Lexikon

A hulladék okozta környezetterhelés csökkentését, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetését, kizárását jelenti az adott környezet elemeitől történő elszigeteléssel vagy anyagi minőségének megváltoztatásával.

A hulladék ártalmatlanítása környezetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött tevékenység, amely történhet:

• hulladéklerakóban történő lerakással (lerakással kizárólag hulladék előkezelés ártalmatlanítható néhány inert hulladék kivételével),
• termikus ártalmatlanítással,
• más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással.

A hulladékártalmatlanítási tevékenységek, illetve az ártalmatlanítást szolgáló műveletek a hulladékgazdálkodási törvény 3. sz. melléklete alapján (2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról) a következők:

• • D1    Lerakás a talaj felszínére vagy a talajba
  • D2    Talajban történő kezelés (folyadékok, iszapok talajban történő biológiai lebontása stb.)
  • D3    Mély-injektálás (szivattyúzható anyagok kutakba, sódómokba vagy természetes üregekbe juttatása stb.)
  • D4    Felszíni feltöltés (folyadékok, iszapok elhelyezése árkokban, mélyedésekben, tározó vagy ülepítő tavakban stb.)
  • D5    Lerakás műszaki védelemmel (elhelyezés fedett, szigetelt, a környezettől és egymástól is elkülönített cellákban stb.)
  • D6    Bevezetés víztestbe, kivéve a tengereket és óceánokat
  • D7    Bevezetés tengerbe vagy óceánba, beleértve a tengerfenéken történő elhelyezést is
  • D8    E felsorolásban máshol nem meghatározott biológiai kezelés, amelynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a D1-D12 műveletek valamelyikével kezelnek
  • D9    E felsorolásban máshol nem meghatározott fiziko-kémiai kezelés, amelynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a D1-D12 műveletek valamelyikével kezelnek (elpárologtatás, szárítás, kiégetés stb.)
  • D10  Hulladékégetés szárazföldön
  • D11  Hulladékégetés tengeren
  • D12  Tartós tárolás (tartályokban történő elhelyezés mélyművelésű bányában stb.)
  • D13  Keverés vagy elegyítés a D1-D12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • D14  Átcsomagolás a D1-D12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • D15  Tárolás a D1-D14 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében (a képződés helyén történő átmeneti tárolás és gyűjtés kivételével)

a hulladékégetés a hulladék energiaforrásként történő hasznostását jelenti. A hulladékgazdálkodás egyik eszköze, a hulladékhierarchia egyik alsó foka, br nem a legalsó, mert az a hulladék lerakása.

A hulladék égetésével csökken a lerakandó hulladék térfogata és anyagának veszélyessége.

Ma Európa hulladékának nagy részét elégetik, de a hosszútávú tervekben az értékesebb és környezetkímélőbb hasznosítás, újrahasználat illetve hulladékminimalizálás szerepel.

A hulladékégetés során a szilárd vagy folyékony hulladék csak részben alakul át gázhalmazállapotú égéstermékekké, egy részük továbbra is szilárd formában marad meg. Az égetés szilárd maradéka lerakásra kerül.

A hulladékégetés technológiája változatos, altérhet a tűztér kialaktíása, a szabályozó technológiák, a környezetvédelmi technológiák. A környezeti kockázat főképpen a keletkező füstgáz és salak minőségétől, összetételétől és kezelési módjától függ. A hulladékégetők hozzájárulása a környezetszennyezéshez jelentős mértékű.

hulladékgazdálkodás a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere. Foglalkozik a hulladékok keletkezésének megelőzésével, mennyiségének és veszélyességének csökkentésével, a hulladékok kezelésével, ezek tervezésével és ellenőrzésével. Gondoskodik a kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetéséről, bezárásáról, utógondozásáról, a működés felhagyását követő vizsgálatokról, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadásról és oktatásról.

A hulladékgazdálkodás alapelvei:

• A megelőzés elve a hulladékok mennyiségének és veszélyességének a legkisebb mértékűre csökkentését jelenti.
• Az elővigyázatosság elve alapján a veszély és a kockázat valós ismerete nélkül úgy kell eljárni, mintha azok a lehetséges legnagyobbak lennének.
• A gyártói felelősség elve azt jelenti, hogy a termék előállítója felelős a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező anyagok, technológiák megválasztásáért. (Beleértve a termék előállítását, életciklusát, hulladékká válását, hasznosítását, ártalmatlanítását.) A gyártónak a hulladékok kezelésének költségeihez is hozzá kell járulnia.
• A megosztott felelősség elve szerint a gyártói felelősség alapján fennálló kötelezettségek teljesítésében a termék és az abból származó hulladék teljes életciklusában érintett szereplőknek együtt kell működniük.
• Az elvárható felelős gondosság elve alapján a hulladék mindenkori birtokosa köteles a lehetőségeinek megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy a hulladék minél kisebb mértékben terhelje a környezetet.
• Az elérhető legjobb eljárás elve alapján törekedni kell a legkíméletesebb környezet-igénybevétellel járó technológiák bevezetésére (anyag és energiatakarékos technológiák, környezetszennyező anyagok kiváltása stb.).
• A szennyező fizet elv alapján a hulladék termelője, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladék kezelési költségeit megfizetni, vagy a hulladékot ártalmatlanítani. A szennyezés okozója, ill. előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért, az okozott kár megtérítéséért.

A hulladékok fő típusai: lakossági szilárd (kommunális) hulladék, ipari és kereskedelmi hulladék, veszélyes hulladék.

a hulladéknak vagy valamely összetevőjének termelési vagy szolgáltatási folyamatban történő felhasználását jelenti.

A hulladék hasznosítása történhet:

• A hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás).
• A hulladék valamely újrafeldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés).
• A hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítás).
• A biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele szintén hasznosításnak minősül.

A magyar hulladékgazdálkodási törvény 4. sz. melléklete (2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról) hulladékhasznosítási tevékenységeket, illetve a hasznosítást szolgáló műveleteket tételesen tartalmazza, ez alapján a gyakorlatban alkalmazott eljárások a következők:

• • R1   Fűtőanyagként történő felhasználás vagy más módon energia előállítása
  • R2   Oldószerek visszanyerése, regenerálása
  • R3   Oldószerként nem használatos szerves anyagok visszanyerése, regenerálása (beleértve a komposztálást és más biológiai átalakítási műveleteket is)
  • R4   Fémek és fémvegyületek visszanyerése, újrafeldolgozása
  • R5   Egyéb szervetlen anyagok visszanyerése, újrafeldolgozása
  • R6   Savak vagy lúgok regenerálása
  • R7   Szennyezéscsökkentésre használt anyagok összetevőinek visszanyerése
  • R8   Katalizátorok összetevőinek visszanyerése
  • R9   Olajok újrafinomítása vagy más célra történő újrahasználata
  • R10 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös
  • R11 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös
  • R12 Átalakítás az R1-R11 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
  • R13 Tárolás az R1-R12 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében (a képződés helyén történő átmeneti tárolás és gyűjtés kivételével)

A hulladékhasznosításra vonatkozó alapvető követelmény, hogy a hasznosítással előállított termék az elsődleges alapanyagból előállított terméknél nagyobb környezetterhelést ne okozzon, a hasznosítási technológia alkalmazása ne veszélyeztesse az emberi egészséget és a környezetet, valamint az elérhető eredményhez képest ne jelentsen túlzott mértékű gazdasági terheket. A hulladékot tehát akkor lehet és kell hasznosítani, ha az ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott.

a hulladékkezelő tér a hulladéklerakónak, mint létesítménynek a hulladékok előválogatására, szelektálására, átmeneti (nem végleges), vagy végleges deponálására, elhelyezésére szolgáló, megfelelő műszaki védelemmel és műtárgyakkal ellátott része. A hulladékkezelő telep az előzőektől eltérően lehet önállóan létesülő (vagyis nem a hulladéklerakó részeként létesülő) egység, melyben a hulladékok valamilyen szempont szerinti hasznosítása (válogatása, átmeneti tárolása) történik.

A hulladékkezelő telep a hulladékok válogatásán és előkezelésén túl, a helyben válogatott, vagy az eleve válogatva (szelektáltan) érkező hulladékok valamilyen újrahasznosítására szolgál (pl. olajos iszapok, élelmiszeripari iszapok hasznosítására, komposztálással történő kezelése).

a hulladékok lerakással és a hullaldék izolálásával történő ártalmatlanítására szolgáló olyan létesítmény, amely a hulladékoknak a földtani közeg felszínén vagy a földtani közegben történő lerakására szolgál, oly módon, hogy abban a hulladék ideiglenesen, vagy véglegesen kerül elhelyezésre.

A lerakásra kerülő hulladék összetételétől, műszaki feltételektől függően hulladéklerakó lehet:

-        inert hulladék lerakására szolgáló létesítmény,

-        szervetlen nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló létesítmény,

-        vegyes összetételű, jelentős szerves és nem szerves anyagtartalommal egyaránt rendelkező, nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló létesítmény. Ezt a típusú hulladéklerakót jellemzően kommunális hulladék lerakóként tartják nyilván,

-        eszélyes hulladékok lerakására szolgáló ún. veszélyeshulladék lerakó.

A hulladéklerakó a műszaki kialakítás függvényében lehet:

-        felszínközelben kialakított, ún. medenceszerű kialakítás,

-        védőgáttal kiemelt medence,

-        hányószerűen (domb) kialakított lerakó,

-        lejtőoldalnak támaszkódó kialakítású,

-        a fentiek kombinációja (pl. védőgáttal kiemelt medence és lejtőoldalnak támaszkódó kialakítás).

A hulladéklerakó, mint olyan műszaki létesítmény, mely jelentős hatással bír a környezet elemeire, megfelelő szigeteléssel kell rendelkezzen, valamint az üzemeltetés során alkalmazott technológiák által mérsékelni kell a lerakásból eredő terheléseket. A szigetelési rétegrendek a lerakott hulladék összetételének, valamint a hulladéklerakó típusának függvényében kell készüljenek, hogy a lerakóból való kibocsátást biztonsággal megakadályozzák.

a hulladékmentes mezőgazdálkodás nem teljesen újkeletű, hiszen a hagyományos, nem nagyüzemi gazdaságokban mindig is volt ehhez hasonló törekvés, bár kisebb választék és kevésbé hatékony módszerek birtokában.

A mai környezetvédelmet és a fenntartható mezőgazdaságot célzó stratégiák visszatértek a hulladékmentes mezőgazdáslkodás idájához. A cél az, hogy minden melléktermék és hulladék a lehető legnyagobb haszon és a legkisebb kockázat mellett hasznosuljon.

A modern biotechnológiák közül a hulladékmentes mezőgazdálkodás integrálja a biológiai szerves hulladékok rothasztási technológiáját biogáztermelésre és a biogáz különféle hasznosításait enegrrginyerésre. Alkalmazza természetesen a komposztálást és a komposzt talajjavításra és talaj tápanyagpótlásra történő használatát. A biogáztermelés maradékát egysejtfehérje szaporításához használja (alga vagy takarmányélesztő), a termelt algából vagy más egysejtfehérjéből olajat (biodízel) gyárt, vagy közvetlenül használja állattakarmányozásra (marha, sertés vagy az algát haltenyésztésre).

A modellek és megvalósult "prototípusok" tanusága szerint 1−5 hektár területű farmokon valósítható meg legjobban a hulladékmentes gazdálkodás. A harmadik világ agrárstratégiájában fontos helyet foglal el a hulladékmenetes mezőgazdálkodás, így Knában sokan gyakorolják és Brazília, Dél-Afrika, Kolumbia és India is próbálkozik vele.Igyekeznek ötvözni a hagyományos természetközeli módszereket a modern biotechnológiákkal. Melegebb éghajlaton jó esély van arra, hogy ezek a biotechnológiák gazdaságosan működtethetőek és a hulladékhasznosítás haszna megközelíti a költségeket.

A hulladékmentes mezőgazdálkodás javítja a biztonságot, részben önellátóvá, így kevésbé kiszolgáltatottá teszi a farmokat. Hozzájárul a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez és jól ötvözhető a biológiai gazdálkodással és a fenntartható fejlődéssel.

az Európai hulladék katalógust és veszélyeshulladék listát (European Waste Catalogue and Hazardous Waste List) – melyben minden hulladéknak minősülő termék, anyag megtalálható egyedi kódszámmal (EWC kóddal) jelölve – a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet honosította.

A jegyzékben a hulladékokat hat számjegyű, úgynevezett EWC kóddal jellemzik. A kód első két számjegye a keletkezés tevékenység szerinti főcsoportra, a második két számjegye a főcsoporton belüli alcsoportra utal. Megnevezés használata esetén a hulladék csak a keletkezési tevékenységnek megfelelő főcsoport és alcsoport megnevezésével együtt adható meg. A jegyzékben lévő hulladék azonosítása érdekében a következők szerint kell eljárni:

• A 01–12 és 17–20 főcsoport címe szerint, a keletkezési tevékenység alapján kell a hulladékot azonosítani, és kikeresni a hulladékra vonatkozó megfelelő hat számjegyű kódot (a fejezet 99-re végződő kódjának kivételével). A lista felépítéséből adódik, hogy adott hulladék több különböző tevékenység során is keletkezhet.
• A külön gyűjtött csomagolási hulladékot (beleértve a különböző csomagolási hulladékok keverékét is) a 15 01 alcsoportba kell besorolni, szemben a 20 01 alcsoporttal.
• Ha az adott hulladékot a 01–12, illetve a 17–20 főcsoportokba nem lehet besorolni, akkor a hulladék azonosítására a 13, 14 és 15 főcsoportokat kell használni.
• A (*)-gal megjelölt kódszámok veszélyes hulladékot jelölnek.
• Ha a hulladék besorolására egyik csoport sem alkalmazható, akkor a 16. főcsoport alapján kell besorolni a hulladékot.
• Ha a hulladék nem található a 16. főcsoportban sem, akkor a 99 kódot (közelebbről nem meghatározott hulladékok) kell használni a jegyzék azon fő- és alcsoportjában, amely megfelel az adott tevékenységnek, azonban 99-esre végződő kóddal veszélyes hulladék - a 13 08 99* kódszám kivételével - nem sorolható be.
• amennyiben a hulladékot valamely veszélyességi jellemzője alapján kell veszélyes hulladéknak besorolni, a veszélyességi jellemzők tekintetében a hulladékgazdálkodási törvény 2. számú mellékletében (2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról) felsorolt tulajdonságok az irányadók. A veszélyes anyag koncentrációjának elhatárolásához a H3-H8, H10 és H11 veszélyességi jellemzők tekintetében e rendelet 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet 1. § (3) bekezdésében felsoroltakat kell alkalmazni.

A 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet legutóbbi módosításával megvalósult az EU Hulladék Listájával teljes mértékben megegyező kódolási, és megnevezési rendszert alkalmazása Magyarországon is.

Lásd még 2000/532/EK bizottsági határozat a hulladéklistáról

a hulladékok magyar jogi szabályozásában használt kifejezés. Kritikus paraméternek kell tekinteni a hulladéklerakók átvételi határkoncentrációit megadó táblázatokban szereplő jellemzők közül azokat, amelyek koncentrációja eléri vagy meghaladja a megadott határérték 80%-át, illetve amelyeknél a szóbanforgó jellemző koncentrációja nagymértékben szór. A táblázatok a (20/2006. (IV. 5.) KvVM rendeletben a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló fejezet 2. számú mellékletében találhatóak (2. számú táblázatokban)

az alábbiakban felsoroljuk a hulladékok veszélyességét eredményező tulajdonságokat:

H1 „Robbanásveszélyes”: anyagok és készítmények, amelyek láng hatására felrobbanhatnak, vagy amelyek ütés

vagy dörzsölés hatására a dinitrobenzolnál érzékenyebben reagálnak.

H2 „Oxidáló”: anyagok és készítmények, amelyek más anyagokkal, különösen gyúlékony anyagokkal érintkezve

erősen hőtermelő (exoterm) reakcióba lépnek.

H3-A „Tűzveszélyes”:

– folyékony anyagok és készítmények, amelyeknek lobbanáspontja 21 °C alatt van (beleértve a fokozottan

tűzveszélyes anyagokat is), vagy

– anyagok és készítmények, amelyek a környezeti hőmérsékleten a levegővel érintkezve energiabefektetés

nélkül felmelegedhetnek, és végül lángra lobbanhatnak, vagy

– szilárd anyagok és készítmények, amelyek gyújtóforrással történő rövid idejű érintkezés hatására könnyen

lángra lobbanhatnak, és a gyújtóforrás eltávolítása után is égnek, vagy

– gáz halmazállapotú anyagok és készítmények, amelyek a levegőn normál nyomáson gyúlékonyak, vagy

– anyagok és készítmények, amelyeknek vízzel vagy nedves levegővel történő érintkezésekor veszélyes

mennyiségben keletkeznek tűzveszélyes gázok.

H3-B „Kevéssé tűzveszélyes”: folyékony anyagok és készítmények, amelyeknek lobbanáspontja 21 ^oC vagy annál

magasabb, és 55 ^oC vagy annál alacsonyabb.

H4 „Irritáló vagy izgató”: nem maró anyagok és készítmények, amelyek a bőrrel vagy nyálkahártyával történő

közvetlen, hosszan tartó vagy ismételt érintkezés esetén gyulladást okozhatnak.

H5 „Ártalmas”: anyagok és készítmények, amelyek belélegezve vagy lenyelve vagy a bőrön keresztül felszívódva

korlátozott mértékű veszélyt jelentenek az egészségre.

H6 „Mérgező”: anyagok és készítmények (beleértve a rendkívül mérgező anyagokat és készítményeket is), amelyek

belélegezve vagy lenyelve vagy a bőrön keresztül felszívódva súlyos, akut vagy krónikus egészségkárosodást,

vagy akár halált is okozhatnak.

H7 „Rákkeltő (karcinogén)”: anyagok és készítmények, amelyek belélegezve vagy lenyelve vagy a bőrön keresztül

felszívódva rákot okozhatnak, vagy annak előfordulási esélyét növelhetik.

H8 „Maró”: anyagok és készítmények, amelyek az élő szövettel érintkezve azt elroncsolhatják.

H9 „Fertőző”: életképes mikroorganizmusokat vagy azok toxinjait tartalmazó anyagok, amelyek ismert módon

vagy megalapozott feltételezések szerint betegséget okoznak az emberben vagy más élő szervezetekben.

H10 „Reprodukciót és az utódok fejlődését károsító (teratogén)”: anyagok és készítmények, amelyek belélegezve

vagy lenyelve vagy a bőrön keresztül felszívódva nem öröklődő fejlődési rendellenességet okozhatnak, vagy

azok előfordulási esélyét növelhetik.

H11 „Mutagén”: anyagok és készítmények, amelyek belélegezve vagy lenyelve vagy a bőrön keresztül felszívódva

örökletes genetikai károsodást okozhatnak, vagy azok előfordulási esélyét növelhetik.

H12 Anyagok és készítmények, amelyek vízzel, levegővel vagy valamely savval érintkezve mérgező vagy erősen

mérgező gázokat fejlesztenek.

H13 Anyagok és készítmények, amelyek hajlamosak arra, hogy belőlük az ártalmatlanítást követően valamely

formában – pl. kimosódás – a fenti tulajdonságok bármelyikével rendelkező anyag keletkezzék.

H14 „Környezetre veszélyes (ökotoxikus)”: anyagok és készítmények, amelyek közvetlenül vagy közvetve veszélyt

jelentenek vagy jelenthetnek egy vagy több környezeti elemre.

Megjegyzések

1. A „mérgező” (és „erősen mérgező”), „ártalmas”, „maró” és „irritáló vagy izgató” veszélyességi tulajdonságoknak a

meghatározása a 79/831/EGK tanácsi irányelvvel (1) módosított a veszélyes anyagok osztályozására,

csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló,

1967. június 27-i 67/548/EGK tanácsi irányelv (2) VI. mellékletének I. A. és II. B. része szerinti kritériumok alapján

történt.

2. A „karcinogén”, „teratogén” és „mutagén” tulajdonságokkal kapcsolatosan a tudomány mai állását tükröző

kritériumokat a 83/467/EGK bizottsági irányelvvel (1) módosított 67/548/EGK tanácsi irányelv VI. mellékletben

(II. D. rész) foglalt veszélyes anyagok és készítmények osztályozásához és jelöléséhez készült Útmutató tartalmaz.

Forrás: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31991L0689:HU:HTML

a magyar hulladéktörvény az alábbi nemzeti szabványok szerint végzendő vizsgálatokat írja elő hulladékok veszélyességének megállapítására:

1. A hulladékok minősítésére szolgáló nemzeti vizsgálatok

1.1. Fizikai és kémiai vizsgálatok

A hulladék veszélyes összetevői anyagi minőségének és koncentrációjának meghatározása:

A pH meghatározása

A kémiai oxigénigény meghatározása

A szárazanyag-tartalom meghatározása

A lobbanáspont meghatározása (tűzveszélyesnek ítélt hulladékok esetében)

Kioldás desztillált vízzel, 4,5 pH-értékű ammónium-acetát pufferoldattal és ásványi savval (L/S=10)

Részecskeméret-eloszlás meghatározása (Porok és iszapok esetében, ha szükséges, az alkalmas mérési módszert a vizsgálandó hulladék összetételétől függően az akkreditált laboratórium választja ki.)

Fém-ionok meghatározása (pl. Pb, Cd, összes króm, Cr(Vl), Hg, As, Mn, Cu, V, Sb, Co, Ni, Sn, Ba)

Anionok meghatározása (szulfid, összes cianid, szabad cianid, fluorid, nitrit, nitrát stb.)

Elektromos vezetőképesség meghatározása

Szerves oldószerrel extrahálható szerves anyagok bruttó koncentrációjának meghatározása

PAH-ok meghatározása

PCB-k meghatározása

THP-k meghatározása

Dioxinok/furánok meghatározása

(A PCB-k és a dioxinok/furánok meghatározását akkor kell elvégezni, ha a hulladékban való jelenlétük a technológia ismeretében megalapozott)

1.2. Ökotoxikológiai vizsgálatok: a törvény értelmében a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki, de tudnunk kell, hogy ezekre a vizsgálatokra léteznek mind OECD, mind ISO tesztek

Daphnia-teszt

Halteszt

Csíranövény-teszt

Talajtesztek

Algateszt

1.3. Toxicitás vizsgálata (a rendelet értelmében a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium feladata kiválasztani)

LD-50 egérteszt esetében

1.4. Mutagenitás vizsgálata (a rendelet értelmében konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

1.5. Mikrobiológiai (fertőzőképességi) vizsgálatok (a rendelet szerint a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki)

Faecalis coliszám

Streptococcus faecalis

Salmonella

Bélféreg-peték

Szükség esetén egyéb patogén baktériumok

Forrás: 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

1. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. A hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítására irányuló eljárás részletes szabályai

ld. 1013/2006/EK rendelet a hulladékszállításról

a hulladékválogatómű, a hulladékkezelő telep, vagy a hulladéklerakó azon része, mely lehetővé teszi az újrafelhasználható anyagok kiválogatását és hasznosításra történő előkészítését.

a hullámenergia hasznosítására több különböző módszer létezik, a hullámok csapdába ejtésétől a lebegő bójákig.
A hullámenergia-rendszerek tengerpartra és nyílt vízre egyaránt telepíthetők. Álljon itt két hullámenergiát hasznosító berendezés rövid bemutatása:
Az oszcilláló vízoszlopos erőműveket turbinával szerelik fel. Az alulról betörő hullámok dugattyúként viselkednek, és a levegőoszlop fel-le mozgatásával megforgatják a turbinát. A turbinához kapcsolt generátor pedig áramot fejleszt.
A hullámzáselnyelő szerkezetek úgy nyelik el a hullámok energiáját, hogy egyes elemeik a hullámzással együtt mozognak. A keletkező mozgási energia levegőt vagy folyadékot pumpál keresztül egy turbinán, ami egy generátort hajt meg.

Előnyök:

• Ez az energiaforrás hatalmas lehetőségeket rejt a tengerparti országok számára.
• Kiszámíthatóbb és tervezhetőbb, mint a szél.
• A hagyományos elektromos energia termeléssel ellentétben nincsenek tüzelőanyag-költségek.

Hátrányok:

• Olyan berendezéseket kell tervezni, amelyek ellenállnak a rossz időjárási körülményeknek, például az erős viharoknak, szökőáraknak is.
• Mivel a berendezések sokszor a nyílt tengeren találhatóak, a karbantartási költségek magasabbak lehetnek.

Forrás: http://www.energiakaland.hu/energiaotthon/energiaforrasok/hullamenergia

az a tér, amelyben hullámok terjednek pontosabban a hullámtér két azonos fázisban rezgő pontja közti legkisebb távolság (ez a hullám hullámhossza vagy a periódus-idő).
A hullám legfontosabb jellemzői:
- a hullám terjedésének sebessége: c
- a terjedő rezgések frekvenciája: f
- a hullámhossz: λ

Forrás: Zajosak vagyunk, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest

&show

a talajba üledékekbe kerülő holt szerves anyagból fizikai-kémiai folyamatok eredményeképpen képződő kolloid anyag, melyet nagy fajlagos felület, nagy ionmegkötő és ioncserélő kapacitás jellemez. Mint pozitív, mind negatív ionok megkötésére képes, és a talaj szervetlen kolloid anyagaival agyagásványok, un. organominerális komplexet képez. A szennyezőanyagok megkötésben, kiszűrésében, semlegesítésében is fontos szerepe van. Főként szerves szennyezőanyagokat köt, de szerves komplexként fémionokat is megköt. A talaj elemkörfolyamataiban, a talaj tápanyagellátásában és a talaj szerkezetének kialakításában egyaránt fontos szerepet játszik. Kialakulására jellemző, hogy a nem mineralizálódott holt szervesanyag kisméretű szerves molekulái egyre nagyobb molekulákká kapcsolódnak össze, kondenzációs és polimerizációs reakciókban. A molekulák mérete a kolloid mérettartományig növekszik.
osztályozása kémiai jellemzők vagy funkció szerint történhet. Kémiai humuszfrakciók:
1. Fulvosavak: 0,5% NaOH-dal kioldhatók és savanyításra sem csapódnak ki. Savas jellegű, redukáló hatású,viszonylag kisméretű molekulák, kis N és nagy O tartalommal, fenolos OH és savas funkcionális csoportokkal. Jó minőségű talajokban a humusz maximum 20%-a, savanyú erdőtalajokban akár 70%-ot is elérhet.
2. Huminsavak: 0,5% NaOH-dal kioldhatók, savanyításkor kicsapódnak. kolloid mérettartományba tartozó, nagy N tartalmú, komplexképzésre hajlamos molekulák, vízben oldódó sóik a Na- és K-humátok vízben oldódnak, a vízben nem oldódó Ca, Mg, Fe és Al-humátok fontos szerepet játszanak a talaj vízálló szerkezetének kialakításában. További alcsoportjai a himatomelásav, a barna huminsav és a szürke huminsav, melyek molekulamérete, stabilitása és a szervetlen részhez való kapcsolódásának erőssége ebben a sorrendben nő. Színük is egyre sötétedik.
3. Humin és huminszén frakció: az előző két frakciótól eltérően nem oldható ki lúggal, ez a legstabilabb humuszfrakció, mely erősen kötődik a talaj szervetlen alkotóihoz. Neve is arra utal, hogy szénülési folyamatok eredményeképpen, diszperzen jön létre a talajban.
Funkcionálisan táphumuszt és szerkezeti humuszt különböztetünk meg a talajban. A táphumusz N-forrásként jelentős, a talaj N-tartalmának 96-97 %-a található a holt szerves anyagban, melyből a mikroorganizmusok készítenek a növény számára felvehető szervetlen nitrogénvegyületeket nitrát és ammónium ionok a mineralizáció során. Ld. még nitrogénkörforgalom a talajban. A másik funkcionális csoport a szerkezeti humusz, mely állandó, stabil, nagyméretű molekulákból áll és fontos szerepet játszik a növényi tápanyagok szorpciójában, megörzésében illetve megfelelő időben történő elengedésében. A talajok Ca-készletének megóvásában is fontos szerepe van a humusznak, így szerkezetépítő elem szerepe mellett, indirekt módon is hat a talaj szerkezetének kialakítására. A humusz vízmegkötő-képessége sokszorosa az agyagásványokénak, így a talaj vízgazdálkodásában, vízmegtartásában alapvető fontosságú. A humuszanyagok pufferhatással is rendelkeznek: pufferolják a pH-t, bizonyos mértékig a redoxpotenciált és még a toxikus hatásokat is.
A talajok humusztartalmának csökkenése a talaj tápanyag-ellátottságát, szerkezetét, stabilitását rontja, megnöveli a talaj kilúgzásának, egyensúlyvesztésének, funkciói elvesztésének és végső tönkremenetelének kockázatát. Sajnos a Földi ökoszisztéma egyik globálisan jelentkező negatív trendje a talajok humusztartalmának csökkenése. Ennek okai összetettek: a mineralizáció dominanciája a humuszképződés rovására, melyet a természetes területek egyre növekvő biomasszája sem tud kompenzálni. A talajmikroorganizmusok egyre aktívabb mineralizációját nemcsak diverzitásuk,és genetikai képességeik, de a globális felmelegedés is tendenciózusan növeli. A savas esők, a kilúgzás folyamatos növekedése a humusz kioldódását, ezzel a talajok elszegényedését eredményezi. Lásd még humuszképződés.

a holt szerves anyag nem mineralizálódó részének fizikai-kémiai átalakulása a talajban és vízi üledékekben humuszképződéshez vezet. A mineralizációból visszamaradó, nehezen vagy egyáltalán nem biodegradálható szerves molekulák felhalmozódnak, majd kondenzációs és polimerizációs reakciókon keresztül egyre nagyobb molekulákká alakulnak, mígnem elérik a kolloid mérttartományt, ahol a szervetlen kolloidokkal képzett komplexben stabilizálódnak.
A mineralizáció és a humuszképződés egymással versengő folyamatok, a talajba bekerülő holt szerves anyag mennyiségének, minőségének és a talajban élő mikoroorganizmusok mennyiségének és aktivitásának függvényében áll be az egyensúly a két folyamat egymáshoz viszonyított arányában. A folyamatok intenzitására és az egyensúlyi helyzetre nagy befolyást gyakorolnak a klimatikus és a talajművelési viszonyok. A trópusi talajokban a magas hőmérséklet és nedvességtartalom miatti intenzív mikrobiológiai aktivitás miatt a holt szerves anyag teljes egészében mineralizálódik, nincs humuszképződés, a talajoknak igen kicsi a szerves anyag tartalma. Mérsékelt égövön a természetesnél nagyobb mennyiségű holt szerves anyag talajba kerülése a humusztartalom növeléséhez vezet, hiszen a mikroorganizmusok szokásos aktivitása mellett végbemenő mineralizáció során nem bomlik el a fölös mennyiség, hanem a humuszképződés útjára lép.
talaj bioremediációja során a bevitt holt szervesanyag-mennyiséggel manipulálható a biodegradáció, illetve a humuszképződés aránya a szennyezett talajban. Holt szerves anyag hiányában a talajmikroflóra rákényszerül a nehezen bontható szerves szennyezőanyagok hasznosítására, míg egyes POP-ok és PAH-ok esetébe érdemes a folyamatokat a humuszképződés irányába tolni, hogy a bonthatatlan szennyezőanyagok irreverzibilisen beépüljenek a talaj stabil szerkezeti humuszanyagaiba.
Ha talaj táphumusz frakcióját szeretnénk a talajban növelni, akkor a holt szerves anyag humuszképződését érdemes a talajtól izoláltan végezni komposztálás, trágyaérlelés, hogy a mineralizációt végző mikroorganizmusok időszaki felszaporodása ne kösse le a talaj értékes tápelemeit.

a hüvelyk hosszúság-mértékegység. Jelölése: ½ és coll-nak is mondjuk a németből átvéve. 1½ = 2,54 cm. A hüvelyk (coll) átszámítását más hosszúság-, terület- és térfogategységekre a táblázat segíti.