Lexikon

Az antibiotikum kifejezést eredetileg a természetben előforduló antibiózis során termelt és ható biológiailag aktív mikróbagátló anyagokra használták. A környezetben élő mikroorganizmusok egyik eszköze az élettérért és a táplálékért folyó harcban az egymás gátlására kifejlesztett anyagcseretermék, az antibiotikum.

A természetes antibiotikumokat az orvostudomány (elsőként Fleming a penicillint) az emberi és állati szervezetben élősködő kártékony, betegséget okozó mikroorganizmusok ellen fordította.

Kezdetben a természetes antibiotikumokat használták gyógyszerként, később félszintetikus (a biológiaia molekula kémiailag módosított változata) vagy teljesen szintetikus szereket is kifejlesztettek.

Az antibiotikumok a betegséget okozó baktériumokat a szervezetben elpusztítják (baktericid hatás) vagy szaporodásukat gátolják (bakteriosztatikus hatás). Ebből kifolyólag elsősorban fertőzések kezelésére vagy megelőzésére használják őket, de alkalmazásuk az élelmiszerek és állati tápok kezelésétől az ipari baktériumölésig (pl. ipari vizekben) vagy gátlásig széles körben elterjedt.

Az antibiotikum-rezisztenicia egy mikroorganizmus azon képessége, hogy egy amúgy hatásos antibiotikum jelenlétében is nő, szaporodik, tehát a szer nem hat rá. Az antibiotikum-rezisztenciáért egy vagy több gén felelős, melyeket praktikus módon mobilis genetikai elemekre helyezve tárol a mikroorganizmus, és amikor szüksége van erre a génre (pl. antibiotikum jelenlétében), akkor hirtelen megsokszorozza és a mobilis genetikai elmek segítéségvel fajtársai, esetleg más mikroorganizmusok rendelkezésére bocsátja a túlélést biztosító genetikai információt. Ezzel egész mikroorganizmus populációk válhatnak néhány óra leforgása alatt rezisztenssé. A mikroorganizmusoknak ezt a képességét provokálni - például indokolatlan antibiotikum alkalmazással - igen veszélyes, hiszen azt érhetjük el vele, hogy a betegséget okozó mikróbák nem reagálnak az antibiotikumos kezelésre.

Lásd még antibiotikum rezisztencia

az antibiotikum rezisztencia egy mikroorganizmus azon képessége, hogy egy amúgy hatásos antibiotikum jelenlétében is nő, szaporodik, tehát a szer nem hat rá. Az antibiotikum-rezisztenciáért egy vagy több gén felelős, melyeket praktikus módon mobilis genetikai elemekre (pl. plazmidokra, ugráló génekre) helyezve tárol a mikroorganizmus, és amikor szüksége van erre a génre (pl. antibiotikum jelenlétében), akkor hirtelen megsokszorozza ezt a viszonylag kisméretű DNS-t, és a mobilis genetikai elemek segítéségével fajtársai, vagy esetleg más mikroorganizmusok rendelkezésére bocsátja a túlélést biztosító genetikai információt. Ezzel egész mikroorganizmus populációk válhatnak néhány óra leforgása alatt rezisztenssé. A mikroorganizmusoknak ezt a képességét provokálni - például indokolatlan antibiotikum alkalmazással - igen veszélyes, hiszen azt érhetjük el vele, hogy a betegséget okozó mikróbák nem reagálnak az antibiotikumos kezelésre.

Az antibiotikum rezisztencia gént mesterségesen is (transzformációval) be tudjuk vinni egy mikroorganizmusba, a bevitel célja általában jelzés, vagyis az antibiotikum-rezisztencia gén márker-génként felhasználása. Ha a célgént a márkergénbe csatoljuk úgy, hogy a márkergén működőképességét ezzel tönkretesszük, akkor a márkergén aktivitásának megszűnése a célgén jelenlétét jelzi számunkra.