Lexikon

olyan koordinált környezet-monitoring amely a vizsgált terület összes érintett környezeti elemében és fázisában rendszeresen végzett szabványosított fizikai-kémiai és biológiai vizsgálatokkal követi a környezet állapotát. A vizsgálati eredményeket kockázatértékelési és visszajelzési módszerekkel kiegészítve szolgáltat információt a környezetirányítási és -politikai döntésekhez. Az integrált környezetmonitoring helyspecifikus, azaz a megfigyelendő terület jellegzetességeit, az ott előforduló szennyezőanyagokat, szennyezőforrásokat, a jellemző terjedési útvonalakat és a szennyezőanyagnak kitett ökoszisztéma-tagokat vizsgálja. Az integrált környezetmonitoringrendszer tervezése az integrált kockázati modellen alapul. A hagyományos fizikai-kémiai analízis célzottan és szelektíven egy-egy szennyezőanyag, valamint környezeti paraméter minőségi és mennyiségi elemzésére alkalmas, a biológiai ökotoxikológiai teszt válasza magába integrálja a környezet jellegzetességeit és az összes jelenlévő szennyezőanyag hatását:
1. azok hatását is, amelyek a kémiai analitikai programba be sem kerültek ismeretlen szennyezőanyagok, minor komponensek, biokonverzió átalakulási- és biodegradáció bomlástermékei stb.;
2. az eltérő veszélyességű kémiai formák aktuális hatását;
3. a nem additív hatásokat szinergizmus, antagonizmus és
4. csak a biológiailag hozzáférhető, tehát effektíve ható anyaghányadot méri.
A fizikai-kémiai és biológiai mérési eredmények egymást kiegészítve adnak teljes képet a környezet állapotáról. Ha egyértelmű összefüggés mutatkozik a fizikai-kémiai és biológiai mérési eredmények között, pl. mindkettő nagy, vagy mindkettő kicsi, az egyértelműen nagy vagy kis környezeti kockázatra utal. Ha a kémiai koncentráció nagy, de a biológiai hatás kicsi, annak magyarázata a szennyezőanyag biológiailag hozzáférhetetlen formája, nem toxikus kémiai forma vagy kioltás. Ha a kémiai analízissel kapott kis koncentráció nem támasztja alá a nagy biológiai hatást, annak oka lehet, hogy a toxikus anyag kimaradt a kémiai analitikai programból, de lehet, hogy átalakulási termékkel, különösen toxikus kémiai formával esetleg szinergiz;mus;sal van dolgunk.
A biológiai monitoring alapulhat egyetlen tesztorganizmust laboratóriumi ökotoxikológiai teszt vagy életközösséget mikrokozmosz teszt alkalmazó teszten, ilyenkor a környezeti mintát a laboratóriumba szállítás után vizsgálják. Alapulhat helyszíni un. in situ biológiai vizsgálatokon: az aktív biomonitoring során a kiválasztott fajok izoláltan és kontrolláltan felnevelt egyedeit helyezzük a környezetbe, míg passzív biomonitoring esetén, a területen élő fajokat vizsgáljuk, így:
1. a közösség összetételét és működését: fajösszetétel, fajsűrűség, érzékeny fajok kihalása, tápláléklánc, a teljes ökoszisztéma anyag- és energiaforgalma;
2. az életközösség genetikai jellegzetességeit: rezisztens fajok megjelenése, genetikai jellemzők, DNS ujjlenyomatok;
3. a bioakkumulációt;
4. a biodegradációt;
5. biomar;kereket: stressz fehérjék, metallothionein, citokróm P450.
A biomonitoring előszeretettel alkalmaz bioindikátor fajokat: 1. őrző fajok: a vizsgált területre telepített, nagy érzékenységű fajok, amelyek elpusztulásukkal korai figyelmeztetőül szolgálnak; 2. detektor fajok: a vizsgált területen élő fajok, amelyeknek szennyezőanyag hatására megváltozik a viselkedésük, koreloszlásuk, esetleg elpusztulnak; 3. kiaknázó fajok: rezisztens fajok, amelyek szennyeződés esetén előnybe kerülnek a többi fajjal szemben. 4. akkumuláló fajok: felveszik és akkumulálják a szennyezőanyagot olyan mennyiségben, hogy az kémiai analízissel kimutatható.