receptorgátlók), szerkezeti hasonlóság miatt kifejthet hormonhatást, okozhat allergiát, kapcsolódásával inaktíválhat sejtalkotórészeket, gátolhatja az enzimek működését, beleszólhat a génátírás szabályozásába vagy megváltoztathatja a genomot, stb. Gyakori hatásmechanizmus a narkózis, a hisztamin vagy epinefrin kibocsátás fokozása, a kelátképzés, a fémek szervek közötti vándorlásának megindítása, aminosavak közötti kötések (pl. kénhidak) létrehozása.
3. környezeti hatásoknak kitett receptor: a környezetet veszélyeztető vegyi anyag hatásának kitett és azt érzékelő élőlény, szerv, sejtcsoport, sejt, sejtrészlet, vagy molekula. A levegőszennyezettség szervszintű receptora a növények légzőnyílása, bőrszövete, membránjai, az állatok tüdőszövete vagy bőre. A szervezetbe bejutott toxikus anyag membránokon keresztüllépve jut el az átalakítás vagy a raktározás helyszínére, emlősök szervei közül a máj, az emésztőrendszer, a vese, a tüdő és a bőr sejtjeibe, ahol kifejtheti káros hatását. A káros hatás lehet az anyagcsere egyes folyamatainak gátlása, az idegrendszer funkcióinak megzavarása, nukleinsavakkal való kölcsönhatás (mutagenitás, karcinogenitás), vagy a reproduktív rendszer károsítása (teratogenitás).
4. Legtágabb értelemben receptor: a környezeti hatásnak kitett környezeti elem, annak ökoszisztémája, vagy az azt használó emberek csoportja.
a rekombináns DNS technikák, vagy más szóval génsebészet olyan in vitro módszereket, technikát foglal magába, mely a génkészlet nagy-mértékű megváltoztatását, célzott keveredését teszi lehetővé. A genetikai információt az egyik élőlényből (állat, növény, mikroorganizmus) mesterségesen visszük át egy másik organizmusba.
Angolul legelterjedtebben talán a „genetic engineering” kifejezést használják, amely „genetikai mérnöki tevékenységet” vagy génmérnökséget jelent. Ez utal a DNS-fragmentumok összeépítésének tervezett és tudatos voltára, ezért találó elnevezés.
A szakemberek is elterjedten használják a DNS-klónozás meghatározást. Ezt köznapi életben is lehet használni, hiszen a biológiai ismeretterjesztésben a klón fogalma eléggé elterjedőben van.
A hibrid DNS molekulákat szokás rekombináns DNS-nek nevezni, ami újrarendezettet jelent.
&search&pattern
vegyi anyagokkal szennyezett környezeti elemek/fázisok környezeti kockázatának csökkentését szolgáló technológiák. A remediációs technológiák alapulhatnak a szennyezőanyag mobilizációján vagy immobilizációján, alkalmazhatnak fizikai, kémiai, termikus, biológiai és ökológiai módszereket. Az alkalmazás helyétől függően lehetnek in situ vagy ex situ remediációs technológiák, működhetnek előkezeléssel, utókezeléssel, jelenthetnek több különböző, párhuzamosan, vagy egymást követően alkalmazott technológiát, pl. háromfázisú talaj esetében a talaj in situ kezelése mellett a kiszívott talajvíz és talajgáz ex situ kezelése folyik. Minden szennyezettségi eset egyedi megoldást kíván, ezért a remediációs technológiákat a szennyezett terület állapot;felmérése alapján, a jövőbeni területhasználat ismeretében kell kiválasztani; az összes szóba jövő alternatíva költség-haszon felmérése alapján kell dönteni. A remediációs technológiák tervezéséhez laboratóriumi és félüzemi kísérletekre is szükség van, ezekkel határozzuk meg a technológiai paramétereket. A remediációs technológiáknak is van környezeti kockázatuk, ezért technológia-monitoringra, utómonitoringra és a szennyezőanyag-kibocsátás megelőzésére van szükség: gázelszívás és gázkezelés, csurgalékvíz gyűjtés és kezelés, adalékok kontrollált alkalmazása, különös tekintettel a hozzáférhetőséget növelő, mérgező vagy biológiailag aktív adalékokra. Legfontosabb remediációs technológiák:
1. sztrippelés: gázok vagy illékony szennyezőanyagok in situ vagy ex situ eltávolítására talajvízből, szennyezett felszíni vízből;
2. gázelszívás talajból: gáznemű, vagy illékony szennyezőanyagok in situ vagy ex situ elszívása talajból;
3. gázok kezelése: talajból vagy talajvízből eltávolított gáz összegyűjtés utáni kezelése elnyeletéssel: folyadékos mosókban, adszorpcióval, pl. aktív szenes szűrőn, égetéssel, katalitikus oxidációval vagy bioszűrők alkalmazásával;
4. a talajból kiszivattyúzott szennyezett víz, felszíni víz, pórusvíz vagy csurgalékvíz oldott állapotú szennyezőanyagainak eltávolítása a szennyvíz;tisztításból ismert kémiai módszerekkel: kicsapás, oxidáció, redukció, extrakció, adszorpció;
5. aerob vagy anaerob biodegradáción alapuló módszerrel kezelhetőek a biodegradálható szerves anyagokat tartalmazó szennyezett vizek, a szennyvíztisztításnál is alkalmazott módszerek-kel;
6. ökológiai módszer a mezokozmosz vagy az élőgép alkalmazása szennyezett vizekre;
7. szennyezett talajvíz kiszivattyúzása és felszíni kezelése vízben oldható anyaggal szennyezett telített talajnál alkalmazható;
8. szennyezett talajvíz in situ kezelése fizikai-kémiai módszerekkel: adalékanyagokkal, az áramlásirányba épített felszín alatti reaktív falakkal vagy biodegradáción alapuló technológiákkal;
9. talaj vizes mosása: in situ vagy ex situ módon, a vízoldható szennyezőanyagok mobilizálására és eltávolítására alkalmazható. in situ alkalmazás esetén a vízoldható szennyezőanyag talajvízbe jutását és továbbterjedését meg kell előzni. A mosóvíz kezeléséről további technológiai lépésekben kell gondoskodni;
10. termikus deszorpció: szilárd felületre abszorbeálódó, vízben nem oldható, közepesen mozgékony talajszennyező-anyagokra alkalmas módszer, főként ex situ megoldásait alkalmazzák. Alacsony (100-300 oC) és magas hőmérsékletű (300-540 oC) deszorpció különböztethető meg. A deszorbeált szervesanyag összegyűjtésére és kezelésére kapcsolódó technológiákat kell alkalmazni: pl. ciklonos leválasztó, katalitikus égető, adszorber;
11. bioremediációt biodegradálható szerves szennyezőanyagokkal szennyezett talaj és üledék kezelésére alkalmazunk: in situ megoldások: bioventilláció, aktivált biodegradáció, ex situ megoldások: agrotechnikai talajkezelés, prizmás talajkezelés, iszapfázísú talaj;kezelés;
12. fitoremediációt elsősorban toxikus fémekkel szennyezett talaj fémtartalmának csökkentésére alkalmazunk. A hiperakkumuláló növények által termelt biomasszát veszélyes hulladékként kell kezelni;
13. a kioldás (leaching) leggyakrabban toxikus fémekkel szennyezett talaj és üledék szervetlen vagy szerves savakkal történő extrakcióját jelenti. biológiai kioldásról (bioleaching) beszélünk, ha a savak termelése mikrobiológiai folyamat eredménye;
14. oldószeres extrakció szerves anyagokkal szennyezett talaj és üledék ex situ kezelésére alkalmazható: a berendezés szakaszos vagy folytonos működésű extraktor, az oldószert a szennyezőanyag oldhatóságától függően kell megválasztani. Az oldószert a kezelt talajból kapcsolódó technológiával kell eltávolítani, majd regenerálni, esetleg más módon kezelni, pl. égetéssel vagy pirolízissel.
15. az égetés és a pirolízis a termikus módszerek közé tartozik. A füstgázok kezelésére további technológiák alkalmazása szükséges. Nagy energiaigényű, nagy környezeti kockázatú technológia, de a szennyezőanyag végleges eltüntetését eredményezi.
16. szennyezőanyag immobilizációját eredményező remediációs technológiák: a fizikai, a kémiai, a biológiai stabilizálás és a vitrifikáció;
17. frakcionálás: a szemcseméret szerinti osztályozás gyakori és célszerű előkezelési módszer, főként üledékeknél. Célja a kezelendő anyagmennyiség csökkentése. A kis fajlagos felületű frakciók (kavics, homok) újrahasznosíthatóak, a finom frakció (iszap, agyag és humusz) pedig a szennyezőanyag minőségétől függő módszerrel kezelhető. A frakcionálás történhet ciklon alkalmazásával, ülepítéssel vagy flotálással.
granulometria vagy a hatékony hidrodinamikai sugár (m) a részecske-méreteloszlást határozza meg. A részecskeméret-eloszlásnak annak eldöntésében van szerepe, hogy melyik beadási mód a legmegfelelőbb az állati toxikológiai vizsgálatokhoz (akut toxicitás és ismételt adagolású toxicitás). Az EN 4811 dokumentumban meghatározott különböző részecske méretek a következők:
- belehelhető párlat: részecskék tömegpárlata, amelyet be lehet lélegezni az orron és szájon keresztül.
- mellkasi párlat: részecskék tömegpárlata, amelyek áthaladnak a gégén.
- belélegezhető párlat: részecskék tömegpárlata, amelyek elérik az alveolát.
A részecskeméret frakció meghatározása a munkahelyen a levegőben levő részecskék belélegzésének az egészségre gyakorolt lehetséges hatásainak az értékelésére használható.
egy minta-előkészítést csak minimálisan igénylő roncsolás-mentes kvalitatív és kvantitatív elemanalitikai módszer (rövidítése angol nevéből: XRF), amely a gerjesztett (szekunder) sugárzás vonalai energiájának és intenzitásának mérésén alapszik. Ha a vizsgálandó minta atomjait megfelelő energiájú röntgen vagy gammasugarakkal, vagy töltött részecskékkel bombázzuk, az atom gerjesztett állapotba kerül és karakterisztikus röntgensugárzást bocsát ki. A kibocsátott karakterisztikus röntgensugár energiája a rendszámmal, intenzitása pedig, a gerjesztett atomok számával arányos. Ily módon a röntgen-emissziós spektroszkópia felhasználható mind minőségi, mind mennyiségi meghatározásokra. Az analízis előtt kalibrációt végzünk ismert elemeket tartalmazó standard mintákkal. A mennyiségi analízis azon alapul, hogy a mintában levő vizsgálandó elem koncentrációja és a mintából kilépő - a vizsgálandó elemtől származó - karakterisztikus röntgensugárzás intenzitása közt lineáris összefüggés adható meg. Ez az összefüggés azonban csak azonos mátrix esetén igaz, ennek következtében az összetétel meghatározása sok nehézséget okozhat (Forrás: http://kbkf.vemt.bme.hu/XRF.pdf). A módszerrel az összes elem meghatározható, nyomelemzésre is alkalmas. Tipikus környezetvédelmi alkalmazása a toxikus fémek (Pb, Hg, As, Cd) meghatározása szennyezett talajokban, hulladékokban, szennyezett növényi anyagokban, fákban, Cr mérése fatelepek talajában. Hordozható készülékekkel on site mérésekre is lehetőség van, míg a laboratóriumokban nagyméretű, nagy érzékenységű műszerek állnak rendelkezésre.
a Streckeisen vagy a QAPF diagram, alaplapjukkal egymással szembefordított, egyenlő oldalú, kettős háromszög diagram, melyet a magmás kőzetek makroszkópos és mikroszkópos kőzethatározásához használják. Albert Streckeisen dolgozta ki és publikálta 1976-ban és 1978-ban, ma pedig a Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS International Union of Geological Science) által elfogadott és használatos rendszer. A rendszert mélységi magmás kőzetekre dolgozta ki, de egyes nagyon finomszemcsés kőzetekre is használatos. A rendszer a kőzetek modális ásványos összetételén alapul, vagyis a kőzetalkotó ásványok térfogatszázalékos eloszlásán. A kőzetek osztályozásánál a kőzetalkotó ásványokat az alábbi öt csoportba osztjuk: Q = kvarc, A = alkáli földpátok, P = plagioklász, F = földpátpótlók (foidok), M = színes (mafikus) elegyrészek. Amennyiben a színes elegyrészek aránya <90 (M<90), a színtelen elegyrészek alapján osztályozzuk a kőzeteket. Az osztályozást a QAPF diagramban végezzük. Az osztályozás elve az, hogy a Q és az F csoport ásványai egyidejűleg nem fordulhatnak elő ugyanabban a magmás kőzetben elsődleges képződési módon, mert az olvadékban a többlet SiO2 a földpátpótlóval reakcióba lép és földpátot hoz létre. Ezért egyféle magmás kőzetben maximálisan három csoport ásványai fordulhatnak csak elő. Amennyiben a színes elegyrészek aránya 90–100 közé esik (M>90), a színes elegyrészek alapján osztályozunk. Ezek a kőzetek az ultrabázitok (ultramafitok). Leggyakoribb ásványaik az olivin, piroxén és az amfibol (hornblende). Ennek megfelelően két háromszögdiagramot (olivin–ortopiroxén–klinopiroxén vagy olivin–piroxén–amfibol) használunk.
"cukros elárasztásnak" fordítható, a szennyezett talaj és talajvíz remediációjára alkalmazott, a talajvíz kitermelésén és felszíni kezelésén alapuló un. pump and treat technológiának az az innovatív változata, amikor a szennyezőanyag kioldódását egy cukorféleség, a ciklodextrin, pontosabban hidroxipropil-béta-ciklodextrin alkalmazásával gyorsítják. Amerikai kutatók fejlesztették ki a technológiát és alkalmazták sikerrel számos, pl. triklóretilénnel szennyezett katonai területen. A ciklodextrin oldatot egy injektáló kútba vezetve a szívó kutakban a szerves szennyezőanyagokat megemelkedett koncentrációban tartalmazó talajvizet szivattyúznak ki, melyet a felszínen pl. desztillációval és a gőzök aktív szenes megkötésével tisztítanak meg. Az ilyen módon regenerált ciklodextrin oldatot visszavezetik a technológiába. (lásd még 183. számú adatlap a MOKKA adatbázisban). További irodalom: Boving, T.B. and Brusseau, M.L. (2000) Solubilization and removal of residual trichloroethene from porous media: comparison of several solubilization agents. J. Contam. Hydrol., 42(1), 51-67; Boving, T.B., Barnett, S.M., Perez, G., Blanford, W.J. and McCray, J.E. (2007) Remediation with cyclodextrin: recovery of the remedial agent by membrane filtration. Remed. J., 17, 21-36.
vannak veszélyes vegyi anyagok, melyek specifikusan bizonyos szerveket céloznak meg káros hatásukkal. Ez összefügg a vegyi anyag szervezetben betöltött szerepével, útvonalával, sorsával, metabolizmusával. Egyes szervekben vannak olyan receptorok, melyekhez a veszélyes anyag nagy affinitással kapcsolódik és a kölcsönhatásoktól függően ott ártalmatlanodik, feldolgozódik, félig metabolizálódik (esetleg még veszélyesebb anyaggá alakulva) vagy felhalmozódik, stb.
Néhány szervspecifikus hatást összegez a következő táblázat, melyben megadjuk a szervspecifikus hatást, a szimptomákat és példaként néhány felelős vegyi anyagot.
Hepatotoxinok - májkárosodást okoznak | sárgaság, májmegnagyobbodás | széntetraklorid, nitrózoaminok |
Nephrotoxinok - vesekárosodás | ödéma, proteinuria | halogénezett szénhidrogének, uránium |
Neurotoxinok - elsődleges hatás az idegrendszerre | narkózis, viselkedési problémák, motoros funkciók károsodása | higany, széndiszulfid |
Vérképzésre ható szerek - vér és vérképző szerves károsítása, hemoglobin funkció romlása, a szervek rossz oxigénellátása | cianózis, eszméletvesztés | szénmonoxid, cianidok |
Tüdőkárosító anyagok - irritálják, illetve károsítják a légzőszervek és a tüdő szöveteit | köhögés, tüdőtágulás, légszomj | szilikátok, azbeszt |
Reproduktivitást károsító anyagok - rontják a reproduktivitást, kromoszómahibákhoz és taratogén ártalmakhoz vezetnek | születési rendellenességek, sterilitás | ólom, DBCP: 1,2-dibromo-3-klórpropán |
Bőrkárosítás - bőr rendellenésségeket okoz | bőr zsírtalanodás, vörsödés, irritáció | ketonok, klórozott vegyületek |
Szemkárosítás - rontja a szemet vagy a látást | szemgyulladás, szemirritáció, szaruhártya károsodás | szerves oldószerek, savak, hypós víz |
Szervspecifikus hatású szennyezőanyagokkal való munkánál különös gondot kell fordítani a védőfelszelésre és az elővigyázatosságra, főként, ha egyéni érzékenységre lehet számítani!
Forrás: http://www.ilpi.com/msds/osha/1910_1200_APP_A.html#targetorgan
a kifejezés a REACH szerinti elsődleges jelentése alapján olyan dokumentációt jelent, amely a regisztrációhoz szükséges minden információt tartalmaz, a 10. cikk a) pontjában leírtaknak megfelelően. A technikai dokumentáció formátuma az IUCLID.
Ezen kívül a technikai dokumentáció kifejezés használatos még a XV. melléklet két részének valamelyikére való utalásként is. Ez igazolja a XV. melléklet szerinti jelentést.
a talaj bioremediációjának követésére, a folyamat központjában álló (mikro)biológiai átalakító tevékenység alapján alakítjuk ki a monitoringot. Az átalakítás lényege leggyakrabban az, hogy a talaj-mikroorganizmusok a szennyezőanyagot szubsztrátként (S) hasznosítják, miközben abból ártalmatlan terméket (T) állítanak elő.
S + talajmikroflóra → T
Fenti egyenlet alapján a biotechnológiai folyamatok követésére a szubsztrát fogyásának, a termék keletkezésének vagy, ha létezik a köztitermék, akkor annak kimutatása. Harmadik lehetőségünk a talajmikroflóra monitorozása. Monitorozhatjuk a mikroflóra egészét fiziológiai jellemzőjük, általánosan elterjed enzimek aktivitása (légzési lánc enzimjei, denitrifikáció, nitrogénfixálás, celluzlázaktivitás) alapján vagy valamilyen specifikus bontó- vagy tűrőképességgel rendelkező indikátorfaj mennyiségének követése révén. A végpont ilyenkor lehet az indikátorfaj jellemző génje, enzimje vagy egyszerűen csak elektív-, szelektív- vagy differenciáló táptalajon való megjelenése, növekedése.
talajremediáció követésére alkalmazható mérési végpontok az alábbiak:
szubsztrátfogyás oldaláról: talaj és/vagy talajvíz extrahálható szervesanyag- vagy szennyezőanyag-tartalma tartalma (C-forrás), nitrogén és foszfortartalma (N- és P-forrás), oxigénforrás fogyása (légköri O2, oldott NO3, SO4, Fe3+)
Termékkeletkezés oldalról: a biodegradáció közti- és végtermékei, (NO2, HCl, stb.), beleértve a mineralizáció végtermékeit (CO2, NH42+, stb.)
Az átalakítást végző mikroorganizmusok oldaláról: sejtkoncentráció, pl. talaj összes sejtszáma: (aerob baktériumok, gombák, stb.), specifikus bontóképességű sejtek koncentrációja (pl. szénhidrogénbontó, PAH-bontó, stb.), speciális tűrőképességgel rendelkező mikroorganizmusok száma(fémtűrők), biokémiai markerek (specifikus tulajdonságért felelős enzimek), genetikai markerek (indikátorgének).
technológia monitoring általában a technológiai paraméterek folyamatos mérést, ellenőrzését jelenti acélból, hogy az adatok alapján a technológus ellenőrizze, hogy a folyamatok a kívánt módon és mértékben folynak-e, szükség esetén beavatkozzon vagy folyamatosan szabályozza a technológiai folyamatokat, optimumon tartsa a technológia által biztosított körülményeket. A technológia-monitoring másik célja, hogy ellenőrizze a technológiából történő veszélyes anyag kibocsátását.
A remediáció monitoringja ugyanezt a célt szolgálja. A kezelt talaj állapotát, a körülményeket és a kibocsátást kell követni.
ex situ talajremediációnál a többé-kevésbé homogén talajt tartalmazó reaktor hozzáférhető, abból a mintavétel könnyűszerrel megoldható. Tehát megfelelően átgondolt, a heterogenitásokat, illetve gradienseket is figyelembe vevő mintavételi terv alapján, a technológia követése akár a talajgáz, akár a talajnedvesség vagy talajvíz, akár a teljes talaj elemzésén keresztül megoldható.
in situ remediációnál két alapvető nehézségbe ütközünk, ha teljes talajból akarunk mintát venni. 1. A talaj maga és a szennyezőanyag eloszlása is heterogén. Ezek a térbeli heterogenitások sokszorosan felülmúlhatják az időbeni szennyezőanyag csökkenést vagy más monitorozandó paramétert. 2. Gyakori, hogy a szilárd fázis zavartalansága mellett szeretnénk dolgozni a talajlevegő és talajvíz áramlási viszonyainak beállítása után. Magminta vétele fúrással, a talajlevegő és víz áramlási viszonyainak megváltozását okozhatja. in situ talajremediáció követésére tehát célszerű a mobilis talajfázisok, a talajlevegő, a talajnedvesség és/vagy a talajvíz mintázása és analízise. Ilyenkor a levegő és víz adataiból kell következtetnünk a teljes talajban lejátszódó folyamatokra, szennyezőanyagtartalomra.
A teljes talaj vagy bármelyik fázisának monitorozásához a hagyományos fizikai-kémiai metodikákon kívül biológiai és környezettoxikológiai tesztmódszereket is kell alkalmazni. A szennyezett talaj jellemzőin, illetve a szennyezőanyag koncentációján és más fizikai-kémiai tulajdonságán kívül a szennyezőanyag hatását és a szennyezett talajban kialakult élővilág jellemzőit együttesen értékeli a talajTesztelő Triád.
Az integrált megközelítés különösen fontos a szennyezőanyag immobilizációján/stabilizációján alapuló remediáció monitorozásánál, hiszen ezek a technológiák a kockázatcsökkenést a szennyezőanyag hatásának, biológiai hozzáférhetőségének csökkentésével érik el.
egy technológia hatékonyságát, azt hogy alkalmazásakor teljesítette-e az általános és tervezett elvárásokat, azt verifikációval lehet bizonyítani.
A verifikáció, a technológia jóságának bizonyítása, a verifikációs módszer ismeretében összeállított technológia-monitoringból származó adatok alapján, számításokkal elvégzett művelet. A számított értékeket össze kell vetni az elvárásokkal.
A négy fő terület, mely egy technológiát minősít, annak
technológiai hatékonysága,
környezethatékonysága,
a gazdasági hatékonyság és a
szociális vagy társadalmi hatékonyság.
Ezek között a jellemzők között vannak abszolút értékben, kvantitatív jellemzők alapján is értékelhetőek (pl. mennyi szennyezőanyagot távolított el egy remediációs technológia a kezdetben meglévő mennyiséghez képest) és vannak olyanok, bár azok is kvantitatív értékek, melyek csak összehasonlításban értékelhetőek, például, az energiafelhasználás megítélésének, csak más alternatív technológiákkal összehasonlítva van értelme.
Vannak olyan jellemzők is, melyek eleve nem kvantitatív értékek, pl. a szociális hasznok egy része, az esztétikai hasznok, stb. melyeket pontszámokkal vagy más kvalitatív jellemzőkkel lehet minősíteni.
a mobilis szennyezőanyag a talajgázba vagy a talaj folyadék fázisába (talajnedvesség, talajvíz) kerül, ezzel jó feltételeket biztosít a természetes szennyezőanyag csökkenéshez, melyek közül a hígulás és a terjedés nem egyértelműen hasznos folyamatok, a biodegradáció viszont igen.
A szerves és/vagy szervetlen szennyezőanyagokkal szennyezett talajokban élő mikroorganizmus-közösség a szennyezést követően egy sor változáson megy keresztül. Előnybe kerülnek a szennyezőanyagot hasznosítani vagy tűrni képes fajok, megindul a biodegradációra képes és/vagy tűrőképes mikroorganizmusok természetes szelekciója és dúsulása, ezzel a természetes biodegradáció.
A legtöbb szerves- és számos szervetlen anyag immobilizálódhat is a talajmátrixban, így a szerves anyagok mozgása és bontása nehézkessé válik, és a fémek teljes egészében megmaradhatnak eredeti helyükön. A mozgékonyság irreverzibilis csökkentése hosszútávon csökkent kockázatot eredményez, a szennyezőanyagok víz és biológiai rendszerek általi hozzáférhetőségének csökkenése megakadályozza őket hatásuk kifejtésében.
a környezttoxikológia alapja a vegyi anyagok és élőlények közötti kölcsönhatás, melynek kialkulásában a két legfontosabb elem a 1. a hatás helye (receptor) és 2. a hatás módja, vagyis a vegyi anyag és az organizmus közötti molekuláris szintű kölcsönhatás.
A receptor lehet egy nukleinsav, egy membránba vagy idegvégződésbe épült specifikus fehérje és lehet egyáltalán nem specifikus molekula. A narkotikumok receptorai például nem specifikusak, azok általában hatnak a membránokra, megváltoztatva azok áteresztőképességét vagy egyéb tulajdonságát, ezáltal pedig normális funkcióját.
A molekuláris szintű kölcsönhatás következményei magasabb szinteken, tehát az organizmus, a populáció, a közösség vagy a teljes ökoszisztéma szintjén is megjelenhet, ezen válaszok bármelyikét értelmezhetjük egy környezettoxikológiai teszt mérendő paramétereként.
Molekuláris szintű; biokémiai paraméterek:
- stresszfehérjék termelése,
- anyagcsereindikátorok megjelenése,
- metallotionein termelés,
- acetilkolin-észteráz gátlás,
- immunszuppresszió.
Szervezet szintjén megjelenő fiziológia és viselkedésbeli jellemzők:
- kromoszómasérülések,
- lézió, nekrózis (szervkárosodás, elhalás),
- daganatképződés,
- teratogén hatások,
- szaporodóképesség megváltozása,
- viselkedés megváltozása: kompenzáló viselkedés
- pusztulás.
Populáció szintjén jelentkező jellemzők:
- a populáció sűrűsége,
- produktivitása,
- párzás sikeressége,
- genetikai struktúra megváltozása,
- kompetíció megváltozása.
A közösség szintjén jelentkező jellemzők:
- a közösség összetétele,
- a közösség diverzitása,
- a közösség stabilitása,
- energiafelhasználásának hatékonysága,
- a szukcesszió állapota.
Ökoszisztéma szintű jellemzők:
- a fajok összetétele és eloszlása,
- anyagcsere, elemkörforgalom,
- a táj megváltozása.
Ha a toxikológus és az ökotoxikológus jól le tudná írni az elsődleges hatások felsőbb szintekre vonatkozó következményeit, akkor egyszerű vizsgálatok eredményei, vagy akár pusztán a vegyi anyag szerkezetének ismerete alapján jól tudnánk előre jelezni az ökoszisztéma egészére várható hatást. Ma még távol vagyunk ettől a tudástól, így általában a felsőbb szinteken jelentkező válaszparaméterek mérését kell választanunk, nem pedig az alsó szintek eredménye alapján történő extrapolációt.
a 67/548/EEC irányelv a kémia anyagok biztonságos kezelésére vonatkozó Európai Uniós jogszabályok közé tartozik. Az irányelvet az EU alapító szerződésének 100. cikke alapján az Európai Unió Tanácsa fogadta el
Az irányelv (direktíva) előírása minden olyan kémiai anyagra és készítményre (két vagy több kémiai anyag keverékére) vonatkoznak, amelyeket az EU belső piacán forgalomba hoznak, vagyis nem kell alkalmazni a tisztán kutatási célból létrehozott kémiai anyagok vagy keverékek esetében. A veszélyes készítményekkel kapcsolatban egy másik irányelv, az 1999/45/EC rendelkezései is érvényesek.
Az irányelv 2. cikke tartalmazza azon anyagok és készítmények felsorolását, amelyeket "veszélyesnek" minősítettek. A legtöbb (de nem mindegyik) veszélyes anyagcsoporthoz egy szimbólumot és egy kódot rendeltek, ezek az úgynevezett: veszélyszimbólumok.
- Robbanószerek, robbanásveszélyes anyagok (kódja E, szimbóluma felrobbanó bomba)
- Oxidálószerek (O, kör fölötti láng)
- Tűzveszélyes anyagok és készítmények (fokozottan tűzveszélyes (F+) és tűzveszélyes (F), láng)
- Mérgező anyag és készítmények (erősen mérgező (T+) vagy mérgező (T), halálfej és keresztbe rakott csontok)
- Ártalmas anyagok és készítmények (Xn, andráskereszt)
- Maró anyagok és készítmények (C, sav károsító hatását jelző szimbólum)
- Irritatív anyagok (Xi, andráskereszt)
- Szenzibilizáló anyagok
- Karcinogén anyagok (Carc., három kategóriában)
- Mutagén anyagok (Mut., három kategóriában)
- Reprodukciót károsító, reprotoxikus anyag 3-as kategória (Repr.)
- Környezetre veszélyes (N), ezen belül külön az ózonrétegre veszélyes anyagok
A fenti kategóriákba eső anyagok listáját az I. melléklet tartalmazza, amelyet rendszeresen frissítenek. Az Európai Bizottság által fenntartott Egészség- és Fogyasztóvédelmi Intézet (The Institute for Health and Consumer Protection: IHCP) intézet egy nyilvános adatbázist működtet az I. Mellékletben meghatározott anyagokról.
Nem tartoznak az irányelv hatálya alá a következő anyagok (1. cikk): gyógyszerek, kábítószerek és radioaktív anyagok; kozmetikai anyagok; hulladékok; élelmiszerek vagy állati eledelek; növényvédőszerek; lőszerek vagy robbanásveszélyes anyagok. Ezen felül nem tartozik az irányelv hatálya alá a veszélyes anyagok szállítása vasúton, közúton, belföldi vízi úton, tengeren vagy légi úton, a harmadik országba (az EU-n kívülre) exportált anyagok, illetve az irányelv 5-7. cikke nem alkalmazható sűrített, cseppfolyósított vagy nyomás alatt oldott gázok tárolóira.
A veszélyes áruk csomagolásán a veszélyt jelző szimbólumokat kell feltüntetni, amelyeket az irányelv II. melléklete határozott meg. A szimbólumok listáját és az EU hivatalos nyelvre lefordított változatait az 2001/59/EC irányelv tartalmazza.
Az irányelv III. és IV. melléklete határozza meg azokat a szabványos mondatokat, amelyek a "veszélyes anyagok veszélyeinek/kockázatainak jellegét" (R-mondatok, REACH), illetve "a veszélyes anyagok biztonságos használatára vonatkozó útmutatást" (S-mondatok, REACH) tartalmazzák. Ezeket a szabványos mondatokat a veszélyes anyagok csomagolásán és címkéjén kell feltüntetni. A szabványos mondatok minden olyan anyagnál kötelezők, amelyeket az I. Melléklet felsorol.
A szabványos mondatok listáját 2001-ben frissítették és a 2001/59/EC irányelv tartalmazza az EU minden hivatalos nyelvére lefordított mondatok listáját.
Az irányelv 6. cikke tartalmazza a veszélyes anyagok felcímkézésére vonatkozó előírásokat. A címkén a következő információkat kell feltüntetni:
- a veszélyes anyag neve
- az anyag származása, amelynek tartalmazni kell a gyártó, a forgalmazó vagy az importőr nevét, címét és elérhetőségét
- a veszélyt jelző szimbólum és az anyag használatával járó veszély jelzése (a fenti osztályozás alapján)
- a veszélyekből származó különös kockázatok, amelyeket az ún. szabvány mondatokkal kell feltüntetni.
A 7. cikkely szabályozza a fenti címke elhelyezésére vonatkozó elírásokat.
a zajt kibocsátó technológia, tevékenység összes levegőn és szerkezeten keresztül terjedő, zajt okozó rezgéseinek megszüntetése "csendes" alkatrészek és technológiák alkalmazásával, illetve szigeteléssel.