Lexikon

a környezeti mikrobiológia az ökológia és a környezetbiológia egyik ága. Kiemelten tárgyalja a mikroorganizmusok szerepét a földi ökológiai rendszerekben, különös tekintettel a biogeokémiai ciklusokban és a táplálékláncokban betöltött szerepére.

A Föld ökoszisztémájában rendkívüli módon elterjedtek a mikroorganizmusok, egy gramm átlagos talajban 10⁹ db (milliárd) mikroorganizmus él, de jó minőségű, aktív talajokban ennek még százszorosa vagy ezerszerese is lehetséges.

A biomérnök, illetve az ökomérnök célja, hogy a mikroorganizmusokat és végtelen genetikai és biokémiai potenciáljukat technológiák szolgálatába állítsa és hogy a környezetben lejátszódó természetes folyamatokat, átalakító tevékenységeket mérnöki technológiákban hasznosítsa.

Hogy a mérnök a földi ökoszisztémával harmoniában tehesse ezt, ahhoz részletes ismereteket kell szereznie a földi ökológiai rendszerekről, erről a mai napig ismeretelen fekete dobozról.

A mikroorganizmusokat számtalan biotechnológiában hasznosítják a környezetmérnökök, ökomérnökök, így biológiai szennyvízkezelési technológiákban, szennyezett talajok kezelésében, hulladékok bontásában, például biogáztermelésre, komposztok előállítására. A környezetben szerepet játszó mikroorganizmusokat olyan biotechnológiákban is hasznosítják, ahol segítségükkel finomvegyszereket, különleges, például hőtűrő enzimeket vagy gyógyszereket, például antibiotikumokat állítanak elő.

A szennyezett környezet remediálásában hatékony mikroorganizmusok általában a környezetben kifejlődött, a szennyezőanyaghoz, vagy szennyezőanyagok keverékéhez szokott, adaptálódott mikroorganizmus-közösséget alkotnak. Ilyet az ember nem tud mesterségesen összeállítani, lévén, hogy töb száz mikroorganizmus optimális együttműködéséről van szó. Ha egy ilyen "finoman-hangolt" mikroorganizmus-közösséghez mesterségesen felszaporított fajokat adunk, folyamatosan követnünk kell a fajeloszlást és a folyamatokat, hogy ne borítsuk fel, illetve ne károsítsuk irreverzibillisen a természetes körülményeket.

A környezetben élő mikroorganizmusok végtelen genetikai és biokémiaia potenciálja még messze ki nem aknázott lehetőségeket rejt az emberiség számára az energiatermelésben, a hulladékhasznosításban és különleges, biológiailag aktív vegyületek előállításában.

A környezeti mikrobiológia történetének legfontosabb mérföldkövei:

1887. Winogradszki (Szergej) tanulmányozni kezdi a Beggiatoa nemzetséget ezzel megalapozza az autotróf szervezetekről, anyagcseréről szóló tanokat.

1888. Beijerinck (Martinus) kifejleszti a dúsítási technikát, azaz egyes fajok arányának szelektív megnövelését egy vegyes mikróbakultúrában.

1891. Winogradszki felfedezi a nitrifikációért felelős mikroorganizmusokat és az új tudás hasznosíthatóságát a mezőgazdálkodás során, amikoris a talaj nitrogéntartalma limitáló tényező lehet a növények tápanyagellátásban.

1904. Beijerinck előállítja a kén-oxidáló Thiobacillus denitrificans első tiszta kultúráját.

1904. Koning (Cornelius Johan) kimutatja és bizonyítja, hogy a gombáknak kulcsszerepe van a környezetben a holt szervesanyag bontásában.

1909. Orla-Jensen (Sigurd) javaslatára elkezdik a baktériumokat fiziológiai jellemzőik figyelembe vételével csoportosítani, osztályozni. Később ezen alapult a Bergey-féle osztályozási rendszer. Maga Orla-Jensen elsősorban a tejsavbaktériumokat kutatta és azonosításukra és megkülönböztetésükre alkalmas kritériumok létrehozásában játszott szerepet.

1920. Az Amerikai Bakteriológiai Társaság publikálta a baktériumok jellemzésének és osztályozásának alapjait és kiadta a Bergey kézikönyvet, 1923-ban.

1961. McCarthy (Brian) és Bolton (E. T.) kifejlesztették és leírták a hibridizációs technika felhasználását különböző mikroorganizmus-fajok genomjának összehasonlítására. A technika alkalmas a fajok genetikai hasonlóságának kvantitatív leírására.

1965. Zuckerkandl (Emile) és Pauling (Linus) publikálta "A molekulák mint az evolúció dokumentumai" (Molecules as documents of evolutionary history) című művét. melyben egyértelművé teszik, megadják a metodikát és példákkal támasztják alá a DNS-szekvenciák használhatóságát a mikroorganizmus rokonságának, evolúciós történetének meghatározására.

1969. Brenner (Don) és kutatócsoportja módszert dolgozott ki az enterobaktériumok (bélből izolált baktériumok, Enterobacteriaceae) osztályozására. A módszer alapja a különböző organizmusokból nyert DNS hibridizációja, a kapcsolódás (reasszociáció) mértéke. A módszer segítségével történhet az egyes izolált és tisztított fajok/törzsek azonosítása.

1977. Woese (Carl) a riboszómális RNS-analízis alapján azonosította az élő szervezetek egy új csoportját, az ősbaktériumokat (Archea). Az archeobaktériumok egyértelműen eltérnek a többi baktériumtól, rokonságot mutatnak mind a prokariótákkal, mind az eukariótákkal.

1977. Jannasch (Holger) kiterjedt élőközösséget talált az óceánok fenekén a hidrotermális rések közelében. Ez az élőközösség a kenet oxidáló és ebből energiát nyerő (szulfátlégzés) élőlények tevékenységén alapul, mert az óceán mélyén a fotoszintézis és a fotoredukció nem működik, lévén, hogy oda nem jut le a fény.

1982. Stetter (Karl) hőtűrő, akár 105 ^oC-on életképes baktériumokat (Archaea) izolál. Ezzel a felfedezéssel megdőlt az addig uralkodó nézet az életre alkalmas hőmérsékletekről és a fehérjék denaturálódásáról.

1994. Olsen (Gary), Woese (Carl) és Overbeek (Ross) áttekintik és összegzik a prokarióták fejlődéstörténetét, melynek hatására a tudósok átértelmezték a mikroorganizmusok szerepét és fontosságát a földi életben.

Forrás:

http://www.microbiologytext.com/index.php?module=book&func=displayarticl...

környezeti rezgésforrástól származó, a szilárd test olyan mértékű és minőségű ismétlődő rugalmas alakváltozása, amely a védendő környezetben levő épület szerkezetén keresztül hat az ott tartózkodó emberre;

Forrás: 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól

a levegőnek olyan mértékű és minőségű nyomásingadozása, amely a zajtól védendő környezetben észlelhető.

Forrás: A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet

a vasúti pályahálózatot és annak tartozékait, vasúti üzemi létesítményt működető vasúti társaság, a közút kezelője, a vízi út fenntartója, a repülőtér üzemben tartója, az üzemi vagy szabadidős zaj-, illetve rezgésforrást jelentő létesítményt, gépet, berendezést működtető jogi vagy természetes személy

Forrás: a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet

építési, üzemi, szabadidős, közlekedési és egyéb létesítmény, gép, berendezés, illetve olyan tevékenység, amely a zajtól védendő környezetben környezeti zajt, vagy környezeti rezgést okoz.

Forrás: a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet

a környezetben, illetve valamely környezeti elemben közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, jelentős kedvezőtlen változás, illetve valamely környezeti elem által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető, jelentős romlása.

a környezetmérnöki tudomány a környezetmérnöki munkát felmérés, tervezés, technológia alkalmazása és a tudományos kutatást ötvözi a környezet levegő, víz és talaj állapotának javítása, illetve megóvása céljából, hogy az emberiség ellátása egészséges levegővel és vízzel megoldható legyen, hogy az ember és más élőlényEK számára elengedhetetleni élőhelyek megmaradjanak, és hogy a szennyezett területek meggyógyuljanak, rendbe jöjjenek.
A környezetmérnöki kutatás és fejlesztés kiterjed a levegő és vízszennyezettségre, a szennyezett területek komplex menedzsmentjére, a talajremediációra, a hulladékkezelés és elhelyezés problémakörére, a humán egészségkockázat csökkentésére, az ökoszisztéma sokféleségének megóvására és a környezetmérnöki jog megalkotására.
A globális környezeti problémák közül a savas esők, az ózonréteg fogyása, a megújuló energiaforrások használata, a vegyi anyagok környezetbe kerülése az aktuális kutatási területek. A regionális és lokális problémák közül a vízellátás és víztisztítás témakörök a mai napig aktuálisak, kutatási szinten vannak a vízgyűjtő szintű megoldások és a különféle vízhasználatok igényeinek figyelembevétele. A szennyvíztisztítás területén is lehet még fejleszteni, a szennyvíz-kezelés és menedzsment gazdaságilag és a biztonság szempontjából egyaránt optimális megoldásai még a legtöbb európai országban váratnak magukra. Még mindig időszerű az eutrofizáció megelőzéséhez szükséges másodlagos és harmadlagos szennyvízkezelés természetközeli technológiai megoldásokkal. A levegőtisztaság-védelem is fejlődő terület, az égetés során történő kibocsátás csökkentésére egyre hatékonyabb kezelőberendezések és technológiák kellenek, a levegőbe kibocsátott szennyezőanyagok terjedésének valósághű modellezése is sokat javítana levegő minőségén. Rohamosan fejlődő terület a szennyezett területek menedzsmentje és remediációja, a kockázatfelmérés, a szilárd hulladék-menedzsment, a veszélyes hulladék menedzsment, a környezetegészségügy és biztonság, a természetes erőforrások menedzsmentje.
A szennyezett területek felmérése, kockázatkezelése és kockázatcsökkentése komplex menedzsment eszköztárat és döntéstámogató rendszert követel, ehez nyújt segítséget a MOKKA kutatás-fejlesztési projekt és adatbázis.

egy bizonyos anyag vagy az anyagok egy csoportjának koncentrációja a vízben, üledékben vagy biótában, amelyet az emberi egészség és a környezet védelme érdekében nem szabad meghaladni.

a környezet kívánatos állapotát jellemző ismérv, ill. előírás, melyet rendeletek vagy irányelvek rögzítenek határérték formájában. A környezeti minőségi kritérium egy absztrakt kifejezés, amely konkrét mutatókhoz kapcsolódhat, pl. halandóság, íz, szín, szag, toxikus hatás, rákot okozó hatás, eutrofizáció mértéke, stb. A legtöbb országban a környezeti minőségi kritérium környezeti tulajdonsághoz rendelt számszerű értéket, gyakran küszöbértéket jelent, amely biztosítja, hogy a környezet ne veszélyeztesse az ökoszisztéma és az embert egészségét elfogadható környezeti kockázat és eleget tegyen bizonyos esztétikai követelményeknek íz, szag, látvány. A környezeti minőségi kritérium-állítás a tudományos következtetések, a politikai megfontolások és a jogi végrehajtás teljes folyamatát jelenti. A környezeti minőségi kritérium teljesülése integrált környezeti monitoringgal ellenőrizhető. A környezeti minőségi kritérium teljesítésével biztosítható, hogy környezetünk helytelen használat vagy szennyezés miatt ne képviseljen elviselhetetlenül nagy ökológiai vagy humán egészségkockázatot, a környezeti minőségi kritériumnak tehát még elfogadható, kis környezeti kockázatot kell tükröznie.
Leggyakoribb környezeti minőségi kritérium a kockázatos vegyi anyagokra vonatkozik és azt a legnagyobb vegyi anyag koncentrá;ciót jelenti, amellyel még nem jár elfogadhatatlanul nagy környezeti, azaz ökológiai és/vagy emberi egészségkockázat. A környezeti minőségi kritérium környezeti elemenként és területenként specifikus érték, melynek nagyságát a területhasználat befolyásolja. Legszigorúbb környezeti minőségi kritériumot a természetvédelmi területek szárazföldi és felszíni vízi ökoszisztémája esetében, emberi területhasználatoknál pedig az ivóvízbázisként való és a gyermekek általi használat pl. óvoda esetében állítanak. A környezeti minőségi kritérium szorosan összefügg a kockázati tényező nagyságára vonatkozó RQ = PEC/PNEC _^≤ 1 kritériummal, amely alapján a megengedhető maximális PEC határesetben azonos a PNEC értékkel, azaz az előrejelezhetően károsan még nem ható koncentrációval, ami az ökoszisztémánál az ökotoxikológiai eredményekből közvetlenül, embernél az átlagos fogyasztás, belégzés, vagy más kitettség és annak gyakorisága figyelembevételével határozható meg TDI, RfC.
A különféle jogi formulák határértékeinek a leegyszerűsítés és általánosítás ellenére is tudományos alapokon kell nyugodniuk. A tudományos alapon képzett határértékek az ún. hatáson, vagy kockázaton alapuló határértékek a lokálisan jellemző, károsan még nem ható küszöbértékeket veszik figyelembe.
Magyarországon kormányrendelet tartalmazza 13 vegyületcsoportra a talaj és a felszín alatti víz háttérértékét A és szennyezettségi határértékét B. A szennyezett talaj remediálásának célértékét a területhasználattól függő –>D-érték–< adja meg. A D-érték kiszámításakor a kritikus kockázati értékből RQ = 1 kiindulva, a területhasználatból adódó expozíciós paraméterek figyelembevételével számítjuk ki a maximálisan megengedhető koncentrációt, vagyis a D-értéket.
Hollandiában két kockázati szintet határoztak meg: a maximálisan megengedett koncentrációt MPC: Maximum Permissible Concentration és az elhanyagolható koncentrációt NC: Negligible Concentration. Az ember esetében két további MPC létezik: az egyik a nem rákkeltő toxikus hatású anyagok tolerálható napi felvételéből TDI, vagyis abból a dózisból számítható ki, amely a toxikológiai adatok alapján előrejelezhetően nem eredményez semmiféle káros hatást, a másik a rákkeltő anyagok MPC értéke, amely abból a dózisból számítható, amelyik eggyel több halállal végződő rákos megbetegedést okoz, egymillió fős népességben, egy év alatt, azaz 10^-6 esetet évente. Az NC karcinogén hatású anyagok esetében, definíció szerint, az MPC 1/100-ad része, azaz 10^-8 eset/év. Az ökoszisztémák MPC értéke azt a koncentrációt jelenti, amiről feltételezik hogy védelmet nyújt az illető ökoszisztéma legtöbb fajának, legalább 95 %-uknak. A végső minőségi célértékeket természetvédelmi területek és vízi ökoszisztémák esetében vagy az NC vagy a háttérérték képviseli, a szennyezettségi határértékeket az MPC és az NC között állapítják meg, míg a beavatkozási értékek általában az MPC fölött vannak.
A környezeti minőségi kritérium átlépése minden országban következményekkel ill. kötelezettségekkel jár: 1. további vizsgálatok elindítása; 2. beavatkozás, intézkedés elindítása izoláció, remediáció, területhasználat megváltoztatása; 3. a végső minőségi cél elérése a legmagasabb védelmi szint, melynek célja lehet az összes környezeti elem/fázis funkciójának általános védelme vagy korlátozódhat egyetlen funkció védelmére, a területhasználat függvényében.

a környezet állapotának rendszeres rögzítése, minősítése és az időbeli változások értékelése. Történhet megfigyelés vagy mérés alapján. A mérések lehetnek in situ, vagy laboratóriumi mérések. A vizsgálati módszerek széles skálán mozognak, alapulhatnak fizikai-kémiai, biológiai és ökotoxikológiai jellemzők analízisén. A modern környezetmonitoring integrált metodikát alkalmaz. Az integrált monitoring a fizikai-kémiai analitikai valamint biológiai és környezettoxikológiai módszerek együttes alkalmazásán alapul. A monitoring hatékonysága többféleképpen növelhető, pl. in situ mérésekkel, folyamatos mérőrendszerekkel, távérzékeléssel, fizikai, kémiai és biológiai korai figyelmeztető rendszerek, érzékeny biomarkerek alkalmazásával.

a környezetben környezetterhelés, illetőleg a környezet igénybevétele következtében bekövetkező változás.

a környezetre veszélyes vegyi anyagok közül említést érdemelnek a diffúzan jelentkező gázhalmazállapotú légszennyezőanyagok, melyek a globális környezeti problémák okozójaként kerültek a veszélyes anyagok prioritási listáira: S-oxidok, N-oxidok, ózon, CO és a fluoridok.

Egy másik anyagcsoport a toxikus fémek heterogén csoportja. Ezeket gyakran nehézfémek gyűjtőnéven is emlegetik, annak ellenére, hogy nem mind nehézfém (sűrűségük szerint), amelyik toxikus. A leggyakrabban előforduló és veszélyességük miatt vizsgált fémek az As, Cd, Cu, Co, Cr, Hg, Ni, Pb, Zn. Az illékony higanyon kívül a többi toxikus fém főleg az üledékekben és a talajokban, kötött formában fordulnak elő, ahonnan fizikai-kémiai tulajdonságaik és a környezeti paraméterek által közösen meghatározott mozgékonyságuk függvényében kerülnek át a vizes fázisba, a felszíni vízbe, a pórusvízbe vagy a talajvízbe és más felszín alatti vizekbe.

A környezetünket szennyező vegyi anyagok harmadik nagy csoportját képezik a szerves szennyezőanyagok. Leggyakoribb vegyületcsoportok a peszticidek, a kőolajszármazékok, policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), ipari vegyi anyagok, mint oldószerek, detergensek, halogénezett alifás vegyületek, halogénezett benzolok, fenolok és fenolszármazékok, poliklórozott bifenilek (PCB), stb.

a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése.

a környezettechnológiák technológiák hatékonyságát, azt hogy alkalmazásukkor teljesítették-e az általános és tervezett elvárásokat, azt verifikációval lehet bizonyítani.

A verifikáció, a technológia jóságának bizonyítása a verifikációs módszer ismeretében összeállított technológia-monitoringból származó adatok alapján, számításokkal elvégzett művelet. A számított értékeket össze kell vetni az elvárásokkal.

A négy fő terület, mely egy technológiát minősít, annak
technológiai hatékonysága,
környezethatékonysága,
a gazdasági hatékonyság és a
szociális vagy társadalmi hatékonyság.

A környezettechnológiák esetében különösen fontos és összetett jellemző a környezethatékonyság. Itt kétféle hatékonyságról van szó: az egyik a technológia céljául kitűzött kockázatcsökkentési hatékonyság, mely a lokálisan meglévő, esetleg nagyobb területre, pl. vízgyújtőre kiterjedő regionális kockázatok csökkentését jelenti. A másik elem magának a technológia-alkalmazásnak, minden más technológiához hasonló környezeti kockázata, ami abból adódik, hogy energiát fogyaszt, segédanyagokat és szállítást igényel, belőle kibocsátások lehetségesek a környezetbe, tehát mind helyi, mind regionális, mind globális kockázatokhoz való hozzájárulást jelenthet maga a technológia-alkalmazás is. Ez a kétfajta környezeti kockázat ellentétes irányú és szétválasztása a hatékonyság számításakor elengedhetetlen.

A jellemzők között vannak abszolút értékben, kvantitatív jellemzők alapján is értékelhetőek (pl. mennyi szennyezőanyagot távolított el egy remediációs technológia a kezdetben meglévő mennyiséghez képest) és vannak olyanok, bár azok is kvantitatív értékek, melyek csak összehasonlításban értékelhetőek, például, az energiafelhasználás megítélésének, csak más alternatív technológiákkal összehasonlítva van értelme.

Vannak olyan jellemzők is, melyek eleve nem kvantitatív értékek, pl. a szociális hasznok egy része, az esztétikai hasznok, stb. melyeket pontszámokkal vagy más kvalitatív jellemzőkkel lehet minősíteni.

Az akkreditációs rendszert környezetvédelmi technológiák verifikációjához használja egy erre a célra létrehozott testület. Az akkreditáció a 761/2011 rendeletben foglaltak szerint történik.

A Bizottság megad néhány, a 761/2001/EK rendelet 9. cikkében foglalt követelményeknek megfelelő, ezért általa elismerendő felülvizsgált nemzetközi szabványt és tanúsító testületekre vonatkozó európai akkreditálási követelményt.

1. az osztrák jogi szabályozásban: a környezetgazdálkodási törvénynek (UMG BGBl.I Nr. 96/2001) a környezetvédelmi hitelesítő szervezetekre és a környezetvédelmi hitelesítő magánszemélyekre alkalmazandó releváns változata;

2. a német jogi szabályozásban: a környezetirányítási rendszerekkel kapcsolatos tanúsító testületek és tanúsítási eljárások akkreditálására vonatkozó iránymutatások; ezen iránymutatásokat a környezet- és természetvédelemért, valamint a nukleáris biztonságért felelős német szövetségi minisztérium, illetve a szövetségi gazdasági minisztérium bocsátotta ki 1996 szeptemberében, és a környezetirányítási és auditálási rendszerről szóló német törvény (Umweltauditgesetz) 21. cikkének megfelelően jóváhagyta őket a Környezetvédelmi Hitelesítő Bizottság;

3. az Európai Akkreditációs Együttműködés (EA) által jóváhagyott és nyilvánosan hozzáférhetővé tett megfelelő iránymutatásokon alapuló azon akkreditálási követelmények, amelyek az alábbi szabványok valamelyikével összhangban akkreditált ISO 14001:2004 tanúsító testületekre vonatkoznak:

a) ISO/IEC 17021:2006 (Megfelelőségértékelés – Követelmények irányítási rendszereket auditáló és tanúsító testületek részére);

b) ISO/IEC 66:1999 Útmutatás (A környezetirányítási rendszerek (EMS) értékelését és tanúsítását/bejegyzését végző testületekre vonatkozó általános követelmények) 2008. szeptember 15-ig.

valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe.

a környezettoxikológia a környezetbe került vegyi anyagok káros hatását vizsgálja. A környezettoxikológia vizsgálja az ökoszisztémára és az emberre gyakorol káros hatásokat. A környezettoxikológiai mérési, tesztelési módszerei fizikai-kémiai és biológiai végpontok alapján következtet a káros hatások nagyságára. A teljes ökoszisztéma vagy az ember tesztelése helyett mezo- és mikrokozmoszokat tesztel, a biológiai tesztekben egyes fajokat vagy egyes hatásokat mérnek, a fizikai-kémiai modellek egyes fajokat tagjaira gyakorolt hatását vizsgálja, és ebből igyekszik előrejelzést adni a teljes ökoszisztémára. Teljes ökoszisztémák minden részletére kiterjedő vizsgálata mai tudásunk és a költségek miatt nem lehetséges, ezért kiválasztott, jellemző fajok vagy laboratóriumi tesztorganizmusok válasza alapján következtetünk az ökoszisztéma egészére.

A szabványok általában az alábbi információkat tartalmazzák:

• Referencia dokumentum, terminológia, definíciók, a módszer leírása, használhatóság.
• A módszerrel járó kockázatok és biztonsági előírások.
• Standard műszerek, hígítóanyagok jellemzése, beszerezhetősége, víztoxikológiai teszteknél hígítóvíz, talajtoxicitási teszteknél standard talaj jellemzése és hozzáférhetőségének megadása.
• Az elfogadott és ajánlott tesztorganizmusok listája, a tesztorganizmussal szemben támasztott részletes kritériumok, a tesztorganizmus egészségi állapotára vonatkozó követelmények, a tesztorganizmus optimális nagysága és kora. Gyakran a tesztorganizmus beszerezhetőségét is megadják.
• A kísérleti módszer részletes leírása tartalmazza a tervezést, a fizikai és kémiai feltételeket, a tesztkamra vagy edény méretét, az alkalmazandó koncentrációkat, hígításokat.
• A mérés során alkalmazandó analitikai módszerek leírását.
• Az eredmények elfogadhatóságának kritériumait.
• A megfelelő eredmény képzését, számítását (EC₅₀, NOEL, stb.)
• A szükséges statisztikai értékelő módszereket.

a környezettoxikológia a környezetbe került vegyi anyagoknak az ökoszisztémára gyakorolt hatását vizsgálja. Teljes ökoszisztémák minden részletére kiterjedő vizsgálata mai tudásunk hiányosságai és a költségek miatt nem lehetséges, ezért kiválasztott, jellemző fajok vagy laboratóriumi tesztorganizmusok válasza alapján következtetünk az ökoszisztéma egészére.

Minél jobban ismerjük az ökoszisztéma összefüggéseit és a vegyi anyagok jelenlétére adott reakcióját, annál pontosabban tudunk egyes fajok válasza alapján a teljes ökoszisztémára vagy az emberre következtetni az egyszerű mérési eredményekből.

A környezettoxikológia vegyi anyagok vagy a szennyezett környezet hatását méri élőlények megfelelően összeválogatott fajaira. Néhány vízi élőlény laboratóriumi körülmények között megmért válasza alapján következtethetünk a vízi ökoszisztémára gyakorolt hatásra. Vagy néhány talajlakó élőlénnyel kimért toxicitás alapján következtetünk a talaj, mint élőhely veszélyeztetettségére.

A tesztorganizmusokat szennyezett környezetből vett mintákkal is összehozhatjuk, laboratóriumi körülmények között szimulálva azt, ami a környezetben is történne.

Úgy is eljárhatunk, hogy a környezet egy részét (mikrokozmosz) kezeljük ellenőrzött körülmények között a vegyi anyag különböző mennyiségeivel és a mikrokozmosz élővilágának válaszát követjük. A környezetbe is kihelyezhetünk kontrollált mennyiségű és minőségű élőlényt (kagylókat, növényeket, rovarokat, rágcsálókat, stb.) és követjük sorsukat, egészségi állapotukat.

A környezettoxikológiai tesztek alapján az emberre gyakorolt káros hatásokra is következtethetünk, például mikroorganizmusok jelzik, hogy egy anyag mutagén-e vagy tenyészett sejtekkel vagy szövetekkel modellezhetjük az emberi szervezet vegyi anyagokra adott válaszát, a káros hatások megnyilvánulását.

A környezettoxikológiai tesztelésnek nagy szerepe van a modern környezeti kockázatmendzsmentben, hiszen a mérési eredmény alapján közvetlenül dönthetünk egy-egy vegyi anyag, szennyezett környezeti elem veszélyes voltáról és a szükséges intézkedésekről.

A környezettoxikológiai mérési eredmények felhasználhatóak a szennyező vegyi anyagok ökoszisztémára gyakorolt hatásának és kockázatának mérésében, szennyezett területek állapotának felmérésében, a környezetmonitoringban, különös tekintettel vegyes vagy ismeretlen szennyezőanyaggal szennyezett területek esetére. Az környzettoxikológiának nagy szerepe van a korszerű környezetirányításban és a környezetpolitikában, a környezeti minőségi kritériumok, a határértékek képzésében, a kockázatcsökkentésre irányuló döntések meghozatalában, környezetvédelmi technológiák kiválasztásában, a remediáció célértékének meghatározásában valamint a környezetvédelmi technológiák követésében és minősítésében.

A környezet állapotát, az ökoszisztéma kitettségét és érzékenységét vizsgálva, csak akkor kaphatunk megbízható és összehasonlítható eredményeket, ha szabványosított módszereket és tesztorganizmusokat használunk. A tesztmódszereket és a tesztorganizmusokat akkor tudjuk értelmesen, az elérendő céllal harmóniában alkalmazni, ha egységes szemlélet, tisztázott tudományos alapok és megfelelő adatértékelési módszerek állnak rendelkezésünkre.

A módszerek választéka széles; a tesztorganizmus lehet mikroorganizmus, növény vagy állat, a metodika lehet a legegyszerűbb laboratóriumi bioteszttől a biomonitoringon keresztül a szabadföldi vizsgálatig, különböző méretekben végzett teszt. A mérési végpont a DNS jellemzőitől a biokémiai és morfológiai jellemzőkön keresztül a tesztorganizmus vagy közösségek viselkedéséig sokféle. A teszt időtartama szerint lehet a teszt akut (rövid) vagy krónikus (hosszú idejű).

A rövid idejű laboratóriumi tesztek eredményének magadása leggyakrabban LC50 vagy LD50 értékben történik, amely az a koncentráció vagy dózis, mely a tesztorganizmusok felét elpusztítja. Persze vannak finomabb hatások, amelyek már mérhetőek, például a légzés, az anyagcsere, a hőtermelés változásai a toxikus anyag hatására. Ilyenkor EC50 vagy E50 formájában azt a koncentrációt vagy dózist adjuk meg, mely a mért jellemzőt (pl. légzés) a felére csökkenti. Ennek kiméréshez egy koncentráció vagy dózis sorozattal kell összehozni a tesztorganizmusok teljesen egyforma csoportjait. Hosszú távú tesztekben a legnagyobb károsan még nem ható (NOEC/NOEL) vagy a legkisebb károsan ható koncentrációt/dózist (LOEC/LOAEL) adjuk meg.

A környezettoxikológiai eredményeket mindig statisztikai értékelésnek vetjük alá.

A környezettoxikológiai tesztek és tesztelés nagy fejlődést mutat az elmúlt 20 évben és napjainkban az állatkísérletek kizárása érdekében újabb lépést kell megtennie.

a környezettoxikológiai tesztek eredménye - hasonlóan a kémiai analitikai módszerekéhez - csak akkor hasonlíthatóak össze egymással és csak akkor érdemes adatbázisokba tenni és onnan használni, ha standardizált módszerekkel kapott ökotoxikológiai eredményekről van szó. A standardizálás hasznosságát, előnyeit foglaljuk össze a következőkben.

• Egységes és összehasonlítható módszerek jönnek létre a szabványosítással.
• Standard, törzsgyűjteményben, kereskedelmi forgalomban kapható teszt-organizmusok, tesztrendszerek, előregyártott készletek beszerezhetőek.
• A mérés és az eredmény megismételhető bármelyik laboratóriumban.
• Kockázatfelmérésre és döntési folyamatok támogatására alkalmas eredményeket ad.
• Egyszerűsített eljárások, különösebb fejlesztés nélkül alkalmazhatóak.
• Ha nagyszámú eredményre van szükség statisztikai értékeléshez, pl. határértékképzéshez, QSAR-hoz vagy kockázatfelméréshez, akkor különböző laboratóriumok eredményei együttesen is felhasználhatóak.
• Célszerű módosításokkal tudományos kutatási célokra is megfelelnek.
• Az elmúlt években egy sor standard módszer született az USA-ban és az európai államokban. Egységes európai szabványok is léteznek, különböző országok ökotoxikológiai laboratóriumaiban végzett ellenőrző körmérésekkel alátámasztva. Lásd még: OECD standardok.

A standard módszerek alkalmazásának hátrányai is vannak. Általában konkrét környezetvédelmi vagy egészségvédelmi céllal fejlesztették ki őket, ezért sosem szabad egy módszert sem vakon alkalmaznunk. Először meg kell ismernünk a konkrét környezeti problémát, az ökotoxikológiai vizsgálat célját, és azután ahhoz megtalálni a megfelelően megismert és elemzett standard ökotoxikológiai módszert, vagy annak módosított változatát.

egyes talajjellemzők érzékenyek és nagymértékben megváltoznak szennyezőanyagok hatására. Ezen talajjellemzők mérési eredményét felhasználhatjuk szennyezőanyagok hatásának mérésére, vagy szennyezett környezeti minták káros hatásának mérésére. Környezettoxikológiai tesztelésre alkalmas jellemzők és vizsgálattípusok:

• Mezőgazdasági vegyszerek kioldódása, mobilitása talajban.
• Szerves vegyületek degradációjának kinetikájának vizsgálata talajban.
• Standard légzési teszt.
• Ammónium oxidációja: gyorsteszt talaj nitrifikáló képességének mérésére.
• Ammónium oxidációja: gyorsteszt a szennyezőanyag hatásának mérésére.
• Denitrifikáció mértékének meghatározása.
• Denitrifikáció: a szennyezőanyag hatására bekövetkező változás.
• Heterotróf nitrogénkötés mértéke a talajban.
• Heterotróf nitrogénkötés megváltozása szennyezőanyag hatására.
• Heterotróf nitrogénkötés: nehézfémek hatásának tesztelésére.
• Nitrogénkötés mértéke cyanobaktériumok hatására.
• Cyanobaktériumok nitrogénkötésének megváltozása szennyezőanyag hatására.
• Cyanobaktériumok nitrogénkötésének megváltozása nehézfémek hatására.
• Foszfatáz aktivitás becslése a talajban.
• Talaj állati fajeloszlása.
• Talaj légzési görbéjének felvétele a talaj aktivitásának és életképességének jellemzésére.
• Talaj légzési görbéjének megváltozása vegyi anyagok hatására.

a környezettoxikológiai teszteket minden esetben statisztikai módszerekkel kell értékelni. A tesztek nagy idő és munkaigénye miatt a statisztikai értékelés, helyesebben az értékeléshez szükséges mintaszám kompromisszum kérdése.

Az utóbbi években egy sor statisztikai eszköz szoftver formájában is hozzáférhetővé vált. Az adatok statisztikai értékelésével minimálisra szoríthatjuk le a vizsgálatok számát. Természetesen nem lehet tervezés és előzetes megfontolások nélkül alkalmazni ezeket a szoftvereket a mérési adatok értékelésére. Tehát a vizsgálatok tervezése során a mintaszámot és az ismétlések számát az értékelő statisztikai módszerrel harmonizálva kell megválasztani.

Az egyik legnépszerűbb módszer a grafikus interpoláció a toxikus végpontok (pl. EC₅₀ ) becslésére. Kényelmes módszer és jól használható a dózis-válasz illetve koncentráció-hatás görbék analizálására. Hátránya, hogy nem képes konfidencia intervallumot számítani.

A probit módszer terjedt el legszélesebb körben. Az adatokat valószínűségi egységgé (probability unit) transzformálja. Hátránya, hogy olyan adatsorra van szüksége, amely legalább két részleges letalitási eredményt tartalmaz (pl. 7 elpusztult a 20 tesztorganizmusból). Előnye, hogy könnyűszerrel számítja a konfidencia intervallumokat.

A logit módszer is transzformálja az adatokat, majd megkeresi az adatsorhoz legjobban illeszkedő görbét.

Néhány általánosan használt és hozzáférhető program: TOXSTAT, SAS-PROBIT, SPSS-PROBIT, DULUTH-TOX, ASTM-PROBIT.

A krónikus toxicitási tesztek statisztikai értékelésében legfontosabb annak a koncentrációnak a meghatározása, amelynek eredménye szignifikánsan eltér a kezeletlen kontrollétól. Az ANOVA alkalmazásának célja általában a MATC meghatározása. Az ANOVA variancia-analízis folyamata a következő:

• Az adatok transzformálása.
• A kezeletlen kontroll és a vivőanyagot (pl. oldószert) tartalmazó kontroll összevetése, azonosságának ellenőrzése.
• A kezelt csoportok variancia-analízise.
• A kezelt csoportok összehasonlítása annak megállapítására, hogy melyik különbözik a kezeletlen kontrolltól.

az ökotoxikológiai mérés végpontja a biokémiai szinttől az organizmus és közösség szintjén keresztül az ökoszisztéma szintjéig bárhol megválasztható a cél függvényében. A mérhető végpont eredménye alapján gyakran további származtatott értékeket használunk fel a kockázat mértékének megállapításához, döntések előkészítéséhez. Emiatt meg kell különböztetnünk a mérés végpontját, amely nem más, mint a tesztorganizmuson vagy más szinten közvetlenül mért érték, és a teszt számítással származtatott vizsgálati végpontját.

Gyakori mérési végpont a stressz-fehérjék megjelenése, enzimek aktivitása, fénykibocsátás, mozgásképtelenség, halál, fajok kölcsönhatása, fajeloszlás, stb. A mérési végpontokból származtatott eredmény többletinformációt tartalmaz: pl. fénykibocsátásból relatív luminenszcenciagátlás, enzimaktivitásból integrált érték a mérési időszakra vonatkozó görbe alatti terület, a koncentráció – hatás görbe egyezményes pontjai, pl. az 50%-os gátláshoz tartozó koncentráció, vagy a hatást még nem mutató legnagyobb koncentráció, stb.

a környezettudomány a környezet fizikai, kémiai és biológiai elemeinek kölcsönhatásait tanulmányozza, a környezet egyes elemei, például a talaj "fekete dobozának" jobb megismerése céljából. A környezettudomány ötvözi a természettudományok, a mérnöki, a gazdasági és a társadalomtudományok ismereteit. A környezet szennyezettségére koncentrál, azt igyekszik kideríteni és megérteni, hogy a szennyezőanyagok hogyan hatnak a biodiverzitásra és a fenntarthatóságra.
környezettudományról az 1960-70-es évektől beszélünk, amikor nagyméretű, multidiszciplináris kutatócsoportok kezdték kutatni a komplex környezeti problémákat, amikor elkezdték kidolgozni az egységes felmérési módszereket és a környezetvédelmi jogi hátteret.
Olyan fontos területek kerültek előtérbe, mint a klimaváltozások, a biodiverzitás és annak megtartása, a felszín alatti vizek és a talaj szennyezettsége, a természetes források megóvása, a hulladékkezelés, a légszennyezettség, a zaj, a fenntartható fejlődés és a környezet komplex menedzsmentje.

a környezetvédelem olyan komplex tevékenység, melyet a kormányok, szervezetek, tudományos társaságok és magánemberek folytatnak azért, hogy a környezetet, a természetes és ember-alkotta környezetet megóvják az emberi tevékenység okozta károsodásoktól, csökkentsék az emberi területhasználatok kockázatát. Ezek a kockázatok elsősorban a hulladéktermelésből és a szennyezésből adódnak, melyek forrásai elsősorban az ipari, a bányászati, a mezőgazdasági tevékenységek és a lakossági fogyasztás.

A környezetvédelmet kormányszinten rendeletekkel és források környezetvédelemhez rendelésével valósítják meg. A tudomány és a technika a környezet megismerése, felmérése, folyamatos monitoringja alapján igyekszik állapotjelentést adni a kockázatok nagyságáról és egyszersmind megoldást találni ezen kockázatok vagy a már következett károk csökkentésére. Civil szervezetek sokféleképpen, sokszor nem megfelelő tudás birtokában igyekeznek felhívni a figyelmet és rábírni a döntéshozókat és a magánembereket, hogy alázatosabban viselkedjenek a környezettel. Tulajdonképpen minden család és minden egyén részt vehetne a környezet védelmében, ha sikerülne a "környezettudatosságot" és egy alapszintű tudást kifejleszteni az emberekben oktatással és pozitív motíváló eszközökkel.

A környezetvédelem szoros együttműködésben ténykedik a természetvédelemmel, bár más területet fednek le. A természetvédelem elsősorban a természetes területek, az ökológiai jellemzők, a biodiverzitás megóvására törekszik, míg a környezetvédelem kiterjed az ipari, a mezőgazdasági és a városi területhasználatokra is.

környezetvédelmi szakterületek nyilvántartásainak közös alapadatait tartalmazó nyilvántartás. A nyilvántartásba a környezetvédelmi igazgatással kapcsolatba kerülő ügyfelek és más érintettek, telephelyek, valamint környezetvédelmi objektumok azonosító adatai kerülhetnek be.

Az adatszolgáltatás során beküldött adatlapok a Környezeti Alapnyilvántartó Rendszerben (KAR) kerülnek feldolgozásra. A feldolgozást követően a KAR-ban nyilvántartott ügyfél adatai, az ügyfél által szolgáltatott környezetvédelmi adatok, – a személyes adatok kivételével – nyilvánosak. A KAR, valamint az egyes környezetvédelmi szakrendszerek által feldolgozott adatok alapján adatok kérdezhetők le, amelyek tájékoztatást adnak az ország, illetve kisebb közigazgatási térségek környezeti helyzetéről.

Magyarországon 12 regionális Környezetvédelmi Felügyelőség működik, elsősorban hatósági feladatokat látnak el.
A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alatt működő területi államigazgatási szervek, önálló jogi személyek, önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szervek. Államigazgatási eljárásban felettes szervük az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség.
Hatósági és szakigazgatási feladataikat a levegőtisztaság-védelem, a felszíni és felszínalatti vizek mennyiségének és minőségének védelme, a földtani közeg talaj védelme, a természet- és tájvédelem, valamint a hulladékok, a zaj- és rezgés okozta káros hatások, a radioaktív sugárzás elleni védelem, valamint a vízgazdálkodás területén külön jogszabályokban meghatározott keretek közötti hatáskörrel látják el.
A felügyelőségek, mint területi szervek illetékességi, működési területükön a környezet- és természetvédelem egészére kiterjedően ellátják a környezet állapotának és használatának figyelemmel kísérését, a várható, jelentős környezetállapot-változások előrejelzését, továbbá biztosítják az ezekre vonatkozó adatok nyilvánosságát. A felügyelőségek működtetik a környezetvédelmi monitoring és statisztikai adatgyűjtési rendszereket. A komplex értékelés érdekében együttműködnek más területi szervek által működtetett információs és ellenőrző rendszerekkel vízrajzi, talajvédelmi stb.
Végzik a szakigazgatási munkával, ellenőrzésekkel összefüggő helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokat.
Illetékességi területükön biztosítják a - más szervek összehangolt közreműködését is igénylő - környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi feladatok területi és szakmai koordinációját, a környezet állapotára, a környezetvédelmi tevékenység alakulására vonatkozó adat és információszolgáltatást. Irányítják a káresemények környezetet veszélyeztető hatásainak elhárításával összefüggő feladatokat.

az ökológiai egyensúly fenntartására a környezetet, illetve egyes elemeit (pl. víz-és vízgazdálkodás, stb) érintő tevékenységek szabályozására vonatkozó nemzeti szabályok és nemzetközi szerződések joganyaga. A környezetvédelmi jog a a hatvanas évek vége óta fejlődőtt ki, a környezeti katasztrófák és az ezek nyomán erősődő lakossági (társadalmi) mozgalmak, illetve a törvényhozásba kapcsolódó zöld pártok hatására. A szabályozás az elővigyázat (a kockázatok nem vállalása), a megelőzés, a »szennyező fizet«, a környezeti hatások integrált figyelembevétele, és a társadalmi tájékoztatás és részvétel alapelveire épül és a fenntartható fejlődést kivánja szolgálni. A szabályozás céljait – szakosodott állami környezetvédelmi szervezetek – részben az elfogadható környezeti állapot meghatározásával, illetve ehhez kapcsolódó szennyezéskibocsátási szintek meghatározásával, és az előírások megszegése esetén bírságolással, tevékenység-megszüntetéssel, illetve büntetéssel kényszerítik ki (parancsoló-ellenőrző rendszer). A természetvédelmi területek (nemzeti parkok) a fennálló állapot háborítatlanságát hivatottak biztosítani. Gazdasági ösztönzők (pl. adókedvezmények) a környezetbarát technológiák meghonosítását szolgálják. A határokon átnyuló és globális környezeti hatások kezelésére nemzetközi együttműködés alakult ki (– éghajlatváltozás, globális felmelegedés).

a környezetvédelmi szabályozás EU és magyar törvények, kerettörvények, irányelvek, egyezmények, rendeletek segítségével szabályozza a környezettel kapcsolatos teendőket, kötelezettségeket olyamódon, hogy az emberi tevékenység következtében minél kevésbé károsodjon a környezet, a környezeti elemek és az ökoszisztémák.

A szabályozás részét képezi az általános környezetvédelmi szabályozás, a vegyi anyagokra, ezen belül ipari vegyi anyagokra, peszticidekre, élelmiszeradlékokra, gyógyszerekre, kozmetikumokra, a környezeti elemekre, a levegőre, felszíni vízekre, az ökoszisztémára, a természetvédelmi területekre, a hulladékokra vonatkozó törvények és rendeletek.

Az EU rendeleteket és egyéb jogi eszközöket az alábbi lexikoncímszavakban foglalatuk össze: EU szabályozás: általános környezetvédelmi jogtár
EU szabályozás: a természet és a biodiverzitás védelme
EU szabályozás: légszennyezettség
EU szabályozás: talajvédelem
EU szabályozás: vízvédelem
EU szabályozás: vegyi anyagok és termékek
EU szabályozás: zajszennyezés
EU szabályozás: hulladékmenedzsment

a tevékenység során, annak részeként megvalósított műszaki, gazdasági, szervezési tevékenység, továbbá - a kármentesítés kivételével - intézkedés, amelynek célja a felszín alatti vizekre vonatkozó környezeti célkitűzések teljesülésének elősegítése, a veszélyeztetés csökkentése úgy, hogy minél kevesebb és kevésbé veszélyes szennyező anyag keletkezzen, valamint megelőzze, minimalizálja a keletkező szennyező anyagok felszín alatti vízbe, földtani közegbe kerülését.

szerte Európában és az USA-ban a Környezetvédelmi Ügynökségek a kormányok finanszírozásával széles körű fejlesztési koncepciót valósítanak meg a legújabb tudományos eredmények és mérnöki fejlesztések hasznosításával.
Fő feladatuk a környezet állapotának fenntartása vagy javítása, adatgyűjtés és adatszolgáltatás, kutatás-fejlesztés, szemléletformálás, oktatás. Némelyikük hatóságként is működik.
Az US-EPA 5 éves stratégiai terv alapján működik, céljai a terv programpontjaiként jelennek meg: 1. Egészségesebb levegő és a globális klímaváltozások követése; 2. Tiszta, biztonságos víz; 3. Területek megóvása és helyreállítása; 4. Egészséges ember és ökoszisztéma; 5. Hatékonyabb környezetvédelem; 6. Kutatás és fejlesztés mind az öt területen, az innovációk és a tudományos eredmények hatékony hasznosítása.
A Danish EPA a dániai környezetvédelmi ügynökség egyes osztályai a környezetvédelem fontosabb területei szerint osztják meg a feladatokat, így egy osztály felel a víz minden aspektusáért, az ivóvízért, a szennyvízért és a tengerekért. Egy másik osztály egy kézben tartja a szilárd hulladékok elhelyezését, kezelését és a szennyezett talajjal kapcsolatos teendőket. A vegyi anyagokat komplexen kezeli egy harmadik osztály, a vegyi anyagok gyártását és használatát, beleértve a peszticideket és a biocideket is. Ez a fajta komplex szemlélet biztosítja a magas szintű, összehangolt szakmai és tudományos munkát, a tudományos eredmények hasznosítását, a hosszútávú tervezést és a környezet állapotának folyamatos javítását. A Dán EPA további feladatai: a "zöld" és "öko" minősítések kiadása, nemzetközi együttműködések, dialógus szakmai körökkel és a társadalom egészével.
A francia ADEME vezetésével folynak Franciaországban a nagy környezetvédelmi beruházások, saját kockázatmendzsment metodikákat dolgoznak ki és alkalmaznak és szinte az összes nagy európai kutatás-fejlesztési projektben vezető szerepet töltenek be.
Ebből a három példából is látható, hogy az USA és Európa környezetvédelmi ügynökségei az előírások mechanikus betartatása és büntetés helyett szakértelemmel, proaktív módon a tudomány és technika új eredményeinek felhasználását, általánossá tételét és újabb fejlesztések iniciálását tekintik feladatuknak, és ezen keresztül célozzák meg a környezet állapotának javítását.

1972. Stockholm: az Egyesült Nemzetek Szervezetének első környezetvédelmi tanácskozásán 113 nemzet képviselői akciótervet fogadtak el a környezetszennyezés elleni nemzetközi együttműködésről.

1973. Washington: a veszélyeztetett állat- és növényi fajok védelmével foglalkozó konferencián megszületett az ún. Washingtoni Egyezmény, a Veszélyeztetett Fajok Nemzetközi Kereskedelmét Szabályozó Egyezmény (CITES), amely 1975-ben lépett életbe. Az aláíró államok kétévente találkoznak.

1986. Harare: a zimbabwei fővárosban rendezett környezetvédelmi- és fejlesztési konferencián a norvég miniszterelnöknő, Gro Harlem Brundtland arra hívta fel a figyelmet, hogy új irányokat kell adni a fejlesztési politikának, mivel a rövidéletű sikerekre építő politika ártalmas a környezetre. A Brundtland vezetésével felállított ENSZ-bizottság 1987-ben közzétette az ún. Brundtland-jelentést, amely megállapította: nem csak a megnövekedett népesség és ennek munkája változtatja földgolyónk arculatát, hanem hatalmas, mindenki szándékán kívül eső folyamatok zajlanak le az atmoszférában, a talajban, a vizekben, az élővilágban és mindezek egymáshoz való kapcsolataiban. A jelentés hangsúlyozta az országok egyetemes felelősségét a fejlődés ilyen alakulásában, a meglévő nemzetközi gazdasági rend fenntartásában ("fenntartható fejlődés").

1987. Montreal: a kanadai konferencián 46 ország megállapodásra jutott az ózonréteget károsító vegyszerek - elsősorban is a klorfluorkarbon (CFC) - termelési szintjének befagyasztásáról, illetve a huszadik század végéig történő, 50 százalékos csökkentéséről. Az ózonréteg védelméről létrejött ún. Montreali Jegyzőkönyvet mára már több mint 160 ország aláírta. 1990-ben Londonban, 1992-ben Koppenhágában és 1997-ben Montrealban az aláíró államok további szigorításokat vállaltak: előre hozták a halonok és CFC-k felhasználásának teljes tilalmát, és további anyagokat is felvettek a tilalmi listára.

1992. Rio de Janeiro: az ENSZ égisze alatt 178 ország küldöttségének részvételével tartott Föld-csúcs elfogadta a 21. század akciótervét, az Agenda 21 elnevezésű dokumentumot, mely a Föld környezeti állapotát elemzi, és megfogalmazza a környezetromlás megállításának cselekvési programját. A résztvevők többsége aláírta a Föld klímájának megóvásáról, valamint a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelméről szóló megállapodást. A kibocsátott ún. Riói Nyilatkozat nem kötelező jellegű dokumentum a környezettel kapcsolatos jogokról és kötelességekről.

1997. Kiotó: a Japánban, 160 ország részvételével megrendezett környezetvédelmi ENSZ-konferencián a globális felmelegedés témaköre állt a középpontban. Megállapodás született arról, hogy az ipari országok 2008 és 2012 között - 1990-hez képest - átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik hat, üvegházhatást okozó gáz kibocsátását. A tanácskozáson nagy vita bontakozott ki az ipari államok és a fejlődők csoportja között az ártalmas gázokkal, illetve azok kvótáival folytatandó kereskedelemről.

2000. Montreal: 135 ország képviselője jegyzőkönyvet írt alá a Biológiai Biztonságról, a génkezelt organizmusok biztonságos forgalmazásának szabályozásáról. A dokumentum a legmagasabb szintű ellenőrzés alá helyezte a génkezelt szervezeteket - akár vetőmagokról, akár állati takarmányról vagy emberi fogyasztásra szánt termékekről, akár további feldolgozásra szánt élelmiszeripari alapanyagokról van szó.

2001. Stockholm: a 21. század első átfogó környezetvédelmi megállapodása született meg, amikor a svéd fővárosban megrendezett konferencián 127 ország képviselője 12 tartós, környezeti méreg, organikus szennyezőanyag, (rövidített nemzetközi elnevezéssel: POP) gyártásának és alkalmazásának tilalmáról szóló egyezmény életbe lépéséhez adta hozzájárulását.

2001. Bonn: a Kiotói Jegyzőkönyv életbeléptetésével kapcsolatos utókonferencián - miután az Egyesült Államok visszalépett a ratifikálásától, s Japán és néhány más ország is fenntartásait hangoztatta - 180 ország képviselői kompromisszumos megállapodást fogadtak el: lehetővé tették, hogy az erdősítési programokat messzemenően beszámíthassák az adott országok kötelezettségébe. A megegyezésnek köszönhetően az Egyesült Államok nélkül is hatályba léphet a kiotói egyezmény.

2001. Marrákes: a marokkói városban - a bonni tanácskozás folytatásaként - 167 ország képviselője megállapodott a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyv gyakorlati megvalósításáról szóló dokumentum szövegéről, s ezzel elhárult az akadály az okmány ratifikálása elől.

2001. Bonn: a fajok sokféleségéről rendezett konferencián 182 ország képviselője megegyezett a növények és állatok genetikai információinak hasznosításáról. Szabályozták a gének hasznosítását, valamint az ebből származó gazdasági előnyök megosztását az ipari és a fejlődő országok között.

2002. Augusztus 26. és szeptember 4. között rendezte meg az ENSz a dél-afrikai Johannesburgban a Csúcsértekezlet a Fenntartható Fejlődésért elnevezésű, "Rió+10" Föld-csúcsot.

Forrás: MTI Sajtóadatbank

a környezetkárosodás bekövetkezésének közvetlen veszélye.

elemi szén és nagy szénatomszámú szénhidrogének, melyek a tökéletlen égés következtében keletkeznek.
Forrás: MSZ 21460/1–1988

fémek és egyéb anyagok pl. kő, beton, műanyagok, stb. károsodása a légköri nedvesség, a vizes oldatok pH-ja és redoxpotenciálja által elősegített oxidáció és más vegyi és biológiai folyamatok hatására.
1. fémek korróziója: 1. felületi korrózió: a védőréteg nélküli fémfelületeken vékony fémoxid réteget neve általában: rozsda, réz és bronz esetében: rézrozsda [Grünspan] ón- [Sn]-, cink- [Zn] tárgyakon: patina hoz létre, ami egybefüggő oxidréteg esetén passziváló hatást fejt ki, védelmet nyújt a további korrózió ellen. A korrózió megakadályozására a fémfelületeket festékbevonattal látják el. A korrózióvédelem drágább módja a galvanizálás, a fémfelület bevonása vékony korrózióálló fémréteggel. 2. lyukkorrózió: a kristályszerkezetű fémek ausztenites acél felületi töltései kiegyenlítetlenek, ami nagy felületi aktivitásban jut kifejezésre. Nedvesség jelenlétében egyes fémionok körül apró galvánelemek keletkeznek, s emiatt a fém az anódon oldatba megy, a fémréteg átlyukad.
2. Biológiai korrózió, biodeterioráció: anyagok és termékek nem kívánatos biodegradációja. Eredményeképpen az anyag károsodhat mechanikailag, átalakulhat fizikailag vagy kémiailag. Kagylók és algák benövik a hajótestek felületét, rágcsálók és rovarok károsíthatnak számukra nem-élelmiszeranyagokat fa, műanyag vagy élelmiszeranyagokat gyapjú. mikrobiológiai korrózió során a mikroorganizmusok átalakító, bontó aktivitása károsítja az anyagot. A mikroorganizmusok korróziója tönkreteszi a szigeteléseket, korrodálja a fémtárgyakat, elpusztítja a könyveket, a textíliákat, festményeket, házak vázszerkezetét, burkolatait. Gombák és baktériumok degradálják a cellulózt, a szennyvízben élő kénhidrogént termelő és az abból kénsavat előállító kénbaktériumok együttes erővel feloldják a közcsatornák és más épített műtárgyak betonját, vasbaktériumok eldugítják vízvezetékeinket, üvegeink opálossá válhatnak gombák termelte savak hatására, szerves anyagokból, és műanyagokból készült tárgyaink részben vagy teljes egészében degradálódnak a mikroorganizmusok tevékenységének eredményeképpen.

korrozív anyagoknak nevezzük azokat, melyek a velük érintkező anyagokat tönkreteszik, roncsolják, irreverzibilisen károsítják. Bármilyen felületet érhetnek és károsíthatnak, így az ember bőrét, szemét, bőr alatti kötőszövetét, belélegezve tüdőszövetét, lenyelve gyomornyálkahártyáját. A korrozív anyagok kis koncentrációban un. irritáló anyagok. A globálisan harmonizált egységes cimkézés (GHS) a korrozív és az irritáló anyagokra ugyanazt a szimbólumot használja: kémcsőből kimart felületre, illetve kézre csepegő anyag élére állított négyzetben, "corrosive" felirattal.
Legismertebb korrozív anyagok: savak, lúgok, víztelenítószerek, erős oxidálószerek, szerves és szervetlen halogénvegyületek, savanhidridek, alkilezőszerek, egyes szerves anyagok, mint például a fenol.

fekete vagy barnásfekete, éghető szilárd anyag, mely növényi anyag levegőtől elzárt körülmények közötti fizikai-kémiai átalakulása, részleges bomlása során keletkezik. Fosszilis tüzelőanyag, az emberiség mai napig legfontosabb energiaforrása.

a kőszén-kátrány vagy a kőszénkátrány-olaj a szénlepárlás végterméke. A szénlepárlás vagy karbonizáció levegőtől elzárt körülmények között, 900−1200 Celsius fokon lejátszódó folyamat, egy olyan desztilláció, melynek során töredeznek, a nagy molekulák (krakkolás) és így a szilárd szénből folyékony olajszerű anyag keletkezik. A kőszénkátrány-olajat festékek és szinezékek előállítására használják, valamint a favédelemben: fa építőanyagot, vasúti talpfákat, villanyoszlopokat impregnálnak ezzel a toxikus anyaggal hogy védelmet biztosítsanak a farontó gombák.

talajszennyező anyagok in situ vizes kioldásának intenzifikálását szolgáló oldószer-adalék. A koszolvens megnöveli a szerves szennyezőanyag oldhatóságát, hiszen a vízhez képest megnő a víz-szerves oldószer elegy oldó hatása. Alkalmazható a talaj szilárd fázisához kötött nagy Kow értékű szerves szennyezőanyagok leoldására vagy a talajvíz szintje alatt elhelyezkedő DNAPL-ek mobilizálására. koszolvensként alkoholokat, pl. metanol, etanol, propanol, butanol, acetont, etilacetátot, vízoldható alifás szénhidrogéneket, vagyis vízzel elegyedő oldószereket szoktak alkalmazni 1-10%-ban. A maradék oldószert a talajból kihajtással, vizes mosással vagy biodegradációval lehet eltávolítani. Az oldószer in situ alkalmazásának kockázatás legegyszerűbben állandó vízkiszivattyúzással, a kutak folyamatos depresszió alatt tartásával, vagyis hidraulikus gáttal lehet csökkenteni.

szerves szennyezőanyagok megoszlási hányadosa az oktanol és a víz között; az egyensúlyi állapotot jellemző két koncentráció hányadosa: c_oktanol / c_víz. A szerves molekula méretétől, polárosságától, hidrofóbitásától, vízoldhatóságától függő állandó, mely alapvetően meghatározza az anyag környezetben való viselkedését, mozgékonyságát, szilárd felülethez való kötődését, vizes fázisba átjutását, biológiai hozzáférhetőségét, biodegradálhatóságát, bioakkumulációját.

oktanol—víz megoszlási hányados: azt mutatja meg, hogy egy szerves anyag hogyan oszlik meg az oktanol- és a vízfázis között egyensúlyi helyzetben, tehát az egyensúlyi állapotot jellemző két koncentráció hányadosa: c_oktanol / c_víz.

A szerves molekula méretétől, molekulaszerkeztétől, polárosságától, hidrofóbitásától, vízoldhatóságától függő állandó, mely alapvetően meghatározza az anyag környezetben való viselkedését, mozgékonyságát, szilárd felülethez való kötődését, vizes fázisba átjutását, biológiai hozzáférhetőségét, biodegradálhatóságát, bioakkumulációját.

Az oktanol-víz megoszlási hányados úgy mérhető ki, hogy 1:1 arányú oktanolt és vizet tartalmazó edénybe tesszük a vizsgálandó szerves anyagot, alaposan összerázzuk, majd megvárjuk, hogy két nem elegyedő fázis szétváljon, majd meghatározzuk mindkettőben a szerves anyag koncentrációját/mennyiségét.

Ha nem kísérletesen, akkor QSAR (a szerkezet és aktivitás közötti mennyiségi összefüggés = Quantitative Structure Activity Relationship) alapon matematikai modell segítségével is meghatározhatjuk a K_ow értékét. Ugyancsak QSAR egyenletek segítségével határozhatjuk meg a K_ow ismeretében a környezeti viselkedést és káros hatásokat anélkül, hoyg konkrét méréseket végeznénk.

amely az államnak, illetve a helyi önkormányzatnak törvényben meghatározott vízgazdálkodási feladatait, különösen a víziközművekkel nyújtott szolgáltatást, a vizek kártételei elleni védelmet, a vízkészletek feltárását, megóvását, hasznosítását, pótlását és állapotának figyelemmel kísérését, a vízkészlettel való gazdálkodását szolgálja.

az a kibocsátó, aki közcsatornába szennyvizet, csapadékvizet bocsát.

a közeli elhullás a toxikológiában használatos fogalom arra az esetre amikor a legközelebbi tervezett megfigyelés időpontja előtt elhullásközeli állapot kialakulása vagy elhullás várható. Rágcsálók esetében erre utaló jelek lehetnek a görcsök, az oldalhelyzet, a fekvőhelyzet és a remegés.