Lexikon

1. érzéksejt: a külvilágból származó ingerek felvételére differenciálódott sejtek, amelyek vagy egyenként, vagy érzékhámmá rendeződve fordulnak elő és az érzékelés funkcióját végzik.
2. molekuláris szintűreceptor: hatóanyagok (hormon, enzim, ellenanyag,) kapcsolódási helye. A hatóanyag és a molekuláris receptor térszerkezete komplementer, a kapcsolódás történhet kovalens vagy másodlagos kémiai kötésekkel. A káros hatású anyag (szennyezőanyag, toxin) kapcsolódása a receptormolekulához megakadályozhatja a normális funkciójú anyag kötődését (antagonisták, vagy receptorgátlók), szerkezeti hasonlóság miatt kifejthet hormonhatást, okozhat allergiát, kapcsolódásával inaktíválhat sejtalkotórészeket, gátolhatja az enzimek működését, beleszólhat a génátírás szabályozásába vagy megváltoztathatja a genomot, stb. Gyakori hatásmechanizmus a narkózis, a hisztamin vagy epinefrin kibocsátás fokozása, a kelátképzés, a fémek szervek közötti vándorlásának megindítása, aminosavak közötti kötések (pl. kénhidak) létrehozása.
3. környezeti hatásoknak kitett receptor: a környezetet veszélyeztető vegyi anyag hatásának kitett és azt érzékelő élőlény, szerv, sejtcsoport, sejt, sejtrészlet, vagy molekula. A levegőszennyezettség szervszintű receptora a növények légzőnyílása, bőrszövete, membránjai, az állatok tüdőszövete vagy bőre. A szervezetbe bejutott toxikus anyag membránokon keresztüllépve jut el az átalakítás vagy a raktározás helyszínére, emlősök szervei közül a máj, az emésztőrendszer, a vese, a tüdő és a bőr sejtjeibe, ahol kifejtheti káros hatását. A káros hatás lehet az anyagcsere egyes folyamatainak gátlása, az idegrendszer funkcióinak megzavarása, nukleinsavakkal való kölcsönhatás (mutagenitás, karcinogenitás), vagy a reproduktív rendszer károsítása (teratogenitás).
4. Legtágabb értelemben receptor: a környezeti hatásnak kitett környezeti elem, annak ökoszisztémája, vagy az azt használó emberek csoportja.

a környezttoxikológia alapja a vegyi anyagok és élőlények közötti kölcsönhatás, melynek kialkulásában a két legfontosabb elem a 1. a hatás helye (receptor) és 2. a hatás módja, vagyis a vegyi anyag és az organizmus közötti molekuláris szintű kölcsönhatás.

A receptor lehet egy nukleinsav, egy membránba vagy idegvégződésbe épült specifikus fehérje és lehet egyáltalán nem specifikus molekula. A narkotikumok receptorai például nem specifikusak, azok általában hatnak a membránokra, megváltoztatva azok áteresztőképességét vagy egyéb tulajdonságát, ezáltal pedig normális funkcióját.

A molekuláris szintű kölcsönhatás következményei magasabb szinteken, tehát az organizmus, a populáció, a közösség vagy a teljes ökoszisztéma szintjén is megjelenhet, ezen válaszok bármelyikét értelmezhetjük egy környezettoxikológiai teszt mérendő paramétereként.

Molekuláris szintű; biokémiai paraméterek:

•     stresszfehérjék termelése,
•     anyagcsereindikátorok megjelenése,
•     metallotionein termelés,
•     acetilkolin-észteráz gátlás,
•     immunszuppresszió.

Szervezet szintjén megjelenő fiziológia és viselkedésbeli jellemzők:

•     kromoszómasérülések,
•     lézió, nekrózis (szervkárosodás, elhalás),
•     daganatképződés,
•     teratogén hatások,
•     szaporodóképesség megváltozása,
•     viselkedés megváltozása: kompenzáló viselkedés
•     pusztulás.

Populáció szintjén jelentkező jellemzők:

•     a populáció sűrűsége,
•     produktivitása,
•     párzás sikeressége,
•     genetikai struktúra megváltozása,
•     kompetíció megváltozása.

A közösség szintjén jelentkező jellemzők:

•     a közösség összetétele,
•     a közösség diverzitása,
•     a közösség stabilitása,
•     energiafelhasználásának hatékonysága,
•     a szukcesszió állapota.

Ökoszisztéma szintű jellemzők:

•    a fajok összetétele és eloszlása,
•    anyagcsere, elemkörforgalom,
•    a táj megváltozása.

Ha a toxikológus és az ökotoxikológus jól le tudná írni az elsődleges hatások felsőbb szintekre vonatkozó következményeit, akkor egyszerű vizsgálatok eredményei, vagy akár pusztán a vegyi anyag szerkezetének ismerete alapján jól tudnánk előre jelezni az ökoszisztéma egészére várható hatást. Ma még távol vagyunk ettől a tudástól, így általában a felsőbb szinteken jelentkező válaszparaméterek mérését kell választanunk, nem pedig az alsó szintek eredménye alapján történő extrapolációt.