Lexikon

a környezet kívánatos állapotát jellemző ismérv, ill. előírás, melyet rendeletek vagy irányelvek rögzítenek határérték formájában. A környezeti minőségi kritérium egy absztrakt kifejezés, amely konkrét mutatókhoz kapcsolódhat, pl. halandóság, íz, szín, szag, toxikus hatás, rákot okozó hatás, eutrofizáció mértéke, stb. A legtöbb országban a környezeti minőségi kritérium környezeti tulajdonsághoz rendelt számszerű értéket, gyakran küszöbértéket jelent, amely biztosítja, hogy a környezet ne veszélyeztesse az ökoszisztéma és az embert egészségét elfogadható környezeti kockázat és eleget tegyen bizonyos esztétikai követelményeknek íz, szag, látvány. A környezeti minőségi kritérium-állítás a tudományos következtetések, a politikai megfontolások és a jogi végrehajtás teljes folyamatát jelenti. A környezeti minőségi kritérium teljesülése integrált környezeti monitoringgal ellenőrizhető. A környezeti minőségi kritérium teljesítésével biztosítható, hogy környezetünk helytelen használat vagy szennyezés miatt ne képviseljen elviselhetetlenül nagy ökológiai vagy humán egészségkockázatot, a környezeti minőségi kritériumnak tehát még elfogadható, kis környezeti kockázatot kell tükröznie.
Leggyakoribb környezeti minőségi kritérium a kockázatos vegyi anyagokra vonatkozik és azt a legnagyobb vegyi anyag koncentrá;ciót jelenti, amellyel még nem jár elfogadhatatlanul nagy környezeti, azaz ökológiai és/vagy emberi egészségkockázat. A környezeti minőségi kritérium környezeti elemenként és területenként specifikus érték, melynek nagyságát a területhasználat befolyásolja. Legszigorúbb környezeti minőségi kritériumot a természetvédelmi területek szárazföldi és felszíni vízi ökoszisztémája esetében, emberi területhasználatoknál pedig az ivóvízbázisként való és a gyermekek általi használat pl. óvoda esetében állítanak. A környezeti minőségi kritérium szorosan összefügg a kockázati tényező nagyságára vonatkozó RQ = PEC/PNEC _^≤ 1 kritériummal, amely alapján a megengedhető maximális PEC határesetben azonos a PNEC értékkel, azaz az előrejelezhetően károsan még nem ható koncentrációval, ami az ökoszisztémánál az ökotoxikológiai eredményekből közvetlenül, embernél az átlagos fogyasztás, belégzés, vagy más kitettség és annak gyakorisága figyelembevételével határozható meg TDI, RfC.
A különféle jogi formulák határértékeinek a leegyszerűsítés és általánosítás ellenére is tudományos alapokon kell nyugodniuk. A tudományos alapon képzett határértékek az ún. hatáson, vagy kockázaton alapuló határértékek a lokálisan jellemző, károsan még nem ható küszöbértékeket veszik figyelembe.
Magyarországon kormányrendelet tartalmazza 13 vegyületcsoportra a talaj és a felszín alatti víz háttérértékét A és szennyezettségi határértékét B. A szennyezett talaj remediálásának célértékét a területhasználattól függő –>D-érték–< adja meg. A D-érték kiszámításakor a kritikus kockázati értékből RQ = 1 kiindulva, a területhasználatból adódó expozíciós paraméterek figyelembevételével számítjuk ki a maximálisan megengedhető koncentrációt, vagyis a D-értéket.
Hollandiában két kockázati szintet határoztak meg: a maximálisan megengedett koncentrációt MPC: Maximum Permissible Concentration és az elhanyagolható koncentrációt NC: Negligible Concentration. Az ember esetében két további MPC létezik: az egyik a nem rákkeltő toxikus hatású anyagok tolerálható napi felvételéből TDI, vagyis abból a dózisból számítható ki, amely a toxikológiai adatok alapján előrejelezhetően nem eredményez semmiféle káros hatást, a másik a rákkeltő anyagok MPC értéke, amely abból a dózisból számítható, amelyik eggyel több halállal végződő rákos megbetegedést okoz, egymillió fős népességben, egy év alatt, azaz 10^-6 esetet évente. Az NC karcinogén hatású anyagok esetében, definíció szerint, az MPC 1/100-ad része, azaz 10^-8 eset/év. Az ökoszisztémák MPC értéke azt a koncentrációt jelenti, amiről feltételezik hogy védelmet nyújt az illető ökoszisztéma legtöbb fajának, legalább 95 %-uknak. A végső minőségi célértékeket természetvédelmi területek és vízi ökoszisztémák esetében vagy az NC vagy a háttérérték képviseli, a szennyezettségi határértékeket az MPC és az NC között állapítják meg, míg a beavatkozási értékek általában az MPC fölött vannak.
A környezeti minőségi kritérium átlépése minden országban következményekkel ill. kötelezettségekkel jár: 1. további vizsgálatok elindítása; 2. beavatkozás, intézkedés elindítása izoláció, remediáció, területhasználat megváltoztatása; 3. a végső minőségi cél elérése a legmagasabb védelmi szint, melynek célja lehet az összes környezeti elem/fázis funkciójának általános védelme vagy korlátozódhat egyetlen funkció védelmére, a területhasználat függvényében.

emberi egészségi határérték: a légszennyezettségnek a tudomány mindenkori szintje alapján megállapított azon legnagyobb mértéke, vagyis az a legnagyobb szennyezőanyag koncentráció a levegőben, amely tartós egészségkárosodást nem okoz, és amelyet az emberi egészség védelme érdekében e jogszabályban meghatározott módon és időn belül be kell tartani.
ökológiai határértéke: a légszennyezettség azon szintje, amely túllépése esetén az ökológiai rendszer károsodhat.
légszennyezettségi tűréshatár: a légszennyezettség emberre vonatkozó határértékének bizonyos százaléka, amellyel a határérték a jogszabályban meghatározott feltételek mellett túlléphető.
tájékoztatási küszöbérték: a légszennyezettségnek egyes légszennyező anyagok tekintetében a lakosság egyes érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjaira megállapított szintje, amelynek túllépése esetén a lakosságot tájékoztatni kell.
riasztási küszöbérték: a légszennyezettség azon szintje, amelynek rövid idejű túllépése is veszélyeztetheti az emberi egészséget, és amelynél azonnali beavatkozásra van szükség.
Forrás: 14/2001. (V. 9.) KÖM-EÜM-FVM együttes rendelet