Lexikon

nemfémes elem, jele N, a periódusos rendszer V.A csoportjába tartozik. Rendszáma 7, elektronegativitása nagy, atomja kis méretű, ezért háromszoros kötést is létesíthet. Molekulája kétatomos (N₂), benne háromszoros kovalens kötés van, melyből egy szigma-kötés, és kettő pi-kötés, továbbá mindkét nitrogénatom rendelkezik egy egy nemkötő elektronpárral. Molekulája diamágneses tulajdonságú. A természetben igen gyakori, vegyületeiben és elemi állapotban egyaránt előfordul. A légkör mintegy 78%-a nitrogéngáz, amely inert gáz. Biogén elem, vagyis vegyületei az élőlények felépítésében játszanak fontos szerepet.A Föld ökoszisztémájának nitrogén-tartaléka a légkörben van, mintegy 4x10¹² tonna N₂.

A nitrogén a Föld történetének kezdetén a földkéreg kigőzölgéséből és szerves kémiai rekaciókból keletkezett és gyűlt fel a lassan kialakuló légkörben, hogy aztán a szerves élet alapjául szolgáljon.

A nitrogén biogeokémiai körforgás a földi ökoszisztémában az összes környezeti elemet és fázist érinti: a levegőt, a vizeklet, a talajt.

Az atmoszféra nitrogénjét nem képesek sem a növények, sem az állatok közvetlenül hasznosítani, felvenni és beépíteni szervezetükbe, viszont a mikroorganizmusok képesek: az Azotobacter nemzetség tagjai saját maguk számára, a Rhyzobiumok a növényekkel szimbiózisban élve, a pillangósok számára is kötnek meg(nitorgén-fixálás) légköri nitrogént. Az élő szervezetekbe beépült szerves nitrogént az ammonifikálüó mikroorganizmusok bontják el a szervezetek alhalását követően. Ezt az ammóniát a nitrifikáló baktériumok a Nitro- és Nitroso-baktérium fajok oxidálják nitrotté, illetve nitráttá, miközben energiát nyernek belőle. A nitrátot vagy a növények veszik fel táplálkozásuk során vagy a denitrifikáló fakultatív anaerob mikroorganizmusok használják alternatív légzésük során, légköri oxigén hiányában oxigénforrásul. Ezeket a denitrifikáló baktériumokat hasznosítják a szennyvizek vagy a talajvíz nitrátmentesítésére.

a nitrogén-dioxid vörösbarna színű gáz, a levegőnél nehezebb. Ugyancsak reakcióképes, vízben azonban rosszul oldódik. A nitrogén-dioxid alacsonyabb hőmérsékleten nitrogén-tetraoxiddá alakul: már szobahőmérsékleten is jelentős a nitrogén-tetraoxid aránya. Erélyes oxidálószer. A nitrogén-trioxid –10 °C körül forr. A képződő gáz nitrogén-dioxidra és nitrogén-monoxidra disszociál. Nitrózus gázok a műtrágyagyártás, műanyaggyártás, valamint nagy nyomáson végbemenő égési folyamatok (Diesel-motorok) során keletkeznek és jutnak a légkörbe. Erősen mérgező hatásúak. Forrás: Barótfi István (Ed.): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

a nitrogén-monoxid színtelen, vízben kevéssé oldódó gáz. Nehezebb a levegőnél. Igen reakcióképes: a levegő oxigénjével nitrogén-dioxiddá alakul, mely folyamat a napsugárzás UV spektruma hatására különösen felgyorsul. Klórral nitrozil-kloridot alkot. A nitrogén-monoxidot a vér hemoglobinja megköti. Oxidálószer és víz jelenlétében salétromsavvá oxidálódik. Elemeiből igen magas hőmérsékleten, pl. villámláskor képződik. Forrás: Barótfi István (Ed.): Környezettechnika, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2000

a nitrogén földi biogeokémiai ciklusának főbb elemei: az atmoszféra, ahol a nitrogéntartalékunk nagy része van (mintegy 4x10¹⁵ tonna), a talaj holt szervesanyag- és humusztartalma (2,5x10¹¹ tonna), a a szárazföldi növények (11,2x10¹⁰ t), a talaj;mikro;organiz;musok (5x10⁸ tonna), és az állatok (2x10⁸ t). A nitrogénformák jellemző áramai a talaj és az atmoszféra között: denitrifikáció után atmoszférába (130 x 106 t/év N₂), ammónia talajból atmoszférába (100x10⁶ t/év NH₃), biológiai nitrogénfixálás (140x10⁶ t/év N₂), műtrágyagyártás (40x10⁶ t/év N₂), atmoszférából nitrogénoxidok savas eső formájában (10x10⁶ t/év). A talajból 30x10⁶ t/év mennyiségű főleg nitát-nitrogén kerül a felszíni és felszín alatti vizekbe.
A talajban lejátszódó nitrogén-körforgásban a talajmikroorganizmusok és a növények játsszák a fő szerepet. A szervetlen nitrogénformák, elsősorban a nitrát szerves nitrogénvegyületekbe épül a bioszintézis folyamán (mikroorganizmusok, növények és állatok szervezetébe). A szervezetek pusztulásakor létrejött holt szerves anyag bontásakor (ismét szervetlen formává alakításakor: mineralizáció) keletkező ammónia vagy újra asszimilálódik (beépül élő szervezetekbe), vagy nitráttá oxidálják azok az aerob mikroorganizmusok (Nitroso- és Nitro-baktériumok), melyek az ammónia oxidációjából nyernek energiát (nitrifikáció). A nitrát további sorsa a fakultatív anaerob denitrifikáló baktériumoktól függ, ha azok felhasználják alternatív légzésükhöz, akkor nitrogéngáz (N₂) vagy nitrogénoxid (N₂O) keletkezik, mely az atmoszférába kerül. Amennyiben nincs egyensúlyban a nitrát keletkezése és a denitrifikáció, akkor a többletnitrát a talaj mélyebb rétegeibe vagy lefolyó vizekkel a felszíni vizekbe jut, és ott nitrát-szennyezettséget okoz. A légköri nitrogén közvetlen megkötésére is mód van, ezt a nitrogénfixáló talajbaktériumok, az Azotobacterek és a pillangós növényekkel szimbiózisban élő Rhizobiumok végzik a talajban.

REACH polimerekre vonatkozó definíciója szerint polimernek nem minősülő anyag. (Forrás: REACH)

nanométer, hosszúság mértékegység, 10^-9 méter (10^-9 m) azaz 0,000 000 001 m.
1 μm (egy mikron) = 1000 nanométer. Régebben millimikronnak is nevezték.

A látható fény hullámhosszúsága 400-700 nm.
A nanotechnológiák nanométerrel mérhető méretű részecskékkel dolgoznak.

az USA Óceán és Levegő Ügynöksége (National Oceanic and Atmospheric Administration). Tevékenysége szerteágazó, az időjárásjelentéstől a viharelőrejelzéseken, a klímaváltozások monitorozásán keresztül a halászatig és a parti területek védelméig minden tevékenységhez szolgáltat adatot, támogatja a döntéshozókat műholdjairól kapott és megfelelő módon feldolgozott információval. Műholdjai naprakész jelentést szolgáltatnak az atmoszféra és a vizek állapotáról, a kataszrófákról, az időjárás előrejelzéséhez a légmozgásokról, hurrikánokról, vulkánkitörésekről, tüzekről és füstökről, stb.

A műholdas adatokat feldolgozó és nyilvánosságra hozó külön egysége az OSDPD, mely mind szakemberek, mind a laikus érdeklődők számára hozzáférhetővé teszi real time és arhívált műholdas adatait, képeit, nyers és feldolgozott adatok formájában.

A nagyközönség számára képeket, mozgóképeket és animációkat készít a műholdas felvételekből, melyeket a http://www.nnvl.noaa.gov/ oldalon érhetünk el.

az a legnagyobb vegyi anyag koncentráció, amelynek még nincs megfigyelhető káros hatása egy élőlény (tesztorganizmus) hosszú távú kitettsége esetén, pl. krónikus toxicitási tesztben. Analóg kifejezés a dózisokkal dolgozó toxikológiában a NOAEL (No Observed Adverse Effects Level) az a legnagyobb dózis, amelynek még nincs megfigyelhető káros hatása.

No Observed Adverse Effect Level = legnagyobb, káros hatással még nem rendelkező dózis. A toxikológiában használatos végpont: a növekvő hatóanyag dózisokkal végzett mérés során a káros hatást mutató legkisebb dózis előtti tesztelt mennyiség, az a dózis, melynek hatására még nem jelentkezik a kísérleti állatokon a vegyi anyag/gyógyszer/toxin káros hatása.

&pattern

az a legnagyobb vegyi anyag koncentráció, amelynek még nincs megfigyelhető hatása egy élőlény (tesztorganizmus) hosszú távú kitettsége esetén, pl. egy krónikus toxicitási tesztben statisztikailag nem mutat szignifikáns hatást. Analóg kifejezés a dózisokkal dolgozó toxikológiában a NOEL (No Observed Effects Level) az a legnagyobb dózis, amelynek még nincs megfigyelhető hatása. A NOEC és a LOEC egymásból számíthatóak: NOEC = LOEC / 2. A MATC a LOEC és NOEC érték átlagaként számítható. A legtöbb akut toxicitással rendelkező vegyi anyagnak krónikus toxicitása is van. Az akut és krónikus hatás közötti számszerű összefüggés, az akut-krónikus arány (ACR: Acute Chronic Rate) ismeretében számítással is meghatározhatjuk a NOEC értéket az akut hatás mérőszámából (EC₅₀). Egyanazon tesztorganizmus esetén az ACR = EC₅₀ / NOEC, ahol az EC₅₀ a rövid távú, pl. 24 vagy 96 órás teszt eredménye.

a toxikológiai tesztekben az a legnagyobb dózis, mely még nem mutat hatást: No Effect Level.

a normalizálás általában azt jelenti, hogy bármely dolgot bizonyos szabályok figyelembevételével kezelünk, mely alapján szabályszerű, „normalizált” állapotba hozunk.

Adatkezelés esetén a normalizálás során az adatokat összehasonlíthatóvá, „együtt kezelhetővé” tesszük valamely szabályszerűség alapján.

Az életciklus felmérés esetében a normalizálás során a vizsgált környezeti problémákat kifejező hatáskategóriákra kapott jellemzési értékeket viszonyítjuk egy választott referencia-rendszer jellemzési értékeihez. Ez a referencia általában egy adott földrajzi terület egésze (pl. Európa, Magyarország stb.), vagy ezen belül az egy főre eső rész.

A gyakorlatban tehát normalizálási faktorokra van szükség, amelyek a válaszott referencia rendszer jellemzési értékeivel arányosak. Az ezekkel a faktorokkal normalizált eredmények minden egyes hatáskategóriára kifejezik, hogy az életciklus felmérésben vizsgált termék mennyiben járul hozzá a választott referencia-rendszer környezeti hatásához, mialatt betölti funkcióját. Ezzel az egyes hatáskategóriák normalizált értékei összehasonlíthatókká (de nem összeadhatókká) válnak.

Tegyük fel például, hogy az életciklus felmérésben vizsgált termék globális felmelegedést okozó lehetséges hatása 10 kg szén-dioxid egyenértéknek adódik a jellemzés során. Ha Európát vesszük a normalizálás referencia-rendszernek, akkor az Európában kibocsátott üvegházhatású gázok kg szén-dioxid egyenértékben kifejezett teljes globális felmelegedési potenciáljához kell viszonyítanunk a 10 kg szén-dioxid egyenértéket. A normalizált eredmény a két érték hányadosa lesz. Ugyanilyen számítást kell elvégezni a többi hatáskategóriára is.

A normalizálás az életciklus felmérés nem kötelező, opcionális lépése.

Alkalmazott életciklus felmérés során általában olyan kész adatbázisokat használunk, amelyek tartalmazzák az egyes hatáskategóriákhoz tartózó normalizálási faktorokat megfelelő irodalmi forrásokra hivatkozva.

érett, riboszómákat már nem tartalmazó eritrocita, amely a riboszómákra szelektív festéssel különböztethető meg a polikromáziás eritrocitától.

növényevők alatt általában növényekkel táplálkozó állatokat értjük. Ugyanakkor számtalan növény, gomba és mikroorganizmus is növényekkel táplákozik. A holt növényi biomasszát bontó mikroorganizmusokat szaprofágoknak nevezzük, az élő növényt fogyasztókat pedig növényi parazitáknak vagy növényi patogéneknek (növénykárosító gombák, rovarok, sáskák, csigák, stb.). Összefoglalóan mindezek az un. elsődleges fogyasztók, melyek táplálkozása a növényeken alapul.

környezettoxikológiai tesztek, melyek tesztorganizmus;ként jó csírázóképességű növényi magvakat alkalmaznak. A növényi tesztek felhasználhatóak vegyi anyagok, vizek, szennyezett környezeti elemek, hulladékok, veszélyes hulladékok akut toxicitásának vizsgálatára. A koncentráció-hatás vagy dózis-hatás görbe felvétele úgy történik, hogy a vizsgálandó víz, kivonat v. szilárd anyag hígítási sorába tesztmagvakat helyeznek, majd a csírázáshoz szükséges időtartamú inkubálás után, a csírázott magvak arányát, ill. EC₅₀ vagy ED₅₀ értéket határoznak meg, vagyis azt a koncentrációt vagy dózist, amely a magvak 50%-ának csírázását megakadályozta. A csírázásgátláson kívül, a csíranövény gyökerének és/vagy szárának növekedését, valamint a termelt biomassza mennyiségét is mérhetjük a teszt hosszabb idejű változatában. Magyarországon is szabványosított módszer szerint a fehér mustár (Sinapis alba) gyökér- és szárnövekedés-gátlását mérik a vizsgálandó anyag különböző hígításainak hatására. A gátlás mértékét kontrollközegben mért növekedés %-ában adják meg. Az eredményekből EC₂₀, vagy EC₅₀ érték határozható meg.

ökotoxikológiai teszt, mely tesztorganizmus;ként jó csírázóképességű növényi magvakat alkalmaz. A teszt felhasználható vegyi anyagok, vizek, szennyezett környezeti elemek, hulladékok, veszélyes hulladékok akut toxicitásának vizsgálatára. A koncentráció-hatás vagy dózis-hatás görbe felvétele úgy történik, hogy a vizsgálandó víz, kivonat v. szilárd anyag hígítási sorába tesztmagvakat helyeznek, majd a csírázáshoz szükséges időtartamú inkubálás után, a csírázott magvak arányát, ill. EC₅₀ vagy ED₅₀ értéket határoznak meg, vagyis azt a koncentrációt vagy dózist, amely a magvak 50%-ának csírázását megakadályozta. A csírázásgátláson kívül, a csíranövény gyökerének és/vagy szárának növekedését is mérhetjük a teszt hosszabb idejű változatában. Magyarországon is szabványosított módszer szerint a fehér mustár (Sinapis alba) gyökér- és szárnövekedés-gátlását mérik a vizsgálandó anyag különböző hígításainak hatására. A gátlás mértékét kontrollközegben mért növekedés %-ában adják meg. Az eredményekből EC₂₀, vagy EC₅₀ érték határozható meg.

általában egy fajt alkalmazó, laboratóriumi, akut toxicitási tesztként alkalmazzák. Alkalmas: pórusvízre, talajkivonatra és teljes talajra vagy annak vizes szuszpenziójára. Leggyakoribb tesztnövények a fehér mustár (Sinapis alba) és kerti zsázsa (Lepidum sativum). A növények a szennyezőanyagok széles skálájára érzékenyek.
A teszthez műszer nem szükséges, csak vonalzó vagy más hosszúságmérő eszköz. A kiértékelés vizuális és manuális, tehát munka- és emberigényes. A tesztelés minimális időtartama: 72 óra. Teljes talajra, direkt érintkezéssel európai szabványok léteznek, Magyar szabvány csak vízre vagy kivonatra.
A talajok víztartalmát egyensúlyi nedvességtartalomnak megfelelő értékre kell állítani. A tesztnövény csírázóképessége minimum 95 % kell legyen.
A gyökérhossz nem minden esetben arányos a gátló hatással. A gyökér a szennyezett talaj, a talaj heterogén eloszlású szennyezőanyagainak elkerülésére gyakran a gyökerek abnormális megnyúlásával reagál. Ezt a fajta "gyökérnövekedést" vizuálisan meg lehet különböztetni a valódi gyökérnövekedéstől, mert a kényszerűségből meghosszabbodott gyökerek vékonyabbak. A szár növekedése jobb korrelációt mutat a szennyezettséggel.
A szár és gyökérnövekedés-gátlás eredményt megadhatjuk a kontroll százalékában vagy ED20 és ED50 értékben a talajminták minták hígítási sorozatával nyert eredménysor statisztikai értékelése alapján.
A gyökér- és szárnövekedés-gátlását a kontrollközegben kicsírázott magvak gyökerének hosszúságához viszonyítva, százalékban adjuk meg, hígításonként a következő összefüggéssel:
X = (K - M / K )*100, ahol
X: gyökérnövekedés, % ill. szárnövekedés %; K: kontroll magvak gyökérhossza, ill. szárhossza, mm; M: a kezelt magvak gyökérhossza ill. szárhossza, mm.
A talajhígítási sort Petri-csészékben készítjük. A szennyezett talajokból: 5 g, 2,5 g, 1,25 g, 0,62 g, 0,31 g-ot mérünk be, ezután 5 g-ra egészítjük ki a kontroll talajjal, majd minden mintához annyi vizet adunk, hogy az megfeleljen az egyensúlyi telített nedvességtartalomnak. A Petri-csészékbe 20-20 magot teszünk egyenletes elrendezésben. Az így előkészített mintákat 20^oC-on sötét szobában tartjuk, és 2-5 nap elteltével (növényfüggő) mérjük a kifejlődött növények szár- és gyökérhosszát valamint nyers tömegét (biomassza).

a biogazdálkodás alternatív eszközöket követel a növényvédelemben is. Szintetikus peszticidek helyett agrotechnikák és természetes szerek, ellenszerek vagy ellenségek használatával próbálkoznak a biogazdák.

A leggyakoribb növénykártevők a rovarok, a nematódák, a gombák és a baktériumok.

A rovarok elleni védelem lényege, hogy a növényt igyekeznek erőssé, ellenállóvá tenni, megfelelő tápanyag és nedvességellátás segítségével. A növény nem pusztul bele a rovarok támadásába, de ha ennek veszélye mégis felmerül, akkor a növényt mechanikai védelemmel (zacskó, háló, stb.) lehet ellátni, vagy össezfogdosni körülötte a rovarokat, pl. légypapírral.

Hatékony módszer lehet a vegyes növénykultúra alkalmazása, a kényesek közé rovarokkal szemben ellenálló, esetleg rovarokat elrisztó fajok ültetése. A rovarokat elriasztó növényeken kívül a rovarkártevő természetes ragadozóit is alkalmazhatjuk: olyan rovarokat, növénykártevőket fogyasztó bogarakat érdemes telepíteni, melyek nem röpülnek el. Az imádkozó sáska jól bevált, szívesen megmarad egy helyen. Ragadozó atkák használhatóak más, növénykártevő atkák ellen.

Egyes növényvédőszerek alkalmazása megengedett az organikus gazdálkodásban ilyen a "spinosad" és a "neem" nevű szerek. Alkalmazható a nikotin-szulfát (nagyon mérgező, de gyorsan bomlik), és a bordói lé (rézgális tartalmú), melynek réztartalma hat a gombák ellen. A természetes anyagok közül használható a szappan, a fokhagyma, a citromolaj, a kapszaicin, a bórsav. A kaprilsavat, ezt a természetes zsírsavat is hatékonynak találták.

Egyes baktériumok képesek a rovarok elpusztítására, ilyen a Bacillus popillae, Beauvaria bassiana valamint a Bacillus thüringiensis. A gombák ellen a Bacillus subtilis, a Bacillus pumilus, valamint a Trichoderma harzianum használható.

Nagyon fontos a beteg növények eltávolítása, a vetésforgó és a peszticidrotáció, mellyel megelőzhetjük a kártevők rezisztenciájának kialakulását.

A növénynemesítés tudománya és gyakorlata a legegyszerűbb ősi technikáktól a mai modern géntechnikákig a tudomány pillanatnyi állása szerinti minden lehetséges eljárást felhasznál az egyre nagyobb mennyiségű és egyre jobb minőségű növényi termékek előállítására. Az emberiség számbeli növekedése különösen nagy nyomást gyakorol erre a területre.

Növénynemesítés kezdetén egy meghatározott, az átlagnál jobb tulajdonságú egyed kiemelése és utódainak elszaporítása volt az egyetlen járható út a növénynemesítésben. Később a a különleges képességű és tulajdonságú egyedek létrejöttét nem bízták a véletlenre, hanem mutációkat indukáltak mutagén anyagokkal vagy ágensekkel való kezeléssel, hogy nagyobb választékból lehessen szelektálni.

A géntechnikák megjelenésével a növénynemesítés hatékonyságának növelésére a DNS-manipulációs lehetőségeket is igénybe veszik a tudósok, fejlesztők, termelők.

A manipulált gének környezetbe kijuttatását megfelelő körültekintéssel, kockázatfelmérés, illetve kockázat-haszon felmérés után lehet csak engedlélyezni és megvalósítani. A kockázatot az információ- és tudáshiány is növeleheti.

A génmanipulált növényektől való félelem alapját az illegális és átgondolatlan használatból, illetve az új technikák nem etikus alkalmazásából adódó negatív példák adják. A megoldás nem a tiltás vagy az új technikák válogatás nélküli elutasítása lenne, hanem az, hogy az emberiség ezen a területen is próbáljon meg etikusan viselkedni.

a növénytermesztésben használt olyan kemikáliák (egyszerű vagy összetett vegyi anyagok), melyek a növénykártevők elpusztításra terveztek, gyártanak és állítanak elő. A földön a legnagyobb környezetbe kikerülő vegyi anyag mennyiséget jelentik, ezért környezeti kockázatuk globálisan problémát okoz. A növényvédőszereket lehet kémiailag csoportosítani a vegyületek típusa szerint vagy funkcionálisan, az ölendő növényi ellenség szerint. Funkcionális növényvédőszer-csoportok: herbicidek (gyomirtó-szerek), akalicidek (atkaölő-szerek), baktericidek (baktériumölő-szerek), fungicidek (gombaölőszerek), inszekticidek (rovarölő-szerek), rodenticidek (rágcsálók elleni szerek). Hasonló ölő-szereket nem csak a mezőgazdaság használ, hanem az élelmiszeripar, a vegyipar és más iparágak, és használatosak raktározás során és a háztartásokban is. Vegyület típusa szerinti legfontosabb csoportok a drinek (aldrin, klórdin, dieldrin, endrin, stb.), a triazinok, foszforsavészterek, fenoxi-karbonsavak, karbamátok, klórozott és brómozott, valamint poliklórozott szénhidrogének, stb. Alkalmazási formák szerint lehetnek permetező szerek (emulziók, szuszpenziók), porozó szerek, gázok, aeroszolok, és csalétkek.
A növényvédő szerek kockázata pontszerűen jelenik meg a gyártás során történő kibocsátások miatt, és diffúzan a mezőgazdasági használata során, a talajra vagy közvetlenül a növényre történő alkalmazáskor. A kockázat nem csak közvetlenül a szer toxicitásából adódik, hanem a célszervezeteké a nem célszervezetek elpusztítása miatti a biológiai egyensúlyok felborításából, a kiesett növénykártevő versenytársainak elszaporodásából, komplett táplálékláncok károsodásából.
A modern növényvédő szerek közepesen perzisztensek, és hatásuk viszonylag szűk spektrumú, azaz szelektíven, főleg a pusztítandó célszervezetre hatnak. Sokat csökkenthet a korábbi nagy kockázatokon a célszerű alkalmazás: előrejelzett kártevő-megjelenés esetén, célzottan a veszélyeztetett területre. Különösen fontos a felszíni vizek védelme, mert a vízi ökoszisztéma általában érzékeny a növényvédő szerekre. A hasznos rovarok (méhek), esszenciális ökoszisztéma- és tápláléklánctagok fokozott védelmet igényelnek. Nem szabd fogyelmen kívül hagyni a talajbiológiai hatásokat, a talajmikroflórára gyakorolt káros hatást.
A növényvédő szerek tervezése a gyógyszerek tervezéséhez hasonlóan a SAR és QSAR összefüggések figyelembe vételével történik. Engedélyeztetésük feltétele körültekintő és hosszútávú tesztelés: humán- és ökotoxicitás mérése és megadása, a vízi ökoszisztémákra gyakorolt hatást egyes országokban (pl. USA) több fajt alkalmazó mikrokozmoszokban is vizsgálni kell.
A szintetikus növényvédő szerek részben kiválthatóak biológiai növényvédelemmel.

az EU irányelv szabályozza a növényvédőszerek kereskedelmét és használatát, valamint maradványait az élelmiszerekben.

A 91/414/EEC irányelv lefekteti a növényvédőszer hatóanyagok európai jóváhagyásának és a tagországokban történő egységes engdélyeztetésének szabályait. Egy növényvédőszer csak akkor engedélyeztethető, ha annak aktív komponense szerepel az európai pozitív-listán. A tagországok csak akkor adhatnak engedélyt egy új termékre, ha annak hatóanyag szerepel az európai listán.

Az élelmiszerekben lévő növényvédőszer-maradványokkal a 396/2005/EC szabályozás foglalkozik. Megadja a még elfogadható határértékeket, a monitoring és az ellenőrzés módját. Az élelmiszerek növényvédőszer-tartalmára meghatározott határértékek a kockázat nagyságán alapulnak.

2009. januárjában megújították a növényvédőszerekre vontakozó irányelveket, betiltottak néhány veszélyes anyagot és szigorították a biztonsági szabályokat és előírásokat a neurotoxikus és az immunrendszert károsító anyagok esetében, valamint a méhekre veszélyes anyagoknál.

ld. növényvédőszerek EU irányelv, 91/414/EEC

eukariota sejtek sejtszervecskéje, mely memebránnal különül el a sejtplazmától és a genetikai anyag nagy részét tartalmazza.

az ivóvízellátás céljára kitermelt, az elosztóhálózatba táplálást megelőzően kezelést igénylő vizet szállító vezeték.

a nyilvánvaló toxicitás a toxikológiai tesztekben a vizsgálandó anyag beadását követően jól látható mérgezési tüneteket leíró általános kifejezés, amelynél a következő legmagasabb rögzített dózis esetében a legtöbb állatnál súlyos fájdalom vagy súlyos szorongás tartós jelei, elhullásközeli, vagy valószínű elhullás várható.

a számítógépek egyik legfontosabb tartozéka, kijelző eszköz (kimenet, output), mely papírra nyomtat minden grafikus információt. A régebbi írógépszerű rendszereket először termikus, majd tintasugaras, később lézeroptikával író/rajzoló gépek követték. A nyomtató felbontásától és a papírtól függően, egyes rendszerek nyomtatványai ma megközelítik a fénykép-minőséget. Ma már fekete-fehér és színes lézernyomtataók egyaránt könnyen elérhetőek.

Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, elsősorban a fenntartható gazdasági fejlődéssel, foglalkoztatással, életszínvonallal, pénzügyi stabilitással, gazdasági fejlődéssel, piacgazdálkodással foglalkozó szakmai szervezet, több, mint 100 tagországgal.

munkahelyi expozíciós határérték

Magyarországon vegyi anyagok regisztrálásával, engedélyeztetésével, osztályozásával és cimkézésével foglalkozó intézmény, az ECHA-val szoros együttműködésben biztosítja a REACH törvénynek megfelelő vegyi-anyag kockázatmenedzsmentet.

az ökológia egy olyan komplex tudományág, amely az élőlények, azok élettere és a tágabb környezet összefüggéseit, kapcsolatait vizsgaálja.

A kifejezést 1866-ban alkotta meg Ernst Haeckel német darwinista biológus az "öko" (görögül oikosz="lakás, "ház", "háztartás") és a lógia (görögül logosz="tudomány") szavakból. (Wikipédia)

Az ökológia a biológia egyik ága, az egyed feletti, vagyis populáció-, társulás-, ökoszisztéma-, bioszféra-szint összefüggéseit, feltételeit kutatja és mutatja be. Környezetbiológiának is nevezik. Az ökológia az élőlények populációinak és közösségeinek tér- és időbeli eloszlásával, törvényszerűségeivel foglalkozik globális (egész Földet érintő), regionális és helyi (lokális) szinteken.

Az ökológia tárgykörébe tartozik az élő és élettelen környezet minden része és ezek kölcsönhatásai. Az ökoszisztémák, azok élő és élettelen része, az élőlényközösségek és azok egyedei, valamint a környezet és a benne élő élőlények egymásra hatásai, és az ezekből fakadó dinamikus történések, változások, trendek.

Az ökológia időben is és térben is hatalmas távolságokak ölel fel: a földtörténet évmillióitól a másodperces ökológiai történésekig, az egész Föld kiterjedésétől a mikroökoszisztémák, szemmel nem látható méretű életteréig.

Az ökológia szinte minden más tudományággal kölcsönhatásban áll, szintetizáló tudomány, amire a legtöbb élettudomány támaszkodik is. Részterületei a mezőgazdasági-, a víz-, a talajökológia, a környezetvédelem, a természetvédelem, az ökomérnökség, a természeti erőforrások menedzsmentje, az emberi környezet, a városok ökológiája, a humán ökológia.

Az ökológia legfontosabb működési területei:
- az adaptáció, az élőlények és közösségeik adaptációja a körülményekhez, az élőhelyek adottságaihoz
- az élőlények előfordulási gyakorisága és eloszlása
- az elmek és az anyag áramlása, körforgása az élőlény-közösségek között, valamint az élő és élettelen között
- az egyes élőlényközösségek, ökoszisztémák fejlődése, a szukcessziók
- a biodiverzitás függése a környezettől, a környezet minőségétől, paraméteritől.

Az ökológia a bioszférát alkotó élőlényegyüttesek állapotát vizsgálja, az állapotváltozások nyomonkövetése (monitorozása), az adatstruktúrák értékelése és a mintázatok mögött megbúvó hatótényezők kutatása az emberi társadalom hosszútávú érdekei szempontjából a legfontosabb feladatok közé sorolható (Lovelock, 1987).

Az ökológiai kutatások metodikai irányvonalai:

• A valós természeti folyamatok megfigyeléséből kiinduló terepi ökológusok arra törekszenek, hogy vizsgálataik a megfigyelendő folyamatokba való minél kevesebb beavatkozással járjanak (Spellerberg, 1991). Céljuk a szünbiológiai mintázatok előítéletmentes leírása, majd ezen precíz leírások (adatsorok, adattáblázatok) birtokában próbálják meg a mintázatokat generáló hatótényezőket (pontosabban azok háttér-mintázatát) feltárni. Ehhez általában a többváltozós adatstruktúra-feltáró módszereket alkalmaznak. Ezen módszertan legtisztább elméleti megalapozását Juhász-Nagy Pál és tanítványainak munkássága (Juhász-Nagy, 1984, 1986, 1993) teremtette meg, nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló módon.

• Az ökológiai kutatások másik iskolája, a kísérletező ökológusoké, ők nem a megfigyelt természeti folyamat komplex leírását, hanem egy kiragadott részjelenséggel kapcsolatos hipotézist, vagy néhány alternatív hipotézisből álló hipotézis-rendszert állítanak vizsgálódásának középpontjába. Ezen kutatások lényege a hipotézisek differenciáló predikcióinak tesztelése, gyakran erősen kontrollált, manipulatív kísérletekben. A kísérletek értékelésében a próbastatisztikák és a variancia-analízis hagyományos lehetőségeit aknázzák ki. Az „angolszász ecology” sokat idézett klasszikusai nemegyszer ezt az utat követték (Précsényi, 1995).

• A harmadik fő csapásirányt a modellező ökológusok jelentik, akik jól ismert biológiai alapjelenségek birtokában és a szükségesnek látszó legvalószínűbb hipotézisek felhasználásával, a vizsgált jelenséggel kapcsolatos legegyszerűbb elmélet nagyon pontos (tehát matematikai) leírását (modelljét) készítik el. A módszertan lényege egy logikai ciklussal írható le, amely a modell teszteléséből (esettanulmányokkal való ütköztetéséből) és a modell fejlesztéséből (javításából és újraillesztéséből) áll. Ezen módszertani irányzat alkalmazásával a vizsgált jelenség egyre realisztikusabb elméletéhez jutunk, de a munka kezdeti szakaszaiban a rendelkezésre álló ismereteknek csak a töredékét használjuk fel.

Az eddig rendelkezésre álló modellek azonban általában még nagyon messze állnak a terepi ökológusok megfigyelési eredményeitől.

a környezetbe kikerült vegyi anyagok és káros fizikai ágensek ökoszisztémát veszélyeztető hatásaiból eredő, a várható kár nagysága és a bekövetkezés valószínűsége által meghatározott nagyságú környezeti kockázat. Mennyiségileg az RQ = PEC / PNEC hányados jellemzi, melynek PEC tagját, az előre jelzett környezeti koncentrációt a terjedés modellezésével, a PNEC tagot, az ökoszisztémára előrejelzés szerint károsan még nem ható koncentrációt, extrapolációval határozzuk meg az ökoszisztéma egyes tagjaira gyakorolt hatás alapján.

erősen módosított, illetőleg mesterséges felszíni víztesten várhatóan kialakuló és állandóan fenntartható életközösség, valamint egy vagy több hasonló természetes vagy természeteshez közeli élőhelyre jellemző élőlény-együttes minőségi és mennyiségi jellegű összehasonlítása alapján meghatározható, továbbá osztályozható állapota.

ökológiai remediáció alatt olyan technológiákat értünk, melyek a növények, a talaj és talajmikroorganizmusok, elsősorban a rhyzoszféra (gyökér és a vele együttműködő mikroorganizmusok) együttműködését feltételezik. Ezek olyan technológiák, melyek a természetes ökoszisztémákhoz hasonlóan működnek, azok mesterségesen kialakított részeként integrálódnak a természetes környezetbe. Ezen mesterséges ökoszisztémák szerepe, hogy kompenzálják a vegyi anyagok, a szennyezett környezeti elemek vagy fázisok káros környezeti hatásait. Hatékony működésükről a remediációs célokra létrehozott mesterséges ökoszisztéma tervezőjének kell gondoskodnia, a rendszer víz- és elemkörforgalmának megfelelő "méretezésével". Ez azt jelenti, hogy a remediációs célú mesterséges ökoszisztéma képes legyen a rendszerbe befolyó és elfolyó víz, a vízben oldott szerves és szervetlen anyagok, szennyezőanyagok kiegyensúlyozott hasznosítására, illetve ártalmatlanítására, miközben a növények biomasszát termelnek, a mikroorganizmusok mineralizálják a szerves anyagokat és tápanyaggal látják el a növényeket, a talaj tápanyagtartalma és humuszartalma pedig a szezonális és klimatikus viszonyoknak megfelelően egyensúlyba kerül.

Ökológiai remediációt alkalmazhatunk szennyvizek kezelésére, tavak, víztározók, lápok és mocsarak remediálására és egészséges fenntartására, hulladéklerakatok komplex rahabilitációjára, és remediációjára, csurgalékok kezelésére, mindenféle szennyezett és leromlott talaj remediálására és minőségének hosszútávú fenntartására.

Az ökológiai remediáció környezethatékony és költség-hatékony módon képesek helyreállítani, meggyógyítani vagy megvédeni vízbázisainkat, felszíni és felszín alatti vizeinket, tavakat, folyókat, a tengert, hosszútávon biztosítva a környezet megfelelő minőségét, a vizek és a talaj élőhelyként való működését, a fajok diverzitását.

Az ökológiai remediáció vagy röviden ökoremediáció tárgykörbe tartozik a mikroflóra működésére alapozó bioremediáció, a fitoremediáció, - amit egyre gyakrabban neveznek növény-mérnökségnek (phytoengineering), és növényeket hasznosító technológiákat értünk alatta -, az egyre terjedő remediációs célú mesterséges tavak, aerob és anaerob lápok, reaktív talajzónák.

olyan mérnöki tevékenység, mely ökológiai folyamatokat állít a mérnöki technológia középpontjába. Az ökomérnökség céljait szolgáló átalakító tevékenységet végző ökológiai közösség vagy még magasabb szintű együttműködést eredményező közösségEK számára az ökomérnökség biztosítja az optimális működési körülményeket: megfelelő méretű és elrendezésű természetes vagy mesterséges ökoszisztémákkal, valamint célszerűen megválasztott és szabályozott technológia paraméterekkel (áramlási viszonyok, tartózkodási idők, hőmérséklet, pH, ozmózisnyomás, tápanyag- és oxigénellátottság, speciális adalékok, biológiai és ökológiai paraméterek, pl. fajeloszlás stb.). A ökomérnökség az ökológia, a biológia, a biokémia, a genetika, a mérnöki tudományok - elsősorban a biomérnökség és a számítástechnika - integrált alkalmazását jelenti. Alkalmazási területei:
1. környezetvédelmi, hulladékkezelő, -feldolgozó és -hasznosító technológiák, pl. állandó nagy terhelésnek kitett vagy szennyezett felszíni vizek és talajok megfelelő állapotban tartása, szennyvizek kezelése, szennyvizek és szennyvíziszapok talajra alkalmazása;
2. szennyezett területek öngyógyításának befolyásolása, a természetes bioremediáció és a fitoremediáció hatékonyságának növelése;
3. az antropogén hatások és az ökoszisztémákban uralkodó trendek összehangolása, az ökoszisztémák működésével kapcsolatos és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kutatások;
4. legtágabb értelemben az ökológia szempontjainak bevitele minden mérnöki tevékenységbe, a technológiaválasztási, -tervezési és -alkalmazási folyamatokba;
5. az ökológiai kockázatok és ökológiai értékek mérése és számszerűsítése.

lásd ökológiai remediáció

azonos időben és azonos helyen előforduló populációk együttese, melyek mind egymással, mind a környezet abiotikus részével képesek fizikai, kémiai, biológiai kölcsönhatásba lépni. A földrajzi kiterjedés, illetve az ökoszisztéma határok szerint megkülönböztethetünk lokális, regionális vagy globális ökoszisztémát, környezeti elem szerint vízi és szárazföldi ökoszisztémát, a vízi ökoszisztémán belül is érdemes megkülönböztetni a tengeri és az édesvízi ökoszisztémát. Az ökoszisztémán belül jellegzetes és bonyolult együttműködések, egymásra épülések, táplálékláncok léteznek, időben pedig szabályszerűségek és trendek. Az ökoszisztéma egészét ritkán vizsgáljuk, egyes ökoszisztéma-tagok viselkedéséből prognosztizálunk az egész ökoszisztémara.

az ember a bioszféra része, annak „szolgáltatásaitól” elválasztva életképtelen. A bioszféra szolgáltatásai korlátozottan állnak rendelkezésre (a természeti erőforrások végesek). A bioszféra szolgáltatásait az eltérő élőhelyeken felismerhető élőlényközösségek együttesen, egymással kölcsönhatásban nyújtják. Egy adott élőlényközösség sérülésének vagy megsemmisülésének hatása a globális ökoszisztéma folyamatain keresztül (biogeokémiai ciklusok, vízkörforgalom, stb.) az emberi társadalom egészére fejti ki hatását, így a lokális károsodás és annak hatásai, egy bonyolult ökológiai hatásláncon keresztül, térben és időben diffúz módon jelentkeznek, gyakran az eredeti károsodás helyszínétől távol.

A legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatások:

Az ember alapellátása:

• Táplálékkal, vízzel, természetes gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, energiával.
• A légkör biztosítása, a légzésre alkalmas összetétel. A víz, az ivóvíz és a talaj kialakítása, egyensúlyban tartása.
• A növénytakaró és az agroökoszisztéma biztosítása.
• Energiaforrások: víz, geotermális és szélenergia

Szabályozó funkciók:

• A Föld klímájának szabályozását a globális folyamatok biztosítják
• Az éghajlat szabályozása révén vált a Föld lakhatóvá az ember által.
• Elemek biogeokémiai ciklusa
• A víz körforgalma
• A holt szerves anyagok és szerves hulladékok elbontása, természetes ártalmatlanítása.
• Növények beporzása, magok szétszóródásának biztosítása
• Betegségek természetes kontrollja
• A tápanyagok és a táplálék eloszlásának biztosítása

Kultúrális szolgáltatások:

• Kultúrális és spirituális szolgáltatások
• Szabadidős tevékenységek
• Tudományos felfedezések

Az ökoszisztémák károsodása az emberi lét alapját veszélyezteti.

a vegyi anyagok azon káros hatása, mely az ökoszisztéma tagjait, közösségeit vagy teljes ökoszisztémákat érint. A humán toxicitástól eltérően az ökoszisztéma-tagok kitettsége, expozíciós útvonalaik komplexebbek, pl. a vízi ökoszisztéma tagjai teljes testfelületükkel érintkeznek a szennyezett közeggel, hasonlóképpen a talajlakó vagy üledéklakó élőlények. A szennyezett közeg nem csak testfelületüket, de gyakran emésztőrendszerüket is 100%-os mennyiségben (pl. giliszták talajemésztése) veszélyezteti. A felvett szennyezőanyag-mennyiség nem kontrollálható, nem mérhető, emiatt az ökoszisztémára vagy annak tagjaira gyakorolt hatást nem szennyezőanyag-dóziban, hanem a szennyezett közeg mennyiségében, illetve a szennyező vegyület ismeretében szennyezőanyag-koncentrációban adjuk meg.

a REACH rendelet értelmében alkalmazandó ÖKOTOXICITÁSI TESZTEKET a BIZOTTSÁG 440/2008/EK rendelete (2008. május 30.) listázza, melyet a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelethez állítottak össze.

(1) Az 1907/2006/EK rendelet értelmében közösségi szinten vizsgálati módszereket kell elfogadni olyan vizsgálatokat illetően, amelyek szükségesek az egyes anyagok lényegi tulajdonságaira vonatkozó információk megszerzéséhez.

(2) A veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 67/548/EGK tanácsi irányelv (2) V. melléklete megállapította az anyagok és készítmények fizikai és kémiai tulajdonságainak, toxicitásának, valamint ökotoxicitásának meghatározására szolgáló módszereket. A 2006/121/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2008. január 1-jei hatállyal törölte a 67/548/EGK rendelet V. mellékletét.

(3) A 67/548/EGK rendelet V. mellékletében szereplő vizsgálati módszereket bele kell foglalni ebbe a rendeletbe.

(4) E rendelet nem zárja ki más vizsgálati módszerek használatát, feltéve hogy alkalmazásuk összhangban van az 1907/2006/EK rendelet 13. cikkének (3) bekezdésével

(5) A vizsgálati eljárások során az állatok helyettesítésére, illetve a felhasználásuk csökkentésére és finomítására vonatkozóelveket teljes mértékben figyelembe kell venni a vizsgálati módszerek kidolgozásakor, különösen akkor, ha az állatkísérletek kiváltására, számának csökkentésére vagy finomítására alkalmas, hitelesített módszerek rendelkezésre állnak.

(6) E rendelet rendelkezései összhangban vannak az 1907/ 2006/EK rendelet 133. cikkével létrehozott bizottság véleményével, ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk
Az 1907/2006/EK rendelet céljából alkalmazandó vizsgálati módszereket e rendelet melléklete állapítja meg.

2. cikk
A Bizottság szükség esetén felülvizsgálja az e rendeletben foglalt vizsgálati módszereket a gerinces állatokon végzett kísérletek helyettesítése, számának csökkentése és finomítása érdekében.

3. cikk
A 67/548/EGK irányelv V. mellékletére történő hivatkozásokat az e rendeletre való hivatkozásként kell értelmezni.

4. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetését követő napon lép hatályba. Rendelkezéseit 2008. június 1-jétől kell alkalmazni.

A REACH TÖRVÉNY SZERINT ALKALMAZANDÓ ÖKOTOXICITÁSI TESZTEK

C.1. Akut toxicitás hal esetében
C.2. Daphnia-fajok akut immobilizációs vizsgálata
C.3. Alganövekedés-gátlási vizsgálat
C.4. A „gyors” biológiai lebonthatóság meghatározása
I. Rész általános
II. Rész. Doc (oldott szerves szén) csökkenésének vizsgálata (c.4-a. Módszer)
III. Rész. Módosított oecd-vizsgálat (doc-csökkenés) (c.4-b. Módszer)
IV. Rész. CO2-fejlődés-vizsgálat (c.4-c. Módszer)
V. Rész. Manometrikus respirometriás mérés (c.4-d. Módszer)
VI. Rész. Zártpalack-módszer (c.4-e. Módszer)
VII. Rész. Miti-vizsgálat (c.4-f. Módszer)
C.5. Lebomlás – biokémiai oxigénigény
C.6. Lebomlás – kémiai oxigénigény
C.7. Lebomlás – abiotikus lebomlás: hidrolízis a ph függvényében
C.8. Toxicitás földigilisztákra
C.9. Biológiai lebomlás – zahn–wellens vizsgálat
C.10. Biológiai lebomlás – eleveniszap-szimulációs vizsgálat
C.11. Biológiai lebomlás – eleveniszap-légzésgátlási vizsgálat
C.12. Biológiai lebomlás – módosított scas-vizsgálat
C.13. Biokoncentráció vizsgálata: átfolyásos hal vizsgálat
C.14. Halivadékok növekedési vizsgálata
C.15. Rövid távú toxicitási vizsgálat halembriókkal és hallárvákkal
C.16. Háziméh – akutorálistoxicitás-vizsgálat
C.17. Háziméh – akutkontakttoxicitás-vizsgálat
C.18. Kémiai anyagok talajon történő adszorpciójának vizsgálata egyensúlyi rendszerben
C.19. Adszorpciós együttható becslése talajon és szennyvíziszapon nagyhatékonyságú folyadékkromatográfiával (HPLC)
C.20. Daphnia magnán végzett reprodukciós vizsgálat
C.21. Talajlakó mikroorganizmusok: nitrogén-átalakítási vizsgálat
C.22. Talajlakó mikroorganizmusok: szénátalakítási vizsgálat
C.23. Aerob és anaerob átalakítás a talajban
C.24. Aerob és anaerob átalakítás vízi üledékrendszerekben

vegyi anyagok ökoszisztémát vagy egyes ökoszisztéma tagokat károsító hatásának mérésével, értékelésével és interpretációjával foglalkozó tudományterület. A koncentráció-hatás görbe felvétele történhet laboratóriumi tesztorganizmusokkal vagy természetes ökoszisztémák tagjainak segítségével, alkalmazhatunk egy vagy több fajt esetleg kontrollált közösséget. Mérés végpontként bármilyen genetikai, biokémiai, fiziológiai vagy morfológiai változás felhasználható, amely arányos a vegyi anyag káros hatásával. A hatást akut tesztek esetében EC₅₀ vagy LC₅₀ értékkel jellemezzük, krónikus tesztek esetében NOEC, LOEC vagy MATC vizsgálati végpontokat használunk.

oktanol—víz megoszlási hányados: azt mutatja meg, hogy egy szerves anyag hogyan oszlik meg az oktanol- és a vízfázis között egyensúlyi helyzetben, tehát az egyensúlyi állapotot jellemző két koncentráció hányadosa: c_oktanol / c_víz.

A szerves molekula méretétől, molekulaszerkeztétől, polárosságától, hidrofóbitásától, vízoldhatóságától függő állandó, mely alapvetően meghatározza az anyag környezetben való viselkedését, mozgékonyságát, szilárd felülethez való kötődését, vizes fázisba átjutását, biológiai hozzáférhetőségét, biodegradálhatóságát, bioakkumulációját.

Az oktanol-víz megoszlási hányados úgy mérhető ki, hogy 1:1 arányú oktanolt és vizet tartalmazó edénybe tesszük a vizsgálandó szerves anyagot, alaposan összerázzuk, majd megvárjuk, hogy két nem elegyedő fázis szétváljon, majd meghatározzuk mindkettőben a szerves anyag koncentrációját/mennyiségét.

Ha nem kísérletesen, akkor QSAR (a szerkezet és aktivitás közötti mennyiségi összefüggés = Quantitative Structure Activity Relationship) alapon matematikai modell segítségével is meghatározhatjuk a K_ow értékét. Ugyancsak QSAR egyenletek segítségével határozhatjuk meg a K_ow ismeretében a környezeti viselkedést és káros hatásokat anélkül, hoyg konkrét méréseket végeznénk.

a motorhajtóanyagok kompressziótűrési hajlamának a jellemzésére szolgál. Az oktánszám egyenlő egy olyan izo-oktán és n-heptán elegy térfogatszázalékban kifejezett izooktán tartalmával, amely szabványos üzemi feltételek mellett kompressziótűrés szempontjából azonos a vizsgálandó mintával. Az izooktán kompressziótűrése 100, a n-heptáné 0. A meghatározás körülményeitől függően többféle oktánszámot különböztetünk meg (pl. kisérleti, motor). Európában "oktánszámon" általában a kisérleti oktánszámot szokták érteni; vagyis a kutaknál forgalmazott 98-as benzin kisérleti oktánszáma 98 (motoroktánszáma 88). Amerikában "oktánszámként" a kisérleti és a motoroktánszám összegének felét tüntetik fel a kutakon. Ebből következik, hogy ugyanaz a benzin Amerikában "rosszabb" (kisebb "oktánszámú"), mint Európában. (Forrás: Olajipari értelmező szótár)

a mértani (geometriai) középértékként értelmezett frekvencia

Forrás: Walz Géza:Zaj- és rezgésvédelem. Budapest Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft.2008

a talajba beszivárgott olaj mennyisége meghaladhatja a talaj olajmegkötő (olajvisszatartó) képességét. Ilyenkor a gravitációsan terjedő (beszivárgó) szénhidrogén eléri a talajvizet és annak felszínén felgyűlik ill. a talajvíz áramlásával és kapilláris erőkkel tovaterjed, horizontálisan. A szétterülés a felszín alatt, a talajvíz felszínén lencse formát, a szennyezőforrás alatt vastagabb, attól, mint centrumtól kifele, vékonyodó alakzatot eredményez. Az olajlencse vastagsága tehát függ a beszivárgott olaj mennyiségétől és a talaj olajmegkötő képességétől. Az olajlencseéből a vízoldható komponensek átkerülnek a vízfázisba, ezek a vízzel együtt terjednek tovább. Az olajlencse biológiai lebontása lassú, mert a vízzel és a levegővel érintkező felülete viszonylag kicsi a tömegéhez képest. Eltávolítását két módon szokták megoldani: 1. kútból, árokból, gödörből búvárszivattyúval vagy a víz-olaj határfelületen szelektíven működő lefölöző (scavanger) szivattyúval; 2. depressziós kútból, a süllyesztett talajvízszint fölé, az olajrétegbe helyezett búvárszivattyúval. A depressziós kútban, mint egy csapdában, az olajlencséhez képest többszörös rétegvastagságban gyűlik össze az úszó szénhidrogén. A kiszivattyúzott szénhidrogént a felszínen kezelik és ha mód van rá, hasznosítják.