Lexikon

szerves szennyezőanyagokkal szennyezett háromfázisú talaj mikrobiológiai degradáción alapuló remediációjának egyik technológiai megoldása.
A szennyezett talajt 0,5-0,8 m rétegvastagságban vízzáró agyag, beton, geofólia rétegre hordják, majd mezőgazdasági gépekkel, markolókkal, lapátos rakodókkal forgatják vagy szántják, hogy levegőzzön.
A szerves szennyezőanyagok eltávolítása a talajból mikrobiológiai bontással valósul meg. A degradáció sebességét döntően a talaj szennyezőanyag-bontó aktivitása szabja meg. Ez a jelenlévő mikroorganizmusok számától, a tápanyag- és levegőellátottságtól, a talaj emulgeáló képességétől és a szennyezőanyag fázisok közötti megoszlásától függ. Optimális körülmények biztosítását mezőgazdasági gépekkel oldják meg, a talajt lazítják, felületét boronálják, nedvesítik, adalékanyagokkal látják el.
A kezelőterületet a megfelelő vízzárást biztosító izoláción kívül drénrendszerrel és csurgalékvíz elvezető rendszerrel kell felszerelni. Ez lehet egy egyszerű övárok, vagy szivárogtató gyűjtőrendszer. A kezelt talaj sátorral történő lefedése is jó megoldás lehet illékony szennyezőanyagok levegőbe jutásának és a kontrollálatlan csapadék kilúgzó hatásának megakadályozására.

ld. ex situ remediáció

a felszín boritottsága alatt azt az anyagot vagy funkciót értjük, ami fizikailag fedi a területet. Lehet fű, fa, aszfalt, kopasz terület, felszíni víz, és ezek tovább finomítva. A felszín borítottsága fontos információ a kockázat megítélése, a szennyezőanyagok terjedése szempontjából, mert meghatározza, a fő terjedési formákat: felszínen lefolyás, beszivárgás, erózió, defláció, stb. Nagy kiterjedésű területek felszíni borítottságáról távérzékeléssel kaphatunk információt. A távérzékelési módszerekkel kapott képeket mintegy bekalibrálják ismert borítottság jellemzőinek felhasználásával.
Nincs tökéletes összefüggés, de a felszín borítottsága alapján a területhasználatokra is lehet következtetni. Nagyfelbontású hiperspektrális képek alapján a növényzet fajtáját, fejlődési stádiumát és akár még szennyezettségét is detektálni lehet.
A legismertebb borítottsági térkép a CORINE Land Cover, melyet egy lefolyási térképre vagy egy szennyezettségi térképre helyezve fontos következtetésekre juthatunk a környezeti kockázatokat illetően. Egy kopasz terület erózióra hajlamos, az ott elhelyezett hulladék hamarosan az erózió martaléka lesz, szétszóródik a lezúduló vizek útvonala mentén és az oldott szennyezőanyag mélyebb rétegekbe és a felszín alatti vízbe szivárgása is nagymértékű. Egy erdő bizonyos mértékig megakadályozza a szennyezőanyag terjedését, az esővíz beszivárgását mélyebb rétegekbe, ezáltal védi a felszín alatti vizeket a szennyeződéstől. A fű télen-nyáron biztosítja a talaj egyensúlyi vízháztartását, így a szennyezőanyagok terjedését is megakadályozza. A közlekedési útvonalak maguk vagy a védelmüket biztosító árokrendszerük a csapadék nagy mennyiségét vezetik el, anélkül, hogy az esővíz a mezőgazdasági/erdőterületek öntözésében hasznosulna, stb.

a természeti értékek olyan módon és ütemben történő használata, amely nem haladja meg megújuló képességüket, nem vezet a természeti értékek és a biológiai sokféleség csökkenéséhez, ezzel fenntartva a jelen és jövő generációk életlehetőségeit.

a fertőtlenítőszereket a káros baktériumok és gombák elpusztítására használjuk. Kémiai szempontból a fertőtlenítőszerek lehetnek erős oxidáló vagy redukálószerek, savak vagy lúgok, oldószerek, fenolos vegyületek, felületaktív anyagok. Leggyakrabban alkalmazott fertőtlenítőszerek a következők: aktív klórtartalmú vegyületek (hypoklorit, klóraminok, klórdioxid, stb.), aktív oxigént tartalmazó vegyületek (peroxidok, perszulfátok, stb.) a jód, a bróm, az alkoholok (etilalkohol, propilalkohol, isopropil-alkohol, stb), fenolvegyületek (pentaklór-fenol, hexaklórofén, stb.), felületaktív anyagok (kvaterner ammóniumsók, klórhexidin, stb.), réz, ezüst és higanysók.

A savas és lúgos pH vagy a magas hőmérséklet önmagában is képes elölni a baktériumokat és gombákat. Egy sor toxikus vegyi anyag, így pl. nehézfémsók, klórozott szénhidrogének, stb. szintén rendelkeznek mikróbaölő hatással, de ezek az emberre és az ökoszisztéma hasznos tagjaira is veszélyesek, ezért ezek fertőtlenítőszerként alkalmazása korlátozott.

&show

a –>fitoremediációban⁄fitoremediáció–< hasznosított növényi folyamat, melynek lényege, hogy a növények, illetve a növényekkel közösségben élő mikroorganizmusok segítségével ártalmatlan termékekké alakítjuk a vizek vagy a talaj szennyezőanyagait. A növények természetes genetikai adottságaikból kifolyólag is képesek bizonyos víz- vagy talaj szennyező anyagok felvételére és hasznosítására, például a nitrát, foszfát, egyes kénvegyületek elbontására és a növényi szervezetbe történő beépítésére. A szerves anyagokat a növények közvetlenül nem hasznosítják, a növényi gyökereken vagy a talajban, a gyökérzónában élő mikroorganizmus-közösségek bontják, mineralizálják a szerves anyagokat, az így keletkezett szervetlen termékeket hasznosítja a növény.
Génmanipulációk egyik célja, olyan fitodegradációra képes növényfajok előállítása melyek szervesanyag-bontásért felelős géneket tartalmaznak, így segítségükkel szerves anyagokkal szennyezett talaj –>biodegradáción⁄biodegradáció–< alapuló bioremediációja megoldható. Az ilyen növények környezetbe juttatása és kontrollja tapasztalatok hiányában nagy körültekintést és a génmanipulált élőlényekre vonatkozó szabályok betartását igényli.

a fitoextrakció a fitoremediáció egyik alapfolyamata, mely a növények bioakkumulációs, illetve biokoncentrációs képességén alapul. A fitoextrakciós technológiában a növényeket arra használja a technológus, hogy a szennyezett talajból vagy üledékből eltávolítson, kivonjon olyan szennyezőanyagokat, például toxikus fémeket, melyeket más módszerekkel nem tudnánk eltávolítani. A fitoextrakcióhoz felhasználható növényeknek un. hiperakkumuláló fajoknak kell lenniük, hogy a BCF értékük, vagyis a talajban mérhető fémkoncentrációhoz viszonyított fémkoncentráció a növényben lehetőleg 50 felett legyen. Egyes hiperakkumulátor növények több ezres BCF értéket is elérhetnek. A fitoextrakció előnye, hogy bizonyos fémeket képes végérvényesen eltávolítania talajból, hátránya viszont, hogy hosszú időt és nagy körültekintést igénylő remediációs technológia. A fitoextrakció a fémeket eltérő hatékonysággal vonja ki a talajból, a hozamtól függően 50-100 évig is eltarthat. Másodlagos kockázatot jelent, hogy a fémtartalmú növények nem izolálhatóak az ökoszisztéma élőlényeitől rovarok, madarak, vadállatok és a megtermelt biomassza veszélyes hulladékként kezelendő. A fitoextrakcióhoz kiválasztott növényekkel szembeni követelmények: hiperakkumuláló legyen, a szárban és a levélben, vagyis a föld feletti részekben akkumuláljon, növekedését ne gátolja az extrahálandó toxikus szennyezőanyag és nagy hozama legyen. Ha egy növény egyetlen szennyezőanyagra, például egyetlen fémre vagy meghatározott fémekre szelektív kivonásra képes, akkor ezzel a növénnyel hasznosítható termék előállítására is mód nyílik.

olyan környezetvédelmi biotechnológia, mely növények felhasználásával csökkenti elfogadható mértékűre a vegyi anyagokkal szennyezett terület, környezeti elem vagy fázis környezeti kockázatát. A fitoremediáció a szennyezőanyag és az elérendő cél függvényében lehet:
1. fitostabilizáció: szennyezőanyagot, pl. toxikus fémeket tűrő növényekből álló takaróréteg fizikai jelenlétével akadályozza a szennyezett talaj levegőbe jutását defláció, porzás, felszíni, vagy felszín alatti vízbe jutását erózió, kioldás. A fitostabilizációt gyakran kombinálják kémiai stabilizációval. Fontos követelmény, hogy a fitostabilizációban alkalmazott növények ne akkumulálják a szennyezőanyagot.
2. fitodegradáción alapuló technológia, melynek során a növény maga vagy gyökerének mikroflórája teljesen elbontja mineralizáció, mobilizálja illékonnyá teszi, pl. higany vagy csökkent kockázatú anyaggá alakítja a biodegradálható vegyi anyagokat. Szennyezett talaj vagy szennyezett víz rizofiltráció, élőgép kezelésére egyaránt alkalmazható.
3. fitoextrakción alapuló technológiát elsősorban toxikus fémekkel szennyezett talajnál alkalmaznak hiperakkumuláló növényfajok felhasználásával. A szennyezett területeken adaptáció során kiszelektálódott vagy géntechnikákkal előállított, nagy biokoncentrációs faktorral BCF rendelkező növénnyel szembeni további követelmények: nagy hozammal rendelkezzen, föld feletti részében akkumulálja a szennyezőanyagot, könnyen kezelhető, betakarítható legyen. A betakarított növényi anyag ellenőrzött feldolgozására van szükség, pl. égetése és hamujának veszélyes hulladékként kezelése. Egyetlen fémet szelektíven akkumuláló növényből a fém visszanyerése gazdaságossá tehető. A fitoextrakció több évtizedig tartó folyamat is lehet, a szennyezőanyag koncentrációjától függően. Érclelőhelyek közeléből olyan cink, kadmium, kobalt, króm, mangán, nikkel, réz és ólom akkumuláló növényeket keresztesvirágúak, kutyatejfélék, akácfélék, kender, torma, stb. izoláltak, melyek a talajban lévő szennyezőanyag-koncentrációt több százszorosára képesek koncentrálni.
4. A rizofiltráció során a növényi gyökér és a gyökéren kötött mikroorganizmusok együttműködésben kötik meg, szűrik ki, csapják ki és bontják el, elsősorban a szennyezett víz oldott szennyezőanyagait élőgépes szennyvíztisztítás. A szerves szennyezőanyagokat a rizoszféra mikroorganizmusai mineralizálják, a mineralizált elemeket pedig a növények asszimilálják, így azokat teljesen eliminálhatják. A szervetlen szennyezőanyagokkal más a helyzet, azokat a rizoszféra passzív vagy aktív módon kiszűri a vízből, majd vagy a gyökérzónában marad, vagy felveszi a növény, emiatt újabb műveletre van szükség: izolálása vagy a növények eltávolítása és kontrollált kezelése.
A fitoremediációs technológia a fitoextrakció és a rizofiltráció esetében tulajdonképpen két lépésből áll: 1. a növény kiválasztása, telepítése, működésének biztosítása és 2. a feladatát teljesített növény feldolgozása, ártalmatlanítása. A fitoremediációs technológiák elterjedésének akadálya ez utóbbi, vagyis a szennyezett növényi anyag kezelésének megoldatlansága. A szennyezett növényi anyagot égetéssel lehet megsemmisíteni: a hamut annak szennyezőanyag-tartalmától függően kell elhelyezni, veszélyes hulladéklerakóba vagy ha lehet, újrahasznosítani.

a fitoremediáció egyik fajtája, melynek lényege, hogy növények segítségével akadályozzuk meg egy talajszennyező anyag transzportját a környezetben. Olcsó és hatékony módszer a szennyezőanyag-depóniák, szennyezett talajok, szennyezőanyag tartalmú hulladékok kezelésére. fitostabilizációval megakadályozható a szennyezőanyag terjedése szélerózióval, vizes kioldást követően a lefolyó vizekkel és a beszivárgó csapadékvízzel oldott állapotban és vízerózióval szilárd fázisként.. fitostabilizációval nem szüntetjük meg a szennyezett közeg szennyezettségét, de megállítjuk a szennyezőanyagnak a szennyezőforrásokból való tovaterjedését. Pontforrásokra és diffúz szennyezőforrásokra egyaránt alkalmazható. Célszerűen kémiai stabilizálással kombinálják, amikor a fitostabilizációval párhuzamosan a szennyezőanyagot adalékanyagokkal történő kémiai kezeléssel kevéssé mozgékony immobilizált kémiai formává alakítjuk kémiai stabilizáció. A kémiaival kombinált fitostabilizáció hatékonyságát BME Környezeti mikrobiológia és biotechnológia kKtatócsoportja szabadföldi kíséletekkel is bizonyította. A fitostabilizációban felhasználható növénnyel szembeni követelmények: ellenálló legyen a szennyezőanyaggal szemben, gyorsan nőjön, jól fedjen, egybefüggő növénytakarót alakítson ki a felszínen, föld feletti részében ne akkumulálja a szennyezőanyagot, lehetőleg egyáltalán ne akkumulálja azt.

a –>fitoremediáció–< egyik potenciális alapfolyamata, melynek lényege, hogy a növények illékonnyá tesznek bizonyos talajszennyező anyagokat és azokat a légkörbe juttatják. Az illékonnyá alakított anyag toxicitásától függően hasznos vagy veszélyes folyamatról van szó. Ha technológiában alkalmazzuk, akkor a kibocsátott gőzök kontrollált kezelése megoldható, ezzel a technológia-alkalmazás kockázata csökkenthető. A fitovolatilizációban is szerepet játszanak a növénnyel közösségben élő mikrooganizmusok.

szennyezőanyagok környezetben való terjedésének modellezése a környezeti fázisok közötti megoszlás figyelembevételével.

mutagén és a –>karcinogén–< hatással rokon, de annál tágabban értelmezett DNS károsító hatások összessége, a genetikai anyagban okozott direkt vagy indirekt, nem feltétlenül mutagén hatások, pl. nem tervezett DNS szintézis UDS: Unscheduled DNA Synthesis; testvér-kromatidák kicserélődése SCE: Sister Chromatid Exchange; mitotikus rekombináció, stb. - Fizikai, kémiai és biológiai ágensek géntoxikus hatás, géntoxicitásának bizonyítására epidemiológiai vizsgálatok eredményei és citogenetikai analízis szolgálhatnak. A vegyi anyagok és más géntoxikus hatás, géntoxicitással rendelkező ágensek géntoxikus hatás, géntoxicitásának kimutatása és mennyiségi meghatározása történhet:
1. Állat-tesztekkel: csontvelő mikro;nuk;leusz-teszt, emlős petesejtek citogenetikai vizsgálata, egér kromoszóma transzlokációs teszt, bőr- és tüdőszövet, valamint az emésztőrendszer nyálkahártyájának tesztelése és
2. in vitro módszerekkel: emlős sejtek mutációja és transzformációja, UDS, SCE, gyümölcsmuslica Drosophila melanogaster, élesztőgomba Saccharomyces cere;visiae vagy növényi szövetek, pl. hagyma Allium cepa gyökércsúcs citológiai vizsgálatával.

elektrotermikus atomizáción alapuló elemanalitikai módszer. Alapállapotú atomok létrehozására a lángatomizáció mellett kialakult technika. Az adott elem különböző kötésállapotú formáinak megbontására, az atomoknak e kötésviszonyokból történő felszabadításának egyik hatékony módja, hogy nagy hőmérsékleten olvadó anyag, pl. grafit felületére felvitt oldatok, vagy szilárd minták nagy hőmérsékleten elpárolognak és termikusan atomjaikra disszociálnak. A grafit jól reprodukálhatóan magas hőmérsékletre hevíthető, 3700 ^oC-on szublimál. Az elektrotermikus atomizálás gyakorlatilag egyet jelent a grafitcsőben végrehajtott atomizálással, amelynek a kísérleti berendezését grafitkemencének, a fűtött csövet grafitküvettának, a módszert pedig grafitkemencés atomabszorpciós (GAAS) módszernek nevezzük. (Forrás: Posta József: Atomabszorpciós spektrometria. Debreceni Egyetem, 2008, Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. www.tankonyvtar.hu/kemia/atomabszorpcios-080904-63) Folyadék és szilárd minták mérésére is alkalmas. A szilárd minták mérésekor fellépő bizonytalanság csökkenthető szuszpenziók mérésével. A módszert környezeti minták (talaj, talajvíz), hulladék elemtartalmának meghatározására használjuk.

vastag amorf sejtfallal rendelkező baktériumok. A sejtfal merev épitőanyaga egy peptidoglikán, a murein, melyben a cukorláncokat rövid peptidek kötik össze. A Gram-pozitív baktériumok sejtfalát a lizozim nevű enzim bontja. Ez az enzim a könnyben is nagymennyiségben fordul elő, ez védi a szemünket is a baktériumoktól.

egységnyi felületen, arra merőleges irányba időegység alatt átáramló hangenergia.

Forrás: Antal István: Zajvédelem 1. rezgéstani és hullámtani alapfogalmak, Népszava Lap- és Könyvkiadó Szegedi Nyomda; Budapest, 1986

A leggyengébb, de még hallható hanghoz (0 dB) viszonyított zajszint.

Forrás: http://href.hu/x/ct2k

a felszín alatti víztest utánpótlódásának hosszú időszakra megállapított éves átlagos, m³/évben kifejezett értékéből a vele kapcsolatban levő felszíni vizek ökológiai állapotához szükséges, hosszú időszakra megállapított éves átlagos vízhozamának, továbbá a felszín alatti vizektől is függő szárazföldi ökoszisztémák felszín alatti víz felé támasztott ökológiai vízigényének levonásával adódó érték.

vízkivételi művek által igénybe vett, felszíni vagy felszín alatti - azonos vízkészlet-típushoz tartozó - térrész és az onnan kitermelhető vízkészlet a vízbeszerző létesítményekkel együtt.

ha a kibocsátás az engedélyezett (üzemnapra, illetve egyéves időszakra vonatkozó) szennyvízmennyiséget indokolatlanul túllépi, továbbá ha a kibocsátó a szennyvíz-mintavétel ideje alatt friss vizet kever a szennyvízhez a mintavételi pont előtt, a kibocsátási határérték teljesítése érdekében.

a hormonrendszert károsító anyagok listáját az USA EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) publikálta egy többlépcsős felmérés első lépése, a vegyületek szűrővizsgálata alapján. A lista az angol "endocrine disruptors, list" címszó alatt szerepel a MOKKA Lexikonban.

a hormonrendszert károsító anyagok természetes anyagok vagy xenobiotikumok lehetnek, melyek a természetes hormonokkal kölcsönhatésba lépnek vagy szimulálják azok hatását. Képesek bekapcsolni, kikapcsolni vagy módosítani a hormonok által produkált biokémiai jeleket, elfoglalják a természetes hormonreceptorokat és a természetes hormonokhoz képet nagyobb, kisebb vagy más jelet adnak a hormon által irányított szervnek, szövetnek. A hormonrendszert károsító vegyi anyagok szerepet játszhatnak a rák, például a mellrák és a hererák kialakulásában. Környezetben kialakuló koncentrációjuk jóval alatta avan a krónikus hatásokat mutató koncentrációknak, nem mérhetőek a hagyományos dózis-hatáson alapuló toxikológiai módszerekkel és ritkán jellemezhetőek a dózis-hatás vagy koncentráció-hatás görbékkel.

a hulladék ujrafelhasználása, vagy hasznosítása azt jelenti, hogy a hulladék anyaga ismételten felhasználásra kerül a termelési-fogyasztási anyagáramban, vagy eredeti céljának megfelelő termékként, vagy komolyabb átalakítás nélkül nyersanyagként, vagy átalakított anyagként.

A hasznosítással csökken a lerakandó/elégetendő hulladék mennyisége, csökkenthető a kitermelt természeti erőforrások mennyisége, csökken a kitermelt természeti erőforrások átalakításához, a termeléshez köthető kibocsátások és egyéb környezetterhelések.

A hasznosítás típusai:

• Újrahasználat: ebben az esetben nincs lényeges fizikai vagy kémiai átalakítás, a hasznosított anyag megőrzi anyagát és funkcióját (visszaváltható üveg, használt ruha, stb.)
• Újrafeldolgozás: az anyag vagy termék jellegű hulladék anyagának hasznosítása nyersanyagként, előzőhöz hasonló vagy attól eltérő termékké (például újraolvasztott üvegpalackból bármilyen üveg készülhet, a papírból újrapapír, gumiabroncsból gumiszőnyeg, stb.)
• Újraelőállítás: az átlagosnál mélyrehatóbb fizikai és kémiai átalakítást jelent, tulajdonképpen újrafeldolgozásról van szó (például műanyagpalackból termo-textília készítése, tejesdobozból parketta vagy bútor, stb.)
• A hulladékban lévő hasznos anyagok energiaként történő hasznosítása égetéssel, gázosítással, rothasztással metántermelés mellett.

A hasznosítás lépései:

• A hasznosítás előfeltétele a szelektív hulladékgyűjtés. Ez biztosítja a tiszta és homogén anyagot.
• A hulladék anyagának átalakítása
• A hulladékból előállított nyersanyag feldolgozása, termékké alakítása.

A szelektív hulladékgyűjtést tehát nem elegendő, azt követnie kell a hasznosítás többi lépésének.

A hulladék okozta környezetterhelés csökkentését, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetését, kizárását jelenti az adott környezet elemeitől történő elszigeteléssel vagy anyagi minőségének megváltoztatásával.

A hulladék ártalmatlanítása környezetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött tevékenység, amely történhet:

• hulladéklerakóban történő lerakással (lerakással kizárólag hulladék előkezelés ártalmatlanítható néhány inert hulladék kivételével),
• termikus ártalmatlanítással,
• más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással.

A hulladékártalmatlanítási tevékenységek, illetve az ártalmatlanítást szolgáló műveletek a hulladékgazdálkodási törvény 3. sz. melléklete alapján (2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról) a következők:

• • D1    Lerakás a talaj felszínére vagy a talajba
  • D2    Talajban történő kezelés (folyadékok, iszapok talajban történő biológiai lebontása stb.)
  • D3    Mély-injektálás (szivattyúzható anyagok kutakba, sódómokba vagy természetes üregekbe juttatása stb.)
  • D4    Felszíni feltöltés (folyadékok, iszapok elhelyezése árkokban, mélyedésekben, tározó vagy ülepítő tavakban stb.)
  • D5    Lerakás műszaki védelemmel (elhelyezés fedett, szigetelt, a környezettől és egymástól is elkülönített cellákban stb.)
  • D6    Bevezetés víztestbe, kivéve a tengereket és óceánokat
  • D7    Bevezetés tengerbe vagy óceánba, beleértve a tengerfenéken történő elhelyezést is
  • D8    E felsorolásban máshol nem meghatározott biológiai kezelés, amelynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a D1-D12 műveletek valamelyikével kezelnek
  • D9    E felsorolásban máshol nem meghatározott fiziko-kémiai kezelés, amelynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a D1-D12 műveletek valamelyikével kezelnek (elpárologtatás, szárítás, kiégetés stb.)
  • D10  Hulladékégetés szárazföldön
  • D11  Hulladékégetés tengeren
  • D12  Tartós tárolás (tartályokban történő elhelyezés mélyművelésű bányában stb.)
  • D13  Keverés vagy elegyítés a D1-D12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • D14  Átcsomagolás a D1-D12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • D15  Tárolás a D1-D14 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében (a képződés helyén történő átmeneti tárolás és gyűjtés kivételével)

a hulladéknak vagy valamely összetevőjének termelési vagy szolgáltatási folyamatban történő felhasználását jelenti.

A hulladék hasznosítása történhet:

• A hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás).
• A hulladék valamely újrafeldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés).
• A hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítás).
• A biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele szintén hasznosításnak minősül.

A magyar hulladékgazdálkodási törvény 4. sz. melléklete (2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról) hulladékhasznosítási tevékenységeket, illetve a hasznosítást szolgáló műveleteket tételesen tartalmazza, ez alapján a gyakorlatban alkalmazott eljárások a következők:

• • R1   Fűtőanyagként történő felhasználás vagy más módon energia előállítása
  • R2   Oldószerek visszanyerése, regenerálása
  • R3   Oldószerként nem használatos szerves anyagok visszanyerése, regenerálása (beleértve a komposztálást és más biológiai átalakítási műveleteket is)
  • R4   Fémek és fémvegyületek visszanyerése, újrafeldolgozása
  • R5   Egyéb szervetlen anyagok visszanyerése, újrafeldolgozása
  • R6   Savak vagy lúgok regenerálása
  • R7   Szennyezéscsökkentésre használt anyagok összetevőinek visszanyerése
  • R8   Katalizátorok összetevőinek visszanyerése
  • R9   Olajok újrafinomítása vagy más célra történő újrahasználata
  • R10 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös
  • R11 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös
  • R12 Átalakítás az R1-R11 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • R13 Tárolás az R1-R12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében (a képződés helyén történő átmeneti tárolás és gyűjtés kivételével)

A hulladékhasznosításra vonatkozó alapvető követelmény, hogy a hasznosítással előállított termék az elsődleges alapanyagból előállított terméknél nagyobb környezetterhelést ne okozzon, a hasznosítási technológia alkalmazása ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a környezetet, valamint az elérhető eredményhez képest ne jelentsen túlzott mértékű gazdasági terheket. A hulladékot tehát akkor lehet és kell hasznosítani, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott.

a hulladékok magyar jogi szabályozásában használt kifejezés. Kritikus paraméternek kell tekinteni a hulladéklerakók átvételi határkoncentrációit megadó táblázatokban szereplő jellemzők közül azokat, amelyek koncentrációja eléri vagy meghaladja a megadott határérték 80%-át, illetve amelyeknél a szóbanforgó jellemző koncentrációja nagymértékben szór. A táblázatok a (20/2006. (IV. 5.) KvVM rendeletben a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló fejezet 2. számú mellékletében találhatóak (2. számú táblázatokban)

a magyar hulladéktörvény az alábbi nemzeti szabványok szerint végzendő vizsgálatokat írja elő hulladékok veszélyességének megállapítására:

1. A hulladékok minősítésére szolgáló nemzeti vizsgálatok

1.1. Fizikai és kémiai vizsgálatok

A hulladék veszélyes összetevői anyagi minőségének és koncentrációjának meghatározása:

A pH meghatározása

A kémiai oxigénigény meghatározása

A szárazanyag-tartalom meghatározása

A lobbanáspont meghatározása (tűzveszélyesnek ítélt hulladékok esetében)

Kioldás desztillált vízzel, 4,5 pH-értékű ammónium-acetát pufferoldattal és ásványi savval (L/S=10)

Részecskeméret-eloszlás meghatározása (Porok és iszapok esetében, ha szükséges, az alkalmas mérési módszert a vizsgálandó hulladék összetételétől függően az akkreditált laboratórium választja ki.)

Fém-ionok meghatározása (pl. Pb, Cd, összes króm, Cr(Vl), Hg, As, Mn, Cu, V, Sb, Co, Ni, Sn, Ba)

Anionok meghatározása (szulfid, összes cianid, szabad cianid, fluorid, nitrit, nitrát stb.)

Elektromos vezetőképesség meghatározása

Szerves oldószerrel extrahálható szerves anyagok bruttó koncentrációjának meghatározása

PAH-ok meghatározása

PCB-k meghatározása

THP-k meghatározása

Dioxinok/furánok meghatározása

(A PCB-k és a dioxinok/furánok meghatározását akkor kell elvégezni, ha a hulladékban való jelenlétük a technológia ismeretében megalapozott)

1.2. Ökotoxikológiai vizsgálatok: a törvény értelmében a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki, de tudnunk kell, hogy ezekre a vizsgálatokra léteznek mind OECD, mind ISO tesztek

Daphnia-teszt

Halteszt

Csíranövény-teszt

Talajtesztek

Algateszt

1.3. Toxicitás vizsgálata (a rendelet értelmében a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium feladata kiválasztani)

LD-50 egérteszt esetében

1.4. Mutagenitás vizsgálata (a rendelet értelmében konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

1.5. Mikrobiológiai (fertőzőképességi) vizsgálatok (a rendelet szerint a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

Faecalis coliszám

Streptococcus faecalis

Salmonella

Bélféreg-peték

Szükség esetén egyéb patogén baktériumok

Forrás: 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

1. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. A hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítására irányuló eljárás részletes szabályai

ld. 1013/2006/EK rendelet a hulladékszállításról

átalakult szilikát, átmenetet képez a csillámok rétegszilikátok és az agyagásványok között, hidrocsillámnak tekinthető. Rácskötegeit K-ionok kötik össze, de a K-tartalom kisebb, mint a még át nem alakult csillámokban. A tetraéderek központi Si-atomját Al, az oktaéderek központi Al-atomját Fe vagy Mg helyettesítheti, emiatt a negatív töltésfelesleg nő, tehát a kationmegkötő-képesség is nő. Képlete: K_0,65Al_2,0Al_0,65Si_3,35O₁₀OH₂. Kation-kicserélő kapacitása, duzzadóképessége, tapadása és holtvíztartalma szerint a kaolinit és a szmektitek montmorillonit között helyezkedik el.

szennyezett környezeti elemek és/vagy fázisok remediációjának az a módja, amely a szennyezett talaj, felszín alatti víz, talajgáz, felszíni víz és üledék kezelését eredeti helyén, kitermelés nélkül oldja meg. Az in situ remediáció a technológiát, a műveleteket, a szükséges berendezéseket a szennyezett környezeti elembe/fázisba helyezi bele. A reaktorokban vagy tartályokban folyó technológiákkal összehasonlítva az in situ remediációnál az alkalmazott művelet hatótávolsága jelenti a kezelt térfogatot, a határoló elemekkel nem rendelkező "reaktor" határát. Az in situ remediáció alkalmazhat fizikai, kémiai, biológiai és ökológiai módszereket valamint ezek célszerű kombinációit. A in situ remediáció alapulhat a szennyezőanyag mobilizációján vagy immobilizációján. A talaj in situ remediációját pl. gyakran kapcsolják a talajvíz és/vagy a talajgáz ex situ remediációjával. Az in situ remediáció tervezéséhez a szennyezőanyag és a környezeti elem jellemzőinek ismeretén kívül technológiai kísérleti eredmények is szükségesek.
1. A legenyhébb in situ remediáció a környezeti elem öngyógyító aktivitásának támogatása pl. levegőztetéssel vagy a tápanyagellátás javításával.
2. Az levegőztetés a felszíni víz és az üledék, a bioventilláció a talaj mikroflórájának működési feltételeit javítja.
3. A hőmérséklet in situ növelése a mikroorganizmusok biodegradációs aktivitásának növelésén kívül a szennyezőanyagok mobilizálódását párolgás, deszorpció is elősegíti.
4. A felszín alatti víz áramlásának irányába épített felszín alatti kezelőberendezések, un. reaktív falak az oldott szennyezőanyag típusától függően fizikai, kémiai vagy biológiai in situ remediációt egyaránt jelenthetnek.
5. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő szennyezőanyag fizikai-kémiai immobilizálása, pl stabilizálása injektálással bejuttatott szilárdítóanyag segítségével, pl. cementtej, bentonit, stb. történhet.
6. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő szennyezőanyag fizikai módszerrel történő mobilizálására magas hőmérsékletet vagy rádióhullámokat alkalmaznak, a mélybe süllyesztett elektródák segítségével.
7. Mélyebb rétegek kémiai kezelése pl. oxidáló- vagy redukálószer beinjektálásával oldható meg.
8. Mélyebb rétegekben elhelyezkedő veszélyes anyag a talaj vagy az üledék szilikátjainak megolvasztásával - vitrifikáció - immobilizációt fémek vagy mobilizációt jelenthet szerves szennyezőanyagok pirolízise.
Az in situ műveleteket speciális víznyerő, vákuum, kezelő és levegőztető kutak, szivattyúk, drénrendszerek, perforált csövek/csőrendszerek, injektorok, szondák, elektródák segítségével hajtjuk végre a felszín alatt, illetve árkokkal vagy aknákkal tesszük hozzáférhetővé a felszín alatti réteget. Az in situ remediáció előnyei: a felszín minimális bolygatásával jár, a terület in situ remediációsorán is használható, az 1-4. módszerek nagy kiterjedésű területekre is alkalmazhatóak, költségük viszonylag kicsi, a talaj élővilágával kíméletesek. Az 5-8. módszer kis mennyiségű mélységi szennyeződés kezelésére alkalmas a felette lévő nem szennyezett talaj- ill. üledékréteg kitermelése nélkül. Az in situ remediáció hátrányai: maradék szennyezettséggel és a munkálatok során fokozott kockázattal kell számolni, hiszen a szennyezett környezeti elem/fázis nincs izolálva a nem szennyezett környezettől.lásd még remediáció, remediációs technológiák, talajkezelés, talaj remediáció, talajkezelés iszapfázisban

szennyezett talaj kitermelés nélküli, eredeti helyén történő kezelése. in situ talajkezelési technológia alkalmazásakor a kezelendő talajtérfogatot minden irányban nyitott reaktorként kezelve tervezzük és biztosítjuk a technológiai paramétereket a talaj belsejében. Az álló szilárd fázis tulajdonságaiból adódó gradiensekre és a természetes inhomogenitásokra a tervezés és működtetés során tekintettel kell lennünk. A talajkezelés célja a talaj meggyógyítása, remediálása, ami azt jelenti, hogy a szennyezettségből adódó kockázatot elfogadható szintre csökkentjük, tehát nem tisztítjuk meg tökéletesen. A kockázat elfogadható mértéke a terület használatától és érzékenységétől függ. Minden terület egyedi, ezért minden talajkezelési megoldás egyedi. A technológia, ill. a technológiaegyüttes kiválasztása a terület és a szennyezőanyag jellemzői és a jövőbeni területhasználat ismeretében történik. A kiviteli szintű tervezést technológiai kísérleteknek kell megelőzniük. A kockázatcsökkentés alapulhat a szennyezőanyag mobilizációján eltávolítás vagy immobilizációján rögzítés, stabilizálás, esetleg izolálás, melyek eredményeképpen a szennyezőanyag káros hatását nem tudja kifejteni, mert vagy eltűnik, vagy minden szempontból hozzáférhetetlenné válik. Mind a mobilizálás, mind az immobilizálás történhet fizikai, kémiai, termikus vagy biológiai eljárással. A talaj három fázisú rendszer, ezért a szilárd fázis, a folyadék fázis rétegvíz, talajvíz és a gázfázis talajgáz, talajgőz kezelése a szennyezettség szerint párhuzamosan, vagy több, egymást követő lépcsőben történik. in situ talajkezeléshez gyakran párosítanak ex situ talajvíz, és/vagy talajgáz kezelést. in situ talajkezelés előnyei: nincs kitermelési, szállítási költség kiterjedt területekre is alkalmazható és a terület a kezelés alatt is használható. Hátrányai: maradék szennyeződés mindig van, biológiai módszer esetén nagy az időigény. Legelterjedtebb in situ talajkezelési technológiák: biológiai módszerek: természetes bioremediáció, aktivált bioremediáció, bioventilláció, fitoremediáció; fizikai-kémiai technológiák: talajgázelszívás, sztrippelés, talajmosás, fizikai stabilizáció szilárdítás, kémiai stabilizáció; termikus eljárások: alacsony hőmérsékletű termikus deszorpció,vitrifikáció.

in situ talajkezelési technológiák alapját képező eljáráscsoport, melynek során vizet, vizes oldatokat, felületaktív anyagot, víztől eltérő oldószert vagy más, a szennyezőanyagot mobilizáló szert juttatnak közvetlen injektálással vagy kutakon keresztül a talajba illetve a talajvízbe. Az injektálás gyakran a talajvízszint megemelését eredményezi, s ezzel az injektált víz, illetve a talajvízszint eléri a szennyezett talajszintet akkor is, ha a szennyezettség a telítetlen zónában helyezkedik el. A beinjektált víz, a benne oldott szerek és a kimosott szennyezőanyag együtt kerül begyűjtésre és kezelésre, pl. kiszivattyúzás után, felszíni reaktorban, szokványos szennyvíztisztitási eljárásokkal.

a környezetvédelemben leggyakrabban két esetben használt kifejezés:
1. in situ remediáció: szennyezett környezeti elemek és fázisok remediálásával kapcsolatban arra a módszerre utal, mellyel a talajvizet, talajt, felszíni vizet vagy üledéket kitermelés nélkül, eredeti helyén kezeljük, vagyis a kezelési, remediációs technológiát a vízbe, a talajba vagy az üledékbe helyezzük bele, illetve a kezelendő térfogatot a technológiai műveletEK számára kutakkal, aknákkal vagy árkokkal tesszük hozzáférhetővé;
2. in situ mérés vagy monitoring: szennyezett területek állapotfelmérése és monitorozása céljából a helyszínen végzett mérések, megfigyelések.

az in vitro kifejezés jelentése "üvegben" vagy "kémcsőben". A vizsgálat szervezeten kívül zajlik le. Olyan laboratórium vizsgálatokra utal, mely során izolált szerveket, szöveteket, sejteket és biokémiai rendszereket használnak.

a fény látható tartományán kívül eső, 750 nm vagy hosszabb hullámhosszú infravörös fénnyel működő adatátviteli rendszerek. Infravörös adatátvitelt alkalmaznak a televízió távirányítói is. Előnye az egyszerű kapcsolatteremtés, míg hátránya az aránylag lassú adatátvitel. Fő szabványosított alkalmazási területe a telefon-telefon és a telefon-számítógép közti adatátvitel. A szabványosító szerve az IrDA.

olyan koordinált környezet-monitoring amely a vizsgált terület összes érintett környezeti elemében és fázisában rendszeresen végzett szabványosított fizikai-kémiai és biológiai vizsgálatokkal követi a környezet állapotát. A vizsgálati eredményeket kockázatértékelési és visszajelzési módszerekkel kiegészítve szolgáltat információt a környezetirányítási és -politikai döntésekhez. Az integrált környezetmonitoring helyspecifikus, azaz a megfigyelendő terület jellegzetességeit, az ott előforduló szennyezőanyagokat, szennyezőforrásokat, a jellemző terjedési útvonalakat és a szennyezőanyagnak kitett ökoszisztéma-tagokat vizsgálja. Az integrált környezetmonitoringrendszer tervezése az integrált kockázati modellen alapul. A hagyományos fizikai-kémiai analízis célzottan és szelektíven egy-egy szennyezőanyag, valamint környezeti paraméter minőségi és mennyiségi elemzésére alkalmas, a biológiai ökotoxikológiai teszt válasza magába integrálja a környezet jellegzetességeit és az összes jelenlévő szennyezőanyag hatását:
1. azok hatását is, amelyek a kémiai analitikai programba be sem kerültek ismeretlen szennyezőanyagok, minor komponensek, biokonverzió átalakulási- és biodegradáció bomlástermékei stb.;
2. az eltérő veszélyességű kémiai formák aktuális hatását;
3. a nem additív hatásokat szinergizmus, antagonizmus és
4. csak a biológiailag hozzáférhető, tehát effektíve ható anyaghányadot méri.
A fizikai-kémiai és biológiai mérési eredmények egymást kiegészítve adnak teljes képet a környezet állapotáról. Ha egyértelmű összefüggés mutatkozik a fizikai-kémiai és biológiai mérési eredmények között, pl. mindkettő nagy, vagy mindkettő kicsi, az egyértelműen nagy vagy kis környezeti kockázatra utal. Ha a kémiai koncentráció nagy, de a biológiai hatás kicsi, annak magyarázata a szennyezőanyag biológiailag hozzáférhetetlen formája, nem toxikus kémiai forma vagy kioltás. Ha a kémiai analízissel kapott kis koncentráció nem támasztja alá a nagy biológiai hatást, annak oka lehet, hogy a toxikus anyag kimaradt a kémiai analitikai programból, de lehet, hogy átalakulási termékkel, különösen toxikus kémiai formával esetleg szinergiz;mus;sal van dolgunk.
A biológiai monitoring alapulhat egyetlen tesztorganizmust laboratóriumi ökotoxikológiai teszt vagy életközösséget mikrokozmosz teszt alkalmazó teszten, ilyenkor a környezeti mintát a laboratóriumba szállítás után vizsgálják. Alapulhat helyszíni un. in situ biológiai vizsgálatokon: az aktív biomonitoring során a kiválasztott fajok izoláltan és kontrolláltan felnevelt egyedeit helyezzük a környezetbe, míg passzív biomonitoring esetén, a területen élő fajokat vizsgáljuk, így:
1. a közösség összetételét és működését: fajösszetétel, fajsűrűség, érzékeny fajok kihalása, tápláléklánc, a teljes ökoszisztéma anyag- és energiaforgalma;
2. az életközösség genetikai jellegzetességeit: rezisztens fajok megjelenése, genetikai jellemzők, DNS ujjlenyomatok;
3. a bioakkumulációt;
4. a biodegradációt;
5. biomar;kereket: stressz fehérjék, metallothionein, citokróm P450.
A biomonitoring előszeretettel alkalmaz bioindikátor fajokat: 1. őrző fajok: a vizsgált területre telepített, nagy érzékenységű fajok, amelyek elpusztulásukkal korai figyelmeztetőül szolgálnak; 2. detektor fajok: a vizsgált területen élő fajok, amelyeknek szennyezőanyag hatására megváltozik a viselkedésük, koreloszlásuk, esetleg elpusztulnak; 3. kiaknázó fajok: rezisztens fajok, amelyek szennyeződés esetén előnybe kerülnek a többi fajjal szemben. 4. akkumuláló fajok: felveszik és akkumulálják a szennyezőanyagot olyan mennyiségben, hogy az kémiai analízissel kimutatható.

nem ideális (azaz valamelyik irányból gátolja a hang terjedését pl. padlózaton elhelyezkedő) hangforrás esetén a hang terjedésének irányát írja le.

Forrás: Walz Géza:Zaj- és rezgésvédelem. Budapest Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft.2008

a toxikológiában az ismételt adagolású toxicitás egy vegyi anyagnak való ismételt napi expozíció eredményeként fellépő általános toxikológiai hatásokat jelenti, a várt élettartam egy részére (szubakut vagy szubkrónikus expozíció) vagy az élettartam nagy részére (krónikus expozíció).

Ezek az általános toxikológiai hatások magukba foglalják a testtömegre és/vagy a testtömeg növekedésre, az abszolút és/vagy relatív szervi és szövet súlyokra, a klinikai kémhatás változásaira, a vizeletelemzésre és/vagy hematológiai paraméterekre, az idegrendszer funkcionális zavaraira, valamint általában a szervekre és szövetekre és a makroszkopikusan és mikroszkopikusan vizsgált szervek és szövetek patológiai elváltozásaira gyakorolt hatásokat.

Ezen információk mellett a lehetséges káros általános toxikológiai hatásokról, az ismételt adagolású toxicitási tanulmányok egyéb információkkal is szolgálhatnak pl. a reprodukciót károsító hatásokról, vagy azonosíthatják a toxicitás sajátos megjelenési formáit, mint pl. a neurotoxicitás, immunotoxicitás vagy az endokrin rendszer közvetítette hatások...

Az ismételt adagolású toxicitás előrejelzése állatkísérletek alapján történik. A teszt célja a következők felmérése:

• az emberek egy anyagnak való ismételt expozíciója összekapcsolódott-e káros toxikológiai hatásokkal; ezek az emberi tanulmányok potenciálisan szintén azonosíthatnak nagyobb hajlammal rendelkező népességet;
• egy anyag ismételt beadása kísérleti állatoknak okoz-e káros toxikológiai hatásokat; hatások, amelyek előre jelezhetnek lehetséges káros hatásokat az emberi egészségre;
• a célszervek, a lehetséges halmozódó hatások és a káros toxikológiai hatások visszafordíthatósága;
• az dózis−válasz viszony és az ismételt adagolású toxicitási tanulmányokban megfigyelt toxikológiai hatások bármelyikének a küszöbértéke;

Forrás: REACH

Információ Technológia, internetes és elektronikus információt kezelő, feldolgozó, továbbító technológiák összessége.

az angol Information Technology rövidítése, magyarul informatika

az emberi fogyasztásra szolgáló vízre (ivóvízre) vonatkozó - jogszabályban meghatározott - minőségi követelményeket kielégítő cél megvalósítására irányuló feladatok összessége.

a begyűjtéssel átvehető veszélyes hulladékok szállítása a termelőtől a kezelőhöz „K” kísérőjeggyel történhet. A „K” kísérőjegyet a begyűjtő tölti ki, azon a hulladék termelője aláírásával igazolja a begyűjtő járattal szállítandó hulladék mennyiségét és összetételét.

A „K” kísérőjegyet 2 példányban kell kitölteni. „K” kísérőjeggyel egy hulladéktermelőtől, alkalmanként, csak 2000 kg-nál kisebb mennyiségű, illetve ún. darabos veszélyes hulladék szállítható. A begyűjtő az átvett veszélyes hulladékért mint birtokosa felel tevékenysége időtartama alatt. A kezelőnek az átvételt, a kísérőjegy valamennyi példányán, cégszerű aláírásával kell igazolnia. A kísérőjegy 1. példányát bizonylatként meg kell őrizni. A 2. példányt a begyűjtőnek kell átadni.

agyagásvány, mely trópusi égövön, savas körülmények között, sok csapadék hatására létrejövő mállási folyamatok során, elsődleges szilikátokból keletkezik. Kétrétegű agyagásvány, egy tetraéder- és egy oktaédersík kapcsolódik rácsköteggé, majd ez ismétlődik többször, tehát képlete: 4:8:4:8…, stb. A tetraéder központi atomja Si, az oktaéderé Al. Képlete: Al₂Si₂O₅OH₄. Ezek helyettesítése kisebb értékű fémekkel ritka, ezért a kaolinitek kationcserélő kapacitása viszonylag kicsi 5-15 mg egyenérték/100 g talaj, holtvíztartalma 5-10%.

valamely fizikai, kémiai vagy biológiai ágens azon tulajdonsága, hogy képes tumorképződést kiváltani, ill. a tumorképződés gyakoriságát megnövelni. A vegyi anyagok, főleg a xenobiotikumok közül sok rendelkezik karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatással. A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatással rendelkező vegyi anyagok a szájon át, a bőrön át, vagy belégzéssel kerülhetnek a szervezetbe.
A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatásnak kitett sejtek ráksejtekké alakulásában a sejt növekedési, differenciálódási életszakaszának van nagy szerepe. A karcinogén ágensek karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatása gyakran összefügg mutagén és genotoxikus és reprotoxikus hatásukkal. A fizikai, kémiai és biológiai ágensek karcinogén és rákkeltő hatásának bizonyítása történhet epidemiológiai adatok leggyakrabban bizonyos foglalkozásokhoz kötődő megbetegedések statisztikája, vagy célzott vizsgálatok eredménye alapján. A karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatás tesztelése, a dózis-hatás összefüggés kimérése állati tesztekkel vagy in vitro módszerekkel lehetséges: karcinogén hatás, karcinogenitás, rákkeltő hatást mérő biotesztek, géntoxicitást kimutató tesztek, sejtosztódási- és szabályozási kísérletek, immunszuppresszió vizsgálata, QSAR alkalmazása.

vegyi anyagok, készítmények, formulációk, kompozitok víztartalmának meghatározására szolgáló coulometriás módszer, mely nevét kidolgozójáról, Karl Fischer (1901-1958) német vegyészről kapta. A módszer lényege, hogy platina-elektródon az átfolyó áram hatására keletkező jód egy bázis jelenlétében a kéndioxidot szulfittá oxidálja, amihez minden jód molekulára egy molekula vizet használ fel. A módszer nagyon pontos és szelektív, alkalmas nyomnyi víz kimutatására éppúgy, mint nagy víztartalmú anyagok mérésére. Nem igényel különösebb mintaelőkészítést, jól reprodukálható, automatizálható.