Lexikon
jelző molekulák, melyek vegyi anyag vagy fizikai ágens hatásra jelennek meg élő szervezetekben, biokémiai- vagy sejtszintű válaszként. Környezeti hatásra megjelenő biomarkerek összefüggést mutatnak a környezetszennyező vegyi anyagoknak való kitettséggel. Ez az összefüggés gyakran kvantitatív, vagyis a biomarker valamelyik mérhető jellemzője, például a koncentrációja, arányos a kiváltó anyag vagy ágens mennyiségével. Ha az arányosság fennáll, akkor a biomarker megjelenése és koncentrációja környezettoxikológiai toxikológiai, ökotoxikológiai teszt végpontjaként használható. vegyi anyagok, szennyezett környezeti minták tesztelésére és biomonitoringra alkalmas módszerek alapjául szolgálhatnak. Legismertebb biokémiai markerek, biomarkerek: 1. a vegyes szerepű oxidázok, pl. a monooxidázok, melyek feladata a természetben a lipofil szubsztrátok vízoldhatóvá tétele, működésük indukálható, toxikus anyagok jelenlétében, pl. PAH, PCB, koncentrációjuk megnő; 2. a metallotioneinek, melyek koncentrációja toxikus fémeknek kitett szervezetekben szignifikánsan megnő, ezért szennyeződés-jelző molekulaként nagy reményeket fűznek hozzájuk, de felhasználásuk biomonitoringhoz a fajonkénti nagy eltérések miatt egyelőre korlátozott. 3. a citogenetikai markerek, pl. a kromoszóma;abberációk száma és minősége összefüggést mutat az ionizáló sugárzásnak és a kémiai mutagéneknek való kitettséggel; 4. genetikai marker lehet bármely, a DNS-en környezeti hatásra bekövetkező mennyiségi és minőségi változás. Kimutatásukra modern géntechnikák állnak rendelkezésre, így hibridizációs próbák, hibridizációs technikákkal, polimeráz láncreakció PCR specifikus indítómolekulákkal.
biokoncentrációs faktor, rövidítve BCF, mely megadja, hogy a bioakkumulációra képes élőlény a vele érintkező környezetben lévő elem vagy vegyület koncentrációját hányszorosára növeli meg saját szervezetében. Nagyságát az egyensúlyi állapotban mérhető: Célőlény / Ckörnyezet hányados adja meg.
Nem-egyensúlyi alapon, mint a felvételi és a tisztulási sebességi állandók hányadosát dinamikus BCF adhatjuk meg. A statikus és a dinamikus BCF egyaránt használható kockázatfelmérési és akár szabályozási célokra. Ez a paraméter utal egy anyag felhalmozódási képességének mértékére.
Eredetileg, és egyes szakmai szövegekben még ma is, a biokoncentráció és a biokoncentrációs faktor kifejezéseket kizárólag a vizi ökoszisztémával kapcsolatban használják, a vízből a vizi élőlényekben felhalmozódott káros anyag kockázatának jellemzésére.
A bioakkumuláló élőlény testtömegét is figyelembe lehet, egyes esetekben kell venni, ilyenkor egységnyi testtömegre vonatkozó felvett vegyi anyag mennyiséget adjuk meg. A valóságban bonyolultabb a helyzet, hiszen a vegyi anyagok szervspecifikusan akkumulálódnak, ilyenkor nem mérvadó a teljes testtömegre való megadás. Ha a vegyi anyag pl. a májban akkumulálódik a szervezet többi része lehet vegyi-anyag mentes, ami a táplálkozás és a másodlagos mérgezés szempontjából nem mindegy.
Ma a biokoncentrációt és a biokoncentrációs faktort általánosabban hasznájuk, szinte minden környezeti elemben élő élőlényben történő káros anyag felhalmozódásra, így a talajból a növénybe, a vizi üledékből a kagylóba vagy más üledéklakókba bekerült és akkumulált vegyi anyagra is.
1. biokémiai folyamat a sejtekben, melynek során az enzimes reakció szubsztrátja átalakul köztitermékké, vagy termékké; szintézissel, lebontással vagy transzformációval. Az átalakulás enzimes reakciók sorozatán keresztül valósul meg: hidrolízis, oxidáció-redukció, aminálás-dezaminálás, gyűrűzárás-gyűrűhasítás, stb. - 2. biotechnológia, melynek központi katalizátora valamely mikroorganizmus, tenyésztett szöveti sejt, vagy enzim. A biotechnológia reaktorában lévő közegben oldott szubsztrátot a sejt vagy az enzim termékké alakítja. A biokonverzióra leggyakrabban fermentációs, hulladékkezelési vagy hulladékhasznosítási technológiák alapulnak. A környezetvédelmi biotechnológiák olcsó szubsztrátjai mezőgazdasági termékek, melléktermékek és hulladékok, erdőgazdasági- és élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok. A termékek elsődleges és másodlagos anyagcseretermékek lehetnek, melyeket finomvegyszerként, gyógyszerként vagy energiahordozóként hasznosítanak, kémiai felépítésüket tekintve lehetnek: aldehidek, ketonok, savak oxálsav, C-vitamin, stb. aminosavak, alkoholok etanol, metanol, metán. még: bioetanol, biodízel, biogáz
biológiai kioldáson alapuló bányászati biotechnológia. A biotechnológia központi folyamata a kemolitotróf autotróf, aerob Thiobacillus baktériumok energiatermelése. Ezek a baktériumok az életműködéseikhez szükséges energiát szervetlen vegyületek oxidációjából nyerik. Az egyik, számukra könnyen felhasználható redukált szubsztrát a szulfid formában lévő ásványok, tehát a kőzetek és a talaj építőkövei pirit és más fémszulfidok.
Ugyanezen baktériumok ipari felhasználása két nagy területen történik: az egyik fémbányászatban, elsősorban a rézbányászatban, másrészt a kéntartalmú szenek kéntelenítésében. A mezofil és termofil baktériumtörzsek akár 70 fokos hőmérsékleten is képesek dolgozni.
A szén kéntelenítése aprítás és flotálás után levegőztetett iszapfázisú bioreaktorokban folyik. A reaktort megtöltik az előkezelt kéntartalmú szén szuszpenziójával, a baktériumok számára kiegészítő tápanyagot adagolnak. A biológiai folyamat során kénsav keletkezik, melyet a felúszóból nyernek ki a szén ülepedése után.
A fémkilúgzást elsősorban rézércek, arany és uránércek kezelésére alkalmazzák. A gyenge minőségű. Kis fémtartalmú ércek esetében alkalmazzák prizmás vagy reaktoros formában. A technológia tulajdonképpen a szilárd fázisú anyag aprított érc folyamatos locsolásából és a csurgalék gyűjtéséből és feldolgozásából áll. Itt is a pirit oxidációja az elsődleges folyamat, és a keletkezett kénsav az, ami kioldja az ércből a fémet. Napjainkban a világ réztermelésének mintegy 60%-a biotechnológiai úton történik.
vegyi anyagok átvitele a környezetből mikroorganizmusokba, növényekbe, állatokba, emberbe.
a szennyezőanyag biológiailag hozzáférhető része egy környezeti elemben vagy fázisban, az a mennyiség, amit a környezeti elemet, fázist használó vagy fogyasztó ökoszisztéma-tag vagy ember fel tud venni belégzés, emésztés vagy bőrkontaktus által. Az ökoszisztémában, a felszíni vizekben, üledékekben és a talajban élő élőlények teljes testfelületükkel érintkeznek környezetükkel, így abból közvetlenül is felvehetik a szennyezőanyagokat. A talajlakó állatok a talajlevegőt lélegzik be, közülük sokan talajjal táplálkoznak, az állatok bőre és szőre, a növények savakat termelő gyökerei, a mikroorganizmusok nyálkás tokja, sejtfala vagy membránja közvetlenül érintkezik a talajjal és benne a szennyezőanyag mozgékony frakciójával, így az bekerülhet a szervezetébe. Tovább növeli a kockázatot az, hogy a talajjal közvetlenül érintkező mikoroorganizmusok és növények a talajból történő tápanyagfelvétel intenzifikálására kölcsönhatásba lépnek a talajjal és olyan anyagokat is kioldanak, mobilizálnak, komplexálnak, emulgeálnak, stb. a talajban, ami "magától", csupán a talajnedvesség hatására nem kerülnének át a talajoldatba. Ugyanakkor védekező és szelektáló mechanizmusok is kialakulnak, a talajlakó sejtek és szervezetek egy része fel sem veszi, vagy ha felvette, akkor "veszélyes hulladékként" "izolált lerakóba" helyezi a káros anyagokat, valahol, a szervezetén belül. Ez a táplálékláncra jelent megnövekedett kockázatot.
Meg kell különböztetnünk az anyagjellemzőt, melyet hozzáférhetőségnek, vagy felvehetőségnek neveznek és általában a Kow oktanol—víz megoszlási hányados alapján becsülnek meg és a valódi felvételt, helyesebbn felvett hányadot, mely a helyi jellegezetességek, valamint a kitett organizmus és a vegyi anyag kölcsönhatásából adódó helyszín-specifikus folyamat, melynek eredménye a felvett, bioakkumulált vagy biomagnifikáción átesett szennyezőanyag koncentráció a szervezetben.
szilárd anyagok, élelmiszerek, hulladékok és a talaj szennyezőanyag-tartalma feltáródik, mobilizálódik, biológiailag hozzáférhetővé válik az emésztés során. Az emésztés által mobilizálódó szennyezőanyag-hányad válik aztán biológiailag elérhetővé, az tudja kifejteni hatását a szervezet/szövetek/sejtek receptorhelyein. Az emésztés során savas feltáródás, különféle emésztő-enzimek pepszin, tripszin, stb. általi feltáródás és az epe általi emulgeálódás a fő szennyezőanyag-mobilizáló folyamatok. Egyes, talajhoz kötött szennyezőanyagok, mint például a PAH-ok kimondottan az emésztés által veszik fel hatékony formájukat, ezért a toxicitási/mutagenitási/teratogenitási teszteknél, a szennyezett talajt az emésztést szimuláló feltárással előkezelik a teszteléshez. A többlépéses enzimes feltárás nagymértékben bonyolítja a tesztelést, ráadásul kb. 100-szoros hígulást eredményez, ezért a kutatás-fejlesztések egyik iránya az emésztéssel történő feltárás egyszerűsített modellezése.
&search
a biológiai immobilizáció alapvetően kétféle lehet:
1. Maguk a növények vagy a mikroorganizmus sejtek vagy szervezetek immobilizálják a szennyezőanyagot a sejtjeikben vagy szöveteikben, esetleg szöveteiken kívül. Ez a biológiai lekötés az organizmus élettartamára terjed ki, a szennyezőanyag az élőlény elpusztultával visszakerül az elemkörforgalomba. Ha ezt a folyamatot remediációs technológiában kívánjuk hasznosítani, vagyis a szennyezőanyagot szegregálni, és kiküszöbölni, akkor a biomasszát külön kell választanunk a kezelt környezeti elemtől vagy fázistól pl. talajvíz kezelése szilárd hordozóra kötött mikroorganizmusokkal, talajvíz eleveniszapos biológiai kezelése.
2. A biológiai immobilizáció másik fajtája eredményét tekintve tulajdonképpen nem különbözik az enyhe fizikai-kémiai immobilizációtól, de a stabilizációhoz szükséges vegyületeket és/vagy külső körülményeket nem fizikai-kémiai ágensek, hanem maguk a mikroorganizmusok vagy a növények állítják elő. Ezek az élőlények lehetnek őshonosak vagy a technológia kedvéért betelepítettek. Immobilizáló biológiai ágensek a pH megváltoztatása, pl. baktériumok általi lúgosítás; a redoxpotenciál megváltoztatása, pl. anaerob körülmények létrehozása fakultatív anaerob mikroorganizmusokkal; kicsapódó vegyületek képzése, pl. szulfidok képzése szulfátlégző mikroorganizmusok által; szorpciót növelő anyagok, pl. bakteriális nyálkaanyagok a rizoszférában, vagy a humuszképződés elősegítése, stb.
&search
a biológiai kioldáson alapuló technológia alatt általában kén vagy fémek kioldását értjük mikroorganizmusok segítségével. Ez az általánosan létező természetes mikrobiológiai folyamat az ember szempontjából hasznos és káros következményekkel járhat, a kőzetek mállásától a talajképződésen keresztül, a talajok savanyodásáig és a savas bányavizek problémájáig. A mikrobiológiai folyamatot kontrollált körülmények közé kényszerítve hasznos technológiák alapját képezheti fémkinyerés, remediáció. A kioldást végző mikrobák energiaigénye csekély, hatékonyak, alkalmazásuk kis környezeti kockázattal jár. Az üzemeltetési költség kicsi, bár az egyes lépések üzemesítése nehézségekkel járhat.
A Thiobacillus baktériumok a szulfidásványok oxidálásával szulfid szulfát segítik elő a fémek mobilizálását a termelt kénsav kioldó hatásán keresztül. A Thiobacillusok tevékenységén alapuló kioldást nemcsak szennyezett talaj vagy kőzetek kezelésére, de ércekből való fémkioldásra, tehát bányászati technológiaként is alkalmazzák. A Föld réztermelésének mintegy 60%-a ilyen biotechnológián alapul.
A szennyezőanyagok mobilizációján, kioldásán alapuló biotechnológiákban alkalmazhatunk mikroorganizmusokat vagy növényeket. A technológia alapját képező természetes folyamatot általában úgy hasznosítjuk, hogy a hasznosítandó folyamatot izoláljuk a környezettől a savas oldat ne kerüljön a környezetbe, hanem a technológia részeként fogjuk fel és kezeljük és eltoljuk az egyensúlyokat a kioldás domináljon a kicsapódáshoz képest.
1. A biológiai kioldás során a Thiobacillus baktériumok a fém-szulfidok szulfáttá történő oxidációját katalizálják. Eközben kénsav szabadul fel, mely elősegíti a fémek ionos formába kerülését, ezzel mobilizációját. A folyamat spontán lezajlásakor a szennyezett terület, szennyezett hulladéklerakat fokozatosan megtisztul, míg környezete, akár a teljes vízgyűjtő, elszennyeződik. Technológiaként alkalmazva a természetes környezettől elkülönítve, izolált prizmákban, töltött oszlopokban, szilár töltetű aerob reaktorokban történik a kezelés során a savtermelés és a kioldás. A csurgalékot kontrolláltan gyűjtik és kezelik. A technológia felhasználható bányászati, ércelőkészítési technológiakánt biológiai bányászat = biomining vagy fémekkel szennyezett hulladék vagy talaj kezelésére.
2. A növények által termelt gyökérsavak a pH csökkentésével mobilizálják a fémeket a talajban: ez a folyamat a növényi akkumulációval párosulva, a fitoextrakció. A mikorrhiza mikrobák által termelt anyagok még inkább mobilizálják a talajban kötött fémeket, ezért a növényi felvétel tovább növekszik. Ha a természetben spontán lezajló folyamatként értékeljük ezt a folyamatot, akkor a talaj fémtartalmának csökkenése, mint haszon mellett fellépő potenciális kár, vagyis a bioakkumulációt végző növények táplálékláncba kerülésének kockázata általában nem elfogadható. A természetes környezettől izoláltan, kontrolláltan végzett fitoextrakción alapuló technológia viszont a kontrolláltan és izoláltan történő növényi felhalmozással, tehát a környezetre veszélyt alig jelentő tevékenységgel párhuzamosan csökkentheti a talaj fémtartalmát.
3. Mikrobák alkilező tevékenysége során egyes fémek Hg, Cd illékonnyá válnak. Ez a higany esetében, melynek geokémiai ciklusa tartalmazza az atmoszférikus elemet is, képezheti egy higanymentesítési talajremediáció alapját.
az élőlények közvetlen és közvetett módon járulnak hozzá a kőzetek mállásához.
A fák gyökere a sziklák repedésibe nőve keresi a vizet. Ahogy vastagszanak a gyökerek egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a sziklákra, melyek végül repednek. Ezen a fizikai mállasztó hatásokon kívül a gyökerek által termelt savak és komplexképző vegyületek kioldanak, savanyítanak, anyagtraszportot, az elemek áramlását indítják el a kőzetben, később a talajban.
A szervetlen anyagokon élő mikroorganizmusok, később pedig ezek és a növények elpusztult anyagán élő gombák és állati egysejtűek közössége aktív biológiai munkát végez, mely nagyban hozzájárul a kőzetek mállásához és a talajképződéhez. A mikroorganizmusok exoenzimeket, komplexképző anyagokat, reaktív kémiai vegyületeket választanak ki, melyek hozzájárulnak a kőzet mállásához. Biofilmeket képeznek a kőzet felületén. A biofilmben és alatta extrém kémiai körülmények alakulhatnak ki, melyek nagymértékben meggyorsíthatják a mállási folyamatokat.
Az állatok, melyek a mikroorganizmusokat és növényi maradványokat fogyasztják nagymennyiségű savas emésztőnedvet és nyálkákat bocsáthatnak ki, egyesek, például a giliszták táplálkozásukkor emésztőrendszerükön átengedik az aprózódott kőzetet, illetve a talajt. Ez és a málló kőzetben vagy talajban készített járatok egyaránt lazítják a kőzetet/talajt, mely több víz és gyökér bejutását eredményezik, tehát meggyorsítják a málást.
környezetmonitoring céljára alkalmazott biológiai módszerek összessége. Alapulhat egyetlen tesztorganizmust laboratóriumi ökotoxikológiai teszt vagy életközösséget mikrokozmosz teszt alkalmazó teszten, ilyenkor a környezeti mintát a laboratóriumba szállítás után vizsgálják. Alapulhat helyszíni, ún. in situ biológiai vizsgálatokon: aktív biomonitoring során a kiválasztott fajok izoláltan és kontrolláltan felnevelt egyedeit helyezzük a környezetbe, míg passzív biomonitoring esetén, a területen élő fajokat vizsgáljuk, így:
1. a közösség összetételét és működését: fajösszetétel, fajsűrűség, érzékeny fajok kihalása, tápláléklánc, a teljes ökoszisztéma anyag- és energiaforgalma;
2. az életközösség genetikai jellegzetességeit: rezisztens fajok megjelenése, genetikai jellemzők, DNS ujjlenyomatok;
3. a bioakkumulációt;
4. a biodegradációt;
5. biomarkereket: stresszfehérjék, metallotionein, citokrom P450.
A biomonitoring előszeretettel alkalmaz bioindikátor fajokat:
1. őrző fajok: a vizsgált területre telepített, nagy érzékenységű fajok, amelyek elpusztulásukkal korai figyelmeztetőül szolgálnak;
2. detektor fajok: a vizsgált területen élő fajok, amelyeknek szennyezőanyag hatására megváltozik a viselkedésük, koreloszlásuk, esetleg elpusztulnak;
3. kiaknázó fajok: rezisztens fajok, amelyek szennyeződés esetén előnybe kerülnek a többi fajjal szemben.
4. akkumuláló fajok: felveszik és akkumulálják a szennyezőanyagot olyan mennyiségben, hogy az kémiai analízissel kimutathatóvá válik.
természetes és biológiai eszközök használata a növényi kártevők ellen. A hagyományos kémiai növényvédelemhez képest a biológiai egyenesúlyokat jobban figyelembe vevő és kevésbé felborító védekezési módszerek összessége. Leggyakoribb megoldásai a kártevő ellenségeinek felhasználása a kártevő alpusztítására, illetve visszaszorítására, például Bacillus thuringiensis gyümölcsmolyok ellen, rovarok és egyéb kártevők elriasztása, illetve befogása csalogató szex-feromonok és risztószerek segítségével. Lásd még biotechnológia.
A biológiai növényvédelemben felhasznált, biológiai eredetű anyagok, vagy biológiai szervezetek, melyek a szintetikus peszticidek mellett kevésbé kockázatos, és sok esetben specifikusabb hatású növényvédelmet eredményeznek. Ezek lehetnek antagonista szervezetek, ezek részei vagy termékei. A biológiai növényvédelemnek két alapvető megoldása van: 1. biocönotikus növényvédelem: olyan növények, növénytársulások alkalmazása, melyek visszaszorítják a gyomokat és más káros növényeket. 2. A kémiai növényvédőszereket kiváltó biopeszticidek alkalmazása, melyek lehetnek ásványi eredetűek kovaföld, ásványi olajok, bakteriális eredetűek antibiotikumok, Bacillus thüringiensis, növényi eredetűek rovarölő és riasztó növények vagy növényi anyagok, pl. piretrinek, állati eredetű csalogatószerek pl. feromonok, növényi és állati eredetű olajok és zsírok.
a szennyvíz szerves és szervetlen anyagainak biológiai úton történő eltávolítása. A szennyvízben lévő anyagokat a szennyvíztisztító mikroflóra tagjai anyagcserefolyamataikban hasznosítják: belőlük energiát termelnek (légzés, mineralizáció) és/vagy sejtjeik felépítéséhez és működtetéséhez szükséges anyagok bioszintézisére használják.
A biológiai szennyvíztisztítási technológiákban bonyolult közösségek végzik a szennyvíizek tisztítását, acélból, hogy a használt felszíni víz élővizekbe ereszthető legyen. A szennyviztisztító telepek mikroorganizmus-közössége számára a biotechnológus által irányított technológia biztosítja az optimális működési paramétereket. A szennyvíz "megtisztulása" nem jelenti minden szennyvízben lévő anyag elbontását, hanem inkább azt, hogy a vízben oldott anyagok koncentrációja lecsökken a befogadó felszíni víz által meghatározott, elfogadható szintre.
A szennyvízből tehát minden olyan szennyezőanyag eltávolítható illetve átalakítható, amely valamely mikroorganizmus számára tápanyagul (szubsztrátként) szolgálhat. A szennyvíztisztitók mikroflórája nagyon flexibilis, fajeloszlásával és genetikai változékonyságával képes adaptálódni a folyamatosan változó összetételű, esetleg akár toxikus szennyvizekhez is. Az éppen aktuális szennyezőanyagok bontását az optimális mikroflóra-összetétel, énnek a közösségnek a működéséhez szükséges körülmények (a szennyvíztisztítás optimális paraméterei) együttesen biztosítják.
A szennyezőanyagok vízben nem oldható és nehezen vagy egyáltalán nem biodegradálható része az eleveniszapos tisztítórendszerekben a szennyvíziszapban, a csepegtetőtestes rendszerekben, a rögzített fázisban, a gyökérzónás szennyvízkezelés során a talajban, tehát mindig a szilárd fázishoz kötve marad, abban feldúsul. Így ennek a fázisnak a hosszú távú kezelésére, elhelyezésére külön gondolni kell.
A vízben oldott szerves anyagokon kívül a szennyvízben lévő nitrát és foszfát is eltávolítható a szennyvíizekből biológiai úton. Az aerob szennyvíztisztás során az ammónium-ion nitráttá alakul, ez a nitrifikáció, a nitrát viszont csak anoxikus körülmények között képes nitrátlégző (denitrifikáló) baktériumok segítségével nitrogéngázzá – denitrifikáció – alakulni.
A szennyező anyagok mind aerob, mind anaerob módon bonthatóak. Az aerob lebontás hatékonyabb, gyorsabb, viszont levegőt igényel, amely költséges technológiai paraméter.
A biológiai szennyvíztisztítás természetközeli megoldásai a tavas kezelés, a mesterséges lápok, a nyitott csatornák, az élőgépek, melyek előnye, hogy ezek energiát nem igénylő, un. passzív rendszerek.
A biológiai szennyvíztisztítás a technológiai megoldások széles skáláját alkalmazza, melyek közül a legismertebbek az alábbiak:
- aerob eleveniszapos szennyvíztisztítás
- csepegtetőtestes biológiai tisztítók
- levegőztetett csepegtetőtestek,
- szabad felületű, illetve felületi levegőztetéssel ellátott medencék
- biológiai szűrők
- levegőztetett biológiai szűrők
- biológiai membrán-reaktorok
- lagunás kezelés
- mesterséges lápok alkalmazása
- nitráteltávolítás
- foszfáteltávolítás
- gyökérzónás szennyvízkezelés
- élőgépes szennyvízkezelés.
A szennyvíziszap további kezelésére alkalmas technológiák:
- aerob iszapkezelés
- anaerob iszaprothasztás, metántermeléssel
- komposztálás
- égetés biomasszaként
- szennyvíziszap közvetlen talajra alkalmazása
- szennyvíziszap (veszélyes) hulladékként történő lerakása.
a biológiai gáztisztításban a gázszennyező anyagok lebontására mikroorganizmusokat alkalmaznak. Mivel a mikroorganizmusok élettevékenységéhez a víz nélkülözhetetlen, azok a biológiailag lebontható szennyezőanyagok eliminálhatók ezen a módon, amelyek vízben oldódnak.
A módszer előnye, hogy a lebontás kis hőmérsékleten játszódik le. A lebontást végző mikroorganizmusok csak szűk pH-tartományban életképesek, ezért a megfelelő pH-tartásáról gondoskodni kell. Bizonyos szennyezőanyagokra (pl. nehézfémek) a baktériumok érzékenyek, ezek jelenlétében dezaktiválódhatnak vagy elpusztulnak.
A biológiai tisztítás vizes szuszpenzióban lévő vagy szilárd anyagon rögzített mikroorganizmusokkal történik. Rögzített mikroorganizmusokat a bioszűrők vagy biofilterek valamint a bioreaktorok (csepegtetőtest), szuszpenzióban lévő mikroorganizmusokat pedig a biomosók alkalmaznak.
Ipari méretekben a lebontásra használt mikroorganizmusok legtöbbször szennyvíztisztító üzemből, ritkábban a talajból származnak. Gyakran használnak véggáztisztítási célokra specifikus baktériumtörzseket is. A baktériumtörzset az adott összetételű gázhoz hozzá kell szoktatni, az adaptációs idő általában 2–4 hét. A specifikus baktérium törzsek előnye az, hogy az adaptációs idő lerövidül.
Forrás: Barótfi István (Ed.): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000
biológiailag lebontható/lebomló vagy biodegradálható hulladék minden olyan hulladék, amely hajlamos anaerob vagy aerob bomlásra, mint pl. az élelmiszer- és kerti hulladék, papír és kartonpapír;
Forrás: A Tanács 1999/31/EK irányelve (1999. április 26.) a hulladéklerakókról. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31999L0031:HU:HTML
a tápláléklánc hatása a bioakkumulációra. Egy bizonyos trófikus szinten akkumulált toxikus elem vagy vegyület a táplálékláncban következő, felsőbb szintet hatványozottan érinti. A kitettség tehát a táplálékláncon felfele haladva egyre nagyobb. A biomagnifikációnak legnagyobb mértékben kitett élőlények a csúcsragadozók és az ember.
általános, biológiai értelemben az élőlényeket alkotó anyagtömeg, a Földön élő összes élőlénybe beépült összes anyagmennyiség.
A biotechnológiákban a sejtszaporodási, illetve fermentációs technológiák során a szerves vagy szervetlen szubsztrátokból (energiaforrásul és tápanyagul szolgáló vegyületek) felépülő sejttömeget értik alatta.
A növénytermesztésben a növény hasznosítható tömegét, a megtermelt zöld anyag, fás anyag vagy termés (gyümölcs, mag) tömegét értjük alatta.
biotechnológiákat alkalmazó mérnöki tevékenység. A biomérnökség olyan biológiai és biokémiai folyamatokat állít a technológia középpontjába, melyek tenyésztett sejtek, vagy azok valamely termékének pl. enzimek felhasználásával állítanak elő ipari termékeket. A biomérnökség a technológia középpontjában álló, az átalakító tevékenységet végző tenyésztett sejt, szövet vagy enzim számára optimális működési körülményeket biztosít a technológia paraméterek hőmérséklet, pH, ozmózisnyomás, tápanyag- és oxigénellátottság, vitaminok,stb. célszerű megválasztásával és szabályozásával. A biomérnökség a mikrobiológia, a biokémia, a genetika, a mérnöki tudományok, elsősorban a vegyészmérnökség és a számítástechnika integrált alkalmazását jelenti. A biomérnökség új iparágakat hoz létre, mint a megújuló energiaforrásokat előállító ipar bioetanol, biodízel, stb., a hulladékfeldolgozó és hasznosító ipar, környezetvédelmi ipar. A fermentációs technológiák modernizálásával megreformálja a hagyományos biotechnológiákat a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a gyógyszeriparban. A génmérnökség, az enzimmérnökség és a fehérjemérnökség a modern mezőgazdálkodás, gyógyászat és gyógyszeripar alapját képezi. A vegyipar és a környezetvédelmi iparok is egyre "lágyabb" technológiákhoz fordulnak a biomérnökség segítségével, olyanokhoz, amelyek alacsony hőfokon, olcsó, megújuló és visszaforgatható alapanyagokból dolgoznak, kis energiaigénnyel működnek, tehát környezeti kockázatuk kicsi, a fenntartható fejlődés szempontjából előnyösek.
a kémiai növényvédő szereket kiváltani képes biológiai eredetű anyagok, bármilyen antagonista szervezet maga, valamely része vagy terméke. Lásd még biológiai növényvédelem.
a legtöbb élőlény szintetizál polimer molekulákat, saját sejtjeinek építőelemeként, elsősorban a sejtfal felépítéséhez. Ezekből a biopolimerekből is lehet anyagokat és termékeket készíteni, de legtöbbjük csak kevéssé képes ellenállni a környezeti hatásoknak, nedvességgel érintkezve, esőn elázik, szétesik. A két legsikeresebb biopolimer a poli-hidroxibutirát és a polikaprolakton. Mindkét anyag, a szintetikus műanyagokhoz hasonlóan, hőre lágyuló, vízálló és vízátnemeresztő. A környezet mikroorganizmusai képesek megbontani a polimer szerkezetet és hónapok vagy évek múltával teljesen lebontani a biopolimereket. Általánosan használható, ellenálló, vízálló és vízátnemeresztő biopolimerek a növényi rostanyagok és a fa. A fák faanyagának génmanipulációval történő módosításával behatóan foglalkoznak a génmérnökök, hogy az ember céljainak megfelelő faalapú biopolimerekhez jussanak.
szennyezett talaj, talajvíz, felszíni víz, vagy felszíni vízi üledék környezeti kockázatának csökkentése biológiai módszerekkel. A bioremediáció olyan technológia, amely élő sejtek vagy szervezetek, esetleg azok valamely termékének pl. enzim biogedradációs, bioakkumulációs vagy biológiai stabilizáló képességét állítja a technológia középpontjába, ezeknek a biológiai folyamatoknak biztosít optimális körülményeket az alkalmazott technológiai paraméterekkel, adalékanyagokkal. A bioremediációhoz felhasználhatóak az ökoszisztéma endogén tagjai vagy közösségei, közülük izolált és mesterségesen felszaporított mikroorganizmusok és/vagy növények vagy külső forrásból származó aktív közösségek, pl. szennyvíziszap, komposzt, aktív talaj, stb. Leggyakoribb bioremediációs technológiák: természetes bioremediáció aktiválása, bioágyas vagy prizmás talaj/üledékkezelés, talajkezelés agrotechnikai módszerekkel, bioventilláció, iszapfázísú üledék/talajkezelés, fitoremediáció. A bioremediáció mind in situ, mind ex situ technológiaként alkalmazható. Előnyei, hogy viszonylag kis költséggel, nagy területek kezelésére is alkalmas, a talaj üledék tulajdonságait, élővilágát, biológiai aktivitását megőrzi, in situ kezelés esetén a terület munkálatok közbeni használatát megengedi, másodlagos környezeti kockázata kicsi, elő- és utókezelésként, vagy kombinált technológia részeként is alkalmazható. Hátrányai, hogy viszonylag nagy az időigénye, időjárás- és klímafüggő, szennyezőanyag maradékkal számolni kell. Lásd még remediáció, remediálási technológiák, élőgépek, talajba injektálás. Élő talaj esetében az enyhe fizikai-kémiai beavatkozásoknál is számítanunk kell biológiai következményekkel. A gázelszívás egyszersmind talajszellőztetés, illetve a talajmikroflóra levegőellátása, a vizes mosás stimulálhatja a talajmikroflórát, s mobilizálhatja a szennyezőanyagot, tehát a fizikai módszerek alkalmazásának is vannak biológiai következményei. Célszerű ezekkel számolni, vagy azért mert hasznosítható folyamatokról van szó, vagy azért mert védekezni kell ellenük.
egy biológiai rendszer válaszát a bioszenzor megfelelő átalakító egység segítségével elektromos jellé alakítja. Környezeti monitoringban és a környezettoxikológiai vizsgálatokban alkalmazzák. Alacsony költség és gyorsaság jellemzi, használata egyszerű, mind laboratóriumban, mind in situ alkalmazható. Leggyakrabban élő sejteket vagy enzimeket alkalmaznak szenzorként. A mikrobiális rendszerek egyre elterjedtebbek toxicitást mérő bioszenzorokba építésre. Segítségükkel megoldható viszonylag hosszú élettartamú szenzorok kifejlesztése, illetve cserélhető tesztelőegységek előállítása és kereskedelmi forgalmazása.
a környezet élő része.
a biotechnológia a genetika, a biológia, a mikrobiológia, a biokémia, a vegyészmérnöki tudományok, a számítástechnika és a szabályozástechnika valamint a komputertechnika olyan integrált alkalmazása, mely élő szervezetek és/vagy azok termékeinek, például enzimeknek technológiákban történő felhasználását célozza, termékek előállítására vagy módosítására. Előnyei a biológiai szervezetek felhasználásából és a nekik optimális biológiai környezeti paraméterekből adódnak, nincsenek extrém hőmérsékletek, nyomások és pH értékek, az alkalmazásokat kis energiaigény jellemzi. Emiatt a biotechnológiák kibocsátásai is kisebbek és általában könnyebben kezelhetőek, mód van a hulladékok hasznosítására, alternatív energiaforrások előállítására. A biotechnológiák központi átalakító egysége a sejt vagy annak valamelyik terméke, vagyis a biológiai rendszer, melynek optimálását vagyis a lehető legjobb átalakító rendszer létrehozását a géntechnikák, vagyis a rekombináns DNS technikák is segítik. A központi katalizátor működéséhez szükséges optimális körülményeket hőmérséklet, nyomás, pH, redoxpotenciál, tápanyag-ellátás, stb. a technológus biztosítja mérnöki eszközökkel.
baktériumok által szintetizált felületaktív anyagok. A környezetben folyó spontán biodegradációban és veszélyes anyagokkal szennyezett környezeti elemek bioremediációjában egyaránt nagy szerepük van. lipofil molekulák szubsztrátként történő hasznosításának alapfeltétele, hogy a mikroorganizmusok hidrofil felülete érintkezésbe kerülhessen a víztaszító molekulával. A fázishatárok áttörésére biotenzideket szintetizálnak, melyekkel a lipofil anyag mikrocseppjeit körülveszik, abból olyan biotenzid-micellát képeznek, amely már képes átjutni a sejthatároló felületen. A biotenzidek ek alkalmazását a mikrobasejt gyakran kombinálja a hidrofób anyaghoz, pl. olajcseppekhez való adhéziós kötődéssel is, melyet a sejthatároló képletek lipofil molekulái tesznek lehetővé. A mikroorganizmusok biotenzidek segítségével szénhidrogénekből emulziót tudnak képezni. A biotenzidek felépítése a szintetikus tenzidekhez felületaktív anyagok, nedvesítőszerek, detergensek, emulgeálószerek, stb. hasonlóan kettős; van egy hidrofób és egy hidrofil komponensük, melyek pl. egy olajcsepphez kapcsolódva csökkentik a felületi feszültséget. A sejtmembránnal érintkező hidrofób szubsztráton ekkor a biodegradáció első lépését már el tudják végezni a - célszerűen a sejtmembránban elhelyezkedő - oxigenáz enzimek. Ismert biotenzidek a Pseudomonas baktériumok ramnolipidje vagy a Torulopsis gombák szoforózlipidje. A biotenzideknek a környezetben folyó spontán biodegradációban és veszélyes anyagokkal szennyezett környezeti elemek bioremediációjában egyaránt nagy szerepük van, de a szintetikus tenzideket sok más ipari technológiában is helyettesíthetik, ezáltal biológia eredetű, természetes anyagok ipari felhasználását teszik lehetővé.
H-vitamin és koenzim-R néven is említik. Egyes mikroorganizmusok növekedési faktora. Az emberben is szükséges a növekedéshez, további fontos szerepük van a zsírsavak szintézisében, a a zsírok és aminosavak metabolizmusában (anyagcseréjében). A Krebs-ciklusban, a széndioxid megkötésében, azaz a karboxilcsoport kialakításában játszik szerepet pl. az acetil-coenzim-A-karboxiláz enzim prosztetikus csoportjaként.
Fontos szerepet játszik a vér cukorszintjének szabályozásában, gyakran javasolják a haj és köröm minőségének,javítására, erősítésére, emiatt egy sor kozmetikai késtzítménybe is belerakják.
A táplálkozással általában elegendő mennyiségű biotint vesz fel az ember, így a legtöbb országban nincs hivatalos előírás a kívánatos szinttel kapcsolatban.
1. biokémiai folyamat a sejtekben, melynek során az enzimes reakció szubsztrátja átalakul köztitermékké, vagy termékké; szintézis, lebontás vagy átalakítás révén. Az átalakulás az élő szervezetben reakciók sorozatán keresztül valósul meg: hidrolízis, oxidáció-redukció, aminálás-dezaminálás, gyűrűzárás-gyűrűhasítás, stb.
2. biotechnológia, melynek központi katalizátora valamely mikroorganizmus, tenyésztett szöveti sejt, vagy enzim. A biotechnológia reaktorában lévő közegben oldott szubsztrátot a sejt vagy az enzim termékké alakítja. A biotranszformáció, biokonverzió enyhe körülmények között zajlik, a technológusnak optimálnia kell a folyamatot, hogy a kívánatos termék keletkezzék. A biotranszformáció, biokonverzióra leggyakrabban fermentációs, hulladékkezelési vagy hulladékhasznosítási technológiák alapulnak. A környezetvédelmi biotechnológiák olcsó szubsztrátjai mezőgazdasági termékek, mellékter;mékek és hulladékok, erdőgazdasági- és élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok. biotranszformáció, biokonverzióval előállított termékek lehetnek elsődleges és másodlagos anyagcseretermékek, melyeket finomvegyszerként, gyógyszerként vagy energia;hordozóként hasznosítanak, kémiai felépítésüket tekintve pedig: aldehidek, ketonok, savak oxálsav, C-vitamin, stb. aminosavak, alkoholok etanol, metanol, metán.
a szennyezett talajban leggyakrabban az oxigénhiány akadályozza a mikroorganizmusok szaporodását és légzését. A ~ olyan talajkezelési technológia, amely a szennyezett talajban élő és működő aerob mikrobaközösség megfelelő oxigénellátását biztosítja talajszellőztetéssel. Mind in situ, mind ex situ alkalmazható, önálló talajkezelési technológiaként vagy komplex remediációs technológia részeként. ex situ megoldása a levegőztető csőrendszerrel ellátott prizmás vagy reaktoros talajkezelés. in situ olyan esetekben alkalmazzuk, amikor a szennyezőanyag a telítetlen talajban, a talaj szilárd felületére abszorbeálva helyezkedik el és aerob körülmények között biodegradálható. Ilyenkor általában a talaj oxigénellátottsága a folyamat limitáló tényezője, hiszen a szennyezőanyagok talajban folyó biológiai bontása nagy mennyiségű oxigént igényel: 100 kg fütőolaj biodegradációjához elméletileg kb. 160 kg O2 szükséges, ez kb. 800 kg levegőt jelent, de a gyakorlatban ennek 10-20-szorosával kell tervezni. A talajlevegő oxigéntartalma általában is kisebb, mint a légkörié, de szennyezett talajban a biodegradáció során termelődő CO2 miatt még kisebb, így a talaj hézagtérfogatát kitöltő talajlevegő oxigénkoncentrációja túl kicsi ahhoz, hogy a mikropórusok biofilmjében élő és működő sejtekhez diffúzióval elegendő oxigén jusson. A bioventilláció a talajban célszerűen elhelyezett levegőztető kutak vagy csőrendszer függőleges, vízszintes, ferde, stb. segítségével légáramlást idéz elő az érintett talajtérfogatban. A szennyezőanyag-koncentráció és a bontó aktivitás igényei szerinti 1-5 légcsere/óra szükséges, lehetőleg szívással biztosítva. Ehhez kis kapacitású szellőztetőventillátorok kellenek. A technológia kapacitása függ a levegőbevezető nyílások számától, a ventillátor, illetve a légszivattyú teljesítményétől és a talaj tulajdonságaitól, elsősorban a porozitásától. Ha a talajt szennyező anyag illékony, a kiszívott talajgázt összegyűjtés után megfelelő módon kezelni kell. Ha a talajszennyező-anyag nem illékony, akkor levegő befúvást is lehet alkalmazni. Ennek előnye, hogy meleg levegő, esetleg gőz bejuttatásával felmelegíthető a kezelendő talajtérfogat. A szívás a talaj szerkezetéhez jobban illeszkedő megoldásnak bizonyult, mint a légbefúvás. Ennek áramlástechnikai okai vannak, nevezetesen az, hogy a levegő áramlása konvekcióval csak a nagyméretű talajhézagokban folyik, a mikropórusokba és mikrokapillárisokba, ahol felhasználásra kerül, diffúzióval jut, azt pedig az áramlás sebessége nem befolyásolja, csak a koncentrációkülönbség, mint a diffúzió hajtóereje. A szívóhatás a mikropórusokból kifele történő diffúziót segíti elő, melynek okvetlenül meg kell előznie a bediffundálást.
A megnövelt hőmérséklet fokozza a mikroorganizmusok aktivitását és elősegíti a szennyezőanyagok deszorpcióját. A talajszellőztetéssel fokozott párolgás is jár, ezért a talaj nedvességtartal;mának pótlásáról gondoskodni kell. A bioventilláció a talajgáz-elszívási technológiától, mely elsősorban fizikai beavatkozás és az illó talajszennyező-anyagok kiszívását jelenti, csupán célját tekintve különbözik, technikai megvalósításuk hasonló. Lásd még talajgáz elszívás, talajgáz kezelés, remediáció, bioremediácói, remediációs technológiák, in situ, ex situ, talajkezelés, injektálás, biodegradáció.
feladata az igazságszolgáltatás. Magyarországon az igazságszolgáltatás funkcióját gyakorló szervezet három lépcsőből áll. A legalsó fokon a helyi bíróságok helyezkednek el (városi bíróság, a fővárosban a kerületi bíróság). A középső szervezet a megyei bíróság, Budapesten a Fővárosi Bíróság. Az igazságszolgáltatás országos hatáskörű, központi szerve a Legfelsőbb Bíróság. Az említett bíróságokat un. rendes bíróságoknak nevezik. A rendes bíróságokon kívül un. különbíróság is működik. Ilyenek a munkaügyi bíróságok, melyek megyei és fővárosi szinten szerveződtek.A jogvitás ügyek első fokon rendszerint a városi bíróságok elé tartoznak. A városi bíróságok döntéseit a megyei szintű bíróság bírálja felül, ha a fél az erre nyitva álló határidőben fellebbezését benyújtja. Egyes ügyekben (pl. 10 millió forint feletti vagyoni ügyek, szerzői és iparjogvédelmi perek, nemzetközi árufuvarozási vagy szállítmányozási szerződéssel kapcsolatos perek stb.) az első fokú döntés a megyei illetve a fővárosi bíróság hatáskörébe tartozik. Ezekben az esetekben a másodfokú döntés a Legfelsőbb Bíróságot illeti meg. A Legfelsőbb Bíróság azonban bizonyos ügyekben első fokon is dönthet, sőt bármely bíróság előtt lévő bármely ügyet, az eljárás bármely szakaszában hatáskörébe vonhat és döntést hozhat.
a magyar polgári jog 1977 óta különösen kedvező feltételeket teremt a környezetszennyezéssel okozott károk megtérítéséhez. A Ptk. 345. § (1) bekezdése ugyanis azóta tartalmaz egy olyan fordulatot, amely szerint az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységgel okozott károkat a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint kell elbírálni. Ennek lényeges eleme, hogy a károsultnak kedvezőbb a bizonyítási teher, mint a közönséges kártérítési esetekben. A bizonyítási teher azt jelenti, hogy egy károsodásból eredő jogvita esetén melyik fél kötelessége a tényt bizonyítani, illetőleg ha egy tényt nem bizonyítanak, az melyik félre nézve hátrányos.
jelentése: Binary Unit – magyarul: bináris szám, vagyis kettes számrendszerbeli jegy.
A számítógépes információtárolás alapegysége, az információ egysége.
Elektronikai értelemben a legkisebb értékelhető két választási lehetőséget fejezi ki: 1 – bekapcsolás, vagy 0 – kikapcsolás.
A bizonyítási teher fogalmát számos EU irányelv és magyar jogforrás használja. Fogalma (Ptk.): a bizonyítás sikertelensége esetén annak hátrányait az kénytelen viselni, akin a bizonyítási teher nyugszik.Károsultnak kell bizonyítania:
- a kárt,
- a kár mértékét,
- okozati összefüggést.
Károkozónak kell bizonyítani:
- magatartása nem volt jogellenes,
- magatartása jogellenes ugyan, de nem felróható.Alapelvként a felróhatóság vélelme érvényesül, kivéve (ekkor a bizonyítási teher is megfordul):
- vétőképtelen károkozása estén (Ptk. 347.§ (4) bek.),
- szerződésszegéssel okozott károk,
- ajándékozás, stb.
A Btk. 4. § (1) bekezdése szerint „A vád bizonyítása a vádlót terheli.” Az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB határozatában a következőképpen fogalmaz: „Szabálysértés miatt az elkövető akkor vonható felelősségre, ha cselekménye szándékos vagy gondatlan (...), a bizonyítási teher - a büntetőeljáráshoz hasonlóan - a hatóságokat terheli.”A KET alá tartozó eljárások esetében az ügyfél kérelmére indult eljárásban az ügyfél bizonyítja, hogy a jogszabály által előírt feltételeknek megfelel, a hivatalból indult eljárásnál pedig a hivatal bizonyítja az eljárás folytatásának szükségességét. Így a bizonyítási teher megoszlik az ügyfél és a közigazgatási szerv között. A bizonyítási eljárás hivatalból vagy kérelemre történik.
meghatározott anyagnak, az anyagok egy csoportjának, illetve az indikátornak adott terület földtani közegére vagy felszín alatti vizére jellemző, vizsgálatokkal megállapított tényleges háttér-koncentrációja.
a faktoriális extrapolációhoz használt szorzó, amit biztonsági faktornak is neveznek. Olyankor alkalmazzuk, amikor nincs módunk statisztikailag megfelelő mennyiségű és összetételű mintán elvégezni a tesztet. A tesztek bizonytalansága vegyi anyagok káros hatásainak mérésekor mind az ökoszisztéma, mind az ember esetében nagyfokú, mivel sem az ökoszisztéma egészét, sem az embert nem tehetjük ki a vegyi anyag koncentrációsorának, hogy kimérjük a károsan még nem ható koncentrációt.
Alkalmazására jó példa az ökoszisztémára károsan még nem ható koncentráció, a PNEC kiszámítására alkalmazott faktoriális extrapolációs módszer, ahol az ökoszisztémát reprezentáló fajok eredményéből extrapolálunk a teljes ökoszisztémára. A bizonytalansági faktor az eredmény túlbecsléséhez vezet. Minél realisztikusabb eredményünk van, annál kisebb biztonsági faktort alkalmazhatunk.
Nem csak az ökoszisztéma, hanem az ember esetében is ilyen faktorokat alkalmazunk, amikor például a patkánytesztek eredménye alapján extrapolálunk az emberre. A patkányról emberre extrapolálás esetében 10-es bizonytalansági faktort szoktak alkalmazni, vagyis ha a patkány esetében x mg vegyi anyag/patkány testtömeg kg még nem hat károsan, akkor ember esetében ennek egytizedét tekintjük károsan még nem ható mennyiségnek.
a biztonság azt jelenti, hogy védve van fizikai, kémiaia, biológiai, szociális, anyagi, lelki vagy emócionális vagy bármilyen egyéb kár bekövetkezésétől vagyis mindezekből eredő károk bekövetkezésének kicsi vagy pontosabban, elfogadható mértékű a kockázata.
A környezetvédelemben kiemelt fontosságú a kémiai biztonság, azaz a veszélyes vegyi anyagok kockázatának leszorítása egy elfogadható szintre.
REACH által is definiált, az iparban használt legfőbb eszköz a veszélyes anyagok és készítmények kockázatainak közlésére a szállítói láncon keresztül. A REACH II. melléklete a 91/155/EGK biztonsági adatlapról szóló irányelvének mellékletén alapul, és leírja, hogy a biztonsági adatlap 16 pontjának mely információkat szükséges tartalmaznia.
az angol web log, azaz webes napló kifejezésből rövidült le, weblog majd egyszerűen csak blog kifejezésre.
Az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog avagy "binarylog" alak. Olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldalt jelent, amelyet rendszeresen frissítenek, bővítenek, és általáéban a bejegyzések fordított időrendi sorrendben (tehát a legfrissebb legfelül) jelennek meg.
Magánszemélyek, cégek, szervezetek kommunikálnak blog segítségével. A blogok többsége nyilvános weblapként működik bármely internethasználó által elérhető módon.
A blogokhoz kapcsolható hozzászólási funkció is, amely lehetővé teszi, hogy a bejegyzésekhez a látogatók hozzászóljanak, válaszoljanak, vitatakozzanak.
A http://blog.lap.hu/ oldalon összegyűjtött blogokat találhatunk.
a bluetooth egy távközlési ipari szabvány és protokoll vezeték nélküli adatátvitelre. A vezeték nélküli technológia tulajdonképpen rövid hatótávolságú rádiótechnológia, mely lehetővé teszi, hogy kábelek használata nélkül vigyünk át rövid hatótávolságú jeleket telefonok, számítógépek és egyéb készülékek között. A Bluetooth leegyszerűsíti a különböző berendezések közötti kommunikációt és szinkronizációt. A technológiával kiváltható az otthonokban és irodákban a berendezések – telefonok, nyomtatók, digitális személyi asszisztensek, asztali és hordozható számítógépek, faxkészülékek, billentyűzetek és joystickek – összekapcsolására használt kábeltömeg. Ugyanakkor ennél jóval többet jelent: univerzális hidat alkot a jelenlegi adatátviteli hálózatok felé, periférikus interfészt biztosít és módszert, amellyel a helyhez kötött hálózati infrastruktúrán kívül kisebb ad hoc magáncélú készülékcsoportokat alkothatunk.
10%-os válaszhoz társuló benchmark dózis (BMD) (daganatok esetében egész életen át tartó expozíció után, a spontán előfordulásokra, egyéb hatásokra tekintettel történő korrekció után pedig egy meghatározott vizsgálatban).
Forrás: REACH
Benchmark Dose, magyarul viszonyítási dózisként vagy bencsmárk dózisként lehet vele találkozni a szakirodalomban. Az emberi egészségre veszélyes anyagok referencia dózisa. Meghatározásának lényege, hogy a dózis-válasz görbére matematikai modellt illeszt és egy előre meghatározott éréketl olvas le, ilyen a toxicitásnál a EC20 vagy EC50.
A REACH törvény a mutagén és karcinigén hatások értékelésére a 10%-os válaszhoz rendelt un. BMD10 értéket használja. Az értéket az illesztett görbéről olvassa le (daganatokra, élethosszig tartó expozíció mellett, korrigálva a spontán előfordulás lehetőségével és a konkrét vizsgálatban szereplő más hatásokkal).
A BMDL10 a BMD alsó 95%-os konfidenciaintervalluma, amely 10%-os választ fejez ki (pl.: a daganatos válasz, élethosszig tartó expozíció mellett), vagyis a BMD10 alsó 95%-os konfidenciaintervalluma.
a 10%-os válaszhoz tartozó benchmark dózis alsó 95%-os megbízhatósági intervalluma (pl. tumor reakció egész életen át tartó expozíció után), azaz a BMD 10 alsó 95%-os megbízhatósági intervalluma.
Forrás: REACH
testtömeg index
a belélegezhető, ill. a tüdőben visszamaradó porok esési sebesség szerint meghatározott frakcióeloszlása. A frakcióeloszlást az
Ef= 1- (d/dmax)2összefüggés határozza meg.
ahol:
d:a por esési sebességével equivalens gömb átmérője
dmax = 7,1 µm p = 1 g/cm3 sűrűség esetén, amikor az esési sebesség
we = 1,5 * 10-3 m/s
Forrás: MSZ 21460/3–78
bomlási együttható, λ, az egységnyi idő alatt bekövetkező bomlás valószínűségének mértéke. Az átlagos élettartam reciprok értéke. A bomlási sebesség dN/dt arányos az adott időpontban jelenlévő bomlatlan anyag elem, elemi részecske mennyiségével N: dN/dt = -λN. Kinetikusan elsőrendű reakciók esetében a bomlási állandó egyértelműen megadja a felezési időt. T1/2 = 0,693/λ. A bomlási állandóra vonatkozó összefüggések érvényesek 1. a radioaktív anyagok vagy elemi részecskék bomlására; 2. a kinetikusan elsőrendű kémiai reakciókra; 3. a környezetbe kikerülő vegyi anyagok fotolízisére, hidrolízisére és biodegradációjára, mivel ezeket közel elsőrendű kinetikájú reakcióknak tekintjük.