Lexikon
a természet öntisztuló, az ökoszisztéma bonyolult közösségeinek szennyezőanyagokat ártalmatlanító és bontó képességét kihasználó ökomérnöki technológiák összessége. A természetes szennyvíztisztítás vízi (tavas, lagúnás szennyvíztisztítás), sekélyvízi (mesterséges láp, mocsár) és szárazföldi (gyökérzónás szennyvízkezelés) megoldásokat alkalmaz.
1. A tavas szennyvíztisztítás az üledék mikroflóráján kívül a természetes vízi vagy mocsári növényi közösséget és az üledéklakó állatokat is használja. A tavak általában átfolyással működnek, recirkulációjuk nincs, ennek ellenére a szennyvíztisztító telepekkel összehasonlítva jó nitrát- és foszfáteltávolítási hatásfokkal jellemezhetőek. A szennyvíztisztító tó lehet:
A.) aerob tó: általában 90-100 cm vízmélységű, stabilan aerob lagúna, melynek szennyvíztisztító kapacitása a hőmérsékleti viszonyoktól, az időjárási körülményektől és a tó geometriájától függ.
B.) Levegőztetett tó: 3-5 m vízmélységű, mesterséges levegőztetéssel ellátott tó.
C.) Fakultatív anaerob tó: 1,5-2 m vízmélységű, aerob-anaerob viszonyokkal jellemezhető tó, gyakran aerob tó után következő egység.
D.) anaerob tavak: 2-5 m vízmélység és anaerob viszonyok jellemzik, a kellemetlen szaghatás miatt korlátozott BOI és szulfátterhelés engedhető meg.
E.) Tórendszerek kombinációja: a szennyvíz minőségétől függően több tó egymáshoz, valamint elő- és utótisztító egységekhez kapcsolása.
A szennyvíz előkezelése után a kezelő tóban viszonylag hosszú utat tesz meg, melynek mentén a víz változó összetétele és az eltérő külső körülmények kvázi-kaszkád rendszert eredményeznek, a tó kialakításától függően aerob, anaerob és anoxikus viszonyokkal, elő- és utótisztítási szakaszokkal. A növényi anyag felhalmozódása és belőle humusz képződése a tavak folyamatos feltöltődését eredményezheti. Ez a növények learatásával, betakarításával és az üledék kotrással való eltávolításával megakadályozható.
2. Az épített láp és épített mocsár (constructed wetland) a lápra, ill. a mocsárra jellemző sekélyvízi ökoszisztéma tagjait tartalmazza, beleértve a detrituszt, a növényeket és az állatokat.
3. A gyökérzónás szennyvízkezelés a szennyezőanyagok biodegradációján kívül nagymértékű immobilizációra is képes rendszer. Növényzettel kombinált talajszűrőnek is tekinthető. A gyökérmezőben aerob és anaerob zónák vannak és komplex biocönózis felelős a szennyvíztisztításért. A biodegradációt a gyökérmező mikroorganizmusai, a mineralizált tápanyagok elfogyasztását a növények végzik. Legfontosabb folyamatok: ammonifikáció, nitrifikáció, denitrifikáció, foszfátmobilizáció, szulfátredukció, metánképződés, humuszképződés. Leggyakoribb megoldásai:
A.) A mesterséges nádas (reed bed) felszíni rávezetést, ill. elárasztást követő függőleges és vízszintes átfolyással működik. Tervezése és építése során lejtősen kiképzett, vizet át nem eresztő szigetelésre vízáteresztő hordozóanyagot rétegeznek, erre telepítik, az általában egyetlen fajból álló növényzetet. Az egyetlen növényfajhoz széles fajeloszlású talajközösség adódik. Leggyakrabban alkalmazott növények: Phragmites australis (nád), Schoeneplectus lacostris (káka), Typha latifolia (gyékény). Azok a növények használhatóak előnyösen, amelyek ún. átszellőztető alapszövettel (aerenchima) rendelkeznek. A növényi anyagot általában nem távolítják el, így azok holt anyagából humusz képződik. Alkalmazzák kommunális szennyvízre (2 m2/lakos helyigény), ipari szennyvizekre, olajos szennyvíz vagy talajvíz utókezelésére, vegyi anyagokat tartalmazó ipari szennyvizekre.
B.) A gyökérzónás szennyvíztisztítás szárazföldi ökoszisztémát alkalmaz, általában erre a célra telepített fákat. A szennyvizet felszín alatti rávezetéssel és vízszintes átfolyással közvetlenül a fák gyökeréhez juttatják. Mind szennyvíz, mind szennyvíziszap kezelésére alkalmazzák.
4. Élőgépes szennyvíztisztítás: vízinövények gyökérzetükhöz kötődő mikroorganizmusok együttes működését kihasználó kaszkád-reaktoros technológia, mely lehet szárazföldön elhelyezett vagy vízen úszó kezelőtelep.