Lexikon

angol nevéből (Purgable Organic Halides) rövidítve POX. A definíciót lásd ott.

kilogramm átszámítása más tömeg-egységekre

kilométer átváltása más hosszúság- és területegységekre:

a bemenő, angolul „input” áramok belépnek egy adott rendszerbe, míg a kimenő, angolul „output” áramok kilépnek belőle. A bemenő és kimenő hozzák létre, építik fel az adott rendszert.

Az életciklus felmérésben bemenő áramoknak az életciklust felépítő folyamatokba (pl. bányászat, szállítás, gyártás, használat, hulladékkezelés stb.) belépő anyag- és energiaáramokat nevezzük. Ezek lehetnek a természetből származó nyersanyagok (pl. bányászat során az ásványi anyagok, vagy bármely ipari folyamatnál a felhasznált kútvíz és felszíni víz), továbbá a folyamathoz szükséges vegyszerek, alapanyagok, üzemanyagok, villamos- és hőenergia. A kimenő áramok az ezen folyamatok során előállított termékek, hulladékok és egyéb kibocsátások (lég-, víz- és talajszennyezők).

a mentesülésnek kettős feltétele van:- a kár oka elháríthatatlan(előreláthatatlanság) legyen,- kívül essék a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén.A bizonyítási teher a kimentés körében a károkozón van.

analitikai módszer esetén a detektálás alsó határa (angol nevének Limit Of Detection rövidítése LOD), más néven kimutatási határa azt a legkisebb koncentrációt vagy tömeget jelenti, amelynél az értékes jel a szokásos zajoktól biztonságosan megkülönböztethető. Általában a jel/zaj viszony legalább háromszorosát tekintjük a detektálás alsó határának.

kimutatási határ az a legkisebb mért mennyiség, amiből elfogadható statisztikai bizonyossággal következtetni lehet a vizsgált komponens jelenlétére. A kimutatási határt a mennyiség értéktartományában kell megadni, azaz μg/kg vagy mg/kg (vizsgált komponens/termék) egységben kell kifejezni, az elemzésre jellemzően alkalmazott vizsgálati anyagmennyiség megadásával (grammban). A kimutatási határ számszerűen egyenlő a vakpróbák középértéke szórásának háromszorosával (n ≥ 20). A vakpróba meghatározása a vizsgálati anyag kihagyásával vagy azzal egyenlő mennyiségű desztillált víz alkalmazásával végzett teljes analitikai eljárás.

&show&show

1. természetes folyamat: csapadéknak kitett kőzetek, talaj, hulladék, bármilyen lerakat oldható anyagtartalmának kioldása és - kontrollált összegyűjtés hiányában - talajba, talajvízbe mosódása. biológiai kioldás bioleaching: kőzetek, talaj, hulladék, lerakatok mikrobiológiai átalakító folyamatok hatására vízoldhatóvá váló komponenseinek kioldása. Pl. kénbaktériumok kénhidrogénből, elemi kénből vagy tioszulfátból színtelen kénbaktériumok, fonalas kénbaktériumok, bányászbaktériumok kénsavat szulfátot képesek előállítani oxidációval Thiobacillus thiooxidans. szennyvíz;elvezető betoncsövek korróziójáért a kénhidrogént H₂S képző baktériumok és a kénhidrogént kénsavvá oxidáló Thiobacillus ferrooxidans együttesen felelősek; a keletkező kénsav kioldja a beton alkotórészét, a CaCO₃-ot.
2. kioldáson alapuló ipari és környezetvédelmi technológiák: szén kéntelenítése vagy fémkioldás kőzetből, meddőanyagból, talajból, hulladékból. A technológia alapulhat fizikai, kémiai vagy biológiai folyamaton. Szennyezett talaj esetében lehet vizes, savas, lúgos vagy szerves oldószeres kioldás, a szennyezőanyag oldhatóságától függően. A biotechnológiák mikroorganizmusok vagy növényi gyökerek által szeparált technológiában előállított vagy a bioremediációs technológiában termelt savakat, biotenzideket, komplexképző anyagokat alkalmaznak.
3. A hulladékgazdálkodásban hulladékminősítésre szabványosított analitikai módszeregyüttes, amely a szilárd és iszap halmazállapotú hulladékból a víz által kioldható vegyületek meghatározására és a kioldási elúciós folyamat mechanizmusának vizsgálatára szolgál. Módszerei: elúció kolonnában, elúció liziméterben. A kioldás eredményét, az eluátumot, hulladékkezelési szempontból általában a következők szerint analizálják: kinézet, szag, zavarosság, kémhatás, vezetőképesség, oxidálóképesség, biológiai oxigénigény, oldott szerves anyag-, anion- és kationkoncentráció, toxicitás, bepárlási maradék.

olyan véggáz, mely belsőégésű robbanómotorok használatából ered.
Forrás: MSZ 21460/1–1988

kísérleti állatokkal végzett tesztelést végeznek (rendeletek és szabványok előírását követve) új vegyi anyagok, gyógyszerek, kozmetikumok és élelmiszeradalékok engedélyezését megelőzően vagy a szerek fiziológiai és környezeti hatásának tudományos vizsgálatához. Az állatokkal kapott eredményből jelzik előre a szóbanforgó vegyi anyag emberre gyakorolt hatását.

Általában az állatok védelmében már egy sor európai jogszabály és rendelet született, de a laboratóriumi kísérleti állatok védelméről elsőként a 86/609/EEC európai irányelv gondoskodott 1986-ban.

Az 1997-es un. Amsterdami Egyezmény kötelezi az EU-t és tagállamait hogy a jogi szabályozás során vegye figyelembe az állatok jólétét és lehetőleg fejlesszenek ki és alkalmazzanak olyan alternatív teszt-eljárásokat, amelyekhez egyáltalán nem kellenek állatok, vagy csak kevesebb állat szükséges, vagy kevésbé kínozzák meg az állatokat a tesztelés során.

Az állatkísérletek kiváltása történhet un. in vitro módszerekkel, amikoris élő állat helyett sejt- vagy szövettenyészeteket használnak a kísérletekben, de alkalmazhatunk matematikai modlleket is, amilyen a QSAR.

Az áttérés tudományos szempontból is fontos lehet, mert egyre több állatmodellről derül ki, hogy a kapott eredmények nem vihetők át az emberre a két faj biológiai és fiziológiai működésének különbözőségei miatt.

a kísérleti ES jelenti az expozícióbecslés és a kockázatfemérés kiindulópontját. Az átmeneti ES feltételezések sora (felhasználva az expozíció meghatározóit) arról, hogy egy folyamat hogyan zajlik le és milyen kockázatkezelési intézkedéseket alkalmaztak, vagy kellett volna bevezetni. A megismételt kémiai biztonsági értékelés során szükség lehet a kísérleti ES kiigazítására, mígnem azt mutatja, hogy felügyelik a kockázatokat. A végső ES-ek végrehajthatók saját gyártás/felhasználás céljára és/vagy közölni a továbbfelhasználókkal, a biztonsági adatlap mellékleteként.

kitettség, valamilyen fizikai, kémiai vagy egyéb hatásnak, például az éghajlat, a domborzat, a napsugárzás hatásának. A radiológiában a radioaktív izotópoktól származó sugárzás hatásának való kitettségről van szó.
A környezetvédelemben a szennyezőanyagoknak vagy ágenseknek való kitettséget kell meghatározni. A környezetet szennyező anyagok esetében a kitettséget a környezetbe kikerült vegyi anyag mennyisége, illetve koncentrációja jelenti. Az az élőlény, amelyik a vízben él, a vízben lévő szennyezőanyag koncentrációnak van kitéve. Hogy a kitettségből adódóan mekkora mennyiség jut a receptorszervezetbe, az az expozíciós útvonalaktól (belégzéssel, szájon át, bőrkontaktus útján) és az egyéni expozíciós paraméterektől (belélegzett levegő térfogata, elfogyasztott étel, ital mennyisége, bőrkontaktus módja, időtartama, stb.) függ. Az egyén vagy a populáció kockázatának meghatározásához a kitettségen kívül az ézékenységet is meg kell határozni.

A kitettséget a vegyi anyag vagy a környezetet szennyező anyag forrásból a receptorokig megtett útjával jellemezhetünk. terjedési modell segítségével a kibocsátás alapján megbecsülhetjük a vegyi anyag felhasználási módjától, illetve a szennyezett terület használatától függő receptorok kitettségét, vagyis a környezeti koncentrációt (PEC: előrejelezhető környezeti koncentráció) és az abból származtatott, a receptorszervezet által felvett, illetve a receptorszervezetbe bevitt napi mennyiségeket (ÁND: átlagos napi dózis).
Ahhoz, hogy az expozíciókat (kitettségeket) kiszámíthassuk, pontosan ismerni kell az összes használatot, a potenciális receptorokat. Ezt a kockázati modell, illetve az expozíciós forgatókönyv (expozíciós szcenárió) írja le. Lásd még expozíció.

a kivágási szabály, angolul „cut off” szabály, egy adott vizsgálat szempontjából nem lényeges, elhanyagolható értékek kizárását teszi tehetővé bizonyos szabályszerűség alkalmazásával.

Az életciklus felmérés során a kivágási szabály az adatgyűjtés (ld. életciklus leltárelemzés) egyszerűsítését segíti azzal, hogy a környezeti szempontból kevéssé jelentős anyag-, vagy energiafogyasztások (ún. bemenő áramok) elhanyagolására ad lehetőséget. Ennek során meg kell határozni az alkalmazott szabályt, amely alapján ezek az anyag vagy energia-áramok kizárásra kerülnek. Ez vonatkozhat a bemenő áramok tömegére, energiatartalmára, vagy előre ismert környezeti hatására.

A kizárási szabály lehet például az, hogy csak azokat a bemenő anyagáramokat vesszük figyelembe egy adott ipari folyamat esetében, amelyek össztömege a teljes anyagfelhasználás 95%-a.

Megfelelő kivágási szabállyal jelentősen csökkenthető az életciklus felmérés erőforrás igénye, hiszen így leegyszerűsödik az adatgyűjtés. Az eredmények kiértékelésénél és a következtetések megállapításánál (ld. életciklus értelmezés) természetesen figyelembe kell venni a kivágási szabály okozta bizonytalanságot. Ez annál nagyobb, minél nagyobb százalékban zárunk ki bemenő áramok a felmérésből.

kísérleti expozíció, amikor az előzetesen kezelt kísérleti állatot kiteszik a vizsgált anyag hatásának az indukciós időszak után azzal a céllal, hogy meghatározzák túlérzékeny módon reagál-e.

a klimaváltozás kifejezéssel azt jelöljük, hogy az éghajlati viszonyok nagymértékben megváltoznak: egyik éghajlatból egy másikba kerülünk át. Sokan a klímaváltozást és a globális felmelegedést egy kalap alá veszik, de a tudományos megközelítés a klímaváltozást sokkal tágabban értelmezi, beleérti a természetes klímaváltozásokat is.

a klón és a klónozás definíciójánál meg kell különböztetnünk a genomklónozást és a génklónozást. A genom-klón csupa azonos genommal rendelkező egyedből áll, mikrobiológiából vett analógia az egysejt-tenyészet (olyan telepek, amelyek egyetlen sejtből fejlődtek ki).

Nem csak mikroorganizmusok alkothatnak genom-klónt, hanem növények (hagyományos és modern növényi klónozás) és az állatok is (pl. embrióosztással nyert utódok).

A génklónozás egyetlen génnek a gazdaélőlény által több példányban való előállítását jelenti, például lehet olyan mikroorganizmusból készült egysejt-tenyészet, amelynek genomjába beültettük az illető gént. A klónozandó gént tartalmazó azonos genomú egyedek nem csak mikroorganizmusok lehetnek, hanem növények vagy állatok is (transzgénikus élőlények).

A szűken értelmezett DNS klónozás a DNS (vagy a gén) sejtbe juttatását, genomba épülését és az utódoknak történő átadást jelenti. Ehhez képest többletkövetelmény, hogy a beépült gén ki is fejeződjék, azaz expresszió is történjék a génmanipulált sejtben.

a klór normál hőmérsékleten és nyomáson zöldes-sárga gáz. Minusz 34 Celsius fokon folyékonnyá válik.

A klór a 11. leggyakoribb elem a Földön, elterjedt a temészetben. leggyakoribb vegyülete a konyhasó, a NaCl.

A klór a modern vegyipar fontos építőeleme, három fő felhasználása van: direkt klór használat (fertőtlenítés), klórozott vegyi anyagok és termékek előállításához (műanyagok, gyógyszerek, növényvédőszerek) és intermedierként nem klórozott vegyi anyagok gyártásához.

más néven freonok, ózonréteget károsító hatásuk miatt mára többnyire betiltott, teljesen halogénezett szénvegyületek. A definíciót lásd: CFC gázok

a klórbenzolok családjára az jellemző, hogy a benzol egy vagy több hidrogénjét klór helyettesíti. Általános képletük: C₆H_6-nCl_n, ahol n=1-6.
12 különféle klórbenzol létezik, a monoklórbenzol, a di, - tri- és tetraklórbenzolok 3-3 izomerje, valamint hepta és hexaklórbenzol. A mono- di- és triklórbenzolok színtelen folyadékok, míg a több klórt tartalmazó molekulák kristályos szilárd anyagok (szobahőmérsékleten). A klórbenzolok vízoldhatósága kicsi, gőznyomásuk kicsi vagy közepes.
Peszticidek szintézisében intermedierként használják, de légfrissítő-, illatosító- és molyirtószerként is alkalmazzák, pl. az 1,4-diklórbenzolt.
A hexaklórbenzol kivételével emberre nem vagy kicsit toxikusak és a vízi- és szárazföldi ökoszisztémára vonatkozó kockázatuk is kicsi.
A környezetbe kikerülésük fő útvonala az atmoszférába történő elpárolgás, elsősorban vízből. Előszeretettel kötődik a talajhoz és a felszíni vízi üledékekhez, főleg, ha nagy a szervesanyag-tartalmuk. Kp értéke , azaz a szilárd és a folyadék közötti megoszlása a talajban: 500 és 50 000 között változhat.
A talaj, az üledék és a szennyvíziszap mikroorganizmusai jól bontják, elsősorban aerob deklórozással, de anaerob körülmények között is deklórozodik és bomlik, csak lassabban.
Bioakkumulálódik, elsősorban a szírszövetben és a májban.
Határértékei a magyar talaj határéték-rendszerben:
talaj háttérétéke: vegyületenként: 0,01ppm, összes halogénezett aromás: 0,01 ppm.
talaj szennyezettségi határértéke: összes halogénezett aromásra: 1 ppm.
talajvíz háttérértéke: vegyületenként: 0,01ppb, összes halogénezett aromás: 0,05 ppb.
talajvíz szennyezettségi határértékeI: MCB: 1 ppb; DCB: 0,5 ppb; TCB és TeCB: 0,1 ppb, PCB és HCB: 0,05 ppb, összes halogénezett aromás: 2 ppb.

a klórfenolok egy vagy több klórt tartalmaznak kovalens kötésben a fenolgyűrűhöz kapcsolódva. A legtöbb klórfenolnak több izomerje létezik, így a monoklórfenolnak 3, a diklórfenolnak 4, a triklórfenolnak 6, a tetraklórfenolnak 3, a pentaklórfenolnak (PCP) pedig értelemszerűen nincs. A klórfenolok közül a legismeretbb és a legveszélyesebb a PCP, kiterjedt biocid, szinte minden kártevő ellen hat, így használták antibakteriális, gombaölő-, atkaölő-, rovarölő-, és gyomirtószerként. Nagy mennyiségben alkalmazták fertőtlenítésre, fakonzerválásra, használata ma már korlátozott.
A klórfenolok határértékei a magyar talaj-határértékrendszerben az alábbiak:
talaj háttérérték: 0,001-0,003 ppm;
talaj szennyezettségi határérték összes klórfenolra: 0,01 ppm.
talajvíz háttéréték: 0,01 ppb;
talajvíz szennyezettségi határértékek: monoklórfenol: 5 ppb; di-, tri- és tetraklórfenol: 1 ppb; PCP: 0,5 ppb.

talaj mélyebb rétegeit és a talajvizet szennyező klórozott szénhidrogének és peszticidek mikrobiológiai bontása anaerob körülmények között klórlégzésre képes mikroorganizmusok segítségével történhet. Ilyenkor a környezetvédelmi biotechnológia a bontást végző klórlégző mikroorganizmusok számára teremt optimális működési körülményeket, például állandó nulla körüli vagy negatív redoxpotenciált.

a kloroformot (CHCl₃) a metán klórozásával állítják elő. Hűtőfolyadékként, agrokémiai intermedierként és fluor-polimerek előállításához használják. Korábban altatószerként alkalmazták az orvosi gyakorlatban, de ma már nem.

klórtartalmú alifás szerves anyagok csoportja, ahova elsősorban oldószerek tartoznak, melyek közül a legismertebbek: a perklóetilén PCE, triklóretilén TCE, 1,1,1-triklóretán TCA, 1,1-diklóretán DCE, klórmetán, diklórmetán, kloroform, széntetraklorid.
Gyakori talaj- és talajvíz-szennyező anyagok, többük karcinogén 1,2-Diklóretán, vinilklorid és a TCE és némelyek növénytoxikusak. Az ökoszisztéma más tagjaira nem gyakorolnak ismert hatást. A leggyakoribb klórozott alifás szénhidrogének az 1. táblázatban láthatóak.

1. táblázat: Leggyakrabban előforduló klórozott alifás talajszennyező anyagok

Ezek az alifás komponensek illékonyak és relative jól oldódnak vízban, és aerob körülmények között nem vagy alig biodegradálhatóak. Emiatt ipari területek felszín alatti vizeiben ez az egyik leggyakoribb perzisztens, emiatt felhalmozódott, szennyezőanyag, mely veszélyezteti az ivóvízbázisokat.

2. táblázat: Klórozott alifás talajszennyező anyagok fizikai-kémiai tulajdonságai

3. táblázat: Néhány klórozott alifás vegyület biodegradálhatósága

Szennyezett talaj és talajvíz remediációját kémiai vagy biológiai degradációval lehet megoldani, reduktív deklórozással vagy fémvas ZVI alkalmazásával..
A klórozott alifás szénhidrogének együttes szennyezettségi határértéke a magyar határértékrendszerben: talajra: 0,1 mg/kg, felszín alatti vízre: 40 μg/liter. Általában egy csoportban tárgyalják a többi halogénezett alifás szénhidrogénnel.

minden olyan klórozott vegyi anyag, mely legalább egy benzolgyűrűt tartalmaz. Ilyenek a benzol, a toluol, a fenol, a naftalin, a bifenil, melyek 1−6 vagy vagy több klórt tartalmazhatnak a gyűrűszámtól függően. A klórozott aromás vegyületeket intermedierként használja a gyógyszeripar, az agrokémiai iparok és a festékgyártás.

a klórozott oldószerek olyan klórtartalmú szerves anyagok, melyek más anyagokat képesek feloldani. legismertebb képviselőik a triklóretilén, a tetraklóretilén vagy perklóretilén és a metilénklorid. Mivel nem gyúlékonyak, ezért nagyon eleterjedtek a fémiparban a fémek felületének zsírtalanítására (pl. galvanizálás előtt) és textíliák száraz tisztítására. A 1,1,1,-trikóretánt 1995-ben a Montreáli Protokoll értelmében kivonták a forgalomból.

A klórozott oldószerek használata kezd visszaszorulni, a környezetben viszont perzisztens, toxikus és mutagén szennyezőanyagként hosszú időn keresztül megmaradnak.

A fémipari és ruhatisztítási használat során mindenütt a világon nagy mennyiségben kerültek klórozott oldószerek a talajba, illetve a talajvízbe. Mivel a víznél nehezebb folyékony anyagokról van szó, a talajra kerülést követően annak egyre mélyebb rétegeibe szivárognak be, elérik a talajvizet, és a talajívzréteg alján a vízzáró réteg bemélyedéseiben lencsék formájában összegyűlnek. A lencsék láthatatlan felszín alatti szennyezőforrásként hosszú időn keresztül képesek szennyezetté tenni a lencse fölött áramló talajvízet. További problémát jelent, hogy a vízzáró réteg nem működik zárórétegként a klórozott oldószerekkel szemben, azok még az agyagrétegen is képesek átszivárogni, mi több képesek járatokat vágni (vájni) a felső vízzáró rétegben és az alá kerülve elszennyezni a rétegvizeket is.

A talajba került klórozott oldószerek nemcsak a talajt és a talajvizet veszélyeztetik, de illékonyságuk miatt a talaj pórusait kitöltik gőzeikkel, melyek aztán lassan felefele diffundálnak, ki a talajból. Ha a szenyezett talaj vagy a mélyben rejtőző lencse fölött épület áll, akkor az oldószegőzök összegyűlhetnek az épület légterében megmérgezve az ott tartózkodókat.

a klórozott paraffinokat a kőolajlepárlással előállított folyékony n-paraffinok vagy a szilárd paraffin-viasz klórozásával nyerik. A klórozott paraffinokat lágyítószerként alkalmazzák polimerekhez, festékekhez, bevonatokhoz és ragasztókhoz. A nagyobb klórtartalmúakat tűzoltó vagy tűzgátlószerként használják, műanyagokhoz, építőanyagokhoz adva. Fémmegmunkáláshoz, gépekhez kenőanyagot klszítenek belőle. Bőrpuhításra, kikészítésre is használják.

a baktériumok praktikus rendszerezése során ezeket a baktériumokat az „endospórát képző pálcák és kokkuszok” csoportjába sorolják. Mozgásra képes pálcák, peritrich flagellumok (a sejt teljes kerületén elhelyezkedő ostorszerű mozgásszervek) veszik körül a sejtet. Ovális vagy gömb alakú spórát képeznek, mely deformálja a sejtet: mivel a sejt egyik végében helyezkedik el, dobverő alakot formálva. A legtöbb faj szigorúan anaerob, nem redukálják a szulfátot. Van közöttük talaj- és tápcsatornalakó is.

Emberi egészségre veszélyes klosztrídiumok

A Clostridium botulinum a botulizmus (kolbászmérgezés) kórokozója. A baktérium által termelt toxin hatására nem képes összehúzódni a harántcsíkolt izom. A Clostridium tetani lóbélben él természetes körülmények közt, lótrágyával kerül a talajba, vagy a felszínre a spóra, ahol sokáig vegetál. Földdel szennyezett sérülésnél tetanusz léphet fel, mivel ez a baktérium egy olyan idegmérget termel, ami merevgörcsöt okoz (nem tud elernyedni az összehúzódott harántcsíkolt izom).

Sérülés esetén kezelés céljából passzív immunizációt, vagyis állatokban előre megtermeltetett ellenanyagot, a humán tetanusz (anti-tetanospazmin) immunoglobulint alkalmazhatunk. Ha nem elérhető ez a specifikus antitest-készítmény, akkor normális emberi immonoglobulin is alkalmazható, bár ennek hatása nyilván kevésbé specifikus.

Megelőzés céljára aktív immunizálást, vakcinációt alkalmaznak szerte a világon, Magyarországon Di-Per-Te oltás formájában.

További patogén klosztrídiumok:

C. difficile, képes túlnőni a bélbaktériumokat is, súlyos bélfertőzést okozva ezzel.

C. perfringens, ételmérgezést és gázgrangénákat képes okozni. Juhokban és kecskékben súlyos bélbetegségeket okozhat.

C. sordellii halálos szepszist okozhat, különösen veszélyes gyermekágyban.

A legtöbb klosztrídium faj neurotoxinokat is termel, a szimptómák ezzel tovább súlyosbodnak.

A klosztrídiumok között vannak technológiai folyamatokban hasznosítható fajok is.

C. thermocellum lignocellulóz tartalmú hulladékból képes etanolt előállítani.

C. acetobutylicum aceton és biobutanol előállítására használható. Weizmann már1916-ban felhasználta ezt a törzset puskapor és TNT gyártásához.

Az anaerob C. ljungdahlii, melyet csirketrágyából izoláltak, etanolt képes előállítani egyszerű gázokból, mint szénmonoxid és hidrogén. Arkansasban működik egy kísérleti üzem, melyben szintézisgázból állítanak elő etanolt.

A klosztrídiumok egyik nem patogén faját a rák gyógyításához próbálják használni: segítségével gyógyszereket juttatnak szelektíven a ráksejtekben. A kísérleti stádiumban lévő eljárás azon alapul, hogy a baktérium egyes ráksejteket szelektíven fertőz, így hordozóként lehet alkalmazni rákellenes szerek bejuttatására.

kolloid rendszer részecskéinek egyesülése. A koaguláció során a szemcseméret nő, a részecskeszám csökken.
Forrás: MSZ 21460/2–78

&

általában, a kockázat a kár nagyságának és a kár bekövetkezési valószínűségének szorzata. Mérőszáma fontos faktor a döntések meghozatalában. A kockázat tulajdonképpen a dolgok lényegéből fakadó veszélynek egy bizonyos környezeti, társadalmi, szociális szituációba helyezését jelenti. A közlekedés veszélyei adottak, de nem ugyanazt a kockázatot eredményezik Amerikában és Magyarországon. kockázat minden területen létezik és hasonlóképpen számítható, így a gazdasági tevékenység során, a közlekedésben, a sporttal kapcsolatban, az emberek vagyontárgyaival vagy életével kapcsolatban. Ugyanezt jelenti a vegyi anyagok környezeti kockázata esetében is. A vegyi anyagok kockázata mérőszámmal jellemzett érték, mely az anyag környezetbe kerülése alapján előrejelezhető át jellemzi abszolút vagy relatív skálán. Az abszolút kockázat mérőszáma egy fizikai jelentéssel rendelkező érték, az RQ = kockázati hányados, mely az előrejelezhető környezeti koncentráció PEC = Predicted Environmental Concentration és előrejelzés szerint káros hatást még nem mutató koncentráció érték PNEC = Predicted No Effect Concentration hányadosa, vagyis a kitettségnek és a hatásnak a hányadosa. Értéke akkor elfogadható, ha RQ

a kockázat-haszon felmérés és elemzés azt jelenti, hogy a kockázatok mértékét és a várható hasznokat megpróbáljuk egymáshoz viszonyítva értékelni. A környezeti kockázat és az egészségkockázat bizonyos mértékben elfogadható, ha nagy hasznot tudunk vele szemben felmutatni. A döntés meghozatalához alapos döntéselőkészítésre és a várható károk és várható hasznok számszerűsítésére, lehetőleg azonos egységben, például pénzben kifejezett értékelésére (monetarizálás) van szükség.

az elviselhetetlenül nagy kockázatokat le kell csökkenteni a még elviselhető értékre. A környezeti kockázat esetében ez azt jelenti, hogy az RQ > 1 kockázatot - RQ = PEC/PNEC összefüggés figyelembevételével - vagy a PEC csökkentésével, vagy a PNEC növelésével az RQ-t a megfelelő értékre csökkentjük:
1. megelőzéssel a vegyi anyag gyártott és felhasznált mennyiségének csökkentése, alternatív anyagok felhasználása, a gyártás, szállítás, raktározás és használat során történő kibocsátás csökkentése, a hulladék kontrollált kezelése;
2. remediálással a környezetbe kikerült hulladék elszállítása, izolálása, elbontása, immobilizálása, mozgékonyságának, terjedésének megakadályozása, a szennyezett környezeti elemek kezelése, stb.; vagy
3. korlátozással, mely leggyakrabban a veszélyes anyag gyártásának, használatának betiltását, szennyezett terület használatának korlátozását jelenti érzékeny haználatok tiltása, kevésbé érzékeny használatok engedélyezése, pl. horgászni tilos, fürödni tilos, belépni tilos, stb.

a kockázatcsökkentésre alkalmas megoldásokat, jellemző módon a megelőzést, a korlátozást és a remediációt ezen belül pedig az eltérő megoldási alternatívákat több szempontból történő értékelés alapján rangsorolják és döntenek a legmegfelelőbb kiválasztásáról. A döntési szempontok magukba foglalják a technológiai aspektusokat, a gazdasági szempontokat, szociális és környezeti hatások.

a kockázat felmérése a kockázat mértékének számszerűsítését jelenti, általában a kár nagyságának és a kár bekövetkezési valószínűségének szorzataként számítható ki.

A vegyi anyagok gyártásából, használatából, környezetbe kerüléséből és hulladékba jutásából adódó környezeti kockázatok számszerű jellemzésénél meg kell különböztetnünk a jogi és szabályozási célokra készült általános kockázatfelmérést vagy más szóval veszélyfelmérést, amit nem konkrét földrajzi területre és területhasználatra, hanem Magyarországra, Európára vagy a világra vonatkoztatunk, a feladattól függően. A határértékek is ezeket az általános kockázati értékeket reprezentálják. Ilyenkor a vegyi anyagok jellemzőiből adódó veszélyét egy feltételezett átlagkörnyezetre vonatkoztatjuk, pl. Európára. A számításoknál az átlagos európai hőmérsékletet, vízáramokat, lebegőanyag-tartalmat, talajtípusokat, meteorológiai jellemzőket vesszük figyelembe. Ezek a megegyezés szerinti európai „átlagértékek” az EU-TGD útmutatóban találhatóak meg és mindenki, aki egy vegyi anyag európai kockázatát szeretné megadni, ezeket az értékeket használja a kockázatfelméréshez, tehát a vegyi anyagok veszélyességét (toxikus, mutagén, gyúlékony, stb. hatásait) mintegy bekalibrálja Európára, az európai terjedési, területhasználati és ökológiai viszonyokra.

A vegyi anyagok reális környezetbe kerülésekor kialakult szennyezett területek és környezeti elemek kockázatát az anyag konkrét környezetbe kerülése alapján előrejelezhető káros hatás alapján jellemezhetjük. Egy vegyi anyag kockázatának felméréséhez szükség van a szennyezőanyag forrásának ismeretére, a kibocsátott anyagmennyiség ismeretére, magának a szennyezőanyagnak az azonosítására (fizikai-kémiai tulajdonságok, szerkezet, környezetben való viselkedés, káros hatások), a környezetben való terjedés jellemzőire, melyet az anyag és a környezet tulajdonságai és kölcsönhatásai együttesen szabnak meg, a szennyezőanyag által elért környezeti elemek azonosítására és a területhasználatból adódó receptorok ismeretére. Mindezt az integrált kockázati modell segítségével modellezhetjük.
A vegyi anyagok általános és helyszínspecifikus kockázatát abszolút vagy relatív mérőszámmal jellemezhetjük. Az abszolút kockázat mérőszáma egy fizikai jelentéssel rendelkező érték, az előrejelezhető környezeti koncentráció (PEC = Predicted Environmental Concentration) és előrejelzés szerint káros hatást még nem mutató koncentráció érték (PNEC = Predicted No Effect Concentration) hányadosa, vagyis a kitettségnek és a hatásnak a hányadosa. A környezetbe kerülő vegyi anyagok vagy vegyi anyagokkal szennyezett területek relatív kockázatát rangsorolására kidolgozott kockázat­felmérési eljárás eredményeképpen pontszámokban, vagy százalékban fejezzük ki. Ezek a relatív értékek a vegyi anyagok vagy szennyezett területeket bizonyos szempontok szerint önkényesen megválasztott, konkrét mértékegységgel nem rendelkező skálán helyezi el. Bizonyos szempontból egy csoportba sorolható vegyi anyagok vagy területek rangsorolására, prioritási listák készítésére alkalmas. A relatív kockázat mérőszáma döntésekhez közvetlenül nem használható fel.
A környezeti kockázat számszerűsítésének célja hogy értékelésre és összehasonlításra használható, környezetirányítási és kockázatkezelési döntések támogatására alkalmas mérőszámot nyerjünk.

&search

a kockázatfelmérési Bizottság a ECHA egyik bizottsága, amely az ECHA értékelésekre, engedélyezési kérelmekre, korlátozási javaslatokra, az osztályozási és címkézési jegyzék szerinti osztályba sorolásra és címkézésre vonatkozó javaslatokra, valamint egyéb olyan, az emberi egészséget és a környezetet érintő kockázatokkal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó véleményének előkészítéséért felelős, amelyek e rendelet alkalmazásából adódnak. A bizottság tagjait hároméves időtartamra, mely meghosszabbítható, az igazgatóság nevezi ki, úgy, hogy minden jelöltet állító tagállam jelöltjei közül legalább egy, de legfeljebb két tagot nevez ki. A bizottságok tagjai tudományos, technikai vagy szabályozási kérdésekben tanácsadók segítségét vehetik igénybe.
(Forrás: REACH)

intézkedések, melyek csökkentik egy vegyi anyag kibocsátását, ezáltal csökkenti annak kockázatát az emberi egészségre és a környezetre. (Forrás: REACH)

a kockázatmenedzsment általában azt jelenti, hogy a kockázatot meghatározó politikai, társadalmi, gazdasági körülmények figyelembevételével ki kell alakítani a kockázat mérésére alkalmas metodikát, és minden tevékenység elkezdésénél vagy folytatásánál ipari, kereskedelmi, pénzügyi, mezőgazdasági, szállítási, területfejlesztési, környezetvédelmi, egészségi, stb. felmérni, majd folyamatosan figyelni, a kockázatok alakulását és megtenni a kockázati érték változásának megfelelő kockázacsökkentő intézkedést megelőzéssel, a kockázat egyes elemeinek jobbításával, korlátozásokkal.
Ugyanez történik a környezeti kockázat menedzsmentje során. A kockázatmendzsment a környezetmendzsment legfontosabb eszköze. A környezeti kockázatmenedzsment függvénye a környezetpolitikának, az pedig a nagypolitikának és a gazdasági helyzetnek. A környezeti kockázatmenedzsment két legfontosabb támogatója a környezetmonitoring és környezetvédelmi jogi háttér, a rendeletek. A monitoring által szolgáltatott adatok alapján lehet követni a környezet állapotváltozását és ebből előrejelezni a jövőbeni állapotot. Ezt kell összehasonlítani az elfogadható, törvénybe is beiktatott kívánatos minőséggel. Ha az előrejelzett állapot rosszabb, mint a kívánatos, akkor kockázatcsökkentő intézkedéseket kell indítani: megelőzés, remediálás, korlátozás.
A modern kockázatmenedzsment eszköztára egyre finomodó módszereket igényel, mind az adatszolgáltatás, információgyűjtés, mind pedig az előrejelzések területén. A környezeti kockázatmenedzsment eszköztárát a környezetről nyert információk finomítása, az előrejelzések pontosítása és a vegyi anyagok hatásának mérése és interpretálása területén kell javítani. Ez a MOKKA projekt fő feladata.

egy nagyobb életviszony-csoportra vonatkozó egynemű jogszabályok rendszerbe foglalása, szerves egységbe ötvözése. Eredményét törvénykönyvnek, kódexnek nevezik. A kodifikáció szót tágabb értelemben gyakran használják a jogalkotás folyamatának szinonimájaként. Törvényalkotás, törvénybe foglalás, törvényszerkesztés.

kémiai oxigénigény, lásd még oxigénigény.

víz kóliform baktériumkoncentrációjának mérőszáma: 1 db kólibaktérium kóliform, kólicsoportba tartozó baktérium hány ml vízben van, vagyis egy kóliform baktériumra hány ml víz jut. Más megfogalmazásban adja meg a bakteriális szennyezettséget a kóliszám: 100 ml vízben található kóli- illetve a kólicsoportba tartozó baktériumok száma db/100 ml. A kólicsoportba tartozó baktériumok a normál bélmikroflóra tagjai, jelzőmikroflóraként alkalmazzuk az ivóvíz, az élelmiszerek és a fürdővíz higiénés mikrobiológiai vizsgálatakor, olyan alapon, hogy ahol a kóli-titer bizonyos értéket meghalad, ott nagy a valószínűsége fekáliás eredetű, patogén mikroorganizmusok jelenlétének is. A víz és az élelmiszerek egészségi kritériumai is kóli-titer vagy kóliszám egységben jelennek meg, ivóvízre például a megengedhető kóliszám; klórozott vezetékes víz esetén: 0,4; nem klórozott vezetékes víz és ásványvíz esetében: 2; fúrt kútnál: 4 és ásott kútnál 20 db/100 ml víz érték.

a kólicsoportba tartozó baktériumok, kóliformok: Gram negatív, endospórát nem képző, aerob vagy fakultatív anaerob baktériumok, melyek a laktózt sav- és gázképzés kíséretében hasznosítják, az Endo-agart pirosítják és rajta fémesen fénylő telepeket alkotnak. Emlősök bélcsatornájában, vizekben és talajban élnek, gyakran növényi-, állati és emberi korokozók, de jelentős szerepük van a szervezet vitaminellátásában pl. B12 is. Víz és élelmiszerek fekáliás szennyeződésének jelzőbaktériumai. Különböző csoportjai és alcsoportjai vannak, melyek eltérő mértékben veszélyesek. Azok, például, amelyek a laktózt nem csak 37 ^oC-on, de 44 ^oC-on is képesek erjeszteni, friss fekáliás szennyeződésre utalnak. Elkülönítésük és azonosításuk biokémiai és szerológiai reakciók, valamint modern géntechnikák segítségével lehetséges. még kóli-titer, kóliszám. A "kóli" tehát indikátormikroflóra, egy vegyes mikroorganizmus csoport, melyet eredetük, morfológiájuk és bizonyos biokémiai és fiziológiai hasonlóságok miatt rendeződnek egy csoportba, nem azonos a szintén kóliform Escherichia coli enterobaktérium fajjal.

lásd kóli-titer.

&show

kolloid állapotban lévő rendszer, melynek elemei 1-500 μm méretű részecskék, melyek egymással kapcsolatba lépve diszperz rendszert alkotnak. A kolloid állapot fő jellemzője a nagy fajlagos felület, a felület különleges minősége és az, hogy a kolloid rendszerek általában nincsenek egyensúlyi állapotban, emiatt változékonyak, külső hatásokra érzékenyen reagálnak. Vizsgálatuk nem egyszerű, mert maguk a mérési módszerek is nagymértékben befolyásolják a rendszer állapotát, emiatt figyelembe kell venni a folyamatok időbeni változását, koncentrációfüggését, a diszperzitásfokot és annak változását, vagyis dinamikus mérési, vizsgálati módszereket kell alkalmazni.
A talaj szerves és szervetlen kolloidok komplex rendszere, minden érvényes rá, amit a kolloid diszperz rendszereknél ismertettünk. A talaj szerves anyagai, a humuszanyagok molekuláris méretű anyagból kondenzációval, polimerizációval, többszörös kapcsolódások után éri el a kolloid mérettartományt, a szervetlen kolloidok, az agyagásványok viszont a kőzetek mállása és a szilikátok másodlagos átalakulása révén aprózódnak annyira, hogy végül kolloid méretű szemcsékké válnak. A talaj annyival is bonyolultabb, mint egy átlagos kolloid rendszer, hogy a talajnak egy élő "frakciója" is van, a talaj élővilága, a talajbióta.
A kolloidok vizsgálati módszerei eltérnek a homogén és heterogén rendszerek vizsgálati módszereitől, a talajnál is alkalmazzák a kolloidoknál már bevált módszereket: elektronmikroszkópia, diffúzió, ülepítés, ozmózisnyomás- és viszkozitásmérés, felületi feszültségek mérése, röntgenvizsgálatok, elektrokinetikai mérések.

a kémiai analízis színmérésen alapuló hagyományos módszerei, melyekben az adott elemre (elemekre, vegyületekre) specifikus színreakciókat használjuk fel mennyiségi meghatározásukra. Például, a vas(II) o-fenantrolinnal jól mérhető rózsaszínű komplexet képez. A szín intenzitása, amit spektrofotométerrel mérünk, arányos a vas(II) koncentrációval. A kolorimetriás módszereket ma is kiterjedten használjuk, bár érzékenységük nem éri el a nagyműszeres módszerekét, mint az atomabszorpciós spektroszkópia (AAS) és induktív csatolású plazma tömegspektrometria (ICP-MS).

A költség-haszon felmérés általában olyan kvantitatív döntéstámogató rendszer, amely pénzértékben fejezi ki a döntési változatok költségeit illetve hasznait. szennyezett területekkel és talajremediációval kapcsolatban a jövőbeni területhasználat és ezzel összefüggésben a célállapot különbözhet az egyes döntési alternatíváknál, lehetővé teszi például a területfejlesztés tervezése során egy nagyobb hasznot hozó jövőbeni területhasználat választását egy költségesebb kockázatcsökkentési remediációs megoldás mellé. Mind a hasznokat, mind a költségeket forintosítjuk, így hasonlítjuk össze a két oldalt. A pénzben ki nem fejezhető hasznok és károk figyelembevétele ma még nem megoldott, nincs rá egységes metodika.

azonos célértékhez és jövőbeni területhasználathoz tartozó megoldási alternatívák egymáshoz viszonyított értékelésére használják, általában olyankor, ha nincs szükség vagy ha nincs elég adat a komplett költség-haszon felmérésre. Az összehasonlíthatóságot fajlagos költségek képzésével biztosítják és ugyanahhoz a célértékhez vezető legkissebb költségű alternatívát választják.

számos mikroorganizmus anyagcseréjében megfigyelhető jelenség, melynek során a mikroorganizmus számára tápanyagul nem szolgáló szubsztrát az un. koszubsztrát biotranszformációja, módosulása, lebontása történik, gyakorta egy másik, tápanyagul szolgáló szubsztrát átalakulásával egybekötve. A koszubsztrátból kometabolizmussal, kooxidációval nyert terméket a mikroorganizmus nem hasznosítja. A jelenség bizonyos enzimek tágabb szubsztrátspecificitásán alapul, vagyis azon, hogy az enzim a szokásos szubsztrátján kívül hasonló térszerkezetű és méretű idegen anyagot is elfogad, elvégzi rajta az átalakítást, de a keletkezett termék nem jut tovább az anyagcsere kapcsolódó reakcióiba energiatermelés, bioszintézis. Igen sok xenobiotikum biodegradációjának bevezető lépése kometabolizmus, kooxidáció . A kometabolizmus, kooxidáció folyamatát környezetvédelmi biotechnológiákban hasznosítják xenobiotikumokat tartalmazó hulladékok vagy szennyezett környezeti elemek pl. talaj, talajvíz, üledék remediációja során. Jól ismert kometabolikus folyamat a klórfenolok, pl. 3,4-diklórfenol bontása Penicillium frequentans fonalas gombával, fenol jelenlétében, vagy a 2,4,6-trinitro-toluol TNT többlépéses kometabolizmus, kooxidációval történő bontása. Ezeken a kometabolikus folyamaton talaj- és talajvízkezelési technológiák is alapulnak. Kezdetben azon a megfigyelésen alapult a kometabolizmust kihasználó technológiaalkalmazás, hogy a szennyzett talajvíz klórozott szénhidrogéntartalma gyorsabban biodegradálódott spontán olyan helyeken, ahol BTEX szennyzettség is volt jelen. Ma már tudatosan alkalmazzák a kometabolizmus jelenségét nehezen bontható klórozott szénhidrogénekkel szennyzett talajvíz biodegradáción alapuló remediációja során.

bioremediációs technológia, mely olyan talajmikroorganizmusok tevékenységén alapul, amelyek a szennyezőanyagot azért képesek bontani, mert az hasonlít, más, ismert szubsztrátokhoz, melyeket a mikroorganizmus képes bontani, ha van mellette egy olyan szubsztrát mely az energiát adja. A központi biokémiai folyamattól eltekintve a technológia egyezik bármely talajbioremediációhoz, az egyetlen különbség, hogy a tápanyagokon kívül energiát szolgáltató anyaggal is el kell látni a bontó mikroflórát. Lásd még kometabolizmus, kooxidáció.

a kommunális hulladék kategóriába alapvetően a háztartásokból, közterületekről származó és a gazdasági vállalatoknál keletkező szilárd hulladék tartozik bele (pl.: élelmiszerekből, fából, fémből, műanyagból, üvegből, textilből valamint inert anyagokból keletkező hulladékok).

-     háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során a lakásokban, valamint a pihenés, üdülés céljára használt helységekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkező,

-     közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületeken keletkező,

-     háztartási hulladékokhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkező – veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék.

Összetétele és mennyisége erősen függ az életszínvonaltól, az életmódtól és ezen belül a fogyasztási szokásoktól.